Pécsi Közlöny, 1897. május (5. évfolyam, 49-61. szám)

1897-05-02 / 49. szám

V. évfolyam. Pécs, 1897. vasárnap, május 2. 49. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VE GYE START ALMU LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Hirdetések elfogadtatnak: Előfizetések, Egész évre . . . . 6 frt. II Negyedévre 1 frt 50 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Félévre ..................3 frt. (| Egyes szám ára 4 kr j János kereskedésében. j a he. nyomda épületébe. Oáz a pusztában. Az Altöld magyarjai forron­gásban, a Felföld népe mindinkább sűrűsödő csapatokban vonul az uj világ felé és keres szerencsét, boldogságot, jobb bazát. Beregben és Ugocsában szemben állunk a legkegyetlenebb gaz­dasági és politikai problémával. A be nem avatkozásnak, a dolgok magára hagyásának keserű gyümölcsei ott éret­tek meg legelőbb, olyan alakban, hogy azokat ignorálni lehetetlen többé. Az okos, közgazdasági elvekre tá­maszkodó, humánus társadalmi politika mindamellett még mindig csak jámbor óhajtás. A magyar társadalom, ha nem is érsz vétlenül, de egészben véve a tét­lenség el nem tagadható jeleivel nézi azt a pusztulást, a mit az eddig köve­tett politika nem csupán gazdasági, ha­nem főleg társadalmi szempontból is előidézett. Igazságtalanok volnánk azonban, ha nem emlitenők, hogy az az ered­mény, melyet a hazai szövetkezetek tiz év alatt a negyedik rend gazdasági ér­dekeiért tettek, nagyon biztató kezde­ményezés. Ezeknek a szövetkezeteknek működése valóban oáz abban a puszta­ságban, a melynek zöldjét az önzés, nembánoinság és keleti fatalizmus oly gyorsan és alaposan elpusztította. Most újból termővé kell tenni a földet, dús kalászokkal gazdag vetést teremteni oda, a hol a vad elkeseredettség, az egymás ellen uszitott érdekek féktelen harca dúl. Vájjon megérti-e a magyar közép- osztály, hogy nem csupán a jelen nyu­galmáról, a jövő biztonságáról, hanem arról is szó van, hogy megvédjük a szemrehányástól a múltat, mely a jelen­nek szülője, az elitéléstől az apákat, kik j a ma uralkodó nemzedéket növelték? ! A hazai szövetkezetekbe tiz évi mun­kásság után a múlt év végén nem ke­vesebb, mint hetvennégy ezernégy száz- kilencvenkilenc tag tartozott. Ez a szám azóta bőven meghaladta a hetvenötezret. Túlzás nélkül elmondhatjuk tehát, hogy nem ismerünk hatalmasabb, önkéntes társulás utján létrejött intézményt ha­zánkban, mint ez. Az aláirt üzletrészek értéke közel négy millió forint s ezekre idáig csak­nem 50% van befizetve. Közel jár a két millióhoz a szövetkezetekbe betett fillérek és forintok összege. Ama bizo­nyos Korall-szigetek építése, a hangyák munkája jut eszünkbe, mikor ezeket az eredményeket látjuk. Csodálatosságukat még inkább növeli az, hogy a mozgat- i mat tulajdonképpen csak meg kellett : indítani s mihelyt az első eredmények ■ megéredtek, a nép tömegesen sietett az alá a zászló alá, a mely őt jobb jövő és zavartalanabb jólét felé vezeti. Sietne még sűrűbb csapatokban és még nagyobb lelkesedéssel, ha tágítani lehetne e keretet, ha fokozni lehetne azon erkölcsi és anyagi támogatást, melyet a szövetkezetek központja az újonnan alakuló szövetkezeteknek nyújthat. De sajnos, nincs igy. ügy látszik, hogy az ügyek élén álló férfiak nekünk, a kik másféle gazdasági politikának vagyunk barátai, mint a mely ezidő- szerint Magyarország nyugalmát koc kára teszi, meg akarják adni azt az elégtételt, hogy odáig engedik fejlődni a viszonyokat, mig a társadalmi béke teljesen szét lesz dúlva. Megelőző intézkedések, a kicsiny sebeknek gyógyítása nem foglal helyet az ő szótárukban, bevárják, mig a baj elmérgesül, a seb kifakad és akkor se­gítsen rajta, a ki tud. Ha nem lesz olyan, pusztuljon el a nemzet annak a vádnak a súlya alatt, hogy nem volt benne annyi férfiúi erő, belátás és kö­telességérzet, mi a fejlődést és a nem­zetnek magasabb régiókba emelkedését biztosíthatta volna. A „Pécsi Közlöny" tárcája. > Külföldi utam. (Kaufman Mátyás.) Kedves Nővér! Emlékszel-e ama szép napokra, a midőn én olyan boldog voltam téged üd­vözölhetni kis szobácskámban. Mondhatom felejthetetlenek ez órák, melyeket a ked­ves, langymeleg, virágos szobácskábán vi­dám-meghitt beszélgetés között töltöttünk. Már ekkor is tudtam körülbelül, hogy hosszú útra kell kelnem, de ismerve a te jó ag­gódó szivecskédet, nem említettem meg. Vártam az út befejezését, a melyet most már a múlt kellemes emlékei közé sorolok. Te búcsút vettél tőlem. Tudom, fájt az el­válás. Nekem is fájt. Pedig hát csak né­hány hétre vettem búcsút. Esti szürkületkor hagytam el Pécs városát, őszintén mondva, eleinte aggód­tam utam miatt. Féltem, hogy a tél apó kegyetlenkedni kezd s igy lesz dolgom az akadály ellen küzdeni. Most az egyszer azonban nem haragudott meg, sőt egész utam alatt, mondhatni, kellemes volt. Első este csak Sz. . . . városig haladtunk. Töb­bes számban beszélek, mert az én jó prin­cipális uram elkísért az említett városkáig, hogy felejtsem el az előttem levő hosszú utat, No ezt nem is volt nehéz elfelejteni, hisz az egész kis várost nagy esemény uralta, a mely azután az én figyelmemet is lekötötte. Tudod — kedves nővér — e városkát színészek látogatták meg. Színé­szek ! egy kis városban ! Nem nagy ese­mény ez ? Épp vendéglői szobánk ajtaja mellett volt a nagyszerűen díszített terem, amely már néhány nap óta a színi művészet múzsájának székhelyéül szolgált. Hatalmas papírlapról mosolyogtak le azok a nagy j betűk s úgy hirdették, hogy ma az operett- j királynak világhírű darabját a »Cigánybá­rót« adják. No ez már minket is becsalt! Hogy is ne lettünk volna kiváncsiak a hi­res darabra, melyet itt adnak elő. Szeren­csénkre éppen a végére értünk be! A szinpad közelében nagy büszkén foglaltak helyet Hebron rózsái és a keleti típussal ékeskedő jövendő bankárjelöltek. Ezek az­Í után hahotával megtöltötték az egész ter­met azon a sok ostobaságon, mert mindent ; beszéltek a színpadon, csak a jelzett mű­remekből nem adtak elő semmit ! Szegény operettkirály te ! ügy szöktünk ki, hogy ne halljak a művészetnek ily hallatlan profa- nálását. Nagyon helyesen tette Sz. . . . vá­ros elite közönsége, hogy nem támogatta e kontárkodő népséget 1 No de hagyjuk ezt! Legalább tapasztalatot szereztem a vidé­ken működő szinészkedő atyafiak produk­tumaiból. Egy hossza éjszaka után kellemes, száraz télies reggel következett. Megkö­szönve principálisomnak a kisérést, uj erő­vel, melyet a tegnapi szini előadáson gyűj­töttem, haladtam tova. Gondolataimban annyira elmerültem, hogy bizony észre sem vettem mint marad el Kanizsa, Szom­bathely, Sopron és Bécsújhely hátunk mö- f gött. Már jó leszállt az est, midőn hatal- | más fütty, r.z égő lámpák ezre, a rémitő lárma-zsibongás jelezte, hogy Bécsben va­gyunk. Itt ért — kedves nővér — sz első pech! Szinte gondoltam, hogy anélkül nem

Next

/
Thumbnails
Contents