Pécsi Közlöny, 1897. szeptember (5. évfolyam, 99-111. szám)

1897-09-02 / 99. szám

1 L V. évfolyam. Pécs, 1897. osfttörtök, szeptember 2. 99. szám. ZLONY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Hirdetések elfogadtatnak: Előfizetések, Egész évre ... 6 írt. Negyedévre 1 frt 50 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái i reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Felévre . . ... 3 frt. Egyes szám ára 4 kr János kereskedésében. a he. nyomda épületébe. Az igazság szava. Megszólalt a soká elfojtott igazság a felsőbaranyai ref. egyházmegye pap­ságának hivatalos jelentésében, melyet Dányi esperes a harkányi közgyűlésen Szilágyi Dezső fülehallatára fölolvasott. A jelentés szerint az egyházpolitika eredményei vigasztalan képet tárnak elénk. Szívesen elhallgatták vo na a ref. papok ezeket az állapotokat, ha nem az egyházak létkérdése s a papság anyagi ekzisztenciája forog szóban, szí­vesen elhallgatták volna, mert a gyá­szos eredményű egyházpolitika keresz­tülvitelében ők maguk is közreműködtek, odacsatlakozván nyíltan ama „közvéle­ményéhez, mely állítólag a leghatáro­zottabban követelte az egyházpolitikai törvények meghozatalát. A fölpanaszolt, áldatlan eredmény előidézésében tehát nekik is van részök, akik annak idején nemcsak óvást nem emeltek egyházuk érdekében, de sőt a re­form pártjára álltak. És ma a vádló igaz­ság megszólal bennök, színvallásra kény­szeríti s az átkos következmények be­ismerésére hajtja őket. Nincs fájóbb valami a vádló igazságnál. Ez üldözte Káint az ijesztő vadonba, ez temette Korét társaival a föld gyomrába, ez kínozta Heródest borzasztó álmokkal, ez perz elte Mucius kezét. A vádló igazság kergette Masszinisszát ebei és Mitridateszt hóhér katonái közé. Ez fenyegette Dávidot Uriász árnyékával, és a zsarnok cézárokat a rettegett ha­talom polcán a vádló igazság ijesztette s hogy felzavart lelkiismeretüket megnyug­tassák, a keresztények vérébe akarták fojtani a kínzó igazságot. A hóditó Napo­leon a félvilággal nézett büszkén far­kasszemet, de a gyönge pápa szava gondot okozott neki. György angol ki­rály boszuban forgó szemei az anya szelíd intésére könybe lábadtak. Bis- mark erejét a börtönbe vetett hitvallók gyengítették meg. Az igazság söpörte el az izmos pogány csordákat, és verte meg Gallia hős fiait, valahányszor megfeledkeztek Istenről és jogról. Ugyanez a vádló, kegyetlen igaz­ság vitte rá a baranyai ref. papokat, hogy az egyházpolitika által teremtett vigasztalan képről lerántsák a leplet, bár ezen cselekedetük keserű szemre­hányás volt a jelenlevő Szilágyi De­zsőnek, a bálványozásig szeretett gond­nokuknak, mint az egyházpolitika egyik legfőbb kezdeményezője- s tényezőjé­nek, valamint szemrehányás volt önma­guknak is, az egyházpolitika nagy támogatóinak. I így tör magának utat az igazság, ledöntve minden akadályt. Amit a ref. papok már az egyházpolitikai harc idején előre tudhattak, azt elhallgat­ták, mert akkor „az árral úszni“ volt a divat. Szomorú tapasztalatokra, vi­gasztalan következményekre volt szük­ség, hogy a tiszta igazság érvényre jusson s az embereket őszinte megnyi­latkozásra kényszerítse. Most szomorkodik ez a papság veszendőbe menő hívein, bánkódik a í felekezetnélküliek fölött. Vigasztalha­tatlan mint Rákhel, mikor ennek már nem voltak meg a gyermekei. Nekik még vannak híveik, de egyre fogynak. És az elveszettek sorsa borzalmas ; Istennel, önmagukkal, társadalmunkkal meghasonlanak, szakítanak a tulvilág- j gal, de azért az Ur keze rajtok, érzik e kéz hatalmát, elkerülni nem tudják, futnak előle, hanem szabadulni nem tudnak tőle. Bolyonganak céltalanul, mig a szocializmus karjaiba nem hul­lanak. Igazuk van a ref. papoknak: vigasztalan a kép . . . A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Egyházi beszéd, melyet a mohácsi vész 371. évfordulója alkalmával a mohácsi csatamezön 1897. augusztus hó 29-ikén mondott : Dr. Cobor Béla, Nagyvárad-egyházmegyei lat. szert, áldozó­pap, szt.-széki ülnök, egyetemi tanár, a m. tud. akadémia tagja, a vaskorona rend lovagja stb. „ ő sebesit és orvosol; megver és az Ó kezei gyógyítanak.“ Jób. 5, 18. Vallásos és hazafiui kegyelettel gyűl­tünk ma össze, ájtatos hallgatóim, őseink kihullott vére által megszentelt ezen helyen, hogy emlékeiknek áldozva, egyrészt hálán­kat rójuk le irányukban, másrészt pedig a múlt eseményeiből tanulságot merítve, a a Mindenható kegyelmével együtt munkálva a jövőben hatványozottan buzgólkodjunk kötelességeink teljesítésében. A magyar költő meghatottságától ih­letve, fut végig tekintetem a néma hantok felett : ‘Hős vértől pirosait gyásztér sóhajtva kö­[szöntlek, Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács f* Mohács! E név piroslik történetünk lap­jain, határvonalat képezve a nemzet nagy­sága és rohamos enyészte között! Nem egyszer, nem egy ellenség tört ellenünk, hogy bennünket megsemmisítsen, a mióta a Gondviselés legbölcsebb ujjától vezérel­tetve őseink elfoglalták a Duna és Tisza mosta vidéket és beékellók életerős nem' zetünket Európa népei közé. Bátran elmondhatjuk, hogy ha nem volt könnyű munka, megszerezni vérrel a hazát, épen oly nehéz volt azt megtartani. Csakhogy e második munkában mellettünk áUott a megv Itás szent jelvénye : a ke­reszt, melyből bátorságot merített a harcos, róla olvasva : „In hoc signo vinces“ „ E jelben győzni fogsz“ A mit pogány őseink saját erejűkre hagyatva aligha vívhattak volna ki. ki­vívta a keresztény magyar állam, létének gyors megállapitását, rokonaitól távol itt a messze idegenben, leküzdve szt. István alatt a pogányság felújítására irányult mozgalmakat; kiheverve IV. Béla alatt a tatárok dulását, mely könyörtelenül elsö­pörte volna nemzetünket Európa színéről, ha szt. királyaink, István, László, s dicső árpádházi szenteink : Imre, Margit, Erzsébet könyörgésére nem vesz mennyei pártfogá­sába a mi édes Anyánk, Nagy-Pátronánk, Magyarország Nagyaszszonya. Az ő képét verettük pénzeinkre, tűz­tük harci zászlainkra, az Ő szent alakja vitézeink fegyverein győzelemre segített, pajzsain pedig a végromlástól megvédel­mezett. Szt. István neki ajánlotta országát, Nagy Lajos neki emelt ma is a zarándo­kok milliói által látogatott fényes -temp­lomot Mária- Gellben ; a legigazságosabb és legbölcsebb király Mátyás, Ő hozzá in­tézett fohászát íratta fejedelmi pajzsára : „Alma Dei Genitrix Maria, Interpella pro rege Mathia.“ „Istennek kegyes anyja Mária, Könyörögj Mátyás királyért.“

Next

/
Thumbnails
Contents