Pajtás, 1979. szeptember-december (34. évfolyam, 23-39. szám)

1979-09-13 / 23-24. szám

­ Tombolva érkezett a nyár, osztogatta a napfényt az örömöket s most már szalad is tovább. Vidám táborokat, nemzetközi találkozókat érdekes eseményeket „rendezett" számunkra. Meg is dolgoztatott bennünket, a búzamezőkön, a kertekben, a családokban. Jól tette. A nyár nem egyenlő a tétlenséggel. Jót is, rosszat is juttatott nekünk. A jóból szép emlék lesz, a rosszat meg igyekszünk elfelejteni. Egy kicsit még mesélgetünk egymásnak a nyári eseményekről az iskola folyosóján, de egyre inkább a múlté az ami történt. A múlté, meg a miénk, akik mindezt átéltük, láttuk, részesei voltunk. ELSŐ DíJ TAMPERÉBŐL A miskolci Egressy Béni Zeneiskola ifjú dalosai Finnországban vendégsze­repeltek. A Tamperében rendezett nemzetközi gyer­mekkórus versenyen arat­tak sikereket, hiszen a ta­lálkozó első díját és Tam­pere város különdíját is el­nyerték. CSILLAGÁSZOK CSILLAGAI Az úttörő csillagászok or­szágos versenyére Székes­fehérvárott került sor, ahol tizenkét csapat mérte össze tudását a csillagászat és a távcsőépítés elméleti, gya­korlati kérdéseiből. A szak­körök saját készítésű esz­közeiből kiállítást is ren­deztek. MESESZOBA A győri gyermekkönyv­tárban meseszobát alakítot­tak ki, ahol helyet kaptak a gyerekek számára készült újságok, folyóiratok, és itt rendezik a mesedélutáno­kat, filmvetítéseket. A gye­rekek régi vágya is telje­sült: megalakult az ifjú könyvtárosok és irodalmá­rok klubja. OLVAS AZ OSZTÁLY „Egy brigád — egy osz­tály” elnevezésű mozgalom indult a sajóbábonyi általá­nos iskolát patronáló Észak-magyarországi Ve­gyiművekben. Eddig a gyár tíz brigádja vette fel a kap­csolatot az iskolával, s töb­bek közt segítséget nyújta­nak minden osztály számá­ra egy-egy 500 forint érté­kű kiskönyvtár létesítésé­hez. MÁTYÁS KIRÁLY FÁJA Védetté nyilvánították a verőcemarosi ifjúsági tábor területén álló idős kocsá­nyos tölgyet. A helybeli hagyományok szerint Má­tyás király mikor itt vadá­szott, ehhez a fához kötöt­te a lovát. Az erdészek sze­rint a fa legalább három­száz éves, de az is lehet, hogy ennél jóval idősebb. A tölgy átmérője mellma­gasságban 250 centiméter. VENDÉGSZEREPLÉS Ausztriában szerepelt a pécsi úttörőzenekar, ame­lyet egy stájer kisváros — Gnas — zeneiskolája hívott meg. Az együttes fellépett az osztrák városka alapítá­sának 700. évfordulója al­kalmából rendezett ünnep­ségeken, valamint Grazban és Salzburgban is bemutat­koztak. MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A SÓHÁZBAN Megkezdték a csaknem 250 éves egykori sóház mű­emléki helyreállítását Kun­hegyesen. A barokk épület­ben rendezik be a nagy­község művelődési központ­ját, amelyben gyermek- és felnőttkönyvtár, hangtár és folyóirat-olvasó mellett szakköri és úttörő-foglalko­zásokra szolgáló helyiségek lesznek. 750 KILOMÉTER KERÉKPÁRON A fegyverneki Kállai Éva Úttörőcsapat tizenkét tagja csaknem 750 kilométeres kerékpártúrát tett. A Fegy­vernek—Tiszafüred—Mis­kolc—Kassa—Eperjes— Rozsnyó—Losonc—Salgó­tarján—Szolnok útvonalon haladva megkoszorúzták az emlékhelyeket, Miskolcon és Salgótarjánban 1919-es veteránokkal találkoztak, meglátogattak több nagy ipari létesítményt. A há­romhetes túra az izmoknak is jót tett és — a sátorve­réstől a főzésig — rengeteg gyakorlati tapasztalatot is szereztek a résztvevők. TÁNCOSOK FRANCI­AORSZÁGB­AN A pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Isko­la népi együttese a közép­franciaországi Gannatt vá­rosban megrendezett hato­dik népművészeti világta­lálkozón vett részt. Az együttes gyermektáncokat, bakonyi népdalcsokrot és népzenét mutatott be. PIHENŐPARK Továbbfejlesztik a negy­venkét hektáros körmendi várkertet, amelyet még az 1700-as években létesítet­tek. A park kis patakjainak hídjait már újjáépítették, készül a csónakázótó, s itt hozzák létre a Magyaror­szágon honos fák fajta­gyűjteményét. A SINIKELLOT GYERMEKKÓRUS BARANYÁBAN A „Harangvirágok” ne­vet viselő finn kórus Pé­csett és Nagypeterden adott hangversenyt. Az énekkar vezetője, Papp G. Ákos Nagypeterdről elszármazott muzsikus, aki Kodály Zol­tán és Ádám Jenő tanítvá­nya volt a budapesti Zene­­akadémián. A kórus külön­böző népek dalait szólaltat­ta meg, köztük finn és ma­gyar népdalfeldolgozásokat.

Next