Pajtás, 1959 (13. [14.] évfolyam, 1-52. szám)
1959-01-07 / 1. szám
Bító’?tVe®1 tűidét! Ezzel a jókívánsággal kopogtatunk, de most mi is, minden olvasóm, ajtaján. Óriási kosarunk van, tele jóval, széppel — s mindezt nektek adjuk, igaz szívvel, szeretettel. Mit is szedjünk ki először? No, nem válogatunk, ahogy jönnek, úgy adjuk át őket. Itt van mi, kívánunk mindnyájatoknak jó egészséget! Baj, betegség messzire kerülje el házatok, és iskolátok táját, hírből se halljatok ebben az évben köhögésről, gyomorrontásról, semmiféle betegségről. Porosodjon be a szekrényben a lázmérő tokja, sokat ásítson, unatkozzon a patikus bácsi, asztala mellett. Mi is a következő? Minden pajtásnak, minden iskolásnak jó tanulást, jó bizonyítványt kívánunk. Forgassátok sokat a földrajz és fizikakönyveket ... s az sem lesz baj, ha egy-egy jó film szünetében arra , riadnak fel a bácsik, nénik, hogy íme, majdnem összeveszett két nyolcadikos, mert az algebrai példájuknak (amit a szünetben oldottak meg), eltérő lett az eredménye. De szedjük csak tovább az ajándékokat! Vidám úttörőéletet minden csapatnak, rajnak, őrsnek, minden pajtásnak. Félkilót hízzatok a nevetéstől minden összejövetelen, s gombócevés közben is nagyokat sóhajtsatok; mikor lesz már a legközelebbi? Most aztán rengeteg apró csomagocska következik: kívánjuk a sportolóknak, hogy csak táskában férjen el a soik oklevél, győzelmi érem a bélyeggyűjtőknek, hogy ebben az évben megszerezzék mind a három Mauritiust; a könyvbarátoknak, hogy még a folyosón is könyvespolcokat legye- , nek kénytelenek felállítani; írjL'itt kosárszámra a csokit, cukrot, kré- ”"'0z mest és tortát az édesszájúaknak; jó barátot, barátnőt mindenkinek, aki rosszul érzi magát egyedül. ... De ki győzné mind előszedni, elmondani? Röviden csak ennyit ki- e vénünk: boldog, örömökkel teli új évet, vidám 1959-et! MINT A BEFAGYOTT tenger, olyan mozdulatlanul, olyan fenségesen nyúlt a végtelenbe a Kiskunság síkja. A legelőkön nem csillant meg a pásztortűz fénye, s szomorúan bóbiskoltak az elhagyott gémeskutak is. Néha egy-egy álmatlan nyúl megzörrentette a szamártövis elszáradt leveleit, s időnként a távolban panaszosan felüvöltött az éhes farkas. Aztán az éjszakában lovas kóborló árnyéka sötétlett fel. A halk dobogás messzire hangzott, majd lassan elhalt, és a pusztai vándort elnyelte a messzeség. TÉL VOLT. Csillagok nem ragyogtak, mindent beborított, eltakart a sűrű, nehéz köd. A nedves hideg megdermesztett volna embert, állatot. Nagy hópihék szállingóztak lassan táncolva, keringve, peregve, de ritkán, s még ezeket is öszsze-összekavarta a Duna felől fujdogáló gyenge északnyugati szél. Újesztendő első napjára virradt a világ. A VÁROS már aludt. Az evangélikus templom öreg tornya állt őrséget fölötte. Annál hangosabb volt a nagyvendéglő környéke Hatalmas, négyszög alakú falaival messziről csalogatta a fáradt utazót, pihenni, éhet, szomjat elütni. Az ivóhelyiségben gyorsan ürültek a kancsók, s a búboskemencének vetve hátát, halkan ütötte a húrokat a füstösképű cimbalmos. Az épület keleti oldalán zárva volt az istálló ajtaja. Bentről neszezés, egy-egy halk bődülés hallatszott, de a cseléd vacka üresen állt. Biztosan átnézett az ivóba néhány pohár borra. NEM MESSZIRE kellett mennie. Alig lépett ki a mészárszék ajtaján, máris ott találta magát a keskeny kis utcában, melynek túlsó vége a templomtérbe futott. Alacsony kis házikók álltak itt, legtöbbször reggel az utca felé. Tetejük nádból vagy zsuppból készült, s bizony, némelyiket már bele , EZEN A rította a zöld moha. Egyikmásik meg is rokkant az idő vasfogának harapása alatt, s a puha földbe süllyedt vályogfala. Udvaruk kicsi volt, éppen csak a gémeskút ága, no meg a pince magas szája emelkedett ki belőle. Az alacsony kerítéseken a jövőmenők bármikor bepillanthattak. Ilyen volt Petrovics uram portája is, ahová igyekezett. DE MÁR haza is ért. Ki volt világítva az egész ház. A vastag falba vágott pici rácsos ablakok sárgás, gyenge fényt eresztettek ki az udvarra. Topogott egy ideig, majd belépett a konyhába. Nagy sürgés-forgás fogadta. A huzatos, fekete falú nyitott kéményen csak úgy dőlt a füst felfelé, a magasba, ki a szabadba. A drága jó Nánika szorgoskodott ott. Petrovicsné húga. A hazatérő gazdát csak a szeme intésével dirigálta: — Menjen csak be a „másik” szobába. Petrovics szót fogadott. De helyét nem találta ott sem, így hát ki, s bejárkált ,r^v «*»" t r ~& M a :w Szemfüles Panna, Szemfüles Palkó és a Pajtás szerkesztősége ÜL r«S»s »» T/CON».. r*') "h . I» A Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa és a Forradalom Nyomolvasói Parancsnoksága ezúton mond köszönetet azokért a jókívánságokért, amelyeket az új esztendő alkalmából lut