Pajtás, 1968. július, december (23. évfolyam, 26-51. szám)

1968-07-04 / 26. szám

ТАы'гз gyuLA : EGY FLÖGERT PUSKA TÖRTÉ­NETE Szaladtunk, mint a nyúl, a vízzel haza. De az öreg Ku­­kucskának se híre, se hamva. Az ajtó zárva, a kulcs a he­lyén. Letettük a vizet, és a keresésére iramodtunk. Lent az alsó gyepű mellett Samu vizslatott, én meg, ahogy a kivénült felső gledi­­csi a sövény mellett zihálok, látom ám, hogy ott, ahol az erdőalja kezdődik, egyre csak lehajol itt is, odább is egy-egy átjáró lyuknál, mint­ha keresne valamit. Már messziről kiabálok, olyan han­gosan, hogy Samu is meg­hallja. — A Páva Gyula! ... A Pá­va Gyula . . . elfogta — zihá­lom. — A ponc­usát! — Nem azt! - legyintek. — Hát mit fogott el? — Az ördög körmit — és ha­darom, hogy kincset találtak a Csík orma alatt a szőlőfor­gatásban. — Az más — nyugodna meg az öreg, de akkor én egy nagy karikát rajzoltam a le­vegőbe, és odasúgtam. — De ezeket is összeszedte. Meg a csapdát is! Kukucskát mintha leöntöt­­ték volna hideg vízzel. Hiába erőltettem már, hogy Mákos Mózes aranyat talált. — Egye meg az aranyát! . . . Süsse meg a Gyula! De mit sütök én?­­ és egy hurkot írt a levegőbe, engem utánozva, hogy érti jól a jeleimet. — Hát a bánya? — Akkor induljatok, de menten! — és ahogy nagy hévvel eliramodtunk, utánunk kiabált: — A tarisznyát el ne felejt­sétek! Az izsáki vár alatti kincs, meg a tarisznyában a két frissen puffantott üreginyúl hallatlanul fényesre szidolozta fölöttünk és a Csibehegy fö­lött is a napot. Ráadásul, ahogy visszafelé közeledünk, látjuk már mesz­­sziről, hogy egy kis kétszemé­lyes sátor áll a körtefa alatt. Ott áll a kis sátor, kötélre fűzve a csúcsa, föl a fa ágá­ra. Ez az a sátor, amelyikről annyiszor mesélt nekünk Be­bes tanár úr. A front látta öreg katona­célt, amelynek egyik lapját Goríziában át­szakították az olasz tüzérek lövedékeinek repeszei. Sze­rencsére akkor, amikor Bebes Ferenc hadnagy épp az őrsé­get ellenőrizte. És most itt fe­szül vidáman és hegyesen a sátra. Imre és Zoltán pedig a szalmazsákot tömte, Mátyás János egzecíroztatta őket, hogy megtanulják, nem az, ott a városban, de ez itt, ez az igazi iskola. - Aki ezt kitanulja, abból lesz is valaki . . . Csak ügye­sen, keményre és sarkosan - bíztatja Zoltánt. Zoltán dolgozik, és hallgat­ja velünk együtt Kukucskát. - Csakis abból lesz vala­ki.. . Pedig ennek nem nyolc, csak két osztálya van . . . Csak kettő - mutatja Kukucs­­ka az ujjain. - De az a két osztály, az aztán valami Mert jegyezzék meg, az első osztálya : a világ! - kerekít szét János a Borz­­tanyát körülölelő határra. — A második osztály meg nem más, mint az ebbe a világba belepottyant élet . . . Megér­tettétek? — néz ránk is, akik ott állunk, és fülüknél fogva lógatjuk a két üregi nyálat. - És aki itt megbukik, an­nak nincs pótvizsga! — foly­tatja, s azzal" kiveszi kezünk­ből a nyulakat. Forgatja, nézi őket, és az egyikre, amelyiket faron talált a golyó, csak csóválja a fejét. - Melyetök csapta agyon? Húzódtunk, mert valóban nem találtuk jól el, úgy kel­lett fejbe kólintani, mint az ólból kivett nyulat, tenyér éli­vel. És ezt szégyelltük. - Majd csak belejöttök . . . - Méregeti Samut. - Egy-két nyár itt kint, aztán vagy lesz belőletek ember, vagy semmi! Itt pótvizsga nincs . . . Meg mester sincs, olyan, aki kré­tával táblán tanítja . . . Nincs! . . Nincsenek — de mintha magával vitatkozott volna, csak rávágja: — illetve, hogy mind az! Egy szálig! Nézzük, hogy kikről és miről beszél, és csak folytatta: Mind egy szálig az. Egy szá­lig azok, ezek a hegyiek. Ezektől tanult az apátok is. Az Ambrustól, a Gergelytől meg az apjuktól. — És Kukucska Jánostól! — rikkantottam. — Vigyázz! — formed rám. — Ezek tudják tarisznya arany nélkül is, hogy kell csinálni. Hogy a világ meg az ember is tiszta maradjon. És ez az élet... Ez, amit két kézzel fényesítenek . . . Ezek ismerik. Azzal két régi rozsdás szög­re akasztotta az egyik nyulat, és menten megtanította, ho­gyan kell őt kanyarítással, tiszta kézzel kifordítani az ir­hájából. — Ez se kutya füle! — Nem ám! - mostuk ke­zünkről a vért a második nyúl után, mert semmi sem sikerül­het egyszerre.­­ Aztán tanítsák meg ezt is, ott­­ mutatott az iskola felé, amelynek sárga épülete eddig virított a város felől. (Folytatjuk.) GÖRÖG JÚLIA RAJZA

Next