Pécsi Közlöny, 1895. november (3. évfolyam, 138-149. szám)
1895-11-03 / 138. szám
III. évfolyam. 127. szám. Pécs, 1895. vasárnap, november 3. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Egész évre .... 6 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre...............3 frt. Ij Egyes szám ára 4 kr. Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések, A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányas reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők János kereskedésében, a he. nyomda épületébe. Hitelszövetkezetek. ■ Közgazdaságilag nagyon fontos tényező a hitel. Ha meggondoljuk, hogy sokszor bizony életbevágó dolgok kivi-teléről kellene lemondanunk, ha szemé- lyünk garanciája, vagy már meglevő birtokaink fedezete mellett nem juthat- nánk pénzbeli segítséghez ; továbbá, hogy a hitel gyorsabbá teszi a forgalmat, előmozdítja a termelést, a tőkeképződést nagyban előmozdítja, annak közgazdasági fontosságát el nem vitathatjuk. Ha valakire, úgy különösen az ország zömét képező kisgazdákra nézve bír nagy jelentőséggel a hitel. A nyert termés gyakran a legkevésbé sincs : arányban a befektetett munkával s egyéb költségekkel. Ily körülmények I között, különösen ha azok többször ismétlődnek, csakhamar azon veszi észre magát a kisgazda, hogy kifogyott azon eszközökből, amelyek a földmunkála- toknak a kívánalmakhoz mért elvégzé- j séhez és így a termés sikerének bizto- ■ sításához okvetetlenül megkívántatnak. Ilyenkor nincs más hátra, mint a hitel- j hez fordulni, kölcsönt felvenni, akár , személye vagy jelzáloga vétessék biz- tosítékul. Azonban itt kérdezzük : van-e egyáltalában segítve a kisgazdán a kölcsönök által ? Ez a tulajdonképeni sarkpont, s amelyen a dolog lényege megfordul. Sajnos, a legtöbbször nem hogy segítve nincs a kisgazdán, mi több : s kárára vannak a kölcsönök. S ennek mi az oka ? Már csaknem a szélsőségig vannak manapság az olyan pénzintézetek és egyének, amelyek, illetve akik kölcsöneikkel csak látszólag segítenek a kisgazdán, voltaképen pedig kiszipoítyozzák azt. Alig hogy meghallják az ügynökök, vagy maguk a tőkepénzesek, hogy ennek vagy amannak a kisgazdáinak kölcsönre volna szüksége, a legnagyobb készséggel adnak neki pénzt, sőt többet is, mint amennyire a meg- szorultnak tulajdonképp szüksége volna. Csak amikor a felette nagy kamatok pontos megfizetését kérlelhetlenül kezdik sürgetni, nyilik fel a szegény földmive-lőnek a szeme, hogy ő tulajdonképen nem jóindulatú emberek, hanem haszon- leső uzsorások kezeibe akadt. Ha pedig tekintjük az egyes pénzintézeteket, ott a kölcsönt kérő kisgazda személyi hitelre nem igen talál, hanem csaknem kizárólag jelzáloghitelre. De mit csináljon, ha jelzáloggal nem rendelkezik, vagy nem annyival, amelynek fedezete mellett a kívánt összeget megkaphatná ? Nincs más hátra, mint az uzsoráshoz menni, ki aztán csakugyan egészen tönkre „segíti“ a megszorultat. Ezen baj létrehozásában nagy része van azon kormánypárti elvnek, amelynél fogva csak a hatalmi polcon levőknek legyen rendben a szénájuk; a kisgazdaság olcsó kölcsönök biztosítása által való erősbbé tételével megakaddályozni a mezőgazdasági proletariátust, elszegényedést, az mellékes. Ez ellen mindenekelőtt az ország konzervatív elemének kell akcióba lépnie, annál is inkább, mivel tudja és szentül meg van győződve, hogy az agrárválság nemcsak közgazdasági, hanem közpolitikai kérdés is. Okos erélylyel és egy kis jóakarattal lehetne a bajon segíteni, ámde a szabadelvű párt komplettszerű magatartása mindig meghiúsítja azon mozgalmakat, amelyek A „Pécsi Közlöny“ tárcája. [rr Ossssel. Hervadó természet a te pusztulásod Úgy fáj a szivemnek, Lombhullató fáid, mezetlen berkeid Halálról beszélnek. Néma csend, nehéz köd ül a puszta tájon Elhalt minden élet, Mint az én szivemben üdvöm, reménységem Eltűnt, semmivé lett. Csakhogy feneked volt módod a megérett Aranyos kalászban. Megálmodott üdvöm óhajtott gyümölcsét Én sohasem láttam. Szép a te halálod, nyugovóra hajtod Áldott deres jódét, Mig üde tavaszszal mint mosolygó gyermek Álmából fölébred. De az én reményem zöldelő vesszeje Eltörött felében. S mint a letörött ág sebhelyén a nedvek Szivárgott a könyem. A szomorúságnak sűrű ködfelhője Nehezült szivemre , Leszek-e még boldog? . . Levél hull ölembe, , Nézem eltűnődve. "■ Hideg őszi szél fú tartanak fölötte, Megrázza a fákat, És a csévefosztott nagy kukoricásban Hirtelen zaj támad. Verebek surrannak meg-megszállva itt-ott S aztán újra csend lesz .. . Mint nyugtalan szívben csillapult viharra. Vagy csak álom mindez? .. . Virág Ferenc, latord Temetőben. Az alkony ráborult a temetőre. Az első csillaggal ott fönn kigyult az első gyertya alant s utána a többi száz és ezer. A temető fölött reszkedni kezd az a világos fényév, melyet a sírokon kigyűjtött emléklángok ezre fest a levegőbe. Jól esik , ilyenkor a temetőben járnom, talán akad olyan senki sírdombja is, amely fölött én is gyújthatom meg a kegyeletes emlékezés II lángját. Hiszen halottak napja van, azoké i is, akikről senki sem emlékezik. Elnézem az embereket, de azok ma i ' olyan szomorúak, szótalanok .... Elfordítom tekintetemet a márványlapokra és elgondolkozom . Hány szomorujáték végső katasztrófáját rejtik e márványlapok, vájjon hány szomorujáték folyik odakinn az életben, melynek e sírok egyike-másika jelentőségteljes epizódját képezi! A márvány pedig néma, mindent elrejt. Nem tudnak arról a tragoediáról mások, mint talán a legközelebbi rokonok. S ez jól van így, mert az emberi kajánság még tán ott sem hagyna békét a sokat zaklatott szívnek abban a csöndes birodalomban. Mennyi gondolat, mennyi érzelem, mennyi sötét sejtés fordul meg az ember agyában, míg bejárja a temetőt. Én már bejártam néhányszor. De még mindig visszatartott valami. Mintha csak vonzottak volna azok a szomorú arcok, azok a fájdalmas sóhajok, csak ragadt magával az emberáradat. Végre kifáradva a sok bolyongásban, egy padra telepedtem. A szomszédban pici sírhalom emelkedik. Egyszerű fakereszt jelöli a helyet, mely alig nagyobb egy vakondtúrásnál. És mégis mennyi örömet, mennyi édes reménységet zár magába ! És mennyi bánat, mennyi szomorúság árad ki belőle !