Pajtás, 1959 (13. [14.] évfolyam, 1-52. szám)

1959-01-07 / 1. szám

J Bító’?tVe®1 tűidét! ,-r^v «*>" t r ~ & :w Ezzel a jókívánsággal kopogta­tunk. be most mi is, minden ólva- sóni, ajtaján. Óriási kosarunk van. tele jóval, széppel — s mindezt nek­tek adjuk, igaz szívvel, szeretettel. Mit is szedjünk ki először? No, nem válogatunk, ahogy jönnek, úgy adjuk át őket. Itt van ni: kívánunk mindnyája­toknak jó egészséget! Baj, betegség messzire kerülje el házatok, és isko­látok táját, hírből se halljatok ebben az évben köhögésről, gyomorrontás- ről, semmiféle betegségről. Porosod­jon be a szekrényben a lázmérö tok­ja, sokat ásítson, unatkozzon a pa­tikus bácsi, asztala mellett. Mi is a következő? Minden paj­tásnak, minden iskolásnak jó tanu­lást, jó bizonyítványt kívánunk. For- , gassátok sctkat a földrajz és fizika­könyveket ... s az sem lesz baj, ha egy-egy jó film szünetében arra , riadnak fel a bácsik, nénik, hogy íme, majdnem összeveszett két nyol cadikos, mert az algebrai példájuk­nak (amit a szünetben oldottak meg), eltérő lett az eredménye. De szedjük csak tovább az ajándé­kokat! Vidám úttörőéletet minden csapatnak, rajnak, őrsnek, minden pajtásnak. Félkilót hízzatok a neve­téstől minden összejövetelen, s gombócevés közben is nagyokat só­hajtsatok; mikor lesz már a legkö­zelebbi? Most aztán rengeteg apró csoma­gocska következik: kívánjuk a sportolóknak, hogy csak táskában férjen el a sóik okle­vél, győzelmi érem; a bélyeggyűjtőknek, hogy ebben az évben megszerezzék mind a három Mauritiusi; a könyvbarátoknak, hogy még a folyosón is könyvespolcokat legye- ^ . nék kénytelenek felállítani; íflL'iJI kosárszámra a csokit, cukrot, kré- ”"'TT7 mest és tortát az édesszájúaknak; jó barátot, barátnőt mindenkinek, aki rosszul érzi magát egyedül; ... De ki győzné mind előszedni, elmondani? Röviden csak ennyit ki- e vénünk: boldog, örömökkel teli új évet, vi­dám 1959-et! Szemfüles Punná, Szemfüles Palkó és a Pajtás szerkesztősége a M ÜL MINT A BEFAGYOTT tenger, olyan mozdulatlanul, olyan fenségesen nyúlt a végtelenbe a Kiskunság sík­ja. A legelőkön nem csil­lant meg a pásztortűz fénye, s szomorúan bóbiskoltak az elhagyott gémeskutak is. Néha egy-egy álmatlan nyúl megzörrentette a sza­mártövis elszáradt leveleit, s időnként a távolban pana­szosan felüvöltött az éhes farkas. Aztán az éjszakában lovas kóborló árnyéka sö­tétlett fel. A halk dobogás messzire hangzott, majd lassan elhalt, és a pusztai vándort elnyelte a messze­ség. TÉL VOLT. Csillagok nem ragyogtak, mindent bebo­rított, eltakart a sűrű, ne­héz köd. A nedves hideg megdermesztett volna em­bert, állatot. Nagy hópihék szállingóztak lassan táncol­va, keringve, peregve, de ritkán, s még ezeket is ösz- sze-összekavarta a Duna fe­lől fujdogáló gyenge észak- nyugati szél. Ujesztendő első napjára virradt a világ, A VÁROS már aludt. Az evangélikus templom öreg tornya állt őrséget fölötte. Annál hangosabb volt a nagyvendéglő környéke Hatalmas, négyszögalakú fa­laival messziről csalogatta a fáradt utazót, pihenni, éhet, szomjat elütni. Az ivó­helyiségben gyorsan ürül­tek a kancsók, s a búboske­mencének vetve hátát, hal­kan ütötte a húrokat a füs­tösképű cimbalmos. Az épület keleti oldalán zárva volt az istálló ajtaja. Bentről neszezés, egy-egy halk bődülés hallatszott, de a cseléd vacka üresen állt. Biz­tosan átnézett az ivóba né­hány pohár borra. NEM MESSZIRE kellett mennie. Alig lépett ki a mé­szárszék ajtaján, máris ott találta magát a keskeny kis utcában, melynek túlsó vége a templomtérbe futott. Alacsony kis házikók álltak itt, legtöbbször véggel az utca felé. Tetejük nádból vagy zsuppból készült, s bi­zony, némelyiket már bebo­, EZEN A T/ÖON»..- »» rította a zöld moha. Egyik­másik meg is rokkant az idő vasfogának harapása alatt, s a puha földbe süllyedt vá­lyogfala. Udvaruk kicsi volt, éppen csak a gémes- kút ága, no meg a pince ma­gas szája emelkedett ki be­lőle. Az alacsony kerítése­ken a jövőmenők bármikor bepillanthattak. Ilyen volt Petrovics uram portája is, ahová igyekezett. DE MÁR haza is ért. Ki volt világítva az egész ház. A vastag falba vágott pici rácsos ablakok sárgás, gyen­ge fényt eresztettek ki az udvarra. Topogott egy ideig, majd belépett a konyhába. Nagy sürgés-forgás fogadta. A hu­zatos, fekete falú nyitott kéményen csak úgy dőlt a füst felfelé, a magasba, ki a szabadba. A drága jó Ná- nika szorgoskodott ott. Pet- rovicsné húga. A hazatérő f*') "h ; I» gazdát csak a szeme intésé­vel dirigálta: — Menjen csak be a „má­sik” szobába. Petrovics szót fogadott. De helyét nem találta ott sem, így hát ki, s bejárkúlt r<S»s A Magyar Úttörők Szövetsége Orszá­gos Tanácsa és a Forradalom Nyomol­vasói Parancsnoksága ezúton mond kö­szönetét azokért a jókívánságokért, amelyéket az újesztendő alkalmából jut­—.1

Next

/
Thumbnails
Contents