Pajtás, 1969. július-december (24. évfolyam, 26-50. szám)
1969-09-11 / 36. szám
Miniszterek félállásban Am a másolat mégsem tökéletes: míg Londonban a kormányzó párt padsoraiban a Munkáspárt képviselői foglalnak helyet, Belfastban számukra csak az ellenzék helye jutott. Észak-Írországban ugyanis, megalakulása óta, a britekkel való unió hívei, az Unió párt kormányoz, ellenzékbe szorítva minden más pártot, beleértve Nagy- Britanniában hatalmon levő Munkáspártot is. A parlament a kormányzati negyed középpontja. Körülötte akkora minisztérium-óriások — a másfélmilliós Észak-Írországban! —, amekkorák őfelsége kormányának londoni rezidenciáján is megfelelnének. A brit miniszterelnökség, a sokat emlegetett Downing street 10. is sokkal szerényebb, mint a belfasti miniszterelnöki palota (amely egy „hipermodern középkori palota” — ilyen is van!) megmosolyogtató, de kétségkívül impozáns benyomást tesz a szemlélődére. A kormány tagjai — ez is helyi specialitás — csak félállásban miniszterek, mellékesen nagyvállalatok vezérigazgatói, ügyvédek, földbirtokosok. A másodállás itt különösen előnyös — amíg rá nem jönnek! Ezt vallja a korábbi földművelésügyi miniszter, Harry West, aki botrányos körülmények között volt kénytelen távozni, egy minisztertanács ülésen megtudta, hol épül a város új repülőtere. Szűkebb családja körével megvásárolta a kiszemelt földterületet, de az ügy kipattant, a kormány „kihajózta” jó üzleti érzékkel rendelkező tagját. A kormányzati negyed szándékoltan „nagyvárosias” jellegével szemben minden más arról tanúskodik, hogy Belfast London mostohagyermeke. Bár a házak itt is éppen olyan vakolatlan vöröstéglából épültek, mint Angliában, csakhogy itt minden kopottabb, mint odaát. Nagy- Britanniában sehol sem lehet annyi koldussal, annyi viseltes ruhájú, este 10 órakor utcán lézengő gyermekkel találkozni, mint itt, Észak-Írország fővárosában. „Amikor Isten az időt csinálta, eleget teremtett belőle” — ez az ír népi bölcsesség — úgy tűnik — ma is sikeresen dacol korunk rohanó tempójával. Ez a nyugodt, ráérős életmód — egy darab XIX. század az atomkorszakban! — szemmel láthatóan vonzza a turistákat. Ez az angolokra is vonatkozik, akik — még a rovásukra gyakorolt gúnyos ír humor ellenére is — otthon érzik magukat Észak-Írországban. Hódolhatnak turista- és golfszenvedélyüknek. Legkedvesebb időtöltésüknek, a teázásnak is éppúgy eleget tehetnek ír földön, mint odahaza, hiszen az írek — megelőzve brit honfitársaikat — évi öt kilogramm fejenkénti teafogyasztással dicsekedhetnek, s ez azt jelenti, hogy minden átlagos íz, a csecsemőket is beleértve, egy kisebb uszodányi teát enged le a torkán évente . . . «»"- SZITÁS GYÖRGY RAJZA Évi átlag: uszodányi tea 17