Pécsi Figyelő, 1895. április-június (23. évfolyam, 76-147. szám)
1895-04-02 / 76. szám
XXIII. évfolyam. Pécs, 1895. kedd, április hó 2. 76-ik szám. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. si hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Előfizetési árak: Sgész évre . . 10 frt — kr. félévre . . . . 5 » — » Negyedévre . . 2 50 « Egy hóra . . . —8 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Király utcza 4.sz. Az arany hajó szállodával szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek tő A kis lutri. Pécs, 1895. április 1. A kihágásokról szóló 1879. évi XL. törv.cikk 87. §-a azt mondja: „A ki nyilvános, vagy a közönségnek nyitva álló helyen szerencsejátékvállalatot tart, két hónapig terjedhető elzárással és háromszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.“ A 91. §. pedig a szerencsejáték fogalmát akkép határozza meg, hogy , szerencsejátéknak tekintetik az, melyben a nyereség vagy veszteség kizárólag a véletlentől függ.“ Ha az ember ezeket a törvényi rendelkezéseket ismeri és útja a m. kir. lottógyűjtődék előtt vezet el, hol ékes piros és gyászos fekete számok sorait bámulja sóvár szemekkel a városi lakosság legalsó néposztálya, önkéntelenül is oly gondolatok tolulnak agyába, melyek nem a leghízelgőbb világot vetik az államhatalomra, melynek törvényhozói akarata ebben a pontban oly éles ellentétben áll az általa követett gyakorlattal. Igaz, hogy a törvényhozó a fent idézett törv.cikk 91. §-ában a szerencsejáték fogalmi meghatározásához sietett hozzátenni, hogy „az állami lottó vagy hatósági engedély mellett rendezett bármily más sorsjáték a jelen fejezet alá eső szerencsejátéknak nem tekintetik“, ámde éppen abban rejlik az erkölcstelenség, hogy az állam ugyanazon cselekményt, melyet egyes polgárainál büntetendőnek tart, és pedig nem is annyira financiális, mint inkább általános etnikai és morális szempontokból, a maga részére privilégiumkép gyakorolhatnak nyilvánít. Hogy a szerencsejáték s ennek keretében a lottó mily erkölcsrontó hatással van a népre, azt kétségbe vonni alig fogja valaki, ha meggondolja, hogy rendszerint a legszegényebb nép veti a kis lutri telhetetlen gyomrába keservesen összekapargatott filléreit, melyeket a maga szájától, nyomorgó családja életszükségleteitől von meg. A nyeremény után való reménykedés s a megtörtént húzás után bekövetkező csalódás folytonos váltakozása, főleg ha ez a hullámzás nagy ritkán egyegy ambo nyomorúságos pár forintja által még nagyobb ingert nyer, valóságos játékszenvedélylyé fajul, mely kelletlenné teszi a becsületes munkát az áldozatává lett nép szemében, hisz a munkából nem tud meggazdagodni, de egy beütött torna egy csapásra meghozhatja az álmodott jólétet ; dolgozik tehát, de nem azért, hogy szerezzen, hanem hogy legyen mit a lutriba rakni. Ha aztán kérdjük, mik lehetnek azok a magasabb állami tekintetek, melyek ennek az elméletileg és gyakorlatilag egyaránt kárhoztatandó intézménynek fentartását oly parancsolólag követelik, hogy az állam kénytelen másoknál büntetőjogi üldözéssel megbélyegzett foglalkozást maga űzni , azt kapjuk feleletül, hogy az állam nem nélkülözheti a lottóból eredő jövedelmet. Tekintsünk el itt egészen attól az egyébként nagyon is figyelemre méltó körülménytől, hogy az erkölcsi alapokon nyugvó állam eszméjével nem fér össze az, hogy egy magában véve erkölcstelen intézményt fentartson csak azért, mert az abból merített jövedelemre szüksége van, és vizsgáljuk csak azt, hogy igaz-e az az állítás, mintha a lottó jövedelmét Magyarország nem nélkülözhetné, vagy mással nem pótolhatná? Állami zárszámadásaink igazolják, hogy az országnak a lottóból alig egy millió forintot tevő jövedelme van, ami a 480 milliót jóval meghaladó állami bevételek nagy tömegéhez viszonyítva oly csekélység, hogy azt a nagyképűsködő állítást, mintha a lottó eltörlése helyrehozhatlanul megzavarná az ország pénzügyi egyensúlyát, csakugyan nem tekinthetjük másnak, mint puszta ürügynek, melylyel a szomorú valóságot leplezni akarják. És mi a valóság ? Az, hogy a lutriból is közös ügyet csináltak, és mivel a lottójövedelemre Ausztriának van szüksége, nem törülhetjük el azt mi sem. Az 1868. évi XV-ik törvénycikk kimondta, hogy a magyarországi lottógyűjtődék által beszedett játékbetétesek Magyarországot, az Ausztriában beszedett betételek Ausztriát illetik, ha mindjárt a másik államban történő húzásokra lettek is betéve. Már most tudjuk azt is, hogy a magyar falusi nép szerencsére még nem vetette magát annyira a játékszenvedély karjaiba, mint az osztrák tartományok alsóbb néposztályai; természetes tehát, hogy az Ausztriában beszedett és a törvény szerint Ausztriát illető betételek sokkalta nagyobb összegre rúgnak, mint a minket illető magyarországi betételek. Míg tehát Ausztriának a lottójövedék oly tekintélyes bevételt biztosít, amelyet hamarosan mással pótolni csakugyan nem tudna, addig mi alig számbavehető jövedelem fejében kénytelenek vagyunk népünk erkölcsét rontani, nyomorgó családok szájából a betevő falatot kicsalni, csak azért, mert Ausztriának a lottóra szüksége van s jövedelme annál biztosabb, ha lutrizó közönsége magyarországi húzásokra is játszhatik. Wekerle már évekkel ezelőtt megpróbálta a kis lutri erkölcsmételyező hatását enyhíteni azzal, hogy az osztálysorsjátékot szándékozta behozni, mely ugyan éppen oly erkölcstelen szerencsejáték, mint a kis lutri, de legalább a legszegényebb néposztályok közt akadályozná meg a játékszenvedély veszedelmes terjedését magasabb összegeket igénylő betételeivel, azonban terve hajótörést szenvedett az osztrák pénzügyminiszter ellenzésén, kinek szüksége van a magyarországi lottó-húzásokra. De azért a kormánypárton napról-napra merészüki hazudni azt, hogy Magyarország önálló állam, s hogy egyedüli üdvössége a hatvanhetes kiegyezésben rejlik, melynek keretében a magyar nemzeti állam akadálytalanul kifejleszthető és megerősíthető. Hát megérdemli az állam elnevezést az az ország, mely még ahhoz is a szomszéd állam beleegyezését tartozik kikérni, hogy a kis lutrit osztálysorsjátékká változtathassa át? A „Pécsi Figyelő“ tárcája. A bibliai József. (Modern keretben.) 5. A „Pécsi Figyelő“ eredeti tárcája. Irta: Ullein Ferenc (Vége.) A báróné maga is kiszariadt ama lépéstől, melyet megtett. Átlépte azon határt, hol a megsértett női hiúság megboszulása, lélektani alapon menthető volna, vagy enyhítő beszámítás alá eshetnek, ő ezt belátta és átérezte , de oly meszszire előrehaladt már, hogy a visszatérést lehetetlennek tartotta. Férjét tényleg annyira felingerelte, hogy a visszavonással a „hitvest“ kell vala feláldoznia, pedig szerette férjét annyira, hogy az elhidegülést nem kívánta. — Elit kisasszony ! — mondá társalgónőjének — egy bizalmas ügyben kell közreműködését kikérnem. Hajlandó volna ön nekem egy fontos szolgálatot tenni ? — Kész örömmel! — Válaszolt készséggel a társalgónő. — A dolog kissé kalandos és mindenesetre érdekes és ingerlő. — Kétszeres ok arra, hogy szolgálatára legyek méltóságodnak ! — Férfiúi bátorságot tételez fel a vállalat, s a tér kissé sikamlós, melyen mozognia kellene , de az ön erős idegzetes kaland után vágyó lelke kibírja az ily jeleneteket és izgalmakat. — Szeretem az izgalmakat! És a báróné gondosan elreteszelte az ajtókat, hogy hivatlanok ne alkalmatlankodjanak, s ezután megkezdődött a bizalmas tárgyalás. * * * Sürü lepelben hull alá a hó, fehérre meszelve a kérges földet. A hold halvány fényét átlátszó fellegek törék meg, érdekes látványt nyújtva a szemlélőnek. Egy bérkocsi állt meg Vértesy báró palotájától mintegy száz lépésnyire. A kocsiban egy sűrűen lefátyolyzott hölgy foglalt helyet, a kocsis mellé pedig egy kovés inas helyezkedett el. A kocsis csettentett nyelvével és a lovak vígan verték fel patkóikkal a csillogó havat. — Szobája ki van világítva! — Mondá a kocsiban ülő hölgy. — Ő itthon van! A kocsi hirtelen megállt, az inas ajtónál termett, várva a parancsot. A lefátyolzott hölgy egy Hatos levélkét nyújtott át az inasnak, megparancsolva, hogy azt adja át Pellérdynek. Az ügyvéd íróasztala mellett ült és a periratok halmazában látszott elmerülve lenni. Azonnal felsmerte az inasban Vértesyék szolgáját. Az inas átnyujta a levélkét és azonnal távozott. Vértesy mohó dváncsisággal törte fel a levélkét. „A kocsiban vár önre, egy jóakarója.“ — Egy jóakaróm ! — Mondá az ügyvéd. — Este 10 órakor illatos levélke, hölgy-irással, melyben együttra hívnak egy vőlegényt! „Jóakaró !“ — Hm ! — Nagyon tág fogalom, s ebben az alakban nagyon létértelmű ! Mily játékba kevernek ismét bele ? — Csak nem a báróné ? — Előre érzem, hogy veszede- sembe megyek, de ne mondja „jóakaróm“, hogy gyáva vagyok. * Vicinális vasutak. A tapolcai választás újból aktuálissá tette a vicinális vasutak kérdését, amiből kétségtelenül bizonyossá válik hogy sokan egész nyilvánosan űzik azt a szemfényvesztést, amit Magyarországon a vicinális vasutak építésével évek óta folytatnak. Az országgyűlésen éppen úgy, mint a sajtóban kérlelhetlenül leleplezik időközönként a fondorkodást, melylyel a vidéki községek jóhiszeműségét tekintélyes urak kiaknázzák, de a leleplezésnek nincs meg soha a kellő eredménye s a megszokott formában ezerszer ismétlődik a hírhedt „gründolás.“ Nem újabb leleplezésekről van ezúttal szó, hanem jelölte téli kabátját és lesietett a kocsihoz. A kocsi ajtaja nyitva volt, s az utcai lámpa gyenge fényénél is felismerte a bárónő társalgónőjét. A hölgy üléssel kínálta meg Pellérdyt, mit az ügyvéd minden tétova nélkül elfogadott. Az inas becsapta az ajtót és a lovak gyors ügetésben ragadták maguk után a kocsit. — Minek tulajdonítsam e kalandos utazást? — Kérdé a hölgyet, ki szótlanul vonta meg magát a kocsiban. Válasz helyett egy kis levélkét nyújtott át Pellérdynek. — Ki küldi e levelet ? — Kérdé Pellérdy. — A bárónő ! — Válaszolt a hölgy. — Nem tudom, hogy mit kívánhat tőlem a báróné. Sajnálom, hogy nem olvashatom el levelét e sötétségben. Mindenesetre különös, hogy ily későn, s ily szokatlan módon kíván velem a báróné beszélni! — Legyen nyugodt, s pár perc múlva mindent meg fog tudni. A báróné meleg érdeklődéssel viseltetik ön iránt, s ez mindenesetre szerencse és kitüntetés, mitől ön bizonyára nem fog megijedni. Fő dolog, hogy most kövessen és engedelmeskedjék ! A kocsi ezalatt megállott, s ismerőseink kiszállottak belőle. Az ügyvédnek mindjárt feltűnt, hogy a hátsó lépcsőn, koromsötétségben vezetik föl. De azért szó nélkül követte a társalgónőt. Egy süppedő szőnyeggel bevont hosszú folyosón haladtak végig. A társalgónő a legutolsó ajtónál megállott, zsebéből egy kulcsot vett elő és halkan felnyita az ajtót. A szoba sötét volt. Pellérdy gyufát gyújtott, de a társalgónő elfújta azt. — Biztosíthatom kegyedet, — mondá boszosan