Pécsi Közlöny, 1897. augusztus (5. évfolyam, 85-98. szám)

1897-08-01 / 85. szám

V. évfolyam. Pécs, 1897. vasárnap, augusztus 1. 85. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Egész évre .... 6 frt. II Negyedévre 1 frt 50 kr. j Félévre ...............3 frt. ]­ Egyes szám ára 4 kr Hirdetések elfogadtatnak. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányai János kereskedésében. Előfizetések, reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a he. nyomda épületébe. Válasz. Keddi számunkban Kodály József és többen nyilatkozatot tettek közzé, melyben Fuchs Ádám úgynevezett „fi­lozofáló irán­t figyelmeztetik, hogy elégtételt vesznek maguknak rajta, ha katolikus hitelveiket még egyszer becs­mérelni fogja. A Pécsi Napló erre előáll és Fuchsot az égig magasztalva, védel­mébe veszi őt, vallásellenes cikkeit üd­vöseknek mondja, a mi eljárásunkat pe­dig, melylyel Kodály­ék nyilatkozatának helyet adtunk, inkorrektnek bélyegzi. Tiszta meggyőződésünkből mond­hatjuk a „P. N.“-nak, hogy Fuchs Ádám cikke nem ártatlan bölcselkedés, hanem formális vallássértés, valláshá­­ború i­s, mert ő belenyúl a katolikus egyház hittitkaiba és észellenesnek nyilvánítja azt, amit hinnie minden igazhivő katolikusnak vallási köteles­sége. Mi igenis hisszük, hogy egyhá­zunk birtokában van a kinyilatkozta­tásnak s e hitünkhöz a P. N.-nak semmi köze nincs, mi hihetünk amit akarunk, anélkül, hogy valaki emiatt megtagad­hatná tőlünk az „egészséges ész”-t. És ezt megcselekedte Fuchs úr, amit bi­zony zsebrerakni nincs kedvünk s nem­­ is muszáj. A cikkező­ itt oly térre lépett, mely szent és sérthetetlen. Amit ő kíméletlenül megtámadott, az nem külső vallási kérdés, az katolikus hit­elv, az egyháznak belső szent ügye, hitágazata, tanítása. Ezt nem lehet­­ sárba rántani, ezt nem szabad mega­lázni. Szent hely az, melyre Fuchs a­­ lábát tette. Itt csak hinni vagy nem hinni lehet — becsmérelni, ócsárolni nem, mert millióknak hitét és meggyő­ződését képezi a hitszabály, milliók lelkiismeretével pedig senkinek sem szabad dobálóznia. Fuchsnak jogában áll hinni és jogában áll nem hinni, de nincs jogában esztelenségnek deklarálni é­s megcsúfolni azt, amit hinni megszám­­l­­álhatlan milliók lelkiismereti kötelessé­­­­geknek ismernek s vallanak. A Fuchs által meghurcolt katolikus hitszabály a mi szentségünk, a mi thóránk, melyet megvédelmezni tartozunk minden tám­a­­­­dás ellen. De van Fuchs urnak is köteles­­­­sége, az tudniillik, hogy hitbeli meg­győződésünket respektálja és vallási t érzületünk iránt kimélettel legyen. Kell,­­ hogy a hivő katolikusok lételét tudo­másul vegye s magát ehhez alkalmazza. Ha ezt megteszi, ha irántunk van annyi tekintettel, a­mennyit emberek irányában tanúsítani köteles, akkor meddő, haszontalan és céltalan vallási szőrszálhasogatásából ki fog hagyni minden olyasmit, amivel tételes hitága­zatokat, s ezzel a lelkiismeretet, a szent meggyőződést sérti. Igaz, vannak könyvek, ahol a Fuchs-féle ideák olvashatók, másként Fuchs úr nem jött volna abba a hely­zetbe, hogy ezeket az ideákat hirdesse. Ám jó, ha nevezett, az elérkezett a volapiik-valláshoz, mely szerinte a nagy földkerekségen mindenkinek való, adja ki volapiik-bibliáját könyvben, a köny­vet aki akarja majd a kezébe veszi s olvassa, de az újságot kézhez kapják olyanok is, kik az excentrikus elvekben vallásuk sérelmét, meggyőződésök pro­­vokálását látják s kézhez kapják ser­­dületlen személyek is, kiknek lelküle­­tében a cikkező rombolást visz véghez, pedig ezen olvasók ezt nem is óhajtot­ták, se nem keresték. A napisajtónak nem lehet föladata a vallási nézetekben turkálni. A nyilatkozatnak azért adtunk helyet — még­pedig a legkeményebb kifejezések törlése után, mivel ezáltal megelőzni és kikerülhetővé tenni kíván­tuk a Fuchs urat érhető kellemetlen­séget ; legalább föltesszük róla, hogy A „Pécsi Közlöny“ tárcája. A felügyelő (inspreiens.) (Dreifus Á. elbeszélése után) Fordította: Amberger Márton. Máskor a Théátre Gymnaseban akadt dolgom. Arról volt szó, hogy............De miért ne vallanám meg ? egy kéziratomat akartam visszakérni, melyet már néhány hónapja benyújtottam. A színpadra és az első felvonás vé­gén jöttem. A színészek öltözőjükbe siet­tek s az összekötőajtón át, mely a néző­térről a színpadra vezet, jött az igazgató két férfival. Feléje mentem és megmondtam ide­jövetelem okát. Hosszas gondolkodás után azt mondta: »Egy kézirat? Öntől kézirat volna ?« »Nem tetszik reá emlékezni ? A címe :« »Igen, igen, nemde egy három fel­­vonásos ? Tudakozódjék Rosevalnál.« »Rosevalnál ?« »Igen, én az imént adtam neki át egy csomó kéziratot, az öné is köztük van.« Először hallám e férfiút említeni, kit oly nagy bizalomra méltattak. De az igaz­gató nem hagyott időt további kérdésekre, hanem távozása közben még odaszólt : “Igen, mint mondom, tudakozódjék Rose­valnál.« Közelebbi felvilágosítást akartam kérni, de egy dekoráció, melyet hirtelen közénk toltak, megakadályozott ebben. Én visszaléptem, de szerencsétlenségemre neki­estem egy díszítésnek. Alig, hogy magam­hoz tértem ijedtségemből, már megint baj fenyegetett, egy irtózatos nagy ablak ké­pében, melyet két színházi munkás hur­colt. Az egyik rám szólt: »Vigyázz!« Rémülve tértem ki, mégis majdnem pórul jártam, kis híjjá, hogy egy kandal­lóba nem estem. »Félre inneni« hangzott megint mel­lettem. A munkás felé mentem és kér­deztem: »Merre találhatnám meg Roseval urat ?« A következő pillanatban azonban már eltűnt az emberem és egy másik kérdező : »Roseval ur ? Az inspieiens? Itt jön épen. Ott ni, az a körszakállas ur az.« Siettem a megjelölt úr felé. Igaz ugyan, hogy körszakást viselt, de az oly ritka, majdnem kopasz és össze-vissza té­pett volt, hogy egész megjelenése egy szerencsétlen szenvedőre vallott. Köszöntem neki s kérdem : »Roseval úrhoz van szerencsém?« — »Igenis,« fe­lelt nyugtalan tekintettel és heves mozdu­lattal, »miben lehetek szolgálatára ?« »Uram, kéziratomat szeretném vissza­kapni, melyet............!» Roseval úr nem hagyott kibeszélni. »Õ igen, helyes, szíves­kedjék csak egy percig várni.« Ugyanabban a pillanatban odaszólt­ valakinek : »Jumeau, csengetett már?» »Szolgálatára, felügyelő úr, már kétszer.« »Készen van-e már Mad. Alban?« »Még­ nem, ő azt tartja, hogy reáér még.« »A szerencsétlen, »vág vissza Roseval, »hisz’ ő kezdi meg...........Ugyan mondja meg neki............De mégse, majd magam me­gyek . . .« Ezen szavakkal már rohant a női

Next