Pécsi Közlöny, 1894. június (2. évfolyam, 61-70. szám)
1894-06-03 / 61. szám
II. évfolyam. Pécs, 1894. junius 3. 61. szám. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések,Egész évre . Félévre . . .. . 6 frt. . . 3 frt.Negyedévre. . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 4 kr.A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányay János kereskedésében. — A Taizs-féle nyomdában. reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Deák utcza 15-ik szám. A Wekerle kabinet lemondott ! A mit napok óta vártunk, végre nagy nehezen bekövetkezett. A táviró pénteken délután meghozta a várva várt hírt — Wekerle lemondását! Nekünk, kik nem személyi politikát űzünk, kiknek nem az érdekhajhászás adja kezünkbe a tollat, hanem a szilárd elveken alapuló meggyőződés, nekünk nincs okunk ezt titkolni, örömet okoz a kormányváltozás. Mi a lelépett kormány erőszakos politikája által veszélyeztetve láttuk nemcsak vallásunkat, hanem hazai alkotmányunkat is. Mert ha ma Wekerlének szabad a maga önkénye szerint átalakítani a törvényhozó hatalom egyik tényezőjét, a főrendiházat, ki biztosít arról, hogy máskor meg az alsóház nem esik-e áldozatul az önkénynek, a hatalmi vágynak? Ilyen veszélyes játékot éppen nekünk magyaroknak nem szabad űzni az alkotmánynyal. Legyen azért arany betűkkel feljegyezve dicső királyunknak azon ténye, melylyel alkotmánytisztelőbbnek mutatta be magát ország-világnak az ő alkotmányos minisztereinél. Európaszerte sok kormányváltozásnak voltunk tanúi újabb időben, de arra nincsen példa, hogy valamely kormány oly görcsös ragaszkodással viseltetett volna a hatalom iránt, mint a most lelépett magyar kormány. Franciaországban és másutt a kormány könnyű szerrel helyet enged másoknak, nálunk a Wekerle-kabinet úgy viselkedett, mintha övé volna az ország, s ha ő elmegy, magával viszi az ő tulajdonát az országot is. Istennek hála, felséges királyunk megszabadította ezen erőszakos kormánytól az országot. Örömmel vesszük a hírt, hogy Khuen-Héderváry gr. van megbízva a kormányalakítással. Ez is megszavazta ugyan a polgári házasságot, de mérsékelt, körültekintő államférfiúnak bizonyult ez ideig. Istenbe vetett bizalommal várjuk a politikai irányzat jobbrafordulását. A „PÉCSI KÖZLÖNY“ TÁRCÁJA, A játékos. — Elbeszélés. — Irta: Kirschauek Ödön. Nem képzelhetek elszomorítóbb látványt, mint a meghasonlott családét, mikor a férfi, neje s gyermekei támasza, megfeledkezve emberi méltóságáról s nemes hivatásáról, undort gerjesztő aljasságra vetemedik s a gyengékkel szemben állatias tettlegességre vetemedik. Ezen felfogás ugyan nem egészen korrekt, mert még ennél is elszomorítóbb látvány a lélek elaljasodása, a lelki züllöttség. De hát mikor ez a világ kificamodott felfogása ! A lelki durvaságot sima modorral leplezni, megvakító port hinteni a gyanútlan megfigyelő szemébe, hogy jó barátoknak tekintessenek azok, kik barátilag megrázván kezöket, alattomban gúnynyal átkot szórnak egymás fejére . . . Szegény Kovácsné is szívesen koplalt, örömest nélkülözött, még jó kedvvel az ütlegeket is elfogadta volna férjétől, csak ennek Soha a »haladás« szóval még annyi visszaélés nem történt, mint az utolsó pár évben. — Látom, hogy a civilizáció kerekét oly lázas sebességgel hajtják, hogy az optikai csalódás alapján egészen eltűnik szemünk elől, csak forgószelét érezzük és valószínűleg ennek tulajdolelkét, elvadult s az utca piszkos sarában fetrengő lelkét megmenteni tudta volna. De mindhiába. Nem használt a jó szó, a könyörgés, a minden beszédnél hangosabban kiáltó nyomor, az asszony sápadt, beesett arca, a gyermekek testén csúfondárosan fityegő rongyok. Valami nagynak, valami megrendítőnek kellett közbejönnie, hogy ezt az elvetemült embert ellenálhatatlanul felrázza gonosz álmából és kötelességére szólítsa. Mert nem könnyű dolog a szenvedély vaskarmai közé került játékost észretéríteni, ki ezen átok ólomsúlyu nyűge alatt már az enyém és tied fogalmait összetéveszti s kinek a becsület, Isten, ember és családja iránt tartozó kötelességekről csak homályos fogalmai vannak. S ha a kötelmek e zűrzavarában még valahogy eligazodnék, a kötelességet is jognak tartaná. Ilyen szenvedélyes játékos volt Kovács, ki fölénye tudatában gúnyosan tekintett végig azokon, kik nem a játékasztal mellett lelik fel az élet legfőbb gyönyöreit, s kárbaveszett életnek tartotta az olyant, melynek szálai nem a játékasztal körül szövődnek . . . Pislogó mécs ontja szomorú világát a szegényes és kicsiny szobára, mely évek óta A társadalmi jelen. Irtható az a tény, hogy napjainkban a legtöbben csak nevét és forgószelét érzik a civilizációnak, de a szó valódi magváról fogalmuk sincs, különben nem sülyedhetnénk le oly durvaságok és erőszakosságok elkövetéséig, melyekkel még nemzetünk őstörténetében, a bevándorlás idejében sem találkozunk és a melyek, úgy látszik, ez évtizedben különösen országunk szívében szégyenünkre meghonosultak. Ez bizonyosan érett gyümölcse ama bevándorlóit ál-liberalizmusnak, mely a haladás álarca alá rejtve intézi támadásait az egész keresztény világ ellen és mely sajtójával széthintette a társadalom minden rétegében a meghasonlás, nyerészkedés, önzés mételyét és a magasabb erkölcsi törekvések piedesztáljára a rút pénzhajhászat és vészes érdekvadászat bálványait állította, hazug ideáljaként az emberi jegfő törekvéseknek. Ez gyűlölködő támadásaival és a tudatlanabb közvélemény félrevezetése által oly tettekre ragadja a szenvedélyeket, melyek arculcsapásai a magyar tisztességtudás, nemes önérzetnek és lelki miveltségnek, melyet rajta barát és ellenség, kint és bent egyformán tisztelt és bámult és melyet a közelmúltban oly szégyenitőn megtagadott. Ha a korunkban annyit hangoznéma tanúja a kis család szenvedései s nyomora hosszú láncolatának. Kovácsné a kétes világítás mellett bánatteli arccal hajol le a varrásra s gépiesen végez öltést öltés után, hogy annak a kis iskolásleánynak, ki anyjával szemközt ott görnyed álmos szemekkel s olvasókönyvében betűz, legyen mit felvenni magára, nehogy ujjal mutassanak reá a koldusgyermekek. Mert az úriosztályhoz tartozótól megkívánják, hogy tisztességes ruhában járjon, habár korog is a gyomra. Pedig ezek alighanem ma is, mint akárhányszor, korgó gyomorral keresik fel pihenő helyeket, hogy az álmok birodalmában felejtsék azt a sok búta földi bánatot, mikor a képzelet, mintha gúnyt űzne a földi halandóval, gazdagságot, pompát , teli asztalokat varázsol ködfelhőkön ingerlően elejbük. A kis Feri, ki édesanyja ölébe hajtva borzas fejét, csendesen elszunnyadt, máris részese e röpke boldogságnak ; elégedett mosoly szökken végig a fiú sovány arcán, talán új ruhát és sok-sok nyalánkságot varázsol élejbe őrangyala, s Feri unos-untig dúskálhatik benne. Pedig csak száraz kenyér volt a vacsorája, mit az asztalon szerte-széjjel heverő kenyérhéjdarabok bizonyítanak. De ez a szegény asszony nem akarja