Pécsi Közlöny, 1894. július (2. évfolyam, 73-86. szám)

1894-07-01 / 73. szám

II. évfolyam. Pécs, 1894. julius 1. 73. szám. PÉCSI KÖZLÖM POLITIKAI ÉS YEGYESTARTALMÜ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak: Előfizetések, Egész évre . Félévre . . . . . 6 írt. j| Negyedévre . . 1 frt 50 kr. . . 3 frt. 1 Egyes szám ára 4 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányay János kereskedésében. — A Taizs-féle nyomdában. reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Deák-utcza 15-ik szám. A tudósok vándorgyűlése (L.) E napokban érkeznek Pécsre a magyar orvosok és természetvizsgá­lók, hogy 27-ik vándorgyűlésüket e kies fekvésű, természeti szépségekben és ne­vezetességekben gazdag, kulturális szem­pontból is fontos, ősrégi városban meg­tartsák. Egy félszázaddal ezelőtt, 1845- ben volt már Pécs oly szerencsés helyzetben, hogy ily vándorgyűlésnek színhelye lehetett. Történelmi fordulópontot képező események átalakították azóta hazánkat, uj nemzedék lépett a réginek helyére, a társadalom alapos változáson ment keresztül s a tudomány, főleg az, melyet vendégeink képviselnek, óriási haladást tett, lényegében és jelentőségé­ben azonban megmaradt a régi: közös kincse, egyik hatalmas össze­kötő kapcsa a számtalan érdek, nemzetiségi aspiráció, párttö­rekvés által széttagolt 15 mil­iő magyarnak. Ma a szellemi forradalom előjelei cikáznak Európa látóhatárán; fanatikus tévelygők az anyagi jólét nevében hadat A_„PÉCSI KÖZLÖNYMÁRCÁJA. Jubileum a teherszállító kocsiban. Irta: Mázai. Ha már mindenféle bráncs a világon jubilál, hát nem lehet rossz néven venni, ha ez a divatos betegség ráragadt a vasutasokra is. Végtére is, mi kívántatik egy jubileum­hoz ? Kell lenni egy embernek, aki becsület­tel és nélkülözésekkel teli huszonöt-harminc évet eltöltött valamiféle hivatalban. Kivánatos, hogy az illető legalább az egyik szemére vak legyen, egyik lábára sántítson és a haja olyan i legyen, mint a pesti hengermalomból kikerült j nullás liszt. Aztán kellenek tisztelők, akik j fizetnek és tósztokat mondanak. Ezek előrebocsájtása után, ki merné j állítani, hogy nem volna olyan vasutas, aki j huszonöt-harminc évet ne töltött volna el hiva- ! talban becsülettel és nélkülözésekkel ? Ki merné azt állítani, hogy nincs olyan j vasutas, aki belevakult, belesántult és bele- j őszült a hivatalába ? Ki merné azt állítani, hogy nincs olyan j vasutas, aki fizetni tud és tósztot mon- 1 dani képes ? ! izennek évezredek fáradságos munkájá­nak, nagy elődeink feláldozó verejtéke gyümölcsének. Egyik »kérdés «-t a má­sik után vetik föl, s eljöhet az idő, mi­kor minden kérdésessé válik. Ha igazságosak akarunk lenni, be kell ismernünk, hogy civilizáció oly szé­gyenletes piszkot sohase vetett ki ma­gából, mint a jelenlegi, de ennek nem a polgárisodás, nem a tudományos ku­tatás, hanem az az oka, hogy sokan a kultúrát csak egyik oldaláról ismerik. Volt idő, mikor a tudomány csak elvont értékkel birt, a tanulás csak egyesek tudvágyának szolgált kielégíté­sére, az ismereteknek bizonyos kaszto­kon túl nem volt az életre valami nagy jelentősége. A pogány Róma büszke volt szellemi vívmányaira, kultúrájának cifra köntösében megvetéssel nézett a barbá­rokra, de önmaga e mellett utálatos vadságtól volt át és át hatva. Mit födött Róma szellemi szupremaciájának fényes tógája?.. Az előkelő osztályok tiranniz- musát, a szegények elnyomatását, az egyéni szabadság konfiskálását, a nő nyomorult rabszolgaságát, a tartomá­nyok és népek kizsákmányolását, pol­gárháborút, határtalan hódítási vágyat megvesztegethetőséget, tányérnyalást, pél­dátlan erkölcsi romlottságot, katonai deszpotizmust és — a birodalom bu­kását. A keresztény korszaktól kezdve a tudomány az emberiség szolgá­latában áll, nem sportja a szellemi gimnasztikusoknak; civilizációnk fel­adata az emberben uralomra juttatni az emberit, az életet ma­gasabb nívóra emelni, hogy közelebb le­gyen Istenhez. Sokan kiművelik eszüket, a szívvel azonban nem törődnek, pedig a hol a vallás-erkölcsi mivelődés hiányzik, ott csak külső, csalékony mivelődésről lehet szó, melynek nincs se valódi tartalma, se állandósága. A lélekben lakozó vadság a csalfa külfényt soká nem tűri, keresz­tül tör a káprázatos jelmez nyűgén, a kultúra foszlányai lehullnak és előttünk áll a meztelen barbárizmus, hogy rom­boljon, pusztítson mindent, mi aljas szenvedélyének korlátokat szab. így szü­letnek az anarkisták, nihilisták, kommu­nisták. Minden ember nem viheti magasabb Ki merné azt állítani, hogy nincs olyan vasutas, aki konzumál annyit egy ülőhelyében, mint hat balettáncosnő és viszont van olyan is, aki beéri annyival, mint egy hetvenéves agg szűz ? Tény tehát az, hogy a vasutasban is meg­van minden kellék a jubiláláshoz. Április hó elsején töltötte be Liter Guszti raktáros harmincadik szolgálati évét. Az a sok vasutas, aki Guszti bácsival egy állomáson volt, elhatározta, hogy lelkes ovációban része- siti az öreget és tiszteletére bankettet rendez. Jó vasutas volt. Nem volt egyébb terhére irva, mint hogy a szállító levelet egy hatoson alul nem adta, noha ezért vagy huszonhat Íz­ben tisztelték meg kisebb nagyobb pénzbír­sággal. Ami a szivét illeti, amint ő mindig mon­dotta : nemes is, jó is. A megszorult vasutasoknak (ritkaság, aki ne volna megszorulva) szívesen adott kis- sehb összegeket harminc percentre és ez oly népszerűvé tette, hogy ismerte Báttaszéktől Fiúméig minden vasutas. Gyűlölte szive mélyéből az ellenőröket, szent meggyőződése volt, hogy ezek a virágzó államvasutak megnyomoritói. Ellenben szerette a bor, tojás és vajat liferáló zsidókat, ezekért rajongott. . . Kiérdemült uniformis darabjait rendesen egy vasúti napszámosra sózta, nem a legjutá- nyosabban, de mégis részletfizetésre. Ha akadt egy rossz órája, vagy egy arany gyanánt vett rézgyűrűje, azt is a vas­utasok közt játszotta ki, azaz kijátszotta a vas utasokat. Suszter, szabó, háziúr, restaurációs és egyéb vendéglők tulajdonosai a megmondhatói annak, hogy Liter Guszti hányszor átkozta el a direkciót, mert „sokat vonnak le“ és ezért nem fizethet adósságot; pedig oly nagyon sze­retné a háziurat, susztert, szabót és korcsmá- rosokat kifizetni. . . Megvolt benne minden kellék, ami egy igazi vasútiban lakozni szokott, nevezetesen : egyformán szerette a siller, fehér és vörös bo­rokat ; (a műbőrt se vetette meg) a cognacot csak úgy szívelhette, mint a törkölypálinkát; fizetési előleget, ha kellett, ha nem, folyton kért; elsején megkezdte az ivást brittanika mellett és harmadikén hagyta abba; tizenötö­dikéig magyar cigaretták járták; tizenötödiké­től harmincegyedikén éjféli tizenkét óráig kon­tót csinált és elsején — nem fizetett. Tehát igazi törzsvasutas volt. Ennek kö­szönhette határtalan népszerűségét. A bankett napját megelőzőleg mindegyi­künk lefizette az egy forint taksát, a fedett teherkocsit (egyéb helyiség hiányában) zöld gályákká! és színes papirokkal feldíszítettük.

Next

/
Thumbnails
Contents