Pécsi Figyelő, 1897. október-december (25. évfolyam, 224-299. szám)
1897-10-01 / 224. szám
XXV. évfolyam. Pécs, 1997. péntek, október hó 1. 224-ik szám. Eleutési órák: Egész évre • • 10 frt — kr. Félévre • • • 5 » — » Negyedévre • • 2 » 50 » Egy hóra • • • —» 85 » Egyes szám ára — kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária-utca 1. u. a kir. Ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szarkautil iroda: PÉCSETT, Kiria-utcal.iz a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi része illető minden közlemény intézendő. Kéziratot vissza nem adunk.. Hír a kiadóhivatal vesz föl. Fuzió-hirek. Pécs, 1887. szept. hó 30. (***) Újra összeültek a honatyái a Sándor-utcai cirkuszban , a legutóbbi napok eseményei újra előtérbe hozták a nemzetipárti és a kormánypárt között már olyan sokszor megkísértett, de mindannyiszor meghiúsult fúzió eszméjét. Egyes politikai körökben már úgy beszéltek róla, mint küszöbön álló eseményről, sőt egyes vérmes reményű fuzionisták azt is tudták, hogy a nemzeti párt megtalálta az okot, mely a fúzió szükségességét úgyszólván elkerülhetetlenné teszi. Szinte lehetetlennek tartjuk a fúziót oly alakban, amint azt ma hirdetik. Lehetetlen, hogy elég ösztön legyen arra az udvariasság, mely szerint a kormány négy nemzeti pártit akar a delegációba beválasztatni annak dacára, hogy a párt lefogyatkozott. E mögött az udvariaskodás mögött már oly foka rejlenék Bánffy b. bizalmának az Apponyi pártja iránt, hogy ez szégyenkezve utasítaná vissza a nem anynnyira megtisztelő, mint megalázó bizalmat. Hihetőleg úgy is fog történni s csakhamar szertefoszlanak a fúzió-hírek, mint annyiszor, mikor komolyra fordult a dolog. Mikor a képviselők nyári szünetre szétmentek a hosszú obstrukció után, sivár volt a magyar politikai élet, rideg és kellemetlen, a jövőre nézve semmi jóval nem biztató. Most friss hangulat, biztató jóérzés vett erőt a kedélyeken, minden rózsás színben látja a helyzetet. A német császár csudát művelt Magyarországon. Királyunk ajándéka gyönyörűséget szerzett mindnyájunknak. A román királyi pár látogatása már csak fokozta ezt a jó hangulatot. Szép az az ünnepi hangulat, a gondtalan élet, a rózsapiros derű az arcokon. Szép dolog, mikor a szem az örömsugártól megragyog és a kebel a lelkesedéstől hevesebben megdobog. De hát a hangulat múló valami, az érzések sem tartanak örökké, az élet reális és megköveteli a maga prózai szükségletét. Nem az örömet akarjuk rontani. Dehogy is szeretnék lankasztani a lelkesedés lángját! Csakis mint a közvélemény megmegdobbanó lelkiismerete, tűnődünk a dolgok fölött s a hangulatok felületéről a dolgok logikájának mélységébe is pillantunk. íme, odaát Ausztriában minden fejtetejére van állítva. A bécsi Reichsrath nem tud működni, nemzetiségek és németek halálos gyűlölséggel állanak szemben egymással. Az ülésteremben valóságos farkasüvöltést visznek végbe a képviselők, az elnököt nem engedik szóhoz jutni, legyalázzák, kigúnyolják a miniszterelnököt, párbajba hajszolják és meglövik. A káosz ez, a végnek kezdete. És nevezetes, hogy a leglármásabb ellenzék odaát éppen az, amely nem titkolja rokonszenvét a nagy német birodalom iránt. Csakhogy persze ez a rokonszenv nem az osztrák-magyar monarchia szövetséges államát illeti, sőt inkább faji érzés, a németek vonzódása a németekhez, a nemzetiség ragaszkodása a nemzethez és vágya, hogy a politikai nemzeti egységbe beolvadhasson. Minden cseh szeparatisztikus törekvésnél bomlasztóbb hatású a Németországhoz szótó emer osztrák párt törekvése. Kérdés már most, hogyan csinálódik meg majd a gazdasági kiegyezés, a kvóta? A mostani ünnepi hangulatban is föl kell vetnünk e kérdést, mert a magyar képviselőház összeülvén, az érzéseken felül a komoly politikával is kell foglalkoznia. És itt nyomban kell egy megjegyzést tennünk. Az ország örömét magasabb kvótával meg nem fizetheti. A német császár beszéde, a magyar király ajándéka nem lehet árucikk, amelyet mi magasabb kvótával fizetünk meg. Mi erősek vagyunk, az osztrákok gyöngék, mi ismerünk pártkülönbségeket, de a nemzeti eszme szolgálatában közöttünk különbség nincs. Odaát az állameszmét is 32 féle pártszemüvegen át nézik. Miénk tehát a jövő, Ausztria a múlté, legfeljebb csak a jelené, a züllésé. Tehát politikánk iránya a mostani helyzetben világos, határozott és egyenes lehet. Ki kell tartanunk álláspontunk mellett s viszszautasítani a kvótaarány minden legkisebb fölemelését és megcsinálni az önálló vámterületet. Ez a punktum saliens a Bánffy-kormányra nézve. Ezekben a kérdésekben A „Pécsi Figyelő“ tárcája. A látszat csal. — A »Pécsi Figyelő« eredeti tárcája. — (Vége.) Néhány perc múlva minden csendes , csak Kátay horkol egyre erősebben. Egyszerre csak ismét nyugtalankodni kezd. Bizonyosan tudja, hogy nem álmodik. Amit most hall, az mind rémítő valóság. Ágya egy ajtó mellett van, mely egy szomszéd szobába vezet. Világosan hallja, amint egy kéz a kilincset föl akarja nyitni. Most halk suttogást hall. »A szobát úgy látszik, mégis elfoglalták, belől van bezárva.« Ezt gyöngéd, olvadékony női hang mondja. — Természetesen — recsegi egy durva hang. »Mondtam már, hogy a szörnyű hortyogás onnan hallatszik. Akik itt alusznak, nem hallják, hogy itt mi történik ; bátran beszélhetünk . — Hohó — mondá Kátay, ki minden szót hallott, miután fülét a kulcslyukra nyomta. »Itt vannak a banditák. Főzzétek csak terveiteket, én ki foglak benneteket játszani.« Kimerültségét legyőzve, félébren, félálomban oly irtózatos dolgokat hallott, hogy érzi, minden haja szála égfelé mered. Úgy van, tisztán hallja az öreg szavát, a ki leányának oly nyugodt hangon mond el egy csomó összefüggő rémtettet, mintha a legártatlanabb dolgokról volna szó. Pedig hát ő róla, Annuskáról és az ő álnok barátjáról van szó. Ezek mindannyian összeesküdtek ellene; ő fölösleges a világon, útjában áll mások boldogságának, tehát: el kell tenni láb alól. Hallatlan álnokság ! Hát ennyire hazudhattak Annuska galambszemei ? És az Ő nemes arckifejezésű barátja ily csalárd Tartuff?! Bizony, nem szabad a látszat szerint ítélni! A szőke leány ezüst csengésű hangja ismét megszólalt: — Tehát ma délutáni sétánkon jól megjegyezted a mélység szélén azt a helyet, hol Elemér barátját le fogja taszítani ? Én ezt a jelenetet felette izgatónak tartom. Kátay remegett ily határtalan rosszlelkűség hallatára. Elemér — az ő Halmi barátja. És ez a jó barát őt, a gyanútlant, hátulról akarja a mélysége taszítani . . . — Nem tudom Katinka, nem lesz-e ez elhibázott dolog — mondá a nyers hang — Talán jobb volna, ha összeveszítenék őket és Elemér párbajban lőné le barátját ? »Isten mentsen, papa. Ha Elemér párbajban öli meg barátját, úgy nem veheti el rá csakhamar annak gazdag özvegyét. Mit szólna ehez a világ ? De ha a hegyszakadéknál, mintegy véletlenül és természetes módon szerencsétlenség történik, az legkevésbé sem tűnik föl. Senkinek sem jut eszébe a gyilkost a halott legjobb barátjában keresni és mindenki természetesnek fogja találni, ha Elemér, a gyászidő letelte után, a bánatos özvegyet oltalma alá veszi.« »És azután?« — kérdé az öreg bandita türelmetlenül. »Azután, papa, szükséges, hogy Elemér az ő forrón szeretett, angyali szép szerelmesét végre elvegye, hogy igy a fiatal asszony szintén lehető hamar el legyen tehető láb alól. De addig még sok víz folyik le a Dunán és közben elhatározhatjuk, hogy milyen halálnemet válaszszunk. Az asszonyka csak megérdemelt sorsában fog részesülni, miután férje barátjával egy követ fújt. Minden bűnért még itt földön bűnhődni kell.« Hogy a fiatal pár se örülhet sokáig boldogságának. « »De, papa, mit törjük mi ezen a fejünket már ma este? Eredj aludni. Egyedüli kívánságom most csak az, hogy én az én Eleméremmel nagyon, de nagyon boldog legyek. A te beleegyezésed, ugye bár, ehez egészen bizonyos?« »Ugyan mit csinálnék különben, te , buksi ?«