Pécsi Közlöny, 1895. február (3. évfolyam, 14-24. szám)

1895-02-03 / 14. szám

III. évfolyam. Pécs, 1895. febráur 2. 14. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Hirdetések elfogadtatnak: Előfizetések, Egész évre . . . . 6 frt. j! Negyedévre 1 frl 50 kr. j A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Félévre................3 frt. Jj Egyes szám ára 4 kr. j János kereskedésében. I a he. nyomda épületébe. A kormány nép oktatás ügyi programmja. A világ nagy eseményei, a népek és nemzetek szellemi és erkölcsi fejlő­désével szoros kapcsolatban állanak. Innét a tanügy fontossága, és kulturá­lis viszonyainknak jelentősége. Miért is csak üdvözölni tudom az uj miniszter ur kijelentéseit, melyeket legközelebb az országgyűlésen tett mert azokban sok megnyugtatást látok különösen kát. is­koláink jellegének sértetlen megóvása- és fentartására nézve, lévén hazánkban ép úgy, mint Európában mindenütt a keresztény elvekre helyezett, és a ki­nyilatkoztatás világánál fejlesztett nép­iskolai tanügy, a valódi civilizációnak és haladásnak feltétlen alapja. — A kát. népiskolák autonómiája az 1868. XXXVIII. t. cikkben nyert szentesítést, mert b. Eötvös József akkori kultusz- miniszter, habár az ő iniciátivájára indult meg az iskola-elközösitési mozgalom, még sem csinált állami monopóliumot a népoktatásból, hanem meghagyta csor­bítatlanul a szülők jogát gyermekeik nevelésében ; nem semmisítette meg a kát. egyháznak és feiekezeteknek jogait sem, hanem mint ő maga mondja egyik parlamenti beszédében, a törvényjavas­latot a legtágabb és legteljesebb tan- szabadság elvére alapította ; nemcsak a létező felekezeti iskolákat ismeri el, ha­nem teljes szabadságot ad uj népokta­tási intézetek fölállítására minden fele- kezetnek. En ezen felfogásban látom a szabadság elvének keresztülvitelét a tanügy terén, és ennélfogva az államo­sítás kérdését sem előnyösnek, sem igaz­ságosnak nem tarthatom. Eltekintve attól, hogy. a 14,125 felekezeti népiskolának államosítása bor­zasztó pénzáldozatba kerülne, még min­dig probléma marad az, hogy ezen is­kolákra fordítandó tetemes kiadásokkal arányban lesz-e az óhajtott siker ? Nem fogja-e ezen erőszakos jogsérelem magát keserűen megboszulni az által, hogy a felekezetek az állammal folytonos hadi lábon lesznek, és a békés fejlődés ek- képen megzavartatik ? A katolikus iskolák és intézmények eddig is melegágyai voltak a tudomá­nyos haladásnak és európai civilizáció­nak. Minél szorgalmasabban ápolják valamely államban a történelmi jogfoly­tonosságot, mely a kát. iskolákat áldá­sos hatásuknál fogva mindenha meg­illette ; minéi jobban becsülik és tisz­teletben tartják azt a kormányok és népek ; minél mélyebben vannak áthatva a törvényhozók ezen meggyőződéstől: annál szilárdabb alapokon nyugszik a népek és nemzetek jóléte és boldog­sága. A népek egyetemes történetének tanúsága szerint, a pozitív vallásos el­vek, ezek letéteményese az egyház ké­pezi az állam talpkövét. Ezek szerint minden államosítási kisérlet a tanügy terén, alapjaiban ren­dítené meg magát — az államot ! A miniszter ur nem is szándékozik a mu­tatkozó hiányok orvoslása céljából ezen veszedelmes művelethez folyamodni. 0 az 1868-iki népiskolai törvény revízió­ját hangsúlyozta, ettől várva a népisko­lák és tanitóképezdék további fejlődé­sének biztosítékait. Nagy baj az, és a tapasztalás eléggé megmutatta, hogy ezen törvény a külföldieknek csekély különbséggel egyszerű másolata lévén: alkalmazása nálunk nehézkes, idegenszerü és sok esetben kivihetetlen. Első sorban tehát a mi nemzeti szükségletiinkhez kell azt idomítani, és távol minden nagyzási kísérlettől, azon változhatlan elvek keretében eszközölni a javításokat, melyek mind a tanításnak A „Pécsi Közlöny“ tárcája, j Ab utolsó levél. Kezemben utolsó írása, levele, Könyekkel áztatott betűkkel van tele. Félre megyek vele, hogy senki se lássa, Amint azt — könyezve — elolvasom tízszer, j Húszszor egy folytába’. Amint végig-végig megyek minden során, Mintha öt, boldogult jó atyámat látnám ! Mintha benne volna minden betű s szóba’, Es azokból hozzám, saját — lágyan csengő, j Szelíd szaván szólna ! ! , _ i Erezi már, úgy mond, hogy halála közel ; llykép még egyszer s tán utolján átölel . . . Fűzik tovább a szót a remegő kezek, Végrendeletképen jó tanácsokat ad, Kér, int, hogy jó legyek. Az élet légköre miazmával tele, Vigyázz, hogy lelkedet az ne fertőzze be ! Itnázz és dolgozzál, ezt, ezt el ne feledd ; A pályán, ahova az élet állított, Állá' meg jól a helyed’! Munkálkodjál, mintha mindig kellne élned; j Úgy élj, mintha mával véget érne élted ! A negyedik parancs ..., de nem is említem, Ugy-e hogy nem is kell! ? Hisz jó fiú voltál, Vagy s maradj gyermekem! . . . Lelked üdvösségét veszélynek ki ne tedd ! Gyermekeid vannak, őrizd egészséged’ ! . . . De nem jolytathatom, könyben úszik szemem, S attól e könyázott levél minden sora Összefoly előttem. Oh ti áldott kezek, oh te áldott lélek! . . . Mig tanácsod szerint élek, addig éljek ! Jó anyám észrevett!.. . Könyezik, mint látom. Jer méltó helyedre, az imakönyvembe Kedves talizmánom. Somsich Sándor. Az emlékezés. Az emlékező képesség egyike a leg­fontosabb lelki tehetségeknek. Ez táplálja lelkünket, ez a lélek élelmitára, ez alapja tudásunknak, mit egy régi latin mondás ! igazol: annyit tudunk, a mennyit emlé- ■ j kezetünkben megtartunk. Lelki életünknek ' számtalan egymásután következő mozza­natai vannak, s ezekből az emlékezés egy egészet alkot. Az emlékezésbe van lerakva a kincs, melyből tárgyait átélek meríti, ebből táplálkozik az ész és kedély. Ha e tehetséggel nem bírnánk, mindig csak ar­ról lehetne tudomásunk, ami épen az or­runk előtt van, de az emlékezés lelki éle­tünk jelenét összeköti annak múltjával s igy kitágítja a jelent, hogy a boldog per­ceket visszaadhassa nekünk. A költő is azt mondja: »a boldogságra kevés csak a jelen, a múlton épül az s az emlékezeten.» Az emlékező tehetség támogatja az értel­met és észt; anélkül nem is gondolkodhat­nánk, mert mindig csak egy képzet lehetne lelkűnkben s a következő mellett elfelej- tenők az előtte valót. Sőt emlékezet nél­kül öntudatunk sem lehetne, mert az em­ber nem tudhatná, hogy ő maga ugyanaz-e a ki tegnap volt s lennénk olyanok, mint az egy-két napos gyermek, kinek érzéke előtt az ismeretlen tárgyak, egymást váltva, í ismeretlenül vonulnak el. Mikép történik az emlékezetben a

Next

/
Thumbnails
Contents