Pécsi Figyelő, 1900. július-szeptember (28. évfolyam, 148-223. szám)

1900-07-01 / 148. szám

XIVI IL évfolyam. Pécs, 1900. vasárnap, július hó 1, 148-ik szám. Előfizetési árak: Égése évre • 20 kor. — fill. Félévre • • 10 » — » Negyedévre • 6 » — » Egy hóra • • 1 » 70 » Egyes szám ára 8 fillér. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária-utca 1. sz. kir. Ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők.PÉCSI FIGYELŐ POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői Iroda : PÉCSETT, Mária­ utca 1. az első emeleten, hová a lap keilendi részét illető m­édi­aközlemény in­tézendő. Kéziratot vissza nem adunk Hirdatásokat a kiadóhivatal vesz­iö. A bécsi eskü. Pécs, 1900. juniua 30. Nagy munkát végzett a múlt század elején a bécsi kéz, míg a nyakas magyar Karokat és Rendeket annyira megpuhí­­totta, hogy az 1723-ai országgyűlésen el­lentmondás nélkül elfogadták az u. n. pragmatika szankciót; nem mintha a ma­gyar nemzet idegenkedett volna a trón­­öröklés rendjét az uralkodóháznak női ágára is kiterjeszteni s valami nagyon vá­gyakozott volna a szabad királyválasztási jog föléledése után, hanem azért, mert ab­ban a pragmatika szankcióban nemcsak a trónutódlási jog kiterjesztéséről volt szó, hanem a trónutódlás személyi joga a bir­toklásnak olyan meghatározásával lett kapcsolatba hozva, a­mely ellenkezik a magyar szent korona méltóságával s a legnagyobb mértékben elhomályosította és veszélyeztette Magyarország állami ön­állását. Szuverén, önálló nemzet, ha trónjának elörökítése iránt szerződést köt, ezt más­ állam előtt való meghódolás nélkül csak úgy teheti, hogy törvényben meghatározza, kik azok, a­kiket öröklési joggal ruház fel trónjára, tekintet nélkül arra, hogy azok miféle igényekkel bírnak más állam koronájára s maga állapítja meg azokat a személyi kellékeket, a­melyek a trónjára való igény megszerzéséhez szükségesek. Az 1723. évi I. és II. t. cikkek azonban nem így tettek, hanem kimondot­ták azt, hogy Magyarországnak mindig az legyen a királya, aki az osztrák örökös tartományok uralkodója. Az önálló, jogilag független magyar állam a saját trónjának birtokára nézve úgy szerződött, hogy ez mindenkor egy idegen állam trónjának bir­toklásától van függővé téve. A személyi kellékekre nézve pedig, mikor törvénybe iktatta, hogy csak osztrák főherceg bírhat trónutódlási joggal, elfogadott olyan kva­lifikációt, a­melynek közelebbi meghatáro­zása teljesen hiány­zik a törvénykönyvéből, hanem egy idegen — nem is állami — hanem csak családi törvény, vagy szokás rendelkezésétől függ, a­mely tehát az ország legkisebb befolyása nélkül, annak a családnak kénye-kedve szerint módosít­ható és változtatható. S a megpuhitott magyar országgyűlés mindebbe szó nélkül belement s egyhan­gúlag elfogadta, hogy a magyar trón bir­tokát az osztrák örökös tartományok bir­toka döntse el s hogy trónutódnak csak azt ismeri el, akit az uralkodó­ház családi tanácsának osztrák főhercegi címmel és ranggal fölruházni tetszeni fog. Most egy lépéssel megint tovább me­gyünk, mert most már nem csak a trón­utódlásra nézve fogadjuk el az előttünk hiteles szövegben ismeretlen, hozzájárulá­sunk nélkül alkotott s megkérdezésünk nélkül bármikor is megváltoztatható csa­ládi törvényt, hanem készek vagyunk annak hatályát a magyar királyné közjogi állá­sára, rangjára, címére, tekintélyére is ki­terjeszteni. Mert a pragmatika szankció csak a trónutódlásról szól, az uralkodó hitveséről, aki nem uralkodik, egy betűvel sem em­lékszik meg; annak közjogi állását, rang­ját, címét semmi más törvény Magyaror­szágon nem szabályozhatja, mint a magyar országos törvény és törvényerejű jogszokás. Ez pedig azt mondja, hogy a törvényes hitves osztozik férjének rangjában, címé­ben , hogy a király felesége a szorosan előírt szertartások mellett magyar király­névá koronázandó. És a mi mostani országgyűlésünk, a­melyet már puhítani sem kell, mert már olyan puhának született, mint valami ge­rinctelen állat, ezt a magyar néplélekben gyökerező magyar törvényt, a­mely a nőt eszményi magaslatra helyezte már akkor, mikor Európának civilizációban minket messze túlszárnyalt egyéb nemzetei még csak elsőrendű háziállatot láttak benne, törvénykönyvünkbe iktatni akarja. Ennek a magasztos nemzeti jogintéz­ménynek az oltárról való ledöntését s egy A „Pécsi Figyelő“ tárcája. Heti krónika. — A „Pécsi Figyelő“ eredeti tárcája. — Benn vagyunk az aratásban. Elmúlott már Péter-Pál is. Ki az őszön vetett, szántott, Az most arat és kaszál is. És gyűlik a termés rendre. Munkába áll a föld népe — Hála Isten, hogy a hétnek Ilyen jó lett im a vége ! Mert egy kissé félős volt az, A mikoron jubiláltunk a rendőrkardtól, csendőrségi Szuronyoktól védve jártunk. Lelkük rajta, a­kik miatt Szükség volt ily védelemre — Kereszténység ha nem volna, Otthonuk ma vala­hol lenne ?! Különben, hogy sorba szedjem Röviden a hét lefolytét: Khinában a boxereket Folyton, egyre ostromolják A hatalmak s* összevesznek, Valamikor ha fölosztják . . . Magyarország határszélén Láthatjuk a király szobrát! ... S áll a szobor Lajthán innen, Áttekint a Lajthán-túlra, Becsülni a magyar népet És szeretni úgy tanulja. Osztrák és magyar határ közt Áll királyi méltósággal S gondolkozik a magyarról S az osztrákról ott magában. Az a föld még magyar föld, hol Áll a király márvány szobra. Bruck- Újfalu ünnepet ült, Hogy lehullt a lepel róla. Diszmagyarban nagy uraknak Állta körül fényes serge Es a pórnép hódolattal, Igaz szívből éljenezte. S kirukkolt a katonaság; Uniformisok ragyogtak. Tabánul meg oláhul Beszédeket is mondottak. Csak magyar beszéd nem hangzott — Bakáék már ezt igy szokták — Mert a közös hadseregben Csak egy nyelv van s ez az — osztrák! Türelmes a jó magyar nép, Szereti is jó királyát; Nem követi az osztráknak Széthúzó politikáját . . . S hogy a szobor Lajthán innen Áttekint a Lajthán-túlra, Becsülni a magyar népet Hűségéért igy tanulja ! Ámor isten diadalt ült E héten királyi szivén, Szerelmesét ki imádja önfeláldozón és hiven S kész fogadni, esküt tenni, Gyermekeit, hogy ne nézze Már királyi gyermekeknek, Sajogjon bár szive mélye ! Szenzációnk volt e héten Egy gyilkossági merénylet, Mely dacára őt golyónak, Még­sem ért halálos véget S lett belőle testi sértés, Mely négy-öt hét alatt gyógyul, S esküdtszéki főtárgyalás, Mire majd a nép úgy tódul ! Mert manapság semmi sincsen, A­mi nagyobb színház volna, Mint a terem, hol polgárok Ülnek a birói sorba’. E színházban minden darab Végződik — meglepetéssel. E héten 13 az volt, mikor Nyuli Mihályt mentették fel. Bezárultak az iskolák Kapui e héten végleg­es a tanév Te Deummal

Next