Pécsi Közlöny, 1897. május (5. évfolyam, 49-61. szám)
1897-05-02 / 49. szám
V. évfolyam. Pécs, 1897. vasárnap, május 2. 49. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések, Egész évre . . . . 6 frt. II Negyedévre 1 frt 50 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányás reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Félévre ..................3 frt. ( Egyes számára 4 ki . János kereskedésében, a he. nyomda épületébe. Ház a pusztában. Az Alföld magyarjai forrongásban, a Felföld népe mindinkább sűrűsödő csapatokban vonul az új világ felé és keres szerencsét, boldogságot, jobb hazát. Beregben és Ugocsában szemben állunk a legkegyetlenebb gazdasági és politikai problémával. A be nem avatkozásnak, a dolgok magára hagyásának keserű gyümölcsei ott érettek meg legelőbb, olyan alakban, hogy azokat ignorálni lehetetlen többé. Az okos, közgazdasági elvekre támaszkodó, humánus társadalmi politika mindamellett még mindig csak jámbor óhajtás. A magyar társadalom, ha nem is érsz vétlenül, de egészben véve a tétlenség el nem tagadható jeleivel nézi azt a pusztulást, amit az eddig követett politika nem csupán gazdasági, hanem főleg társadalmi szempontból is előidézett. Igazságtalanok volnánk azonban, ha nem említenők, hogy az az eredmény, melyet a hazai szövetkezetek tíz év alatt a negyedik rend gazdasági érdekeiért tettek, nagyon biztató kezdeményezés. Ezeknek a szövetkezeteknek működése valóban vár abban a pusztaságban, amelynek zöldjét az önzés, nembánomság és keleti fatalizmus oly gyorsan és alaposan elpusztította. Most újból termővé kell tenni a földet, dús kalászokkal gazdag vetést teremteni oda, ahol a vad elkeseredettség, az egymás ellen uszított érdekek féktelen harca dúl. Vájjon megérti-e a magyar középosztály, hogy nem csupán a jelen nyugalmáról, a jövő biztonságáról, hanem arról is szó van, hogy megvédjük a szemrehányástól a múltat, mely a jelennek szülője, az elitéléstől az apákat, kik a ma uralkodó nemzedéket növelték? ! A hazai szövetkezetekbe tíz évi munkásság után a múlt év végén nem kevesebb, mint hetvennégy ezernégyszázkilencvenkilenc tag tartozott. Ez a szám azóta bőven meghaladta a hetvenötezret. Túlzás nélkül elmondhatjuk tehát, hogy nem ismerünk hatalmasabb, önkéntes társulás útján létrejött intézményt hazánkban, mint ez. Az aláírt üzletrészek értéke közel négy millió forint s ezekre idáig csaknem 50% van befizetve. Közel jár a két millióhoz a szövetkezetekbe betett fillérek és forintok összege. Ama bizonyos Korall-szigetek építése, a hangyák munkája jut eszünkbe, mikor ezeket az eredményeket látjuk. Csodálatosságukat még inkább növeli az, hogy a mozgalmat tulajdonképpen csak meg kellett indítani s mihelyt az első eredmények ■ megeredtek, a nép tömegesen sietett az alá a zászló alá, amely őt jobb jövő és zavartalanabb jólét felé vezeti. Sietne még sűrűbb csapatokban és még nagyobb lelkesedéssel, ha tágítani lehetne e keretet, ha fokozni lehetne azon erkölcsi és anyagi támogatást, melyet a szövetkezetek központja az újonnan alakuló szövetkezeteknek nyújthat. De sajnos, nincs így, úgy látszik, hogy az ügyek élén álló férfiak nekünk, akik másféle gazdasági politikának vagyunk barátai, mint amely ez időszerint Magyarország nyugalmát kockára teszi, meg akarják adni azt az elégtételt, hogy odáig engedik fejlődni a viszonyokat, míg a társadalmi béke teljesen szét lesz dúlva. Megelőző intézkedések, a kicsiny sebeknek gyógyítása nem foglal helyet az ő szótárukban, bevárják, míg a baj elmérgesül, a seb kifakad és akkor segítsen rajta, aki tud. Ha nem lesz olyan, pusztuljon el a nemzet annak a vádnak a súlya alatt, hogy nem volt benne annyi férfiúi erő, belátás és kötelességérzet, mi a fejlődést és a nemzetnek magasabb régiókba emelkedését biztosíthatta volna. A „Pécsi Közlöny" tárcája. Külföldi utam. (Kaufman Mátyás.) Kedves Nővér! Emlékszel-e ama szép napokra, a midőn én olyan boldog voltam téged üdvözölhetni kis szobácskámban. Mondhatom felejthetetlenek ez órák, melyeket a kedves, langymeleg, virágos szobácskában vidám meghitt beszélgetés között töltöttünk. Már ekkor is tudtam körülbelül, hogy hosszú útra kell kelnem, de ismerve a te jó aggódó szivecskédet, nem említettem meg. Vártam az út befejezését, amelyet most már a múlt kellemes emlékei közé sorolok. Te búcsút vettél tőlem. Tudom, fájt az elválás. Nekem is fájt. Pedig hát csak néhány hétre vettem búcsút. Esti szürkületkor hagytam el Pécs városát, őszintén mondva, eleinte aggódtam utam miatt. Féltem, hogy a télapó kegyetlenkedni kezd s igy lesz dolgom az akadály ellen küzdeni. Most az egyszer azonban nem haragudott meg, sőt egész utam alatt, mondhatni, kellemes volt. Első este csak Sz. . . . városig haladtunk. Többes számban beszélek, mert az én jó principális uram elkísért az említett városkáig, hogy felejtsem el az előttem levő hosszú utat. No ezt nem is volt nehéz elfelejteni, hisz az egész kis várost nagy esemény uralta, amely azután az én figyelmemet is lekötötte. Tudod — kedves nővér — e városkát színészek látogatták meg. Színészek egy kis városban ! Nem nagy esemény ez ? Épp vendéglői szobánk ajtaja mellett volt a nagyszerűen díszített terem, amely már néhány nap óta a színi művészet múzsájának székhelyéül szolgált. Hatalmas papírlapról mosolyogtak le azok a nagybetűk s úgy hirdették, hogy ma az operetts királynak világhírű darabját a »Cigánybárót« adják. No ez már minket is becsalt! Hogy is ne lettünk volna kiváncsiak a hires darabra, melyet itt adnak elő. Szerencsénkre éppen a végére értünk be! A színpad közelében nagy büszkén foglaltak helyet Hebron rózsái és a keleti típussal ékeskedő jövendő bankárjelöltek. Ezek az ú 1 után hahotával megtöltötték az egész termet azon a sok ostobaságon, mert mindent beszéltek a színpadon, csak a jelzett műremekből nem adtak elő semmit ! Szegény operettkirály te ! úgy szöktünk ki, hogy ne halljuk a művészetnek ily hallatlan profanálását. Nagyon helyesen tette Sz. . . . város elite közönsége, hogy nem támogatta e kontárkodó népséget ! No de hagyjuk ezt! Legalább tapasztalatot szereztem a vidéken működő színészkedő atyafiak produktumaiból. Egy hosszú éjszaka után kellemes, száraz télies reggel következett. Megköszönve principálisomnak a kisérést, új erővel, melyet a tegnapi szini előadáson gyűjtöttem, haladtam tova. Gondolataimban annyira elmerültem, hogy bizony észre sem vettem mint marad el Kanizsa, Szombathely, Sopron és Bécsújhely hátunk mögött. Már jó leszállt az est, midőn hatalmas fütty, az égő lámpák ezre, a rémítő lárma-zsibongás jelezte, hogy Bécsben vagyunk. Itt ért — kedves nővér — az első pech! Szinte gondoltam, hogy anélkül nem