Pécsi Figyelő, 1897. január-március (25. évfolyam, 1-73. szám)

1897-01-01 / 1. szám

XXV. évfolyam. Pécs, 1897. péntek, január hó 1. 1-ső szám, Előfizetési árak: Egész évre • • 10 írt — kr. Félévre • • • 5 — „ Negyedévre • 2 ., 50 „ Egy hóra 85 „ Egyes szám ára 4 kr. kiadóhivatal: PÉCSETT. Mária­ u. 1. sz. a kir. ítélőtábla épületével ho,.„1592* és...,POLITIKAI NAPILAP. szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Mária­ utca i. s. a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény inté­zendő. Kéziratot vissza nem adunk Hirk­eléseket a kiadóhivatal vesz föl Visszapillantás. Pécs, 1896. december 31 Vigasztalan, szomorú a kép, amely szemeink elé tárul, amikor az év határá­hoz érkezve, akár vissza a múltba, akár előre a jövendőbe téved tekintetünk. Ha a múlt év politikai eseményeit katalógusba szedni akarnék, ennek a neve helyesebben bűnlajstrom lenne, s aki a közel­jövő való­színű fejleményeit sorolná fel, arra ráfog­hatnak, hogy Cassandra-jóslatokban tetsze­leg magának. Pedig a lefolyt esztendő ünnepi éve volt hazánknak, nem is hiányoztak egyes lélekemelő jelenségek az ezredéves nemzeti múlt megünneplése körül, de bizony egész­ben véve elmondhatjuk, hogy ez az ünnep­lés sokban hasonlított ahhoz, amikor a birtokaiból kilicitált földesúr utolsó garasait is összegyűjtve, nagy jubiláris dáridót csap, hogy megünnepelje két vagy háromszáz­esztendős évfordulóját annak a dicső tény­nek, amikor ősei az immár elúszott birto­kokat megszerezték. Az ünneplések legfényesebbje, a június 8-ki hódoló felvonulás és a törvényhozás diszülése is emlékeztetett rá, hogy állami létünket ünnepelve oly valamit ünneplünk, a­minek már régen nem vagyunk birtoká­ban, a­minek már csak emlékét lehet ün­nepelni. A nemzet hódoló felvonulásban megjelent királya előtt, de a törvényhozás­nak a millenniumot ünneplő közös diszülése csonka maradt. Ott voltak a nép képviselői, ott a születésük és állásuknál fogva tör­vényt hozók, ott volt még a szent korona is , csak annak viselője hiányzott, pedig ez alkalommal azzal sem lehetett palástolni ezt a távolmaradást, a­mivel az ország­gyűléseknek a budai váriakban való meg­nyitását szokták volt indokolni, hogy az országháznak nincs olyan helyisége, ahol az országgyűlés mindkét háza méltóképpen fogadhatná együttes ülésben a királyt, hisz az a díszülés már az új parlamenti palo­tában, oly fényes és nagy arányú helyi­ségben folyt le, a minővel alig dicsekedhetik a világnak egy törvényhozó testülete. Bánffy báró, a millennáris kormány­elnök, megelégedett azzal az üres magya­rázattal, hogy az udvari etikette tiltja őfelségének az országházban való személyes megjelenést, s nem volt benne annyi bá­torság, hogy félretolja utjából a sok udvari lakájnépséget, felvilágosítsa a királyt a nemzet óhajáról s az óhaj jogos és törvé­nyes voltáról. Az ezredévi kiállítás is fényes volt s mégsem mondhatja senki, hogy fényesen sikerült volna. Látogatottsága messze el­maradt azok mögött a remények mögött, a­melyekkel az intézők eltelve voltak. A külföldiek látogatása jóformán csak a ren­dezett nemzetközi kongresszusok résztvevőire szorítkozott s ami belföldi látogató volt, azok jó nagy részét is csak hatósági rá­beszélésre és rendkívüli kedvezmények nyúj­tásával lehetett becsődíteni. A nemzet maga nem ünnepelt azzal a lelkesedéssel, a melylyel egy szabad nem­zetnek ünnepelnie kellett volna államisá­gának ily nevezetes évfordulóját. De hát lehet-e ezen csodálkoznunk? Még ha el is tekintünk attól, hogy államiságot ünnepelni akkor, a­mikor az államiság legfényesebb kellékeit nélkülözzük, nem valami lelkesítő feladat, várjon verhetett volna-e gyökeret a nemzet zömének szívében ünnepi hangu­lat, amikor végig tekintett mai közéletünk sivár mezején ? A lemondás politikájába beletörődni lehet, de lelkesedni parancs­szóra annak eredményei fölött képtelenség. Mindjárt az év elején szomorú kilátá­­­­sok nyíltak az ünneplés zavartalan hangu­latára nézve. Apponyi felajánlta a jubiláris istenbékét Bánffynak, csak azt kötötte ki, hogy a választások tisztasága, a szavazó lajstromok összeállításának lelkiismeretesebb kezelése, a hatósági korteskedés korláto­zása s a kúriai bíráskodás életbeléptetése által némileg megóvassék! Ez az ajánlat, amelynek elfogadása és becsületes betöltése a legszebb millenniumi ajándék lett volna, amelyet a kormány a nemzetnek nyújtha­tott, Bánffy ellenzésén hajótörést szenve­dett. Hogyan is lehetett tőle tiszta válasz­tásokat kérni, mikor az ő létalapját a nemzeti közakarat meghamisítása képezi. A visszautasított istenbéke után aztán sorra jöttek a korrupció millennáris bot­rányai : a bodvavölgyi vasút fából készült vashidas, elsápolt állami kedvezmények s a vicinálisoknak egy egész hosszú Panama­láncolata; aztán a Pulszky Károly histó­riája a jogosulatlanul kezére adott és bűnös módon elpocsékolt állami pénzekkel; a zalai és egyéb főispánok, alispánok viselt dolgai, a­melyek egyenként és összesen közéletünk egész erkölcsi tartalmának rom­lottságáról rántották le a leplet. Nagyban emelték aztán a millennáris hangulat lelkesedését a belgrádi zász­­lóégetés és a vaskapu megnyitás nemzetközi ünnepsége is. Az ezredévi ünnepségek kezdetén Bel­­grád főterén Magyarországot szidalmazó szónoklatok közben, hivatalos rendőri asz­­szisztencia mellett elégetik nemzeti zászlón­kat s ezért nemcsak senkinek a haja szála sem görbül meg, hanem még a bűnösnek mondott rendőrfőnök nyer előléptetést. Bez­zeg megszólaltak monitoraink ágyúi Bel­­grád előtt, mikor ott az osztrák zászló volt bajban, de hát a magyar nemzet zászlójáért, a­melyet maga a magyar kor­mányelnök az országgyűlés többségének helyeslése mellett egyszerűen háromszínű rongynak mondott, csak nem érdemes pa­zarolni egy vaktöltést is. Az ünnepségek befejezéséül hagyták a vaskapu megnyitását. A berlini kongresz­­szus által az osztrák-magyar birodalomnak adott megbízást a vaskapu szabályozása iránt az osztrákok nagylelkűen átengedték összes óriási terheivel Magyarországnak, de a­mikor a tisztán és kizárólag magyar pénzen és munkával teljesített feladatról beszámolni kellett Európa előtt, akkor megint az „összbirodalom“ lépett előtérbe, Magyarországról ott szó sem ejtetett, hisz Magyarország mint állam a nemzetközi forgalomban ismeretlen fogalom. Valóban méltó befejezése volt ez az ott játszott szolgaszerepünk azoknak az ünnepségeknek, a­melyekről azt hazudták nekünk idehaza, hogy azokkal hazánk álla­miságát ünnepük. Ilyenek voltak az ünnepek, a­melyek után következtek a hétköznapok, teljesen méltók az ünnepekhez. Bánffy — hogy megakadályozza a választási ügyekben való kúriai bíráskodás törvényerőre emelését, de főleg hogy biz­tosíthassa Ausztriának a magyar kvóta kivánt felemelését — feloszlatta az ország­gyűlést s megindította az „általános válasz- órák, arany-ezü­st-tárgyak, szemüvegek javítása Sch­örLTxra-b­a. Imre ékszerész műtermében a leggyorsabban, a legmegbizhatóbban és a legjutányosabban eszközöltetik. Monogrammok és címerek vésése saját külön műtermében történik, Pécs, Király-(fő)-utca, „hattyú”-épület.

Next