Pécsi Közlöny, 1897. június (5. évfolyam, 62-72. szám)

1897-06-01 / 62. szám

V. évfolyam, Pécs, 1897. kedd, juaiua 1. 62. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Hirdetések elfogadtatnak: Előfizetések, Egész évre . . . . 6 frt. II Negyedévre 1 frt 50 kr. i A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Félévre ................3 frt. || Egyes szám ára 4 kr j János kereskedésében. j a lie. nyomda épületébe. Népgyülés. A bűnvádi perrendtartás életbelép­tetéséről szóló törvényjavaslat 16. §-a a sajtószabadság korlátozását célozván, ez ellen több helyütt népgyüléseken tiltakozott a polgárság. Pécsett ilyen népgyülést va­sárnap, máj. 30-ának délelőtti 11 órájára a tornacsarnokba nagy falragaszok utján hívtak össze a következők : Bánffay Simon kir. tan., kir. közjegyző, Erreth János, ügy­védi kamarai elnök, dr. Jobszt László, és dr. Krasznay Miklós ügyvédek, Körösi Henrik főreáliskolai tanár, Pleininger Fe­renc, Lenkei Lajos, Várady Ferenc, Lincab Adolf lapszerkesztők. Hock János orsz. képviselő, a hozzá intézett kérésre, készséggel vállalkozott a főszónoki tisztségre. A tornacsarn k any- nyira megtelt közönséggel, hogy többen már nem is fértek be az ajtón. A karza­ton diszes hölgykoszoru foglalt helyet. A rend fenntartásáról joghallgatók gondos­kodtak. A kitűzött órában Bánffay kir. taná­csos az emelvényről üdvözölvén az egy­begyűlteket, hivatkoz tt arra, hogy a la­pokból és falragaszokból tudja mindenki az összejövetel célját. A sajtószabadság tervbe vett korlátozása ellen akarunk ál­lást foglalni. Kéri a közönséget, alakítsa meg az elnökséget. Éljen Bánffay Simon, éljen Erreth János társelnökök — ily fölkiáltások hallatszottak azonnal. A két megválasztott elnök köszönettel fogadja a tisztet. Erre fülsiketítő zaj támadt s egy is­meretlen munkás névnek kikiáltása csak­hamar elárulta, hogy a pécsi szervezett munkások, előzetes megbeszélés szerint eljöttek, és a maguk köréből valakit a népgyülés tisztikarába bejuttatni óhajtanak. Bánffay elnök kijelenti, hogy nem mint munkások vagy bizonyos polgári ál­lást elfoglaló egyének jöttünk mi ide, ha­nem mint polgárok, itt tehát a munkáso­kat külön elemnek tekinteni nem lehet. Különben is a programra hatóságilag be van jelentve, azon változtatni nem sza­bad, mert. egyszerűen betiltatnék a gyűlés megtartása. Jegyzőknek fölkéri Körösi Henriket és Pleininger Ferencet. A pokoli zaj megújul, tárgyalni nem lehet. Bánffay ismét megszólal. Megnyug­tatni iparkodik a lármázó munkásokat, hogy senkinek sincs szándéka a munkások jogai ellen e helyen bármit is mondani vagy tenni ; a sajtószabadság védelmére kelünk, a sajtószabadság pedig ikertest­vére a polgári szabadságnak. Egyik a má­sik nélkül meg nem állhat, egyiknek sé­relme egyszersmind sérelme a másiknak is. (Közbekiáltások : Nem is a napirend ellen van kifogásunk, hanem a tisztikar megalakítása ellen.) Hock János fölállott erre s azt javasolta, hogy a népgyülés engedjen a munkások kívánságának, kiknek szintén joguk van a sajtószabadság mellett állást foglalni. Nevez- zéK meg emberüket, akit a tisztikarba be­választani akarnak és a népgyülés fogadja el ja jelöltet. (Éljenzés.) Ez olaj volt a háborgó tengerre. Schmiera Károly nevezeiü munkást válasz­tották meg az elnökségbe. Schmiera föllé­pett az emelvényre s elkezdte : Munkás- társak 1 — Többet nem szólhatott, mert Vaszary rendőrkapitány ott termett mind­járt és figyelmeztette a szólni akarót, hogy semmi szin alatt beszédet nem szabad tartania. Ekkor Schmiera csak ennyit mondott: »Munkástársak ! Óhajunk teljese­désbe ment, most hát viselkedjünk egész csendesen.* — Mondá és Erreth elnök oldala mellé leült egy székre. A V* órai csetepaté után következtek a programmszerü szónoklatok. Körösi Henrik: Tisztelt polgártár­sak! Különös érzés hatja át keblemet, megdobban a szivem, ha átgondolom, hogy miféle nagy eszme állított ide e helyre. Boldog vagyok, hogy ez eszme szol­gálatában szót emelhetek. Fölemelő tudat ez különösen reám nézve, mert most igaz jelét adhatom annak, hogy nemcsak a kathedráról hirdetem tanítványaimnak Deák Ferenc emez örökké szép, örökké becses gondolatát: »Engedni ott, a hol az engedés öngyilkosság, kockáztatni ott, a hol erre szükség nem kényszerit, egyaránt bűn a nemzet ellen« — hanem midőn a szükség úgy kívánja, helyt is állok értük, fölemelem tiltó szavam, ha közszabadsá­gunkat veszélyeztetve látom. A ki ösmeri politikai gondolkozásomat jól tudja, hogy mint a hazához, törvényhez és királyhoz egyformán hű polgár, nem szívesen nyitom ajkam a panaszra. De midőn azt látom, hogy a 48-as mozgalmak egyik legnagyobb vívmánya .• a sajtószabad­ság forog veszélyben, akkor elszorul a szivem és kötelességemnek tartom ez el­len fölszólalni Nem gyanúsítom a kormányt, hogy a hírhedt 16. §. mögött valami titkos eélle­beg ; mert csak Isten előtt ismeretesek a szív titkos rejtelmei. Én inkább azt hiszem, hogy a kormány ezzel a törvénynyel ren­det akar; de azért mégis félek e §-tól, mert azt hiszem, hogy rést üt egy nagy szent eszmén, melyet a 48-as hősök saját vérük hullatásával örökségképpen hagytak reánk, a melynek hű megőrzésével a sza­badság virága el nem hervadható ifjúság­ban ismét fehirul. Nem tudok azzal a gondolattal meg­barátkozni, hogy azért kell a sajtószabad­ságot korlátozni, mert a sajtónak kinövé­sei vannak. Hiszen tisztelt polgártársak, a jó Isten se tud olyan áldásos tavaszi esőt adni, hogy az mindenkinek csak áldást hozna és pár embernek kárt ne okozna. Mindenesetre óhajtandó, hogy ezek a kinövések megszűnjenek, de az orvoslásnak nem ez a módja. Nem oly sajátja a kor­mánynak a nemzet kőzszabadsága, a mely- lyel oly könnyen rendelkezhetik. Mélyen tiszteli, polgártársak, jegyezzük meg; ha egy ország szabadsága lassan vész, akkor gyönyörű faként nem valami vihar töri derékon ketté menykőcsapás és villámrobbaj között, hanem mint egy el­korhadt vén fa dől ki a világnak csúf­jára. Nem, nem engedhetjük megnyirbálni a szabadságot 1 . . . Testtel, lélekkel ra­gaszkodunk szabadságunkhoz és ennek egyik legfőbb biztosítékához : a sajtósza­badság sértetlen fentartásához. (Éljenzés.) írjon továbbra is mindenki szabadon; legyen a szólásszabadság olyan, mint Ang­liában, ahol mindenki a legnagyobb nyil­vánosság előtt fejtheti ki bátran nézetét és foglalhatja Írásba. Semmi veszély, semmi hátrány nem érheti ezzel az országot. De igenis, veszély fenyegeti, ha ezt a szabad­ságot korlátozzák, mert igy senkisem fog szabadon Írhatni, mert a szabadság hatá­rát nem ismerheti. És ez lesz közállapo­taink legnagyobb veszélye, ez volna a legnagyobb csapás, a mi alkotmányunkat érhetné. (Igaz ! ügy van !) Olyan lenné igy a sajtószabadság, mint egy cérnára kötött veréb a gyermek kezében : addig röpülhet szabadon a szegény madár, a meddig a cérna ér, vagy mig a gyermek vissza nem rántja. De vigyázzanak, mert a nemzet már bebizonyította és meg fogja mutatni, hogy az a cérnára kötött veréb sas-madárrá is tud növekedni. (Éljenzés.) Ezzel befejeztem beszédem és ünne­pélyesen kijelentem, hogy tiltakozom a sajtószabadságnak még a legcsekélyebb

Next

/
Thumbnails
Contents