Pécsi Figyelő, 1891. július-szeptember (19. évfolyam, 52-78. szám)

1891-07-01 / 52. szám

XIX. évfolyam. Pécs, 1891. julilis 1-én. 52-ik szám Előfizetési áraki Egész évre . . 6 krt — kr. Félévre .... 8 » — * Negyedévre . . 1 » 60 » Egy hóra . . . — » 50 » Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Széc­­enyi-tér 12. sz. •mm (Nádosy-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lalások intézendők.Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap.) Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. sz. hává a lap szellemi részét illető minden közlemény inté­zendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl. Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereske­désben. Egyes számok kaphatók: Weldinger N. utóda Demján I., Valentin K. fia (Széchenyi-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér), Böhm Manó (fő-utcza) papír- és könyvkereskedéseik'''’ Szénkénegezzünk! Erősen a nyakunkon van a szénkénegezés ideje. A pécsi szőlészeti vándortanító hirdeti is már a tanfolyamát, melyen a szénkénegezés he­lyes módját mutatja be a még azzal ismeretlen szőlősgazdáknak. Jó dolgot vélünk tehát csele­kedni, (legalább 18 jobbat, mintha a fiumei hor­­vátok otrombaságaival háborgatnék olvasóink hazafias érzületét) ha szemelvényeket közlünk Sillay József pécsi jónevű borkereskedőnek és tapasztalt szőlőtermelőnek régebben tartott azon előadása nyomán írt jegyzetekből, melyen Sillay a tanulmányútáról számolt be annak idején. Becses dolgok ezek, mert ha egyebet nem, azt kell hogy elérjék, hogy az eddig hitetlen szőlősgazda-csoport, mely a szakemberek szájá­ból nem hitte az igét — szédelgőknek, a maguk zsebjére dolgozóknak tartván őket — egy szin­tén szőlősgazda társuk bizonyításai után igaz hivővé válik s meg fogja tenni azt, a mit a , saját jóvoltáért megtennie kell. Sillay főleg a szénkénegezés hive. ^Matta is szénkéneg^el gyérij/s nagy ki­fe­jedésü, jó hazai fajokkal beültetett­ szőlője nagy részét sikerült is szépen megóvnia a teljes pusztulástól, míg a két közvetlen szomszéd szőlő (az Antal- és Fáber-féle szőlők), a­hol nem gyérítettek, tönkre ment. Az övé úgy áll e két kiaszott terület közé ékelve, mint egy darab oázis a Sahara sivatagon. Sillay a különféle szőlős vidékeken jártá­ban szerzett tapasztalatait nem rejtette véka alá, hanem a nyilvánosság elé vitte. De hát a megbocsáthatatlan közöny miatt azt az előadást is alig hallgatta húsz ember. Most mi, tekintettel­­ a veszély nagy mértékére s a védelemnek ép­p most alkalmas idejére, újból felelevenítünk egyet s mást Sillay jegyzeteiből, melyeket készséggel engedett át nekünk.* Három éve annak, hogy a phylloxera lát­hatólag pusztít a pécsi szőlőkben — és mégis sokan vannak, a­kik nem fogják föl a vész nagyságát,­­ a még jó karban levő szőlőkben nem alkalmazzák a szénkénegezést. Igaz, hogy ezzel sokan tévedésben vannak, mert három év előtt megtörtént az a hiba, hogy a fölfedezett phylloxerás foltokat kezdetben végképen ki akar­ták irtani, a­mi pedig a tapasztaltak szerint nem lehetséges. Sokan tehát megrémültek a phyllo­xera kiölésének ettől a módjától, mely a tökét is végkép kiölte. A szénkénegnek csekély adagban való be­­fecskendése, a­mit gyérítésnek nevezünk, ez a helyes mód a védekezésre, s erre már számos utasítás forog közkézen. Az idei erős tél és rendkívüli havazás sokakban azt a jó reménységet táplálta, hogy az kiölte a phylloxerát. A kiábrándulás nagyon közeleg és rémesen fogja meglepni a szőlőtulaj­donosok közül azokat, kik az előbbi szép re­ménynyel kecsegtették magukat. Most a nyár folytán látható már a kopárság terjedése, s azért­­élénken ajánlom az általán tavaly nyilvános helyen előadott védekezési eljárás,­ a gyern­esi, vagyis a szénkénegnek kis mesékben való al­kalmazását. Ha jót akaró tanácsomat felfogadnák, az átmenet tűrhető s a nagy veszély elkerülhető lenne, — ámbár nagyon is ismerem az általános tévtanok, helytelen okoskodások hatását az együgyűek és könnyen hivők seregére, mely rendszerint a legolcsóbb tanácsot fogadja el leg­szívesebben. Minden embernek még a szőlészet terén is meg van a maga politikája, különösen a rövidlátóknak, kik nem veszik észre vagy nem akarják észrevenni a veszélyt, mely pedig még a közbiztonságot is fenyegeti, akkor tudni illik, mikor a munkásoknak nem leszünk képesek mun­kát adni. Ha egy erőteljes munkás egy nap éhe­zik, ezerféle gondolat támad agyában, hogy éhségét miképen elégítse ki. Éhenhalásra nem határozza el magát. A farkas is a tapasztalat szerint akkor támadja meg az embert, mikor már nem bír az éhségével. Vigyázzunk, gondoljunk a bekövetkezhető veszélyre! Azért figyelmeztetem a város atyáit és minden művelt embert, hogy teljes erejével támogassa a fölismert helyes irányt a védeke­zésben.* A ,,Pécsi Figyelő-t­­árczája. Valéri nász. f Dráma 4 fölvonásban. írták: Ganguofer Lajos és Brociner Marco. Fordította: fe Kürthy Emil. A német drámairodalom ezen kiváló új terméke, mely rendkívül érdekes tárgyánál fogva a hazai és nem hazai románok közt nem csekély izgatottságra adott okot, pénteken kerül színre színkörünkben. Brociner Marco, az Oláhországból kiutasított író, a német Ganghofer Lajos­­s­a­l szövetkezve írta meg művét. A tárgy a ro­mán társadalmi életből van merítve oly kiváló szerencsével, a minővel csak elvétve találkozunk színdarabok sujetjénél. Egy darab élet ez a mai román világból. Az első fölvonás Fortunát Demeter (Sárdi) s tönkre jutott banesti bojár elegáns pipázó szo­­■ bájában folyik le, hol csakhamar megtudjuk Grünspecht bankár (Végh) szemtelen föllépéséből, hogy neki a házigazda 300 ezer arany frankjá­val tartozik már hat év óta s ennek biztosítá­sára az összes ingó és ingatlan vagyont lefog­laltatta, most fölhívja a fizetésre. A bojár ha­lasztást kér addig, mig fia J o n e 1 (Pethes), ki az ügyvédi pályát elvégezte, előkelő társadalmi­­ helyzeténél és tehetségénél fogva választhat a­­ leggazdagabb bojár lányok közül és egyszersmind némi czélzással szól a szép Bogdán Piáról (Angyal Ilka), kinek anyai vagyona kerek egy millió. Ez a millió van hivatva rendbe hozni az anyagi kérdéseket. Jones csak most érkezett haza Németországból, hol tiz évig tanult s atyja nyugtalanságából finom érzékével rögtön meg­sejti a katasztrófát, melynek hullámai már erősen csapkodnak a család feje fölött. Bizonyosat sze­retne tudni, de a vén Fortunát egyik vendégü­két C­s u k­u­­ (Szilágyi) kéri föl a való közlésére. Ez a Csuku, ki mellesleg szólva púpos, rendkívül szarkasztikus ember. Maró gúnynyal beszél a román népről, mi az idealista Jonelt annak vé­delmére ösztönzi. A beszélgetés folyamán Csuka tudatja vele, hogy a valéri bojár holnap tartja nászát a czigány hegedűs Barbu (Dezséri) leányával, a szép Szandával. (Szilágyiné.) Ez alkalomból Jones elmondja, hogy gyermek­korában egyszer a valéui temetőben egy sereg czigánygyerekkel találkozott, köztük volt Szanda is. Az egyik czigányfiú egy madárfészket fosztott ki. Ostorával akarta megfenyíteni. De a gyere­kek elmenekültek. Csak Szanda maradt ott s haragjában egy ökölnyi nagyságú kavicscsal fejbe ütötte. Lerogyott. A vér elborította szemeit. Midőn eszméletét visszanyerte, a pápa szobájá­ban feküdt. Ekkor az ajtó lassan kinyilt és a hasadé­­kon egy fekete fürtös fej kandikált be. Szanda állott előtte égő szemeit rászegezve. Ajkai re­megtek és könyek peregtek igezán végig. Hir­A francziáknál szerzett tapasztalatok után azon gyanú merült föl, hogy azért igyekeztek úgy tüntetni föl a dolgot, hogy csak amerikai vesszővel lehet boldogulni, mert ők amerikai vesszővel kereskednek. Én se szénkéneggel, se amerikai vesszővel nem kereskedem, hát kimond­hatom bátran, hogy az amerikai vesszőkkel való boldogulást nem látom olyan rózsaszínben, mint azok, kik a közönséget ezzel boldogítani vélik. Eleimén azonban a szénkénegezéssel is — be­vallom — úgy voltam, hogy akkor hittem benne föltétlenül, mikor az eredményt szembesítették nekem. Ez megtörtént velem Budán, Szilágyi egyetemi könyvtári igazgató szőlejében, hol a védekezés eredménye annyira megnyugtatott,­­ hogy bár drágán szerezném meg a tapasztalatot, , másféls az áldozatot luzsevesnek találtam a­­ta­pasztalat gazdag volsával Szembeni­­ ! Szilágyi a budai németajkú,ívasfejű vin­­czellért Staub tanárhoz küldte, hogy az igye­kezzék a hitetlent meggyőzni a phylloxera ve­szedelmes voltáról. A sváb egy ajándékba kapott nagyitó üveggel tért vissza még úgy 5 év előtt s azóta sikerrel szénkénegez annyira, hogy ma­gam is az ő rendszerét követem: a szánké­­neget kevés adagokban több lyukba osztva befecskendem­. A szénkénegezés oly egyszerű, hogy nem­csak a budai vinczellér adhatja meg a kellő útbaigazítást, hanem az én vinczellérem is. Vá­zélén nyaka köré fonódtak karjai és ajkán egy forró csók égett... fölriadt, de Szanda már kisurrant. S megjegyzi, hogy gyermekségének egy emléke sem áll oly élénken, oly fényesen szemei előtt, mint ez a temetői jelenet. Csuku, halálosan szerelmes lévén Szandába, Jones rokon­szenves visszaemlékezésére bizonyos rosszul pa­lástolt féltékenységgel kérdi: vájjon szivében nem nőtt-e a gyermek emléke, mint Szanda maga? Mert csodákat fog látni ezen a leányon. Notara (Somogyi) a valéri öreg bojárnak, a tapasztalt nőismerőnek, már a szép gyermek föltűnt s Szandát bojárleány módjára neveltette és most, hogy gyönyörülővé fejlődött, letépi az érett szép gyümölcsöt. És az hozzá megy, mert okos és praktikus leány létére föl tudja hasz­nálni az életet. E párbeszéd alatt Paraszkicza (Bod­­roginé) levelet hoz Notarától Csukának, melyben tanácsot és segítséget kér tőle. Falvának paraszt­jaiba, kikkel évek óta perben állt, belebújt az ördög. Komoly zavargásoktól fél. Csuku eltávolo­zik a kellő intézkedések megtétele végett, mialatt Szanda megjelenik a színen, hogy Fortunáinak köszönetét fejezze ki a pompás ajándékokért. Első pillanata Jonelre esik, megáll, merően rá­néz, lassan feléje emeli kezét, aztán homlokán végig simít és meginog, mintha ájulás érné. Jo­nes ijedten segélyére siet. Szanda lassan magá­hoz tér, s miután ama bizonyos temetői jelenet óta folytonosan szerelmes Jonesbe, ki akarja puhatolni érzelmeit, de e helyett elárulja önma-

Next