Pécsi Közlöny, 1897. január (5. évfolyam, 1-13. szám)
1897-01-01 / 1. szám
197. január 1. „Péen Közlöny“ i ! Tanítson meg hát a múlt emlékezete a jövő komoly felhasználására. A múlt tanulsága legyen az irányítója szívünk minden vágyának, akaratunk minden megnyilatkozásának. És amit itt az egyesekről mondunk, az ráillik a összességre, a nemzetre is. Csak nemrég léptünk be nemzeti létünk második ezredébe. Felújultak emlékünkben hazánk eddigi életének összes szenvedései és örömei; láttuk az okokat, melyeken ezek alapultak. S mennyi tanulságot merített az ezredéves múltból a nemzet! Megtanulta magasztalni a keresztény jogrend áldásait, megvetni az önző pártütést, megátkozni a nemzeti ősi tradíciók eltékozlását.. A Treuga Dei, az istenbéke hangoztatásával mentünk bele az 1896-iki, milleniumi esztendőbe, melynek küszöbén, a karácsonyi ünnepek alkalmával ekképen jellemezte országos feltűnést keltő cikkében gróf Apponyi Albert közállapotainkat: „A politikai állapotokat lépten-nyomon törvénytelen erőszak, az alkotmányos jogok elkobzása, az igazságszolgáltatás megtagadása, s a politikai szabadság megsértése jellemzi. Elnyomókból és elnyomottakból áll jelenleg a nemzet. S a kedélyhangulat ? Ez a kormánypártiak részéről féktelen dölyfben, az ellenzéknél pedig haragban és elkeseredésben nyilatkozik“ . . . Következménye ez annak a szomorú dolognak, hogy ma nem elvek uralkodnak többé, hanem az önérdek. Ha találók is voltak Apponyi szavai, legjobban jellemezte az uralmon levő rendszert mégis az az iszap, melyet a sors lassan forgó kerekei maguk vetettek a felszínre. Láttuk a vicinális manipulációk sülyesztőjébe merülni a kormányrendszer egyik oszlopát, Miklós Gyula főispánt. Ezt a jelenetet követték Pulszky eleven képei, az ország pénzén fizetett ledérség, a hamis kártyák, matek Kasics Péter panorámája, mely államférfiakat mutogatott pongyolában. Mindezeken pedig túltett, az a „kamera obskura,“ mely a képviselőválasztások csataképeit rejti magában, csak bele kell nézni! Annyira vittük a rutinérdek szolgálatát s az ezzel járó elvtelenséget, hogy akik alkotmányunkat kivívták, akik alkotmányunkért, szabadságunkért elvéreztek, megfordulnának sírjukban, ha látnák a lelketlen zsibvásárt. Bontakozzunk ki a hiúság rabbláncaiból ; jusson eszünkbe, hogy valamint a niendelungi ének Sziegfriedjének előbb le kellett győznie Fafnert, az utálatos szönyeteget, hogy a madarak nyelvét megérthese, úgy nekünk is le kell győznünk szivünkben az önzés rut szörnyetegét, mielőtt az igazi szabadság, jog és boldogság, nyelvét megérthetnők. !I ! III ! Nem! Nem akarok pamlagport támasztani a művészetek múzsái között. Dráma, opera, népszínmű, operette, vaudville, bohózat, kézcsókoló tisztelője vagyok valamennyinek, s nem keresem közöttük a rangkülönbséget, Blahánénak pedig különösen hálás elismeréssel tartozom azért, hogy előkelő drámai tehetségével a népszínművet megnemesítette, s az operettének tisztességet szerzett. A mély érzés, a nemes szív aureoláta sugárzott e művészi fajokra. Aztán a mienk volt. Talán ez a »jó »volt, nem is historikum még? Talán az újhold sarlója ismét fel fog tűnni előttünk ? A közönség mindig maga előtt fogja látni, s mindig vissza fogja őt kívánni, oda, diadalai paradicsomába a népszínműbe . Csak én, akinek megadatott egyszer láthatnám a hold túlsó oldalát is, ahol eleven élet van és virányok és emberlakók, csak én nem tudok kibékülni azzal a gondolattal, hogy Blaháné művészi ereje teljes birtokában végkép letűnjön a láthatáron, s csak úgy magamban mondogatom, hogy: ha már elvesztette Blahánét a népszínház, hogy nem nyitotta meg előtte a főbejárást a nemzeti színház ? . . Mária Dorottya kir. hercegasszony otthona. A ködborította angol főváros zajától távol, Stafford szomszédságában emelkedik a Woodwortoni kastély, az ifjú orleansi hercegi pár kies rezidenciája. Itt lakik Fülöp orleansi herceg ifjú nejével Mária Dorottya kir. hercegasszonynyal. A legmagyarabb kir. herceg bájos leánya már új otthonában is teljesen meghódította a sziveket, s a kastély környékének lakói, jótékony védőangyaloknak tekintik. A woodwortoni kastély Evesham vasúti állomás közelében, kertek közt emelkedik. Az állomástól ősi tölgyekkel szegélyezett út vezet lankás emelkedéssel a kastély felé. A kastély inkább nagyobb fajta villának, vadászkastélynak látszik, s a hatalmas park közepében, mely a hegy felé emelkedve, óriási erdőbe vész, a woodwortoniak a csendes boldogság ideális otthona. Itt minden magán viseli az előkelőség, ünnepélyes csend és nyugalom bélyegét, szóval ez egy »száműzött király» rezidenciája . . . Woodworton az Aumales herceg tulajdona s a herceg készséggel engedte át lakhelyül unokaöcscsének, az orleansi hercegnek, akinek még a York House-i kastélyt Twickenhamban, mintegy félórányira Londontól, is átengedte jövendőbeli székhelyül. York-Houseba az ifjú hercegi pár csak a jövő nyáron fog bevonulni s addig a woodwortoni kastélyban fognak lakni. Az orleánsi herceg élénk francia vérmérséklete lehetetlenné teszi, hogy otthonának ünnepélyes csöndjébe merüljön. A park s az azzal határos hatalmas erdő hetenként háromszor puskaropogástól visszhangzik s a kastélyban mindig van két-három vendég, a herceg hívei, a kik Franciaországból látogatnak el hozzá fácán- és nyulvadászatra. A lelőtt vadat a londoni francia kórházba s a kastély környékén levő kórházba küldik. Ha a hercegnek nincs vendége, gyakran egymagában Állatbiztosítás. A szociális kérdés olyan, mint a monda szerinti ama bizonyos kő, melyet hajdan helyéről egy földmives elemeit és a melynek nyomán feltoluló víztömegből keletkezett a Balaton tava. Jó rosz irányban, minden szocialista ilyen köveket hengerget. Lehet, hogy többet találunk tervezni, mint amennyit anyagi erőnk megbír, de jusson eszébe mindenkinek a természet örök és változhatlan törvénye, mely millióm és milliomszorta több magot, több csirát termel, mint amennyi valósággal életre kelhet. Ez az örök törvény az eszmék világában is érvényesül, mert igen-igen sok eszmét kell termelnünk, hogy azokból egy-kettőt megvalósíthassunk. Üres óráimban én is erre az eszmegyártásra vállalkozom, a jövő fogja majd megmutatni, hogy az elemeit kő nyomában felfakadt nagy tömege a víznek nyugodt, csendes Balatont fog-e képezni, vagy romboló vízáradást ? Azt hiszem, hogy Balatont, melyben a jólétnek örvendő halak — a földmívesek és földbirtokosok — megelégedetten fognak nem lengeni, mint ma, de megerősödve, megizmosodva a maguk, családjuk, hazánk és az egész emberiség javára élni és dolgozni.* A legutóbbi kir. trónbeszédből vaktában kiveszem a sok közül az abban előforduló következő szót: »Állatbiztosítás*, — és megkísérlem azt megmagyarázni. Akár államilag, akár megyeileg, akár községileg, akár szövetkezeti úton, akár bármely más alkalmas módon fogják azt eszközölni, a mai gazdasági rendet teljesen meg fogja változtatni. Hiszen nem fog a kétökrös szegény gazda — ha egyik ökre el is pusztul — soha ökör nélkül maradni. Az a pár krajcárja, amibe az állatbiztosítása fog kerülni, busásan meghozza kamatját abban, hogy a többi gazdák aránylag az ő kárát pótolni fogják. Nem fognak parlagon heverni azok a határszéli havasi legelők, ahova eddig csak elvétve mertek állatokat legelni hajtani, mert az elkárosodás veszélyének voltak kitéve. Hiszen ha egy-egy ökröt a farkas el is fogna, azt — mert a kár közös — könnyen viselnék el. Az állatbiztosítást okvetlenül követni fogja a gazdák összes állatainak törzskönyvezése , és ha ez megvan, feltétlenül meg fogja teremteni az ingó jelzálogforgalmat. Ez pedig megmérhetetlenül nagy lépés lenne a gazdák helyzetének javítása útján. A határszéleken a marhacsempészet megakadályozásáért az állatok törzskönyvezése már keresztül van vive. Ott minden gazda kap egy takarékpénztári betétkönyvhez hasonló kis könyvecskét , abban állatai körül vannak írva és ennek megfelelőleg vezeti a törzskönyvvezető egy-két krajcárnyi díjért az állattörzskönyvet és mindkét könyvbe a marhákra vonatkozó minden változást, gyara- 3