Pajtás, 1964. szeptember-december (19. évfolyam, 35-51. szám)

1964-09-03 / 35. szám

Szeptemberi ешщеЫ^ (!­eköszöntött a szeptember Megnyíltak az is­­kolák kapui és ismét megszólalt a csengő. Hívogató szava diák-újévet, új tanévnyitást jelez, tagadás, bizony a gondtalan pihenés és a játék legjavát szakította félbe. Talán éppen a leg­izgalmasabb számcsatát kellett abbahagyni a Mát­ra, vagy a Bükk rengetegében, a legszebbnek ígér­­kező túrát a Duna—Tisza partján. Pontot tett a tábori krónika végére. Nem könnyű a vakáció szertelen, szabad prog­ramját az iskolai élet szigorú órarendjével fel­cserélni. Ám ez a szeptemberi csengetés nem je­lenti azt, hogy vége a játéknak. Nem jelenti, hogy sarokba kell tenni a labdát, szegve a hátizsákot. Nem ilyen rideg ő. Enged játékot, kirándulást túrát, vidámságot továbbra is. De most már mód­­jával, mert az első az iskolai kötelesség. A friss kék borítók címkéin ott van már a név, s alatta az egy számmal magasabb osztálymeg­­jelölés. Amikor elindulunk, meg nyár után sóhajto­zunk, de tekintetünk már az új feladatok és egy kicsit a jövendő nyár felé fordul. Hiszen az új tanévvel egyidőben új úttörőévet is kezdünk. Új expedíció, izgalmas játékok, vidám őrsi élet, nagy tettek várnak ránk. Tovább erő­­södnek a régi úttörőbarátság szálai és bizonyára új, igaz barátokat is tartogat számunkra a tíz hónap. Megszólalt a csengő. Jó érzés hallani. Honnan jöttek ? ?s egy autó áll a tihanyi nemzetközi camping tábor előtt. Segítsetek kideríteni, melyik or­szágból érkeztek. Megfejtéseiteket szeptember 14-ig küldjétek be szerkesztőségünkbe. A helyes megfejtők között közlekedési játékot sorsolunk ki. Autokaravan. Az .чишкиш, az Állami Biztosító és a Pajtás közös rejtvénypályázatának győzteseit, augusztus 23-án Ma­gyarország legjobb autóversenyzői vitték egész napos kirándulásra Bemelegítés: Visegrádiól léggombfúvással nagy vetélkedő kezdődött ijen­­i,í­gy ezek KÖZÜl a nuk közül kerülnek majd ki a jövendő nagy go­kart versenyzői? Egyelőre azonban, gyújtás nélküli mo­torral mérték össze erejüket. Azok lettek a győztesek, akik elsőnek tolták be a célba a go­karton ülő versenyzőt ,­­ összecsapás. Kresz vetélkedőn dőlt el végül is, kik "Г, ,, . a,., sz értékes díj tulajdonosai. A budapesti Farkas Pista például filmmel felszerelt diavetítőt, a szigetvári Viner Jóska motorcsónakot, a gyömrői Hegyi Füstös Laci sportautót, Bénes­t,TfwPe5inKVarW?keSZlíVes’ hímzésre váró kendőkkel teli bőröndöt nyert. Külön étteremben finom ebéd, nagy adag fagyi várta őket. Egyszóval élmény dús, pompás volt ez a jutalom­ autótúra

Next