Pécsi Közlöny, 1894. október (2. évfolyam, 111-123. szám)

1894-10-02 / 111. szám

11. évfolyam. 111. Mán. Pécs, 1894. október 2. PÉCSI KÖZLÖM POLITIKAI ÉS YEGYESTARTALMU LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak: Előfizetések, E|éGZ évre . . . 6 írt || Negyedévre. . 1 frt 60 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányay reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Egyes szám ára -4 kr. János kereskedésében. — A Taizs-féle nyomdában. Deák-utcza 15-ik szám. Félévre ............3 frt. E rkölcs a politikában. Szinte furcsának tetszik a materia- lisztikus és naturalisztikus áramlatok kö­vetkeztében megromlott mai társadalmi viszonyok közt erkölcsöt, morált keresni a politikában. Pedig valamint a népek s egyedek erkölcsi életében csak a morál szabta törvények lehetnek uralkodók s biztosíthatják szellemi s fizikai fellendülé- söket, úgy a politikai életben is erkerül- hetetlenül szükséges, hogy államférfiaink bizonyos fensőbb, erkölcsi törvényekhez szabják minden elhatározásukat; az erkölcs életet, jólétet biztosit a népeknek s egye- deknek, az erkölcsi törvények figyelem- bevétele államférfiaink működésére a lelki­ismeretesség bélyegét nyomja, mely leg­főbb biztosítéka a nemzet boldogulásának. Uralkodó államférfiaink ezen elv elől ridegen elzárkóznak. Hódolva az anyag­éivá iránynak, inaugurálták a politikában az erkölcstelenséget. Az erkölcsi legfőbb elv szerintök: a politikai siker. És ebben annyira következetesek, hogy fel­áldoznak mindent: saját önérzetüket s függetlenségüket, a nemzeti aspirációkat az egész vonalon, sőt veszélyeztetik Ma­gyarország állami függetlenségét. Csak sikereket, habár látszólagosakat is, — tudjanak felmutatni, és van nagy öröm. Hogy mily fegyverekkel küzdöttek, a rágalmazás s gyanúsítás, figyelembe sem jön. Még élénk emlékezetünkben vannak a kormánypárti lapok éktelen kirohanásai a külügyek vezetője, Kálnoky gróf ellen. Ó neki tulajdonították be az egyházpoli­tikai javaslatok leszavaztatását a főrendi­házban. Oly éktelen lármát csaptak, hogy őszinte csodálattal vártuk a fejleményeket. A többi között erősen hangoztatták, hogy majd megmutatják a delegácionális ülése­ken, mit jelent az a magyar kormány­párttal ellentétbe jönni; leszavazzuk javas­latait, követeljük a magyar tiszti akádé- miát s megrostáljuk a költségvetését. És mi történt ? Az embernek harminckét gerinccsi­golyája van, melyeknek egyéb vitális funkciókon kívül azon szerep jutott, hogy velők kiki hajlithassa derekát; hogy a gyakorlat következtében a hajlongásban bizonyos tökélyre vihetjük, csak termé­szetes. de botrányos azon készség, mely- lyel a kormánypárti delegátusok a kül­ügyminiszter expozéjának tapsoltak s neki bizalmat szavaztak. Hová lettek a kormány­párt fenegyerekei, kik spanyol grandseg- neur-ök módjára éktelen lármával fenye­getőztek s a döntő pillanatban gerinccsi­golya gyakorlatokat végeztek. Undort gerjesztő ezen meghátrálás, mely a poli­tikai erkölcs teljes elfajulására vall. Évek óta sürgetjük a magyarnyelvű tiszti akadémiát. Krieghammer kisüti nagy bölcsen, hogy magyar nyelvű tiszti aka­démiára szükség nincsen, mivel a mosta­niakban sincs elég jelentkező s a német nyelvű tiszti akadémiák a közös hadsereg­nek derék tiszteket szolgáltatnak. Dehát igazis, minek a magyarnak magyar tiszti iskolája, mikor a németében tanulhat, ahol legalább kiporolják belőle azt a kis nem­zeti érzést, mit magával odavitt. Minek a közös hadseregben magyar érzelmű tiszt, helyezzük át a honvédséghez, ott legalább nem árt senkinek s nem tehet kárt az összbirodalom fenséges eszméjében De még a honvédségnél is mire való az olyan magasabb rangú tiszt, aki arra a vakmerő gondolatra vetemedik, hogy Ma­gyarország, a magyar haza is létezik Európában; küldjük a jól megérdemlett nyugalomba, hadd legyen több érkezése gondolkodni a Gesammtmonarchie egye­dül boldogító hatalma felett. De minek egyáltalán a magyar nemzetnek nemzeti hadserege, untig elég, hogy ember- s pénzáldozattal hozzájárulhat a közöshad­sereg fentartásához s mi magyarok mily boldogok vagyunk, hogy ennek hatalmas védőszárnyai alatt meghúzódhatunk, mert konfliktus esetén bizton számithatunk az olyan hadseregre, melynek szelleme ki­zárja s visszautasítja mindazt, a mi magyar. Más nemzetek is tartanak fenn nagy áldo­zatok árán hadseregeket, de legalább kárpótolva vannak a nemzeti hadseregük erejébe helyezett biztonsági köztudat által. Mi olyan hadseregre költünk milliókat, melylyel nem rendelkezhetünk. Magyarorzág legtermékenyebb vidéke, az alföld, közvetlen az aratás után éhín­séggel küzkőd. A burgonya s kukorica silánysága miatt az alföldet követni lógja | a felvidék. A panaszok süket fülekre ta- j Iáinak. Ki érne rá a föld népével, ennek I ügyes-bajos dolgaival foglalkozni? Csak nem a magyar kormány ? Földmivelésünk- kel évtizedeken át űzött politikai erkölcs­telenség most megbosszulja magát. Magyar- ország kiválóan földmivelő ország, pedig a földmivelés ügye mostoha gyermeke volt mindig kormányainknak, a földmive- lésügyi miniszteri tárca szinekura politikai szolgálatok megjutalmazására. A nagy, szabadalmazott malmok a vámmentes szerb s román búzával mester­séges módon leszorítják a búzaárakat s tönkreteszik a kisbirtosságot; ugyanezt a célt szolgálja a szerencsétlen közös vám­terület, mely csak Ausztria fejlettebb ipa­rának hajt hasznot s piacot nyit nálunk a külföldi terményeknek. Dehát azért min­den rendben van. Az államháztartás egyen­súlyban, sőt Wekerle már felesleggel is rendelkezik. Hogy ez az ország adózó képességének olymérvü felcsigázásával s a terhek oly óriási növekedésével történ­hetett csak, melynek súlya alatt egész államgépezetünk már-már összeroskad: ez finanzseniálitás, erkölcs a politikában, mert sikerre vezetett. A nép pedig kop­lal, a hidegebb időszak beálltával koplal és fázik. És ezen szomorú dolgok, tekintve a kormány hatalmi érdekét, alig figye­lemreméltó jelenségek. Szörnyen csodálkoznak azon, hogyan és honnan nálunk a szocializmus, mikor mindent megtesznek a monarkia nagyha­talmi állása érdekében. Hát bizony, jó uraim, a nagyhangú frázisok csak a fülig hatolnak legfeljebb, de a gyomor szük­ségleteit ki nem elégítik. Tán jó volna már egyszer leereszkedni a nép közönsé­ges gondolkodásmódjába, s magasröptű okoskodásban cinikusan el nem zárkózni a nép lelki s anyagi szükségletei előtt; azon nép indokolt óhaja előtt, mely Iste­nét szabadon imádni, a hazát örömest szolgálni akarja, de ha mind erkölcsi, mind az anyagi talajt holmiléle hangza­tos frázisok kedvéért kirántjuk lábai alól, közönséges életfilozófiájában könnyen, de nagyon könnyen feltartóztathatlanul átgá­zolhat liberás államférfiaink magasan járó eszmekörén. És mivel ezen válságos bajokért a

Next

/
Thumbnails
Contents