Pécsi Közlöny, 1895. június (3. évfolyam, 63-74. szám)
1895-06-02 / 63. szám
ül. évfolyam. Pécs, 1805. június 2. 63. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt. " Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre ..............3 frt. Egyes szám ára 4 kr. Hirdetések elfogadtatnak. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányai János kereskedésében. Előfizetések, reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a he. nyomda épületébe. Pünkösd ünnepén. Félelem és aggodalom közt töltötték napjaikat a Mester halála után a tanítványok. A Mester tanításának értelmét teljesen felfogni, annak szellemébe egészen behatolni képtelenek lévén, az ő kereszthalála után tanácstalanul, dermedt lélekkel vártak a bizonytalan jövőre. Azonban az Ígért Szt. Lélek eljövetele kiragadta őket tespedésekből. Az isteni világosság, bátorság és bölcseség által megszállva és átváltozva kiléptek rejtekhelyükből, hirdetve Krisztust, a keresztrefeszítettet. A nagy csoportokba összeverődött sokaság bámulva hallgatta szavaikat. Új tanok voltak azok, a minden rendű és korú hallgatók előtt, mégis úgy tetszett mintha szivekből és lelkükből kölcsönözték volna a hirdetett igéket az ihletett szónokok. Mint a hangszer, melyről némaságában senki sem sejti, minő hangok rejlenek bensejében, az igazi mester által érintve, bámulatos, elbűvölő hangokat hallat, melyek egy csapásra meghódítják a hallgatóságot: úgy érezte magában mindenki ama csodálatos napon, hogy ezek az Isten szellemétől megszállott emberek szavakba foglalják és kimondják a rég várt, rég óhajtott igazságokat . . . Az Isten szellemének ezen megnyilatkozásában üdvözöljük a kát. egyháznak, s a vele egyidejűleg létesült keresztény civilizációnak születési ünnepét. Az új tanok hirdetői szétmentek az egész világra. A börtön, máglya, bitófa csak arra szolgáltak, hogy újabb és újabb követőket szerezzenek a keresztény lelkiismereti szabadság, egyenlőség, testvériség és szeretet eszméinek. Az apostolok utódai az isteni ige hatalmával hódították meg ama barbár néptörzseket, kiknek fejszecsapásai alatt széthullott a világhódító pogány római birodalom. S habár ekkér az egyházat illeti meg a keresztény civilizáció megalapításának dicsősége, sajnos, az egyház még a keresztény korszakban sem élvezhetett zavartalan békét. Meg-megújult az üldözés zivatara, mert az államhatalomnak csaknem minden időben az volt a törekvése, hogy az őt megillető hatalmi körön túllépve, a lelki hatalomtól is megfoszsza az egyházat. I. Napóleon a maga nyers modorában ekkér vallotta be ezen célzatot: „No lám, ezek a papok maguknak tulajdonítják a lelki hatalom gyakorlási jogát, engem meg arra akarnak szorítani, hogy elégedjem meg a test fölötti uralommal; ők a lelket választják, s nekem a hullát hagyják.“ A hódító kényúr ezen vallomásának nyersesége dacára meg volt az a jó oldala, hogy legalább őszinte volt. A modern kormányférfiak ilynemű eljárásában hasztalan keressük az őszinteséget. Nem hiába oktatta ki az olasz Macchiavelli a kormányférfiakat, hogy kell bennök valaminek lenni az oroszlánból is, meg a rókából is. Ma a szabadság- és jogtisztelet hangoztatása mellett készítik a békét az egyház számára. Ma minden jogfosztásnak az egyház iránti őszinte szeretet, valamint a tiszta vallásosság előmozdítása képezi a rugóját . . . Mi magyarok éppen nyakig benne vagyunk a veszélyben. Az eszélynek, óvatosságnak, szilárdságnak nagy mértéke szükséges ahhoz, hogy meg ne téveszszenek bennünket s hazánk romlására közre ne működjünk, midőn a hazafiasság ürügye alatt követelik tőlünk a hittagadást. Mintha a hazafiasság ellentétben állana a vallásossággal, s mintha őseink önzetlen, áldozatkész hazaszeretete nem a vallásosságban gyökeredzett volna ! Jelszavuk is ennek volt kifejezése : Isten, haza, király. Ezen kegye- A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Meglepetés. Irta : Hevessi Ferenc. A párisi törvényszék előtt a napokban egy megható jelenet játszódott le. Egy fiatal pár állott a békebiró előtt. A tárgyalás nyilvánosan folyt s az érdekelt felek barátai és barátnői nagy számmal lepték el a termet. Végre belépett egy fiatal nő, a vádlónő. Neve Revillon Mária, egy szőke hölgy ; egész lénye szelídséget és ábrándozást árul el, de ezzel feltűnő ellentétben látszik lenni határozott, biztos magatartása. Mari kisasszony az operaszínházban egy fiatal emberrel ismerkedett meg, ki mindjárt az első pillanatban megnyerte rokonszenvét. Ugyanazon fiatal ember az, ki halvány arccal s nagy izgatottság között, ott lesi most a vádlottak padján Mari előadásának minden szavát. Később egy séta alkalmával ismét találkozott az ifjú pár és csakhamar bevallották egymásnak vonzalmaikat. I Pernód, h igy hívják a fiatal em , bért, — könnyen talált alkalmat és módot az imádott leány házi körébe juthatni; a | leány szülei egy percig sem haboztak, hogy a tisztességes szándékú látogatót bajrátaik körébe fölvegyék, különösen mikor is hallották, hogy Pernod egy liverpoli gaz-dag nyakkendő-gyáros egyetlen örököse, s kit csak azért küldtek Párisba, hogy itt a további társadalmi műveltségre szert tehessen. S minő finom, csaknem előkelő volt egész megjelenése! Magas homlok, hollófekete, selyem-lágy haj, a finom száj felett mindig bizonyos fájdalmas, csaknem elszánt vonás, ábrándos szem, arisztokratikus fehér kezek s mindezek mellett hiibátlan öltözködése és modora, végre tiszta, s szelíd költői hangja ki lett volna kéípes mindezeknek ellentállani ? A csábitó fiatal ember hatása a leányra napról- napra nagyobb lett. Mari egyszerű polgári nevelésben részesült, s gondolataiban és tetteiben azzal megegyezzőleg igen gyakorlati módon fejlődött.Fellengesség és ábrándosság tekintetében egészen ellenkezője volt a szelíd Pernád Edének. Ede lírai költeményeket szeretett szavalni s a »holdvilágos tündéréjek« iránt rajongott Mari pedig a borzadalmas regényeket s a vértől párolgó rablóhistóriákat kedvelte. Ezen időben esett ama közrémületet gerjesztett vasúti gyilkosság, hogy Lyon közelében Gay Ferenc párisi szabólegény egy francia banktisztviselőt megölt és kirabolt. A szabólegényt csakhamar elfogták, s a párisi törvényszék által halálra ítéltetett. Marinak nem volt forróbb óhajtása, mint ezen elvetemedett kivégeztetésénél jelen lehetni. Kívánságát elmondta Edének, de ez rendkívül fel jön izgatva ez óhajtás hallatára s minden erejét felhasználta, hogy a leányt ezen illetlen szándékáról lebeszélje. Mari végre engedett szavának. A kölcsönös vonzalom azalatt mindég szorosabb és bensőbb lett. Egy előre nem látott esemény nemsokára borzasztó véget vetet a szép viszonynak-Mari elhitette magával, hogy némileg női büszkeségét alázta meg, midőn kedvese óhajtásának engedve, megadta magá