Pajtás, 1969. július-december (24. évfolyam, 26-50. szám)

1969-10-09 / 40. szám

KERESD A MEGSZEDS TÖRTÉNETET! ! FOTÓSOKRA IS FELADAT VÓR! A PÁLYÁZATOK MINDEK ŐRS RÉSZT VEHET! E sorok már úton találják az előőrsöket, azo­kat a vörös nyakkendősöket, akik elindultak, hogy teljesítsék a Száz kilométer a Vörös Had­sereg nyomában jelvényszerző túra feladatait. Az úton — amelyet 1970. április 4-ig kell be­járni — jelentős küldetést hajtanak végre a paj­tások. Hajdani térképek, újságok, hadijelentések segítségével olyan körzetekbe jutnak el, ahol történelmi csaták dúltak, izgalmas küzdelmet vívtak a felszabadítók. E helyek az emberi helyt­állás gyönyörű példáit őrzik. A hősi történeteket meg kell menteni az utókor számára! Ezért a Magyar Úttörők Szövetsége nagy akciójával egyidejűleg meg­hirdetjük a Pajtás „Száz kilométeres körzet” fedőnevű pályázatát. Arra kérünk benneteket: kutassátok fel a körzet legszebb felszabadu­lási történeteit, keressétek meg azokat a helyeket, ahol szovjet katonák sírjait őrzi a föld, emlékművek aranybetűi hirdetik a hősök névsorát. Fényképezzétek le a sírokat és az emlékműveket, s a képeket a történetekkel együtt díszes albumba helyezzétek el. Az albumokat folyamatosan juttassátok el szerkesztőségünkbe. Címünk: Budapest, V., Beloiannisz u. 16. szám. A borítékra kerüljön fel a fedőnév, a „Száz kilométeres körzet” is. A pályázaton őrsök vehetnek részt. A győztes őrs jutalma tíznapos nyári tábor. Ezenkívül érté­kes túrasátrakat, túrafelszereléseket, ajándékokat sorsolunk ki. A pályázat folyamatos. Eredményhirdetés 1970. április 4. Bízunk benne, hogy a kutatómunkában a te őzsöd is részt vesz. MINI-MOZI MERÉSZSÉG? - Ugyan már Jancsi, ha valóban vagány gyerek lennél,­­ egyből lerepülnél innen a gödör fenekére - simogatta meg , leereszkedően Dénes Gyuri a kis Almási tarkóját, aztán a többi nagy kamasz is megtoldotta a biztatást. • Jancsi egyébként keménykötésű, bátor gyerek, s ami­­ a fő dolog, ötödikes. Neki már a nagyok között a helye! Eddig nem is volt semmi baj, mert megtűrték maguk közt. • Ő szépen elkerülte az olyan „ügyeket", amihez esetleg­­ gyenge lett volna, vagy nem találta okosnak, hogy bele­menjen. Most viszont már nem lehet kitérni! Jól látta ő,­­ hogy a puha földig nem bír elugrani, és mindenképpen a betongyűrűre esik, de azért sem marad szégyenben! TM Már az ugrás első pillanatában látta, hogy baj lesz, • visszaút nem volt! - Ki mondta neked, hogy ugorj le? - mentegetőzött­­ Dénes, de amikor látta, hogy már senki se áll mellé, gyor­­­­san lelécelt. Jancsi gipszcsizmában ment haza a kórházból. ■ G. A.

Next