Pécsi Közlöny, 1895. október (3. évfolyam, 118-131. szám)

1895-10-01 / 118. szám

s­ ság, pirulva kell bevallani, olyan is akad, a­ki nemcsak a hangját viszi a vásárra, de ha „könyökös mesteri“ állás­ról, filiális iskoláról van szó, ahol orgona nincs, még — akárcsak a verklis, falu­ról falura — zenei instrumentumot is visz magával, hogy azzal és azon mu­tassa be kántori képességét, mert úgy áll a dolog, hogy a legkisebb község­ben is nem annyira tanítót, mint inkább kántort választanak. Azon tanító, a­ki mindezt, ha különben tehetné is, önér­zeténél fogva nem bírja megtenni, hiába is pályázik, legyen bár egyébként a legjelesebb tanító. Tessék ilyen körül­mények között pályázni és ambiciózus­nak lenni. A mai pályázati, választás rendszer, illetve rendszertelenség nem­csak hogy nem növeli, de határozottan csökkenti az ambíciót, s vele — némileg a munkakedvet és hivatás­szeretetet is Szomorú dolgok lesz ezek, kerékkötői a népnevelésügy előrehaladásának; szé­gyenkezve kell elismernünk, hogy a tanítóválasztásokat illetőleg, ma, a mil­lenáris év küszöbén is ott vagyunk, a­hol voltunk félszázad előtt, miért is méltán sóhajt fel a népnevelésügy javát szívén hordozó tanítóság, tanítóválasz­­tási reform, jöjjön el a te országod ! Pedagógus­ kihirdette a hitigazságokat, melyek túl­­ fogják élni a mai nemzedék teoretikus­­ alkotásait, a­hogy túlélték két évezrednek­­ váltakozó irányelveit, számtalan tévedéseit. S ez épen a vigasztaló, hogy a legkülön­félébb eszmeáramlatok közepette megin­­gathatlanul áll egy szikla, a hit várával, hol a csalódott és gyötört lélek megnyug­vást, menhelyet talál. A reformok népsze­rűtlenségét eléggé dokumentálja az, hogy­­ aki csak tehette »leházasodott« még szép­­i­temberben, a­mely hónapban csak a pécs- , belvárosi templomban 86 párt adtak össze.­­ Tegnap, az utolsó napon, reggel 7 órától este 7-ig robogtak a lakodalmas kocsik az­­ utcákon s ez egy napon 80 pár esküdött­­ meg az oltár előtt. A belügyminiszter a képviselőházhoz tegnap benyújtott költség-­­ vetésben az 1896. évre 740.000 frtot kér az anyakönyvvezetők, és 44.336 frtot a fel­­­­ügyelők számára. A minden egyes közsé­­­­geket terhelő költség ehhez nincs számítva. j — Okt. 1. A mai nappal új korszak veszi kezdetét Magyarországon. A szürke teóriák egy erőszakos küzdelem után át-­­ vitetnek az életbe s megkezdődik a gya­korlattal való leszámolás, melyre eddig nem gondoltak. Irányadó a szabadelvűség volt és a haladás ; a régi szabály, hogy a közjó a legfőbb törvény, idejét múlta. A nép érdekei nemcsak nem nyernek, hanem a legelemibb egyéni és családi ügyekben az eljárás komplikálttá, zaklatásszerűvé lesz. A terhek is szaporodnak. Az egyház Mihály főangyal napján, a gonoszság le­­küzdőjének ünnepén minden templomban mondja Arisztoteles, a sírást és jajgatást törvények által megtiltani, a gyermekeknél a sírás és jajgatás testgyakorlat és előmoz­dítja növésüket«. És igy tovább. Keresztény fölfogásban mindig óriási a megtévedés, s aligha csalódunk, ha az okot tökéletlen teológiájukban s az azon­­ alapuló téves nézeteikben keressük az­­ emberi hivatás-, egyéni érték- és méltó­ságról. Igaz marad mindig. Minden kér­désnek van teologikus háttere és ez annál erősebben domborodik ki, minél jobban érinti az az emberi lét nagy problémáit.­­ Kinyilatkoztatásuk, hogy abból meríthettek­­ volna, nem volt. A bálványozásról lekop­tatták nimbusát az idő meg a visszaélések ; az a gyenge szövedék melylyel a mitoló­gia bájos költészete a csalódások és csalá­sok fonalaival a tömeg szemei elé fátyolt vont, szétfoszlott mélységes értelmük bonc­kése előtt. A sok istenség üresnek, a hősök kora varázsnélkülinek tűnt fel előttük s igy az értelmi fejlettség legmagasabb fokán, a tudományos műveltség sokoldalú fejlettsége ,­s a közerkölcsök fejlettsége közepett Isten­­ nélkül állottak a nagy világban. Teológiá­­­­juk és etikájuk megállapítására egyedül ész­akoskodásaikra voltak utalva. Már­pedig a természeti vallás, nem mondjuk Isten­­ létének, hanem lényének csak valamelyes­t kimagyarázására is igen nehezen járható út, melyen a haladás bajos és könnyű a­­ botlás. Tagadhatatlan, hogy különösen Arisz-­­­totelesnek, a természeti vallás nem egy­­ tiszta tételét sikerült megállapítania, me­lyek a kereszténység természeti vallásböl­cseletében, mint örök igazságok, hasonló­kép előkelő helyet foglalnak el; ámde másrészről ő sem vonhatta ki magát az­­ emberi tévedések és kora hibás felfogásai­nak behatása alól és pedig annál kevésbé, minél jobban megközelítették kutatásai azon igazságok körét, melyek inkább a kinyilatkoztatás után bizonyíthatók az ész­ből is mint az előtt, vagy a melyek, mint­­ erkölcsi igazságok az istenség homálytalan­­ előismeretét tételezik föl. A mint letéved­­ a metafizika talajáról a gyakorlati élet filozófiáján, mai alaptétele is hamis: szem elől téveszti Istennek, mint teremtőnek kizárólagos birtokjogát az élet felett. S ez elég, hogy az államháztartás mikéntjéről értekezvén, következetes logikájával arra , ruházzon minden hatalmat, körülbelül ily­­ alapon. Köztapasztalati tény, hogy az em­­­­ber társas életre van utalva s mint ilyen mások segítsége nélkül legközelebbi szük­ségleteit sem elégítheti ki és a legközön­ségesebb dolgait sem végezheti el. Ebből kiviláglik egyrészt, hogy társulás nélkül az emberi nem lét alapjaiban ingattatnék meg, másrészt pedig, hogy a társadalomnak ok­szerű elrendezésre van szüksége. E nél­külözhetetlen rend csakis törvényeken nyu­­godhatik. Ámde ezek megállapítására egy legfőbb hatalomra és tekintélyre van szük­ség, a­mely az egyedek összeségének java előmozdítására van rendelve. Ebből föl­állítható politikájának csontváza. A társu­lás az állam , az összeség java: a közjó s ez a jogok kútfeje ; a közjót előmozdító jogok gyakorlói, vagyis a hatalom birtoklói, az állam időszerű vezetői. A­mint ezek fel fogják a közjó előmozdítását, gyakorla­tilag úgy kormányoznak. Plátó azt kívánná, hogy vagy ezek lennének mindig bölcsészek, vagy tisztán bölcsészek lennének mindig kormányzók. Hogy azonban elméletük sze­rint a legprimitívebb természeti jogok, maga az életbiztonság is a semmiségbe veszik, a fönntebbiekben láttuk.­ ­Pécsi Közlöny 1895. október 1. Ifj. egyletek és utcai lárma. E b. lap hasábjain olvastam, hogy a siklósi ker. r. k. tanítói kara »az ifjúsági egyletek létesítésével véli a suhancok esteli utcai lármájának és a kihágásoknak elejét venni«, én nem osztom teljesen e véle­ményt s meg is mondom miért nem! Először is engedjék meg a tisztelt olvasók, hogy agyelmöket ugyanezen lap egyik jó múltkori hírére hívjam fel. A hír sze­rint Német-Bolyban, az ifjúsági egylet ha­­j­cára is, lármáznak estelenkint a suhancok , és rakoncátlankodnak az utcán. Ennek bizonyára az az oka, mert az illető su-­­ hancok nem tagjai azon ifjúsági egyletnek ! S miért nem tagjai ? mert nem kell nekik. Ők féktelenek, duhajok, nekik nem kell a fegyelem, a megszorítás. Tehát nem az egyleti nevelés, hanem az iskolai fegyel­mezett nevelés kívántatik meg első­sorban, hogy a fentebb említett kinövések keves­­keztessenek, s idővel teljesen megszűn­jenek. Ha meg akarjuk az estéli suhanc-lár­­mákat szüntetni, őrködjék a tanító szeme a gyermeken nemcsak az iskolában, ha­nem a­, utcán is és mindenütt. Terjedjen ki figyelme minden rendetlenkedésre, de azért nem mondom, hogy minden csekély­ségért büntessen, hanem a jóakaró figyel­meztetés soha se maradjon el. Őrködjék úgy a pap mint a tanító a fölött, járnak-e a gyermekek vasár- és ünnepnap a szt. misére és litániára. A litániára való nem járás az első lépés a csatangolás megszokásához, a­mely azután a vasárnap estéjébe is belenyulik. Az iskolakényszer minden gyermeket ke­zünk ügyébe ad, de az egyleti kötelék csak kevesekre terjed ki s azok is rende­sen már a jobbak közé tartoznak. Ép ezért legyünk nemcsak az iskolában s templom­ban tanítók, oktatók, hanem az utcán, a a mezőn,­­ mindenütt! Ne csak az előírt tanórákban és a szt. mise alatt törődjünk a gyermekkel, hanem folyton, reggeltől estig! Ily szor­goskodás, ilyen nevelői éberség lesz csak képes az estéli suhanclármákat és kicsa­pongásokat megszüntetni — és nem az ifjúsági egyletek ! Míg iskoláink — tisztelet a kivéte­leknek — fegyelmezett nevelés hiányában szűkölködnek, addig az ifjúsági egyletek nagyon virágozni nem fognak, mert leg­­fölebb csak annyi tagja lesz egyletünknek, hogy fennállhat, de egyéb célt alig fog elérhetni. Az ifjúsági egyletek — vélemé­nyem szerint — inkább óvó, mint javító intézmények ; gondoskodjék tehát az iskola első­sorban, hogy legyen mit óvnia az ifjúsági egyleteknek ! Kívánatos, hogy az alulírottnak köz­ségében is eleje vétessék a mindegyre szaporodó s terjedő esteli utcai lármáknak, de azt korántsem várom az alakítandó ifjúsági egylettől, hanem a tanító uraktól és a jegyző úrtól, hogy az előbbiek óva, intve, az utóbbi pedig fenyítve, esetleg megbüntetésre feljelentve szoktassa le az

Next