Pajtás, 1979. január-június (34. évfolyam, 1-22. szám)

1979-01-04 / 1. szám

Nem láthatok a jövőbe; ma még nem tudom megmondar' hoz-e valami nagy eseményt ez az év, fűződik-e majd hozzá egyes országok vagy éppen az egész emberiség életét befolyá­soló nagy tett. Egy azonban bizo­nyos: az 1979-es évhez olyan szo­rosan hozzátartozik a „gyermek”, mint virághoz az illat. Talán akad­nak majd olyan kutatók, akik megpróbálják végigböngészni az év sajtótermékeit, mert kíván­csiak: vajon hányszor fordul elő bennük a „gyermek” szó. Ha lesz elegendő türelmük és energiájuk, hogy maradéktalanul megvalósít­sák tervüket, akkor bizonyára olyan csillagászati számot kapnak, amelyet leírni szinte lehetetlen. Jogosan kérdezhetné valaki kö- zületek: „Hát ennyiből áll majd a nemzetközi gyermekév, hogy csak beszélnek és írnak rólunk?” Mit válaszolhatnék erre mást: nem és igen. Ugye, furcsa ez a felelet? De hát a nagyvilágnak sok országa van. Egyes országok­ban tetteikkel beszélnek majd, másokban csak ünnepelnek, mert az illendőség úgy kívánja, és is­mét más helyeken meg csak szép szavakat mondanak, mint egy megszokott névnapon. Nyilvánvaló, hogy a tett lesz a kevesebb és a szó a több. Mert még aránylag nagyon kevés az olyan államok száma — mint amilyen a mienk —, amelynek társadalma és annak vezetői nemcsak beszélnek róla, hanem cselekvőén valósítják meg az ENSZ által 1959. november 20­án elfogadott Gyermeki Jogok Nyilatkozatának legszebb mon­datát : „... az emberiség tarto­zik azzal, hogy a gyermekeknek a legjobbat adja önmagából.” Sok országban csak beszélnek erről az 1979-es évben. Annak is örülnünk kell, hogy már beszél­nek róla. Egy görög bölcs azt mondta egyszer: „A tett ott kez­dődik, amikor beszélni kezdünk róla, és ott folytatódik, amikor az elhatározásunkban van egy cseppnyi akarat.” Hát beszéljenek csak minél több országban rólatok, gyere­kekről, ebben az évben. Minél többször! A statisztikai adatok ugyanis nagyon riasztóak. Nap­jainkban másfél milliárd gyerek él a Földön és közülük csak el­enyésző hányada boldog és meg­elégedett. A világon születő minden hat gyerek közül ötöt ugyanis elmaradt vagy fejlődő országban élq anya hoz a világra. Ezekben az országokban táplálék és ivóvíz sincs elegendő, nem­hogy iskolákat, kórházakat és egyéb szociális létesítményeket építhetnének. E mondatban elsőként bizo­nyára az ivóvíz hiánya ragadta meg a figyelmeteket. Hát belőle sincs elegendő? Bizony, nincs! Több mint egymilliárd ember csak fertőzött vizet ihat bolygón­kon. Minden negyedik ember! Évekkel ezelőtt olvastam egy ta­nulmányt, amelyet egy magyar tudós, dr. Simái Mihály írt. Sze­rinte, ha azt akarnánk, hogy en­nek az egymilliárd embernek i legalább 20 százaléka (tehát 20 millió) tiszta ivóvízhez jusson, 13—15 milliárd dollárra (400— 500 milliárd forintra) lenne szük­ség a megfelelő víztisztító beren­dezések beruházásához. Ha az ENSZ-ben a fegyverkezések csökkentésére beterjesztett szov­jet javaslatot elfogadnák, az így megtakarított összegből egy év alatt fedezni lehetne ezt a költ­séget. De hát mikor fogadják el? A legsúlyosabb gond azonban mégiscsak a táplálék hiánya. Az éhség!.. . A szakemberek szerint a legnagyobb kárt a fehérje hiá­nya okozza a háromévesnél fia­talabb szervezetben. Ebben a korban fejlődik ki igazán az agy­velő, s ennek elengedhetetlen fel­tétele a megfelelő mennyiségű fe­hérje fogyasztása. Persze, nem elegendő a táplálék kalóriatartal­ma sem. Súlyos betegségeket okoz többek között az A és a D vitamin hiánya és így tovább. Ha nem segítünk kellő időben, akkor csökkent munkaképességű száz­milliók nőnek fel. Százmilliók, akik sajnos, nem tudják majd kellőképpen segíteni a haladó gondolkodású társadalmak jövőt formáló szép terveit. Beszélni kell hát 1979-ben, sőt, mi több: kiáltani. Kiáltani, hogy minden államférfiban, min­den felelős vezetőben felébredjen a még szunnyadó lelkiismeret: tenni, tenni kell a világ minden gyermekéért! Olyan szépen hangzanak a Gyermeki Jogok Nyilatkozatának alapelvei. Csak néhányat említek belőle: „A gyermeket különleges védelem illeti meg ... hogy fizi­kailag, szellemileg, erkölcsileg, lelkileg és társadalmilag egészsé­gesen és normálisan tudjon fejlőd­ni... Személyisége harmonikus kibontakozásához a gyermeknek szeretetre és megértésre van szüksége... A gyermeket megil­leti az oktatás, amelynek leg­alábbis elemi fokon ingyenesnek és kötelezőnek kell lennie... A gyermeknek legyen meg minden lehetősége, hogy játszhasson és szórakozhasson.” Ezért kell hát beszélni, kiálta­ni, és ami a legfontosabb: csele­kedni ! Füleki János о- 4

Next

/
Thumbnails
Contents