Pécsi Közlöny, 1897. június (5. évfolyam, 62-72. szám)

1897-06-01 / 62. szám

2 korlátozása ellen is. És most, tisztelt pol-­­­gártársak, elfogadásra ajánlom a következő határozati javaslatot : »Mélyen tisztelt képviselőház ! Pécs szab. kir. város polgárai a bűn­vádi eljárás életbeléptetéséről szóló tör­vényjavaslat 16. §-ának 2-ik pontját sérel­mesnek találván, pártkülönbség nélkül jelentek meg a f. hó 30-án tartott nép­­gyűlésen és egyhangúlag a következő ha­tározatot hozták: Határozat : Közszabadságunk egyik legfőbb biz­tosítéka a sajtószabadság. Első és legszen­tebb kötelességünk e szabadságot sértetle­nül megőrizni és fentartani. A bűnvádi eljárás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat 16. § nak 2-ik pontja e szabadságot támadja meg, midőn a ma­gánegyéneket kiveszi az esküdtbíróságok illetékessége alól. A f. hó 30-án tartott népgyűlés ün­nepélyesen kijelenti, hogy ragaszkodik a 48-as alaptörvények egyik legnagyobb vív­mányához , a sajtószabadságnak sértetlen fentartásához. A népgyűlés alkotmányos kötelessé­gének tartja tiltakozni a sajtószabadság legcsekélyebb korlátozása ellen, és kéri a képviselőházat, hogy közszabadságunk leg­főbb biztosítékának egyikét semmi érdek­nek ne engedje föláldozni.« Most a programm szerint következett volna Jobszt László dr. szónoklata, ki azon­ban hirtelen rosszullét miatt, már korábban elhagyni kényszerült a gyűlés színhelyét, miért is Erreth János elnök Hock János orsz. képviselőnek adta át a szót. Hock János : Örömmel üdvözlöm Pécs város füg­getlen gondolkozású polgárait, a­kiknek keblében először keltett visszhangot a megtámadott sajtószabadságnak vészkiál­tása, mely pár nappal ez­előtt az ország szívéből tört elő. Örömmel üdvözlöm pe­dig önöket, miután látom ledőlni mind­azon korlátokat, melyek polgár és polgár közt vannak, akár a politikai ellentéteket, akár a társadalmi osztályokat tekintve, egy szóval a közös szent eszme szolgála­tában, az emberi szabadság egyetlen biz­tosítéka mellett állást foglalnak. (ügy van!) Polgártársaim! Hajdan, mikor ez a nemzet nagy veszedelmek, válságok elé jutott, szokás volt egy véres kardot kö­rülvinni az országban. Az a vér a kardon arra figyelmeztette a nemzetet, hogy ha sikerülni fog a nemzet kezéből ezt a kar­dot kicsavarni, el fog vérezni. Ha szokás volna jelképezni mostani veszedelmünket, akkor véres tollat kellene , körülhordozni, mely arra figyelmeztetné az­­ országot, hogy ha sikerül a szabadgon­­dolkozás fegyverét, a tollat, ezt a modern­­ kardot, kicsavarni a nemzet kezéből, az újra sebekben fog összeroskadni. Mert, polgártársaim, a toll a szellemi küzdelem egyetlen fegyvere és eszköze ; azt a szol­gálatot teszi az eszmének, a­mit egykor a kard tett a nemzet ügyének. Polgártársak! A közélet nyilvánulá­­sának csak két institúciója van. Az egyik a parlament, a másik a sajtó. Ez a két intézmény kiegészíti egymást. A parlament a közszellemet a sajtó útján termékenyít­heti meg csak , viszont a sajtó átadja földolgozás végett a parlamentnek, a­mit éles szemeivel napról-napra fölfedez és nyilvánosságra hoz. De minél fontosabb feladatot teljesít a sajtó a közszabadság védelmében, minél fontosabb teendője a közvélemény fölvilágosítása, annál függet­lenebbnek, annál szabadabbnak kell lennie a sajtónak, ha nyilatkozatait súlylyal, tar­talommal bírónak akarja. Már­pedig, ba­rátaim, függetlenséget csak a szabadság nyújthat, és az önök nyíltsága csak a szabad embernek tulajdona; hazudozni az elnyomott lélek sajátsága. (Igaz! ügy van !) Vájjon itt, az egész népgyűlésen, van e csak egyetlen ember, a­ki láncra vert papagályként csak azt kiáltozza, a­mire gazdája betanította; vájjon van-e önök közt, a­ki a szabadság elé korlátokat, akadályokat akar emeltetni ? ! (Nincsen !) Kérem , az embernek legnagyobb kincse az ő szellemi értéke, eszméinek szabad­sága ; az emberi szellemet az Isten terem­tette, és e szellem szabadsága elé korláto­kat emelni embernek nincsen joga. (ügy van !) Az emberi szellem éppen azért, mi­vel szabadnak van teremtve, mindig a végtelenség felé tör, a világosság felé , szomjúhozza az igazságot. Hiába mondja tehát bármilyen hatalom : »itt nyisd ki, itt hunyd be szemeidet.« Az emberi termé­szetben van, hogy nyitott szemekkel ha­ladjunk folyton előre , mert ez bennünk, polgártársaim, természeti törvény, a­mit semmiféle paragrafus rongyaival nem lehet eltakarni. És a­ki mégis el akarná nyomni, az magával az emberi hivatással jut el­lentétbe. Ismételve kérdem tehát, polgártársak, van-e önök közt csak egyetlen lélek is, a­ki fölemelt homlokkal, nyílt, becsületes szívvel azt mondaná, hogy a mai nagy szabadság reá nézve terhes, terhes pedig, hogy szabad gondolatait mással is közölni; van-e olyan, a­ki azt mondaná : Hozzatok nekünk ott fent törvényeket, mert a nép­nek nem kenyérre, a megélhetés eszkö­zeire van szüksége, hanem a szabadság elnyomására. Ha van, ha volna itt ilyen ember, szívemből sajnálnám, hisz az ilyen ember azért fél a szabadságtól, mivel a maga lábán megállani nem tud. (Élénk helyes­lés.) Az ilyen ember hasonlít a kalitkában , megszületett madárhoz, a­melyik nem vá­gyakozik a szabadba, nem vágyik kibont­hatni szárnyait, hanem boldog, ha ott gubbaszkodhatik és zabálhatja azt a ken­dermagot, a­melyet gazdája elébe tesz. (Éljenzés.) Polgártársak ! Azért adott az Isten az embernek értelmet, hogy tudjon kü­lönbséget tenni a szabadság és rabság között, azért adott szellemet és lelket, hogy legyenek eszményei, céljai, ezeket elérni törekedjék és ezek szolgálatában lelkiismeretesen munkálkodjék. De kérem , éppen ebben a tekintet­ben jött Magyarországon ellentétbe a saj­tószabadság a parlamentarizmussal. Miért látta egyszerre oly égető szükségnek a parlament, hogy kivonja a magán egyéne­ket a sajtóbíróság ítélkezése alól? Értsük meg jól: nem a magán becsületet, csupán a magán egyéneket, mert a női becsületet, a családi szentély érintetlenségét anélkül is védelmezi a törvény. Az új javaslat szerint a­mit egy ma­gán­ember elkövet, visszaélést, sérelmet, azt nem lehet majd a lapokban megírni, mert rögtön előáll majd a kifogással, hogy : én magán egyén vagyok, tehát szabadon vétkezhetem . .. Tisztelt polgártársaim ! Miért lett, — ismétlem — oly égető szükség a sajtó megrendszabályozására ? Megmondom rö­viden : A törvényhozás piszkát képező ösz­­szeférhetetlenségi esetek voltak a tulajdon­­képent indító okok. Azóta kell a sajtót kor­látozni, mióta a nemzet látta, hogy a kép­viselő urak titkos üzletei nem mindenkor illenek össze a törvényhozás méltóságával, kötelességével. (Helyeslések.) Azóta, mióta a fölpiszkált politikai szemétdombot (zajos él­jenzés, taps) kellemetlennek találták érdek­e kelt képviselőink és a sajtó ez iránybani­­ föllépésére rögtön felhangzott a vészkiáltás,­­ hogy annak a szabad, nagyon is szabad sajtónak vágjuk le a nyakát, üssük ki, ha ez nem lehet, legalább az egyik szemét. Ma még csak az egyik szemét, holnap már a másikat is. (Fölkiáltások: Nem engedjük !) Ez az üzletszerű foglalkozása képvi­selőinknek nem pártkérdés többé, ez egy­szerű kijátszása a rég meghozott törvé­nyeknek. Pedig az a törvényhozó, aki a törvényeket meg nem tartja, az a legna­gyobb izgató. Ezeknek az uraknak csakis az olyan sajtó kell, mely mint a vak mu­zsikus, csak az ő nótájukat fújja, de se lát, se hall, hogy elmondhassa, hogyan­­ mulat igazán az inkompatibilis mameluk. (Éljenzés, taps.) Igen tisztelt polgártársak! Kézen­fekvő az egész dolog és világos. Meg kell szorítani a sajtó szabadságát és nekik olyan bíróság kell, a­hol a bizonyítást a vádlottnak a törvény nem engedi meg. Az esküdtbírák, a­kik lelkiismeretükkel ítélnek, fölmentik az igazat mondót; jövőben azon­ban minden magán egyén kibújik az igaz­ságos, megtorló ítélet alól, mert a rendes­­ bíróságok csak majd megállapítják a sér­­­­tést, de nem engedik meg annak kimuta­­t­­ását, hogy a vádló, bűnével, rászolgált a­­ sértésre. Lássák, tisztelt polgártársaim, ez a­­ 16. §. titka. Ez a 16. §. olyan, mint a tör­­­­vénytelen gyermek ; mihelyt az ember reá­mutat a származására, rögtön elpirul. Szó­val, úgy akarnak tenni a sajtószabadsággal, mint a tolvaj, a­ki legelőször a házőrző ebeket veri agyon. (Éljenzés. Egy hang: Ilyen beszédet soha életemben még nem­­ hallottam.) A polgári jogoknak, a szabadságnak,­­ az emberi szellem folytonos haladá­sának házőrző ebe a sajtó. Nagy kár, hogy egy idő óta ez nagyon kellemetlen lett némely uraknak, mert sokat csahol. Száj­kosarat tehát neki, hogy azok a finom gavallér urak szabadon járhassanak az üzletbe. Sajnos, polgártársaim, a politikai élet átalakulása folytán elmondhatjuk, hogy az a nagy alkotmányos küzdel­em a „Pécsi Közlöny­1897. június 1.

Next