Pajtás, 1969. július-december (24. évfolyam, 26-50. szám)

1969-10-09 / 40. szám

Három hónap telt el az­óta, hogy Lenin hazaérke­zett Oroszországba. Vlagyimir Iljics Petrográ­­don lakott, a Széles utcá­ban, feleségével, Nagyezsda Konsztantyinovnával és két nővérével, Mária Iljinics­­nával és Anna Iljinicsná­­val. Egy reggel Jakov Mihaj­­lovics Szverdlov állított be hozzájuk. Külsőleg, mint mindig, nagyon nyugodt­­nak látszott, de valameny­­nyien azonnal megérezték, hogy valami történt. — Vlagyimir Iljicsnek ha­ladéktalanul el kell rej­tőznie, keresik! — mondta Szverdlov. Parancsot még nem ad­tak ki Lenin letartóztatá­sára, de ilyen parancs min­den percben várható volt és Jakov Mihajlovics Szverdlov még idejében tu­domást szerzett erről. Várni egy percig sem le­hetett. Szverdlov levette esőkö­­köpenyét és ráadta Valagyi­­mir Iljicsre, hogy nehezebb legyen felismerni. Aztán elmentek együtt ketten: Lenin és Szverdlov. Nem sokkal később, a ház előtt dübörögve állt meg egy nagy tehergépkocsi. Tele volt tisztekkel és fe­hérgárdista hadapródokkal. Leugrottak az autóról, rohantak fel a lépcsőn Le­nin lakásába és teljes ere­jükkel dörömbölni kezdtek az ajtón. Nagyezsda Konsztantyi­­novna nyitott nekik ajtót. — Hol van Lenin? — kiáltották a tisztek. — Nincs itthon! — fe­lelte. Erre a tisztek házkuta­tást tartottak. Átvizsgálták a szekrényeket... Még az ágy alá is bemásztak. Aztán kimentek az elő­szobába. Ott állt a sarok­ban egy nagy fonott kosár. Az egyik tiszt a kardjával beledöfött. Az előszobából nyitva állt az ajtó a konyhába, ahol Annuska, a fiatal cselédlány ült egy széken. Haragosan nézett a tiszt­re és odaszólt neki: — A sütőben nem néznék meg? — Fogd be a szád! — ordított dühösen a tiszt, de a konyhában nem kutatott tovább, visszament a szo­bába. Fölnyitotta az íróasztalt és kivette belőle a Leninhez küldött leveleket. Egyik levélben a katonák ezt írták a frontról: „Lenin elvtársunk és ba­rátunk! Ne felejtsd el, hogy mi katonák, mint egy em­ber, készek vagyunk bár­hova is utánad menni...” Egy másik levélben ezt írták egy távoli faluból: „Csakis Lenin mentheti meg az országot, ha vala­mennyien támogatjuk és azt tesszük, amit ő mond.” És az összes többi levél is mind ilyenféle volt. Nem volt azokban semmi titkol­ni való. Az, hogy a nép sze­reti Lenint, senki előtt sem volt titok. A tiszt bosszankodva dob­ta a leveleket az asztalra. Aztán parancsot adott, hogy tartóztassák le mind­azokat, akik a lakásban vannak. Nagyezsda Konsz­­tantyinovnát, Mária Iljinics­kát, sőt még Annuskát is. A letartóztatottakat egy piszkos helyiségbe szállí­tották, ahol a­ falakról még a kárpit is le volt szaggat­va. Egy perc múlva fehér­gárdista hadapródok ron­tottak be a helyiségbe ki­vont karddal. — Hol van Lenin? Világos, hogy meg akar­ták gyilkolni Vlagyimir Il­­jicset. És nagyon dühösek voltak, hogy ez nem sike­rült nekik. Nagyezsda Konsztantyi­­novnát és Lenin többi roko­nát sokáig vallatták, de sem­mit sem tudtak meg tőlük, és kénytelenek voltak sza­badon bocsátani őket. Vlagyimir Iljics pedig ek­kor már egy másik lakás­ban volt. Éjszaka a hatóságok pa­rancsot adtak ki, hogy a házfelügyelők minden ház­ban kora reggeltől kezdve a kapuban álljanak és a régi lakókon kívül, akiket személyesen ismernek, sen­kit se engedjenek ki az ut­cára. Azt remélték, hogy ilyen módon majd vala­hogy elfoghatják Lenint. Vlagyimir Iljics az éjsza­kát egy petrográdi munkás lakásában töltötte. Reggel, amikor fölkelt, kinézett az ablakon, rög­tön tudta, hogy miért áll­nak ott ezek az emberek a kapuban. Vlagyimir Iljics nyugodtan felöltözött, fogott egy eser­nyőt, kiment az udvarra és kényelmes, lassú léptekkel egyenesen a házfelügyelő felé tartott. Az nagy szemeket meresz­tett rá. Íme, egy ismeret­len ember, akit eddig nem látott a házban, akit tehát nem szabad kiengedni. De Lenin olyan biztos nyugalommal lépdelt, hogy az ember így okoskodott: ennek az embernek nyilván nincs mitől félnie, mert nem siet. Akit keresnek, hogy letartóztassák, az egé­szen másképp viselkedik: folyton jobbra-balra néze­get, siet, még a szemei is nyugtalanok. Ez az ember azonban nem fél és méghozzá ló­­bálgatja is az esernyőjét és vidáman hunyorgat szemé­vel a reggeli napsugárban... Nyilván nagyon jó kedve van... Csak nézte, nézte Lenint, aztán­­ kiengedte a ka­pun. Vlagyimir Iljics pedig las­san ballagott az utcán, sie­tés nélkül. Tisztekkel, had­apródokkal teli kocsi robo­gott el mellette, tovább ke­resték Lenint. Vlagyimir Iljics aznap egynéhányszor változtatta a lakását: reggel egy helyen volt, este másik helyen, az éjszakát egy harmadik he­lyen töltötte. Néhány nappal később pedig észrevétlenül elhagy­ta Petrográdot. FORDÍTOTTA: SÍK ENDRE ALEXANDER KONONOV: NEM VOLT MITŐL FÉLNIE. 11

Next