Pécsi Közlöny, 1897. január (5. évfolyam, 1-13. szám)

1897-01-01 / 1. szám

2 Pécsi Közlöny“ 18S7. január 1. házalapitás által az alapított egyházra bárki is jogot szerez, minden privilé­gium hiányában. Mert bebizonyítottuk : a kegyúri jog megszerzéséhez maga az alapítás ténye nem elegendő ; ehhez az laapitó képessége és az illetékes egy- házhatóságnak az alapítvány tényét megerősítő hozzájárulása is feltétlenül szükséges. De többet mondunk. Hazai jogtörténetünk számos oly jogesetről tesz említést, melynél a magyar apostoli király össze nem egyeztethető javadal­makat minden külön kikért pápai felmentés nélkül adományozott, kegyúri kiváltságokat osztogatott, kegyúri pe­rekben, tehát lelki dolgokban, Ítélkezett avagy bírákat kirendelt. Kérdezzük cikkezőt : váljon királyaink e rendkívüli jogokat nem külön pápai privilégium, hanem csak a javadalmak alapítási té­nye folytán bírták ? Váljon e rendkívüli előjogok is nem az apostoli király sze­mélyét, hanem a mindenkori magyar államfönség személyesitőjét és annak esetleges szabadkőműves avagy recipiált kultuszminiszterét illetik meg ? Az sem áll, hogy az oklevelek csak a feledés ellen megőxzik, de nem szülik a jogot. Mert tudvalevőleg a kegyúri jog szerzésmódja nemcsak az alapítás ténye, hanem a kiváltság is; már pedig a létező kiváltságot minden jogtalan megtámadás ellen a leghatáso­sabban védik az oklevelek. Érdekes cikkező ama érvelése: mivel szt. István óta, mind mai napig, j a magyar törvényhozás az egyházi ja- j vakat, hivatalokat és a király legfőbb \ kegyúri jogát illető törvényeket hozott, j a mely törvények alkotásánál a pápai követek is rendszerint jelen voltak, a mely törvények hozatalában hazánk fő­papjai oroszlán részt vettek ; mivel to­vábbá a pápák bulláikban a magyar j királyoknak a kát. egyház körüli jogait j ismételve és ünnepélyesen elismerték : mindezenjtényekből cikkező azon végered- j A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Blaha Lujzáról. Irta Jókai Mór. — Mutatvány a •Blaha Lujza élete> cimü uj diszműböl. Nevezzék őt csillagnak, csalogánynak, tündérnek, csak egyet nem mondtak el róla, hogy milyen nagy drámai művésznő ! Úgy vagyunk Blahánéval, mint a hold­dal; mindenki látja, gyönyörködik benne, lantokban dicséri, de senki sem ismeri, ] a valódi szférája el van előlünk takarva ; j pedig ott lehet, ott van az élet, növényzet, melegség — és talán boldogság is. Ezt a képet a földlakók sohasem j látják. I Nőm, ki ugyanegy színpadon műkő- i dött Blahánéval, azt mondta róla, hogy ő i a legkitűnőbb drámai művésznők egyike, j Nekem js megadatott, hogy őt egy j magasan tragikus drámai szerepben lát- ! hassam. : A trsgikai múzsának minden ajándéka j egyesítve volt nála; mély érzés, s annak ' minden változatait kifejezni tudó hang; ményre jut : hogy eme jogok nem a magyar király személyéi, hanem a ma­gyar államfönség személyesitőjét illetik. Ehhez hasonló alapos következte­tés : Állam és egyház a maga körében egyaránt független és önálló két nagy i társaság; befolyásuk egymásra nem j egyoldalú, hanem kölcsönös, kölcsönös- j nek kell lennie. Ezen alapon illeti meg | az államot befolyás a területén lévő egy- ; ; háznak ügyeibe. De elfeledi cikkező a . ! nem egyoldalú kölcsönösség elvét az ! egyház javára is érvényesítve, ennek : í is hasonló mérvben befolyást tulajdoni- \ tani az állam ügyeibe. Végre cikkező ; { vastag elfogultságot és tájékozatlansá- ! ! gát betetőzte a pécsi püspökségről fel- • í hozott példájával. Szerinte a pécsi i ; püspökség javai jelenleg a magyar sz. i ’ koronát, illetve a kincstárt illetik. A | j fogalmak és tények ilyetén összezava- ! j rása csak annál lehetséges, a ki élénk j i képzelődéssel már is az egyházjavak j j szekularizációjának hajnalát pirkadni í í látja. Különben az egyházi javak és | ■ azok időközi jövedelme közt felismerné j j a lényeges jogi különbséget és arról is j I meggyőződhetnék, hogy jelenleg a pé- ; i esi püspökség időközi jövedelmeiből a \ i magyar sz. koronát, illetve a kincstárt 1 egy árva fillér sem illeti meg; hanem j ezen jövedelmek a vallás-alapba folynak ! és csakis egyházi célokra fordítandók, j Mindezen érveinkkel csak azt óhaj- j | tottuk napnál világosabban kimutatni, ! hogy a „Pécsi Napló“ cikkecskéjét nem j írhatta Di. Kosutány Ignác püspöki ; joglyceumi egyliáz-jogtanár, hanem más < hasonnevű egyéniség. Néhány év előtt közel a király- j utcához bizonyos Kosutány Ignácnak i volt sütő üzlete, ha netán ez, az utca j szomszédsága címén, merészkedett volna \ a királyi kegyuraságról jogtudományi ' értekezést megcselekedni, úgy eszébe juttatjuk Plinius ismert mondását : „Ne supra crepidan sutor judicet“, mi I megkapó indulatkitörések, beszélő arckife- i jezés, eredetiség a felfogásban ; plasztikai j mozdulatok és előkelő egyszerűség. Mindenki azt mondta róla ez alkalom- ; mai, a mit Jókainé : ez egy elsőrangú drá- i mai művésznő. Bizony a tragikai múz^a volt Blahá- j nénak az édes anyja. Hanem hát az előkelő anya még azután i sem adoptálta legkedvesebb leányát, a 1 mikor véletlenül felismerő. Pedig az sze- 1 rette őt. Blaháné szerette a drámai művésze- . tét. Még akkor egy házban lakott a ! dráma és népszínmű. Atiátogathattak egymáshoz. De még az opera is ott volt osztá- j lyos rokonnak. Az volt a kegyenc. A magasabb drámának napja volt a i péntek, a népszínműé a vasárnap. Lehe- ! tett összehasonlításokat tenni. A pénteki színház üres padsoraival, j ásitó páholyaival, kopott díszleteivel ; az j a lágymeleg hangulat, mely mint a malá- j ria, magának a művésznek lelkét ellan- ! magyarul annyit jelenthet, hogy az egyházjog tanszéke nem péküzlet, vagy hogy a kegyúri jog nem tészta, melyet tetszés szerint gyúrni és naponta más alakban, mint friss süteményt, a nagy közönségnek feltálalni lehetne. Uj év. Egy évet kisérünk ismét a múlan­dóság nagy sírjához. Megállunk pár percre. Mindazt, amit elszenvedtünk a múltban s ami fölött örvendett szivünk, fölidézzük lelkűnkben e napon. Föl­idézzük, jóllehet visszavonhatlanul el­vitte tőlünk az idő, csupán az emléket hagyván vissza kebleinkben. Megállunk és hátratekintünk. A német költő szerint „az élet nehéz ut­ján annyi az árnyas hely, annyi üdülő pad kínálkozik, hogy egyetlen ember­nek sem volna szabad elfáradnia.“ Ilyen helyre értünk most ; állomást tartunk hát. Az évfordulat naptári fogalom, melyet az örökkévalóság nem ismer. A ma és a holnap, az ó és uj év közt nincs egy pillanatnyi megszakítás sem. A végtelen fonál fonódik tovább. A ma folyománya a tegnapnak, a hogy a mai állapot következménye a tegnapinak. Holnap sem ébredünk uj viszonyokra, csak uj naptárra. A holnapi állapotnak a mai nemcsak előzménye, de szülője, okozója is. Azt aratjuk a jövő évben amit az elmúltban elvetettünk. A múlt az alapja jövendő életünk folyásának. Boldogok csak akkor le­szünk, ha a múltból le tudjuk vonni a tanulságokat. És ezt meg kell kisérle- nüuk, mert ha a múltban illúzióink megtört reménye keserített bennünket, ha óhajtott boldogságunk romjainak voltunk tanúi, sőt tán okai, ha lelkünk nyugalmát elvesztettük a világ zajában, tekintetünket a közel jövő derengő su­gara felé vetjük, mely mögött —■ lehet — koporsónk, lehet, hogy boldodsá- gunk rejtőzik. kasztja . • . és azután a vasárnapi színház zsúfolt karzataival, lelkesedni, mulatni, örülni kész közönségével: nyüzsgő színpad, daltól visszhangos kulisszák, tapsvihar, hulló koszorúk ! És aztán . • . a hogy a nagy római mondta: »inkább leszek első ember a fa­luban, mint második Rómában.« Mikor a népszínművet a nemzeti színház átadta a népszínháznak, Blaháné elhagyta a magas sarkú múzsa-anya házát s vitte magával a pillangós cipőit a daj­kája házához, a ki eddig fölnevelte. Inkább rózsakirályné a paraszt szal­más kunyhóban, mint hamupipőke a méí- tóságos palotában. S a siker, a diadal igazat adott a választásának. Mint a népszínmű királynéja egész országot teremtett maga körül, saját szin- műirodalmat fejlesztett ki; jobbágyává tette a magyar Tháliának áz idegen népet. És azután láttuk és bámultuk és szerettük őt az általa elővarázsolt világban mint kackiás menyecskét, mint dallos rózsakirálynét, mint operette-énekesnőt, fiuszerepek kedves személyesitőjét . • .

Next

/
Thumbnails
Contents