Pécsi Figyelő, 1893. október-december (21. évfolyam, 79-107. szám)
1893-10-04 / 79. szám
Pécs, 1893. október 4-én. 79-ik szám. ISI-I1. évfolyam. Előfizetési árak: egész évre . . 6 írt — kr. félévre .... 3 ‹ — ‹ Negyedévre . . 1 ‹ 50 ‹ 7Egy hóra . . . — » 50 » Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal. .PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. sz. (Nádosy-féle ház) hová az előfizetések és a lap (Szétküldésére vonatkozó fölszólalások intézendők.Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap.) Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. sz hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendők. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl Egyes számok kaphatók: Weidinger N. utóda Demján I., Valentin K. fia (Széchenyi-tér), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér), Kösz János (fő-tér), Böhm Manó (fő-utcza) papír-és könyvkereskedéseiben. Előfizetési fölhívás a Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap) hetenként kétszer megjelenő politikai lapunkra, mely a legelterjedtebb, legtöbb példányban megjelenő és legolcsóbb helyi közlöny. Lapunk immár 21 éve lankadatlan kitartással harcol a függetlenségi és 48-as eszmék mellett az igaz szabadelvűség, demokrata és hazafias gondolkozás lobogója alatt, mely czélnak eléréséért ezentúl is folyton fog küzdeni. Az új negyed kezdetével tisztelettel kérjük úgy az eddigi előfizetőinket, mint a nagyközönséget, hogy lapunkat továbbra is becses pártfogásukra méltassák. Előfizetési árak : 1 hóra csak 50 kr. (1 korona) 3 „ 1 frt 50 „ 3 Az előfizetési pénzeket kérjük minél előbb beküldeni, hogy a lap szétküldésében zavar ne támadjon. Hátralékosainkat is kérjük, hogy hátralékaikat mielőbb beküldeni szíveskedjenek Teljes tisztelettel A «Pécsi Figyelők» (Pécsi Hírlap) kiadóhivatala. A „Pécsi Figyelő“ tárczája: Halál. Nem oly rút a halál, minőnek festitek, Nem olyan borzalmas, nem is olyan hideg, Nem megsemmisülés, csak örökös álom, Soh én mégse halni, élni, élni, vágyom ! Bút, bánatot örök fátyollal takarva Földi szenvedésre a lélek nyugalma, Enyhe, szép zöld vár a nagy pusztaságon: S oh én mégse halni, élni, élni vágyom ! Minden bajt, fájdalmat, keservet megszüntet, Leveszi vállunkról súlyos keresztünket, Boldogság honába röppent, könnyű szárnyon: S oh én mégse halni, élni, élni, vágyom! Hogyha életemben üldöz a bűn, vétek, S az ingoványon a jó útról letérek, Kinzó öntudattól halál lesz megváltóm : S oh én mégse halni, élni, élni vágyom / Hogyha szenvedek majd örökös keservben, Ha elvesztem hitem, nincs remélni kedvem, Megoldja a csomót, megment majd halálom: S oh én mégse halni, élni, élni vágyom ! Buday László: A párbaj ellen. Az embergyilkolásnak ez a raffiniro- izott neme, mely lovagias szabályok, paraigrafusok szerint öli ki az egymással össze nem férők egyikéből a lelket, a minap oly esettel szaporította bűnkrónikáját, amely fölháborította az egész országot. Nagyváradon egy köztiszteletben álló férfit, aki senkinek se vétett, csupán azért, mert mint lapszerkesztő a kartársaival egyetértett abban, hogy egy demi monde miatt támadt hírlapi perpatvarból folyólag nem párbajoznak, melyen megsértenek a becsületében. Ekkor már — mint tartalékos hadnagy — kénytelen volt az előbb mellőzött fegyverhez nyúlni s megsértőjétől fegyveres elégtételt kérni. S megtörtént az, ami különben a legtöbbször meg szokott történni, hogy a gyilkos golyó nem a sértőt, nem a becsületben könnyelműen gázoló pimaszt, nem a párbajairól híres krakéler tacskót, hanem a megsértettet, a becsületét fegyverrel védelmező családapát, a köztiszteletben álló embert, a közügyek komoly munkáját terítette le. Történik ilyesmi nagyon gyakran, de körülményeiben, epizód részleteiben emez eset vérlázitó fázisokkal dicsekszik, hogy a hatás elmaradhatatlan volt, s nyomban fölzúgott a borzalom moraja, mely követeli a megtorlást is. A társadalom józanabb része, mely csak komoly élethivatást ismer s nem ér rá nyegle legénykedők becsületkódexeit tanulmányozni, de a mellett job-Mert nem tespedés az, ami nyugalmat ad, Boldogság a munka, hallom vigszózatát, Átcsendül ez téren, átcsendül határon, Félek a haláltól, élni, élni vágyom ! Kecsegtet a halál tétlen, renyhe kéjjel, Örök feledéssel, Nirvána ölével S ugyan halni szép, de élni szebb, belátom : Félek a haláltól, élni, élni vágyom ! A munka vigasztal, a cselekvés gyógyít, Elűzi álmaink’ a szellem kígyóit, Bizton kalauzol áron és apályon: Félek a haláltól, élni, élni vágyom! Szép a halál, tudom , oh de szebb az élet, Ott kihaltak, itten forrnak a remények. Ez nyüzsgő vár, amaz összeomlott várrom . Félek a haláltól, élni, élni vágyom ! : bűn vigyáz a maga becsületére, mint azok a kardot fenő, pisztolyt töltő hősöcskék, megelégelte már ezt a komédiát, s fölmorí dúlt, hogy ,ne tovább!4 Mozdulása — igaz— nem fog sokat eredményezni, de az eddig csendesen lap- I pangó bosszúságnak, elkeseredésnek mégis I hangot adott, s ez máris eredmény. Fölé fog még többször is mozdulni a társadalom, mert a nagyváradihoz hasonló esetek még többször is megrázzák a lelkeket, s ezek bosszúért kiáltanak föl az égbe, míg egyszer majd a mozgás menydörgéssé válik, hanem akkor annak magja is lesz. Egyelőre ez a mostani mozdulás csendes társadalmi mozgalmat szült. Egyes körök beszélték meg, miként lehetne a párbajmániának gátat vetni. A főváros adta meg az impulzust hozzá. A fővárosi törvényhatóság egyik bizottsági tagja a következő indítványt terjesztette a közgyűlés elé : Minthogy a párviadalok elharapódzása a társadalmi békés együttélést nagy mértékben veszélyezteti és a polgárságot foglalkozásszerű párbajhősök terrorizmusa alá hajtja, minthogy továbbá a párviadal a modern társadalom és a jogállam fogalmával nem fér össze, a következő indítványt terjesztem a 1. közgyűlés elé: 1. Kérje föl Budapest fő- és székváros közönsége fölhívások által a kormányt és képviselőházat, hogy tegyék meg a kezdeményező lépéseket arra, miszerint törvényhozási után a párviadal szabadalmazott bűntény jellegétől megfosztassék, az 1878. V. tczikkből a II. résznek a párviadalról szóló 19 edik fejezete kihagyassék, egyúttal pedig a rágalmazás és becsületsértés büntetési tételei szigorittassanak. — Hallgass! — kiáltott föl a férfi, ki eddig mozdulatlanul hallgatta a mellette ülő szép nő beszédét. — Hallgass ! meg ne bántsd egy szavaddal se azt az angyalt, kitől megtanultam tisztelni, imádni a nőt. Hisz’ nem mondom, — más nemével a szeretetnek ... no ne nézz rám oly sötéten, Mira! Te okos leány vagy, te láthatod : téged nőül sohasem vehetlek ; Leonát pedig úgy tisztelem, szeretem, hogy mellette nem volnék képes más nő szerelmére gondolni sem. Mira tudod, hogy búcsúzni jöttem hozzád menyegzőm előtt, — ne válljunk el haraggal ! Hosszantartó csend követte a férfi szavait, — egyszerre csak fölugrott a nő, sötét szemeiben vad tűz villant meg. Átölelte a férfi nyakát, hévvel magához szorította, aztán így szólt: — Jól van. Belátom, igazad van. Szeresd őt nagyon, felejts el érte engem, csak utolsó kérésemet teljesítsd még! — S az ? — kérdé kíváncsian a férfi. — Nem sokból áll, — feleli Mira igéző szemeit a férfira tapasztva. — Viktor, add becsületszavadat, hogy ha egyszer, csak egyetlen egyszer magamhoz kéretlek még az életben, akárhol leszek én, s akármi teendőd lesz neked, rögtön jönni fogsz ! A boszu. — Hát csakugyan elhagysz Viktor ? Ily laza volt a kapocs, mely szivedet az enyimhez kötötte ; az enyimhez, mely szeretett téged forrón, szenvedélyesen ?! Gondolj csak visssza, hányszor csókoltad ez ajkat, s minden csókod egy-egy esküben végződött, hogy szeretni fogsz a sírig, hogy nincs nő a földön, kiért odaadnál is most egy ...