Pécsi Figyelő, 1892. július-szeptember (20. évfolyam, 53-78. szám)

1892-07-02 / 53. szám

­ Betegsegélyző pénztárak. — Iparosok figyelmébe. — (..) Minél tovább él az ember, annál több igazságot talál a szentírásban. Bocsássátok meg nekik, mert nem tudják mit cselekesznek, mondotta hajdan a világ Megváltója. — Ugyanezt mondhat­juk mi is, amikor olvassuk lapoknak s köztük tekintélyes fővárosi lapoknak is el­mélkedéseit és megjegyzéseit a munkások betegség esetén való segélyezéséről intéz­kedő törvény és mozgalmak fölött. Meg lehet nekik bocsájtani, mert bi­zonyosan nem tudják mit cselekesznek. — Akkora fölületesség, mint soraikból kilát­szik, csak azzal menthető, hogy az idevágó törvényt (1891. XIV.) és a rávonatkozó rendeleteket nem ismerik. Ha így nem volna, akkor olyan lap is, mint például a »Magyar Hírlap­ nem űzne olyan oktalan propagandát hiába való garasos frázisok ezégére alatt az ipartes­tületi s minden törvényen alapuló munkás betegsegélyezés ellen, mint teszi, fölbujtván ellene a könnyen buzduló s hírlapi czafran­­gok láttára eszmeileg berészegedő mester- r­egények légióját, mintha a törvényben előírt és engedélyezett betegsegélyző pénz­tárak merő kényszerzubbonyok volnának és csupán az az egy üdvözítő pénztár lenne a világ megváltására rendelve, amit a na­gyon ismeretes és híres országos munkás­­betegsegélyző pénztár akar — a törvény rendelkezésein való önző tágítással — alakítani. A dobotezai munkásnagyhatalom or­szágszerte verte és veri a nagydobot a maga érdekében, sehol azonban nem any­­nyira, mint a fővárosban, a gyáripar me­legágyában. Érthető ez a dobverés, mert ennek zörgésével akarja elvenni tisztán szóló hang­ját annak a magyar törvénynek, mely vi­lágosan szól s azt mondja, hogy ugyanaz, sőt mélyebb és biztosabb segélyezés nyúj­­tatik az ország minden munkásának tör­vényerejű kötelezéssel, mint a­milyennel eddig a munkás­pénztár olyan nagy glóriát igyekezett a feje körül venni, hogy annak görögtüzes fénye mellett valóságos máso­dik világmegváltónak (és sztrájk-főrendező­nek) tüntethette föl magát. Megfigyelhetné a magát nagyratartó fővárosi sajtó az ország ipari szaklapjait, melyek az iparosztály legtisztességesebb, legkonzervatívebb rétegeinek hű érdekszó­nokai, mily tárgyilagosan, s mily őszinte hévvel küzdenek a törvény intenczióinak épentartása mellett s a szoczialista szagu munkáspénztár tervei ellen. Megfigyelhetné s legalább azoktól ta­nulhatna. Ha csak az a czélja nincs egy-egy vi­láglapnak, hogy igen olcsó és igen »kétes dicsőség“ mellett az egyes számok kelen­dőségét a munkásosztály sorai közt emelje s kárpótolja magát a boldogítandó mun­­kásosztálylyal a már megboldogított vasutas osztály helyett, amely utóbbi téren egy világóriás eleső teteme vont határt a to­vábbi „hazafias és önzetlen” működésnek. A fővárosi mozgalmakról egyik iparos­lap ezeket írja: A fővárosi iparosok rég­óta látták már, hogy az általános munkás betegsegélyző egylet körében olyan pro­paganda folyik, mely határozottan ellensé­ges táborba tereli a segédeket a meste­rektől.­­ Nyílt titok, hogy a munkáskérdés olyatén megoldásának, mely a háromszor nyolczórás időfölosztása és május elsejei munkásünnepet írja zászlajára, ebből az egyletből adják a legnagyobb tápot. A testületek tehát örömmel ragadták meg az alkalmat, hogy a velük munkaviszony­ban álló segédeket közelebb hozzák ma­gukhoz.­­ Elhatározták, hogy megalakítják a testületi betegsegélyző pénztárakat, ami egészen természetes is. Az általános mun­kásegylet azonban léterében érzi magát megtámadva a segélypénztárak által és mindent elkövet, hogy azok létesülését megakadályozza. A békéltető bizottság se­gédtagjai, kiket a pénztárak alapszabályai­nak tárgyalása végett összehívtak, sorra tiltakoztak a segélypénztárak ellen és ki­jelentették, hogy nekik nem kell az intéz­mény. Mivel azonban a törvény értelmében azt a kérdést: alakuljon-e testületi segély­pénztár, nem a békéltető bizottság van hivatva eldönteni, de ha a testület a pénz­tár alakítását elhatározta, a bék. biz. csak az alapszabályokat és a munkabérátlagot tárgyalja, az iparhatósági biztosok minde­nütt keresztül vitték a munkát a tiltakozá­sok daczára. A fölizgatott segédek ekkor sztrájkolással fenyegettek, így akarva meg­rémíteni. De a fenyegetés nem használt. I XX. évfolyam. Pécs, 1892. július 2-án. 53-ik szám. EMfizetési áraki­g j*n évre . . 6 frt — kr. l'névre .... 3 » — » negyedévre . . 1 » 50 » Egy bór» . . . — » 50 » Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal.­­ PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. ss. (Nádosy-féle ház) hová az előfizetések és a lap baélk­ü­désére vonatkozó felszó­lalások intézendők.PÉCSI FIGYELEt (Pécsi Hírlap.) Megfenik hetenként kétszer, szerdán és szombaton. Szerkesztői Irodai PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. A hová a lap szellemi részét illető minden közlemény vité­­zendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek f5L Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereske­désben. Egyes számok kaphatók: S­(dinger N. utóda Damján I., Valentin K. fia (SzecenyMRt), Engel Lajoa (fo­nteza), Hochrein József és fiai (Széchenyi-■tér), Bőhm Manó (fő­utcza) papir- és könyvkereskedéseiben. ——-■« — . ...­ . ^ · A „Pécsi Figyelő“ tárczája. Búcsú. Itt állok most kis ablakodnak alján, Mint búra hajló, hervadó virág, A csillaglány is elborult fölöttem, Felhő takarja — egymagamra hágy. Az utcza csendes, méla mint az erdő, Midőn reá az éj sötété száll. .... Búcsúzni jöttem én kis ablakodhoz, Búcsúzni tőled, kedves ideál! Ez az utolsó éj, a legutolsó, Fájó búcsúm virrasztó éjjele, Te holnap már az otthoni vidéken És én — ki tudja — itt-e, messze-e ? Úgy válunk el, miként az új mezőkről Örökre távozó csillagsugár — .... Búcsúzni jöttem én kis ablakodhoz, Búcsúzni tőled, kedves ideál! Itt állok most kis ablakodnak alján, Hogy mindörökre eltemesselek, Ilogy még utószor mondjam el az éjnek, Titkon mi lángolón szerettelek. S a­míg te álmodol párnák ölében, A­mig a hold felhőkörökbe jár, .... Búcsúzni jöttem én kis ablakodhoz, Búcsúzni tőled, kedves ideál ! Milyen bohókás, csalfa is az élet : Szerelmet ád és lángra kél a vágy, De csakhamar fátyol borul reája — Búcsút rebeg és — megcsalódva bágy. Pedig a szívnek elbúcsúzni kel fáj,' Mert bús emléke vissza-visszaszáll ! .... Miért is jöttem én kis ablakodhoz ? Örökre, mindörökre elbúcsúzni : — Isten veled hát, kedves ideál ! Kéry Gyula. Nyílttéri közlemények. E rovat alatt megjelentekért nem vállal felelősséget a szerk. I. Alulírott Kohn Sámuelt aljas gazembernek tartom, aki még lovagias elégtételadásra sem képes. Részemről az ügyet befejezettnek tekintem. Weisz Salamon. II. Alulírottak, mint Kohn Sámuel úr megha­talmazottjai Weisz Salamon nyilatkozatára vo­natkozólag kijelentjük, hogy Kohn Sámuel úr a lovagias elégtételadásra mindig kész lett volna, de ilyen nyilatkozattal szemben válasza csak megvetés lehet. Részünkről az ügyet befejezett­nek tekintjük. Hunyadi (Grosz) Adolf: Spitzer Miksa. III. Alulirottak, mint Weisz Salamon úr meg* | I bízottjai a Kohn contra Weisz becsületbeli ügy-­­­ben az ellenfél segédeivel tárgyalást kezdtünk, s bár Kohn Sámuel elismerte, hogy Weisz Sa­lamon úr nővérét, Reginát megsértette, az elég­tételt mégis vonakodott megadni, mihez képest őt nyilvánosan gyávának nevezvén, részünkről az ügyet befejezettnek tekintjük. Schwarz Jakab. Stern Dávid. IV. Alulirottak, mint Kohn Sámuel úr megha­talmazottjai kijelentjük, hogy felünk, nem mintha meghátrált volna Weisz Salamon nyílttéri pisz­­kolódásaitól, havera mert egy nő becsülete forog koczkán, a lovagias elégtételt hajlandó megadni s evvel részéről az ügyet befejezettnek tekinteni. Hunyadi (Grosz) Adolf: Spitzer Miksa. V. J­egyzőkönyv. Felvétetett Kohn Sá­muel és Weisz Salamon urak közt fennforgó becsületbeli ügy lovagias elintézéséről. A fegyvernemet a két fél segédei közösen a pisztolyban állapították meg, tekintettel a sér­tés súlyos voltára. Feltételek : egyszeri golyóvál­tás, öt lépés avance-szal. A mérkőzés ápri­lió elsején történt meg az Üszöghi erdőben, s miután mindkét fél piszto­lya csütörtököt mondott, az ellenfelek kibékültek.

Next