Pajtás, 1979. január-június (34. évfolyam, 1-22. szám)
1979-01-04 / 1. szám
Nem láthatok a jövőbe, ma még nem tudom megmondanihoz-e valami nagy eseményt ez az év, fűződik-e majd hozzá egyes országok vagy éppen az egész emberiség életét befolyásoló nagy tett. Egy azonban bizonyos: az 1979-es évhez olyan szorosan hozzátartozik a „gyermek”, mint virághoz az illat. Talán akadnak majd olyan kutatók, akik megpróbálják végigböngészni az év sajtótermékeit, mert kíváncsiak: vajon hányszor fordul elő bennük a „gyermek” szó. Ha lesz elegendő türelmük és energiájuk, hogy maradéktalanul megvalósítsák tervüket, akkor bizonyára olyan csillagászati számot kapnak, amelyet leírni szinte lehetetlen. Jogosan kérdezhetné valaki közületek: „Hát ennyiből áll majd a nemzetközi gyermekév, hogy csak beszélnek és írnak rólunk?” Mit válaszolhatnék erre most, nem és igen. Ugye, furcsa ez a felelet? De hát a nagyvilágnak sok országa van. Egyes országokban tetteikkel beszélnek majd, másokban csak ünnepelnek, mert az illendőség úgy kívánja, és ismét más helyeken meg csak szép szavakat mondanak, mint egy megszokott névnapon. Nyilvánvaló, hogy a tett lesz a kevesebb és a szó a több. Mert még aránylag nagyon kevés az olyan államok száma — mint amilyen a mienk —, amelynek társadalma és annak vezetői nemcsak beszélnek róla, hanem cselekvően valósítják meg az ENSZ által 1959. november 20-án elfogadott Gyermeki Jogok Nyilatkozatának legszebb mondatát : „... az emberiség tartozik azzal, hogy a gyermekeknek a legjobbat adja önmagából.” Sok országban csak beszélnek erről az 1979-es évben. Annak is örülnünk kell, hogy már beszélnek róla. Egy görög bölcs azt mondta egyszer: „A tett ott kezdődik, amikor beszélni kezdünk róla, és ott folytatódik, amikor az elhatározásunkban van egy cseppnyi akarat.” Hát beszéljenek csak minél több országban rólatok, gyerekekről, ebben az évben. Minél többször! A statisztikai adatok ugyanis nagyon riasztóak. Napjainkban másfél milliárd gyerek él a Földön és közülük csak elenyésző hányada boldog és megelégedett. A világon születő minden hat gyerek közül ötöt ugyanis elmaradt vagy fejlődő országban élő anya hoz a világra. Ezekben az országokban táplálék és ivóvíz sincs elegendő, nemhogy iskolákat, kórházakat és egyéb szociális létesítményeket építhetnének. E mondatban elsőként bizonyára az ivóvíz hiánya ragadta meg a figyelmeteket. Hát belőle sincs elegendő? Bizony, nincs! Több mint egymilliárd ember csak fertőzött vizet ihat bolygónkon. Minden negyedik ember! Évekkel ezelőtt olvastam egy tanulmányt, amelyet egy magyar tudós, dr. Simai Mihály írt. Szerinte, ha azt akarnánk, hogy ennek az egymilliárd embernek legalább 20 százaléka (tehát 20 millió) tiszta ivóvízhez jusson, 13—15 milliárd dollárra (400— 500 milliárd forintra) lenne szükség a megfelelő víztisztító berendezések beruházásához. Ha az ENSZ-ben a fegyverkezések csökkentésére beterjesztett szovjet javaslatot elfogadnák, az így megtakarított összegből egy év alatt fedezni lehetne ezt a költséget. De hát mikor fogadják el? A legsúlyosabb gond azonban mégiscsak a táplálék hiánya. Az éhség!.. . A szakemberek szerint a legnagyobb kárt a fehérje hiánya okozza a háromévesnél fiatalabb szervezetben. Ebben a korban fejlődik ki igazán az agyvelő, s ennek elengedhetetlen feltétele a megfelelő mennyiségű fehérje fogyasztása. Persze, nem elegendő a táplálék kalóriatartalma sem. Súlyos betegségeket okoz többek között az A és a D vitamin hiánya és így tovább. Ha nem segítünk kellő időben, akkor csökkent munkaképességű százmilliók nőnek fel. Százmilliók, akik sajnos, nem tudják majd kellőképpen segíteni a haladó gondolkodású társadalmak jövőt formáló szép terveit. Beszélni kell hát 1979-ben, sőt, mi több: kiáltani. Kiáltani, hogy minden államférfiban, minden felelős vezetőben felébredjen a még szunnyadó lelkiismeret: tenni, tenni kell a világ minden gyermekéért! Olyan szépen hangzanak a Gyermeki Jogok Nyilatkozatának alapelvei. Csak néhányat említek belőle: „A gyermeket különleges védelem illeti meg ... hogy fizikailag, szellemileg, erkölcsileg, lelkileg és társadalmilag egészségesen és normálisan tudjon fejlődni... Személyisége harmonikus kibontakozásához a gyermeknek szeretetre és megértésre van szüksége... A gyermeket megilleti az oktatás, amelynek legalábbis elemi fokon ingyenesnek és kötelezőnek kell lennie... A gyermeknek legyen meg minden lehetősége, hogy játszhasson és szórakozhasson.” Ezért kell hát beszélni, kiáltani, és ami a legfontosabb: cselekedni ! Füleki János