Pécsi Figyelő, 1898. január-június (26. évfolyam, 1-73. szám)

1898-01-01 / 1. szám

XXV. évfolyam. Pécs, 1898. szombat, január hó 1. 1-s. szám« Előfizetési Árak : Egész évre •­­ 10 írt — kr. Félévre 50 » 85 » Negyedévre • • Egy hóra • • •­­Egyes szám ára­­­kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária-utca 1. sí. a kir. Ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fölszólalások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Vall. Szerkesztői Eredet PÉCSETT, Mária-utcai.si. a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi része illető minden közlemény in­­­tézendő. Kéziratot vissza nem adunk Hirdetéseket a kiadóhivatal vesz föl. Fordulóponton: Pécs, 1897. december 81. Nem egyszerű évfordulót jelent a hol­napi nap, amely csak azzal a változással jár a polgári életben, hogy előveszszük az uj kalendáriumot s egy számmal na­gyobbat írunk a dátumban, de egyebekben marad minden a régiben. Nemzetünk tör­ténetében korszakot alkotó fordulóponthoz jutottunk, mert ezen a napon fennálló tör­vény erejénél fogva jogilag felszabadultunk abból a gyarmati függésből, a­melyben az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szövetség harminc esztendőn át fogva tar­tott, a holnapi nappal megszűnt a vám- és bankközösség, mert felmondott szerző­désünk lejárt a­nélkül, hogy az meghosz­­szabbíttatott vagy helyette m­ás szerződés létesült volna. Mikor hatvanhétben a kiegyezés lét­rejött, ezt Bécsben azzal a hátsó gondo­lattal engedélyezték, hogy az új állapotok csak formai változást jelentsenek, de lé­nyegében továbbra is fennmaradjon az összbirodalom, a­melynek vannak ugyan különböző, több-kevesebb belügyi önkor­mányzattal bíró tartományai, de ezek önálló állami léte se egymás irányában, se az összbirodalom nemzetközi helyzetében ne érvényesülhessen. Azért nem is lehetett őszinte az a kiegyezés, mert a­mikor az állami lét legelemibb kellékeit, a hadsereg és kül­képviseletről való önálló rendelkezés jogát feláldoztuk, a legnagyobb hazugság volt annak törvénybe iktatása, hogy Magyar­­ország önálló és független állam. Létesí­tettünk osztrák - magyar összbirodalmat, melynek birodalmi hadserege, birodalmi diplomáciája, sőt birodalmi közös kormánya is van s Magyarországból csináltunk olyan államot, amelynek haderejéről, külképvise­letéről nem ő rendelkezik s a melynek kor­mánya még belügyi rendelkezéseiben is egy más állam érdekeihez van kötve, így jött létre a közgazdasági téren is, amely pedig igazán csak a magu­­k belügye lett volna, a teljes egybeolvadás Ausztriával egy egységes összbirodalomba, mert ügyeltek arra jól Bécsben, hogy köz­­gazdasági önállóságunkkal se rendíthessük meg az összbirodalmi eszmébe vetett hitet a nemzetközi érintkezésben. Belevették ugyan a törvénybe, hogy közgazdaságunk önálló berendezéséhez tel­jes jogunk van s azt az időleges szövetség lejártával szabadon érvényesíthetjük is, de ez a második nagy hazugság volt abban a törvényben, mert ime látjuk, hogy most, mikor ez a gazdasági önállóságunk a tör­vény értelmében jogilag bekövetkezett, az tényleg még­sem érvényesülhet, mert a hatvanhetes kiegyezés megkötésekor azt komolyan nem vették, éppen csak olyan a papiroson örökre eltemetendő frázisnak tartották, mint az állami függetlenségünket. Hamis lévén az egész kiegyezési alap, természetesen hamisnak kellett lennie az egész kormányzati rendszernek is, mely azt az alapot fentartani hivatva volt. Furfan­gos választási törvénynyel s ennek lelki­­ismeretlen, sőt utóbb már vérlázitó keze­lésével meghamisították a nemzet közvélemé­nyét, hogy igy az úgynevezett parlamentben állandósíthassanak egy oly többséget, a mely vakon engedelmeskedik Bécs minden intésének s az onnan jövő parancsokat mint az ország akaratát érvényesíti. Történt azonban, hogy osztrák szö­vetségesünk belső bajai s kormányunk ügyetlensége olyan helyzetet teremtett, a­melyben a hűséges többség hasztalan tö­rekedett szavazatával a bécsi parancsnak megadni az alkotmányos köntöst, mert kifogyott az időből s nem jutott szavazás­hoz. Most tehát egyszerre előtűnt a mez­telen valóság ; kisült, hogy egész alkotmá­nyosságunk csak abban a szűk keretben mozog, a­melyet a titkos bécsi kéz neki megadni jónak látott. Ha a többség a bécsi parancsot elfogadja s a szerint hoz tör­vényt, akkor szabad azt alkotmányos úton beiktatni a törvénykönyvbe; de ha a több­ség annak a parancsnak engedni nem akarna, a­mire ugyan még nem volt eset, vagy ha a parancsot alkotmányosan érvé­nyesíteni nem tudja, mint ez a mostani provizóriumos javaslattal bizony megesett, akkor egyszerűen félrelökik az alkotmányos formákat, mert a bécsi parancsnak igy vagy úgy, de érvényesülnie kell. Hanem hát ezt is kiálltuk S utunkat törhetlen’ járjuk, Mi vezet biztos jövőbe; S haladván mindig előre, Már nem sokat adunk rája, Bécsnek akárhogyan fáj a’ — S ha elhagyjuk szegényt végkép : Szent lesz majd az egyetértés! Nehéz napok sora nem fogy S a kormány ijedten kapkod Rendelethez, fűhöz-fához, Parlament-elnapoláshoz. Szövetkeznék akárkivel, De mert nem tud már senkivel: Szocialistákkal paktál — S a­mit elér, az oszt’ skandál! Nincs hatalma semmi neki A közvéleményben , érzi. Bizalma hát kiben volna ? Gondol a proletárokra. Őket úgy is izgatóknak Hirdeti, hát izgatólag Hát reájuk titkon, lopva — S még­se megy rendjén a dolga! S dárdavető Bánffy báró Az ő trójai lováról Az alkotmány bástyafalát Csak döngeti, veri tovább. A „Pécsi Figyelő“ tárcája. Heti krónika. — A „Pécsi Figyelő“ eredeti tárcája. — Az esztendő véget ért, S­im ez utolsó hetében Hogy mi történt, még ez egyszer Rigmusokban megéneklem. Bár nem igen szolgált rája, Mivel sok volt a prózája , alig vártuk már a végét. Bár megszűnt egy — félreértés. Hosszú háromszáz év óta Erről szólt mindig a nóta . . . A mi csapást átszenvedtünk, A mi vész zúgott felettünk, A mi bajnak kárát láttuk, A mi nyomor útját jártuk — S majdhogy el nem vesztünk végkép: Oka volt a félreértés! Bármily lábon éltünk Bécscsel, Háborúban vagy békében, Ha egyetlen lépést tettünk, Nyomba’ megszólalt felettünk Az Ítélet, hogy mi rosszba’ Törjük fejünk s Bécsnek gondja Nem volt más, csak ez a lépés — S igy állt be a félreértés! Ha régi jussunkat védtük, Felzúdultak, hogy átlépjük A lojalitás határát; S törekvésünk útját állták, Mikor haladni kívántunk S jogainkért ha kiálltunk, Harcunk megorrolva nézték — És ez volt a félreértés ! És azután nem szóharcban, De csatában, véres karddal küzdöttünk a jussunk mellett S lett nevünk »rebellis nemzet« ; Nagyjaink börtönben ültek, Igába vertek bennünket — De még nem telt be a mérték S tovább élt a félreértés! Márciusnak szép idusa S utána a véres tusa; Az aradi tizenhárom S népünk nyakán a vas járom; Hogy a magyar elhagyatva Volt az osztrák kinzott rabja S már várták a temetését: Ezt szülte a félreértés!

Next