Pécsi Közlöny, 1895. június (3. évfolyam, 63-74. szám)

1895-06-02 / 63. szám

ül. évfolyam. Pécs, 1805. június 2. 63. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt. " Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre ..............3 frt. Egyes szám ára 4 kr. Hirdetések elfogadtatnak. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányai János kereskedésében. Előfizetések, reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a he. nyomda épületébe. Pünkösd ünnepén. Félelem és aggodalom közt töltöt­ték napjaikat a Mester halála után a tanítványok. A Mester tanításának értel­mét teljesen felfogni, annak szellemébe egészen behatolni képtelenek lévén, az ő kereszt­halála után tanácstalanul, der­medt lélekkel vártak a bizonytalan jövőre. Azonban az Ígért Szt. Lélek eljö­vetele kiragadta őket tespedésekből. Az isteni világosság, bátorság és bölcseség által megszállva és átváltozva kiléptek rejtekhelyükből, hirdetve Krisztust, a keresztrefeszítettet. A nagy csoportokba összeverődött sokaság bámulva hallgatta szavaikat. Új tanok voltak azok, a min­den rendű­ és korú hallgatók előtt, mé­gis úgy tetszett mintha szivekből és lelkükből kölcsönözték volna a hirdetett igéket az ihletett szónokok. Mint a hang­szer, melyről némaságában senki sem sejti, minő hangok rejlenek bensejében, az igazi mester által érintve, bámulatos, elbűvölő hangokat hallat, melyek egy csapásra meghódítják a hallgatóságot: úgy érezte magában mindenki ama cso­dálatos napon, hogy ezek az Isten szel­lemétől megszállott emberek szavakba foglalják és kimondják a­ rég várt, rég óhajtott igazságokat . . . Az Isten szellemének ezen megnyi­latkozásában üdvözöljük a kát. egyház­nak, s a vele egyidejűleg létesült ke­resztény civilizációnak születési ünnepét. Az új tanok hirdetői szétmentek az egész világra. A börtön, máglya, bitófa csak arra szolgáltak, hogy újabb és újabb követőket szerezzenek a ke­resztény lelkiismereti szabadság, egyen­lőség, testvériség és szeretet eszméinek. Az apostolok utódai az isteni ige hatal­mával hódították meg ama barbár nép­törzseket, kiknek fejszecsapásai alatt széthullott a világhódító pogány római birodalom. S habár ekkér az egyházat illeti meg a keresztény civilizáció megalapí­tásának dicsősége, sajnos, az egyház még a keresztény korszakban sem él­vezhetett zavartalan békét. Meg-meg­­újult az üldözés zivatara, mert az állam­­hatalomnak csaknem minden időben az volt a törekvése, hogy az őt megillető hatalmi körön túllépve, a lelki hata­lomtól is megfoszsza az egyházat. I. Napóleon a maga nyers modorában ek­kér vallotta be ezen célzatot: „No lám, ezek a papok maguknak tulajdonítják a lelki hatalom gyakorlási jogát, engem meg arra akarnak szorítani, hogy elé­gedjem meg a test fölötti uralommal; ők a lelket választják, s nekem a hullát hagyják.“ A hódító kényúr ezen vallomásá­nak nyersesége dacára meg volt az a jó oldala, hogy legalább őszinte volt. A modern kormányférfiak ilynemű eljá­rásában hasztalan keressük az őszinte­séget. Nem hiába oktatta ki az olasz Macchiavelli a kormányférfiakat, hogy kell bennök valaminek lenni az orosz­lánból is, meg a rókából is. Ma a sza­badság- és jogtisztelet hangoztatása mel­lett készítik a békét az egyház számára. Ma minden jogfosztásnak az egyház iránti őszinte szeretet, valamint a tiszta vallásosság előmozdítása képezi a ru­góját . . . Mi magyarok éppen nyakig benne vagyunk a veszélyben. Az eszélynek, óvatosságnak, szilárdságnak nagy mér­­t­­éke szükséges ahhoz, hogy­ meg ne­­ téveszszenek bennünket s hazánk rom­lására közre ne működjünk, midőn a hazafiasság ürügye alatt követelik tőlünk a hittagadást. Mintha a hazafiasság el­lentétben állana a vallásossággal, s mintha őseink önzetlen, áldozatkész ha­zaszeretete nem a vallásosságban gyö­keredzett volna ! Jelszavuk is ennek volt kifeje­­­­zése : Isten, haza, király. Ezen kegye- A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Meglepetés. Irta : Hevessi Ferenc. A párisi törvényszék előtt a napok­ban egy megható jelenet játszódott le. Egy fiatal pár állott a békebiró előtt. A tár­gyalás nyilvánosan folyt s az érdekelt felek barátai és barátnői nagy számmal lepték el a termet. Végre belépett egy fiatal nő, a vád­lónő. Neve Revillon Mária, egy szőke hölgy ; egész lénye szelídséget és ábrándozást árul el, de ezzel feltűnő ellentétben lát­szik lenni határozott, biztos magatartása. Mari kisasszony az operaszínházban egy fiatal emberrel ismerkedett meg, ki mind­járt az első pillanatban megnyerte rokon­­szenvét. Ugyanazon fiatal ember az, ki halvány arccal s nagy izgatottság között, ott lesi most a vádlottak padján Mari elő­adásának minden szavát. Később egy séta alkalmával ismét találkozott az ifjú pár és csakhamar bevallották egymásnak von­zalmaikat. I Pernód, h igy hívják a fiatal em­ ,­­ bért, — könnyen talált alkalmat és módot­­ az imádott leány házi körébe juthatni; a | leány szülei egy percig sem haboztak,­­ hogy a tisztességes szándékú látogatót ba­­j­­­rátaik körébe fölvegyék, különösen mikor i­s hallották, hogy Pernod egy liverpoli gaz-­­­dag nyakkendő-gyáros egyetlen örököse, s kit csak azért küldtek Párisba, hogy itt­­ a további társadalmi műveltségre szert tehessen. S minő finom, csaknem előkelő volt egész megjelenése! Magas homlok, hollófekete, selyem-lágy haj, a finom száj felett mindig bizonyos fájdalmas, csaknem­­ elszánt vonás, ábrándos szem, arisztokra­­­­tikus fehér kezek s mindezek mellett hi­­i­bátlan öltözködése és modora, végre tiszta, s szelíd költői hangja ki lett volna ké­­í­pes mindezeknek ellentállani ? A csábitó fiatal ember hatása a­­ leányra napról- napra nagyobb lett. Mari­­ egyszerű polgári nevelésben részesült, s­­ gondolataiban és tetteiben azzal megegyez­­­zőleg igen gyakorlati módon fejlődött.Fellen­­­­gesség és ábrándosság tekintetében egészen­­ ellenkezője volt a szelíd Pernád Edének. Ede lírai költeményeket szeretett szavalni s a »holdvilágos tündéréjek« iránt rajongott Mari pedig a borzadalmas re­gényeket s a vértől párolgó rablóhistóri­ákat kedvelte. Ezen időben esett ama közrémüle­tet gerjesztett vasúti gyilkosság, hogy Lyon közelében Gay Ferenc párisi szabólegény egy francia banktisztviselőt megölt és ki­rabolt. A szabólegényt csakhamar elfogták, s a párisi törvényszék által halálra ítél­tetett. Marinak nem volt forróbb óhajtása, mint ezen elvetemedett kivégeztetésénél jelen lehetni. Kívánságát elmondta Edének, de ez rendkívül fel jön izgatva ez óhaj­tás hallatára s minden erejét felhasználta, hogy a leányt ezen illetlen szándékáról lebeszélje. Mari végre engedett szavának. A kölcsönös vonzalom azalatt mindég szo­rosabb és bensőbb lett. Egy előre nem látott esemény nemso­kára borzasztó véget vetet a szép viszonynak-Mari elhitette magával, hogy némileg női büszkeségét alázta meg, midőn ked­vese óhajtásának engedve, megadta magá

Next