Pajtás, 1969. július-december (24. évfolyam, 26-50. szám)

1969-09-11 / 36. szám

Miniszterek félállásban Am a másolat mégsem tökéletes: míg Londonban a kormányzó párt padso­raiban a Munkáspárt kép­viselői foglalnak helyet, Belfastban számukra csak az ellenzék helye jutott. Észak-Írországban ugyanis, megalakulása óta, a bri­tekkel való unió hívei, az Unió­ párt kormányoz, el­lenzékbe szorítva minden más pártot, beleértve Nagy- Britanniában hatalmon le­vő Munkáspártot is. A parlament a kormány­zati negyed középpontja. Körülötte akkora minisz­térium-óriások — a másfél­milliós Észak-Írországban! —, amekkorák őfelsége kormányának londoni rezi­denciáján is megfelelné­nek. A brit miniszterelnök­ség, a sokat emlegetett Downing street 10. is sok­kal szerényebb, mint a belfasti miniszterelnöki pa­lota (amely egy „hipermo­dern középkori palota” — ilyen is van!) megmoso­lyogtató, de kétségkívül im­pozáns benyomást tesz a szemlélődére. A kormány tagjai — ez is helyi spe­cialitás — csak félállásban miniszterek, mellékesen nagyvállalatok vezérigaz­gatói, ügyvédek, földbirto­kosok. A másodállás itt kü­lönösen előnyös — amíg rá nem jönnek! Ezt vallja a korábbi földművelésügyi miniszter, Harry West, aki botrányos körülmények kö­zött volt kénytelen távozni, egy minisztertanács ülésen megtudta, hol épül a város új repülőtere. Szűkebb csa­ládja körével megvásárolta a kiszemelt földterületet, de az ügy kipattant, a kor­mány „kihajózta” jó üzleti érzékkel rendelkező tagját. A kormányzati negyed szándékoltan „nagyváro­sias” jellegével szemben minden más arról tanúsko­dik, hogy Belfast London mostohagyermeke. Bár a házak itt is éppen olyan vakolatlan vöröstéglából épültek, mint Angliában, csakhogy itt minden kopot­­tabb, mint odaát. Nagy- Britanniában sehol sem le­het annyi koldussal, annyi viseltes ruhájú, este 10 órakor utcán lézengő gyer­mekkel találkozni, mint itt, Észak-Írország fővárosá­ban. „Amikor Isten az időt csinálta, eleget teremtett belőle” — ez az ír népi bölcsesség — úgy tűnik — ma is sikeresen dacol ko­runk rohanó tempójával. Ez a nyugodt, ráérős élet­mód — egy darab XIX. század az atomkorszakban! — szemmel láthatóan vonz­za a turistákat. Ez az an­golokra is vonatkozik, akik — még a rovásukra gyako­rolt gúnyos ír humor elle­nére is — otthon érzik ma­gukat Észak-Írországban. Hódolhatnak turista- és golfszenvedélyüknek. Legkedvesebb időtölté­süknek, a teázásnak is épp­úgy eleget tehetnek ír föl­dön, mint odahaza, hiszen az írek — megelőzve brit honfitársaikat — évi öt ki­logramm fejenkénti teafo­gyasztással dicsekedhetnek, s ez azt jelenti, hogy min­den átlagos íz, a csecsemő­ket is beleértve, egy ki­sebb uszodányi teát enged le a torkán évente . . . «­»"-­­ SZITÁS GYÖRGY RAJZA Évi átlag: uszodányi tea 17

Next