Pécsi Közlöny, 1895. október (3. évfolyam, 118-131. szám)

1895-10-01 / 118. szám

113. szám. III. évfolyam. Pécs, 1895. kedd, október 1. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Hirdetések: elfogadtatnak: Egész évre .... 6 frt. | Negyedévre 1 frt 50 kr. : A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái Félévre ...............3 frt. Ij Egyes szám ára 4 kr. 1 János kereskedésében. E lőfizetések, reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a he. nyomda épületébe. Választási botrányok. 1,, A tapasztalat igazolása szerint a v 1 falusi tamtovalasztasoknal száz eset Az iskolaszék intelligensebb elemének jó tanácsa, ajánlása, fölviiágositása A tanitóválasztásoknál, mint leg- j újabban Hosszuhetényen és Velin köz­ségben láttuk, a botrányok mind sűrűbben i fordulnak elő és oly mérvet öltenek, hogy a választási aktust el sem lehet végezni s a lakosság közt az egyetér­tés és béke hosszú időre megszűnik. Ez igen rossz hatással van magára a közoktatásügyre is. Néhány év előtt, a midőn az or­szággyűlés a tanitók fizetéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta, az ellenzéki honatyák — a többek közt — azon érvvel is támogatták a 600 frtos mini­mumot, ötödéves korpótlékkal, hogy igy a tanitók helyhez köttetnek, a mi csak hasznára lehet a népnevelésügynek, a mint hogy kárára van azok egyrészének folytonos vándorlása jobb állások után. Ezen érvre azon bölcs mondást vágta oda az akkor dicsőségesen uralkodó kultuszminiszter, Csáky, hogy épen a pályázások által fokozódik a tanitók ambíciója. Ha nevezett miniszternek csak fogalma is lett volna a falusi ta- nitóválasztások lefolyásáról, aligha koc­káztatta volna meg e mondását. a legérdemesebb, az igazi érdem viszi el a pálmát s ez is csak véletlenül történik, mert faluhelyen ilyenkor min­den, csak épen az igazi érdem nem jön számításba. De nem is lehet más­kép ; nincs is mit csudálkozni rajta, hisz a választás az ahhoz nem értő pórnépből alakult iskolaszékre van bízva, melynek jelen hatáskörrel tarthatlan, sőt káros voltára szerény magamnak is nem egy Ízben s nem egy cikkben volt már alkalmam rámutatni, de igénytelen szavaim, mint annyi jeles pedagógusnak hasonló irányú nyomós szavai, elhang­zottak — mint mondani szokás — a pusztában. A pályázók okmányai, szolgálati bizonyítványai, ajánló levelei a válasz­tások alkalmával legtöbb esetben föl sem olvastatnak, jobban mondva föl sem olvashatók, mert a község lakói már előre megállapodnak abban, hogy kit „fogadjanak meg mestörnek“, azt t. i. a kinek a pályázók közül „legjobb kinézettye, kifelelettye van“ és jól tud a néppel parulázni, lehet egyébként bármilyen gyenge tanító, ez mellékes. senki, nem hallgatnak az ész, csak az indulat szavára, sőt ha az értelmiség forszírozza a jó .tanácsadást, a nép kész még gorombaságra is - jó, ha tettle- gességre nem — vetemedni : „csak azér sem költ, mert az urak akarik.“ Igaz, van eset rá, hogy nem telik bele félév, már megbánják eljárásukat, de ez már mit sem változtat a dolgon; egy ilyen, késő bánatot keltő választás után egy értelmesebb földmives ember ezt jegyezte meg: „bárcsak meg se engednék, hogy mink válaszszunk.“ De hogy ez igy van: a pályázó tanitók egynémelyikét is nem kis mér­tékben terheli vád. Hisz, sajnos, de példa van, sőt példák vannak arra, hogy a halálosan beteg tanító jóformán még be sem hunyja szemeit, vagy az iskola még föl sem épül, már a pályázat ki­hirdetése előtt megindul a hajsza, a házalás az állás elnyerése után, lótnak- futnak, paruláznak, magukról dicshim­nuszokat zengnek s ellenkezőt a rivá­lisokról, ígérnek hetet-havat, énekelnek szakadásig, csakhogy az „oh nép !-“nek tetszését kinyerhessék. Mi több : manap­A „Pécsi Közlöny“ tárcája. A régiek felfogása. Irta: Pásztovai. A delphii jósház felirata: «Ismerd meg tenmagadat«, s az Athén utcáin égő lámpával járdosó cinikus bölcs válasza, hogy embert keres, de nem talál, sok ezer éves bizonyítékai egyrészt az emberisme­ret legfőbb szükségérzetének, másrészt an­nak a tévelygő bizonytalanságnak, mely az ó-kori népeknél e fontos tételt mindig nyílt kérdésül hagyta. A kereszténység megjelenése előtt titok volt az ember maga i magának, a mi tekintve azt, hogy a rej­tély kulcsa az Isten és ember közötti köl­csönös viszony megismerésében keresendő, általánosságban természetes is. Sajátságos­nak tetszik azonban, hogy a Kr e. idők legnagyobb szellemóriásai is, mint Plató s különösen Arisztoteles, oly végzetesen tévedhettek e pont körül. Sok helyen bámuljuk tisztult fogai- I maikat Istenről, vagy a természeti törvé- j nyék fölállítását s mégis : azok gyakorlati alkalmazandóságánál szellemük megbicsak­lott. Tisztán anyagelvi alapon építik fel ideális társadalmukat. Lássuk csak. Szemelvények feküsz- nek előttünk. Plátó »Respublicájá«-ban, tehát ab­ban a könyben, melyben a véleménye szerint leghelyesebb alaptörvényeket állí­totta össze, — sejditeni sem látszik az emberi jogokról, az ember erkölcsi és szabad voltáról, midőn az egyént legele­mibb, természetadta jogaiban korlátozza. Megtámadja a társadalom első alkotó ele­mében : a házasságban s úgy tetszik, hogy i Diogenes hasonlata a koppasztott csirkéről nagyon is találó. Nála a társadalom illetve az állam, mert ez az egyedül jogosult tár­saság, köteles gondoskodni a polgári lét­szám kellő szaporításáról és tökéletesbité- séről. De ez oly fő és kizárólagos szempont, melyhez minden alkalmazkodik, mely mel­lett minden más eltörpül. Az a benső mél- I tóság és érték, mely ember voltunkban gyökeredzik s mely miatt a kereszténység a gyámoltalan csecsemőt még ha idomtalan is, gonddal ápolja és szivvérével táplálja, 1 előtte ismeretlen. Szerinte az ember érté­két nem ember volta, hanem használható­sága adja meg. E nélkül nem becsüli többre a lelketlen jószágnál. íme: «Ha — úgy­mond — az alsóbb rendű polgárok, sőt ha a többi osztályok gyermekei is idomtalanul születnek, a hatóságok illendően rejtek­helyre viszik őket, melyet titokban kell tartani>. Tanítványa, Arisztoteles nyíltab­ban beszél: »Gyenge vagy nyomorék szü­löttek felnevelése megakadályozásául a törvénynek el kell rendelnie, hogy kiteen- dök, vagy bármikép elteendők láb alól. Ha azt valamely nép törvényei vagy erkölcsei meg nem engedik, úgy meg kell határozni a születhető gyermekek számát«. Ez elég világos. Hasonló szellemben intézkedik to­vább : »A nevelés az állam kezében legyen s ne az egyesekében mint most, midőn mindenki maga gondoskodik gyermekeiről, s arra tanítja őket, a mire tetszik. Minden polgár az állam része, a rész feletti gond­nak azt kell szem előtt tartani, a mit az egész kíván«. (Arist. Pofit. VIII. 1.) Még az egyéni öröm és fájdalom is alkalmazkod­janak a közérdekhez: «Nem tanácsos,

Next

/
Thumbnails
Contents