Pécsi Közlöny, 1897. december (5. évfolyam, 137-148. szám)

1897-12-02 / 137. szám

V. évfolyam Pécs, 1897. csütörtök, december 2. 137. szám, PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Hirdetések elfogadtatnak: évre .... — írt.­­­ Negyedévre ! 50 főf A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái Egyes szám­ára 4 kr János kereskedésében. Fő évre...................3 írt. Előfizetések, reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a k­e. nyomda épületébe. Pécsi egyetem. Laptársunk a „Pécsi Napló“ teg­napi számában a „Magyar Állam“-nak egy cikkét idézi, mely katolikus egyez­­­tetenek Pécsett való fölállítása mellett­­ foglal állást. _ A „M­i“ cikkezője a protestánsok­­ példájával hozakodik elő, kik serényen­­ munkálkodnak az ő debreceni egyete­­­­mük létrejöttén, m­ig mi katolikusok , semmit sem teszünk ez irányban. Szabadjon nekünk a cikkíró urat ! arra a kis különbségre figyelmeztetnünk,­­ mely e téren a katolikusok és protes-­­ tánsok közt létezik. A protestánsoknak­­ autonómiájuk van, iskoláik, iskolai va­­­­gyonuk és alapítványaik fölött szaba­don rendelkeznek, ellenben a katoliku-­­­soknak nincs autonómiájuk, nincs ön- , rendelkezési joguk, a katolikus jellegű közalapokat nem kezelik. A „M.­A“ a pécsi egyetem fölál­­­­lítását illetőleg reményeket fűz Hetyey Samu főnkért szellemű megyéspüspö­­­­künk örvendetes kineveztetéséh­ez. Szép ! De a körülményekkel is kell ám számol-­­­nunk ! Vegyük először azt, hogy jog­­líceumunknak mai állapotában való to-­­­vábbi fönntartása maga belekerül a püspöknek évi négyezer forintjába.­­ E mellett nap-nap után halljuk azt a követelést is, hogy a mai állapoto­kon javítani kell, ami ismét további­­ ezreket kívánna évenkint áldozatul.­­ Persze azt nem tudják a cikkező urak,­­ vagy nem gondolnak rá, hogy a püs­­­­pöknek mindjárt a javadalom átvéte­­­­lénél kilencvennégy ezer forinton meg­­ kell váltania a fundus instruktuszt, s hogy a javadalmat terhelő meliorációs­­ kölcsön visszafizetésére évenként legal­­­lább is tizenkétezer forintot kell majd , törlesztenie, hogy a kongrua-rendezés­­ kilátásba helyezi a püspöki javadalom­nak esetleg tetemes megterhelését a kongria részére, hogy a püspökre nem­csak a líceum gondozása vár, hanem egy nagy egyházmegye sokoldalú szük­ségletei is nála fognak támogatást, ki­elégítést keresni. Nagynevű Szepessynk ugyszólván mindenét a líceumra adta, még a lo­­­­vait is eladta, két közönséges házilo­­­­vat fogatott kocsijába, megvont magá­tól minden kényelmet és fejedelmi ala­pítványa, mely az akkori viszonyok közt a célnak megfelelt, ma az előre­haladott igényekkel szemben — elég­telen. A hittudományi és jogi kar mel­lett okvetlen szükségünk volna, ha a­­ kitűzött célt elérni akarjuk, teljes böl­csészeti karra, hol a katolikus közép­iskolák számára tanárok képeztetnének és hol különösen a tanító szerzetek tanárjelöltjei sajátíthatnák el a tudo­mányos ismereteket, mert tagadhatatlan tény, hogy a Pázmány-egyetem a ka­tolikus szellem ellen dolgozik. Ha már most valaki ki tudja szá­mítani, hogy egy bölcsészeti kar föl­állítása a sok tanszékével, fizikai, vegy­tani, természetrajzi szertáraival és egyébb múzeumaival mennyibe kerül, az be fogja látni, hogy oly autonómia nélkül, mely katolikus vagyont bocsájt rendelkezésünkre, pécsi egyetem létesí­­téséről fennhangon nem beszélhetünk. Itt nem százezer forint kell ám, itt egy milliós alapítvány kell. Pécs város egy ízben bizottságot küldött ki törvényhatósági képviseletének kebe­léből, hogy e bizottság a Pécsett léte­sítendő katolikus egyetem ügyében érintkezésbe lépjen a boldogult püs­pökkel s tanácskozzék az egyetem lé­tesítésének módozatairól, feltételeiről. A bizottság azonban csakhamar rájött arra, hogy milyen summa pénzbe ke­rülne a szép terv kivitele s belátták, hogy katolikus vagyon fölött rendel- A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Téli fecskék. A természet végső vonaglását szo­morúan megéltük. Madárkáink elhagyták árnyas berkeinket, kedves ligeteinket. A sétáló közönség sem zavarja meg többé jóideig az erdők titokzatos csendjét, az énekesek víg­csevegését, a fészekrakók boldogságát. A kihalt természet ölén csak most tudjuk igazán, mit veszítettünk, saj­nos elég későn már a válás után. De mikor a természet világa kihal, a szellem országa benépesül. Amannak fecskéi eltávoztak, elhagyták a barátságos udvarok ereszeit, emennek fecskéi meg most jelentkeznek. Korai vendégek na­gyon, de nem csoda, hisz’ a haladás kor­szakát éljük. Más években, —­ még csak alig a közel­múltban is, — január elseje volt érkezési idejük, most már november­ben elárasztanak minden könyvkirakatot, és, ha a haladás még lázasabb lesz, tán a jelen gyermeke is megélheti még, hogy majd már augusztusban is üdvözölheti a jövevényeket. Az ifjak és öregek, — a szerényebb és vagyonosabb osztály számára már most látnak ezer meg ezer példányban napvi­lágot a téli fecskék, az almanachok és naptárak. — Mint egy jól szervezett had­sereg, úgy vonulnak föl a lét, a szellemi élet kétes kimenetelű csatájára. Most csak az előcsapat látható, tekintélyes számban képviselvén a harcra kész sereg zömét a versengés, a konkurrencia sokszor rájuk nézve háladatlan, azonban mindenkoron az emberiség »üdvéért« vívandó küzdel­mében. Fölöslegesnek tartom ez állításomat behatóbban bizonyítgatni, — és itt az al­manachok szépirodalmi, legkedvesebb, sokszor azonban egyik vagy másik mos­tohán fogadott részére kitérni,­­— szabad­jon csak egy elvitathatatlan tényre hivat­koznom, mely gyakran oly szerencsétlenül dönti el az elővonuló almanachok és nap­tárak sorsát, az időjóslásra. Alighogy föltűnnek a látóhatáron, nem elégesznek meg a jelennel, hanem a jövőt is lefoglalják maguknak, előre hir­detvén, mikor lesz szép idő, mikor eső. Jövendöléseikben néha nem családnak, máskor csak hozzávetőleg, vagy a mi legháladatlanabb egyáltalán nem sikerül nekik jól az időt jelezni. Az által sok hí­vet, szövetségest tántorítanak el maguk mellől, különösen az öregebbek sorából. Az ember ugyanis nagyon is érzékeny és érzékenységében nem ritkán igazságtalan. Legyünk igazságosak ! Ha mindig nem is sikerül eltalálniok az időjárást, mégis igen gyakran nem csalódnak, kü­lönösen a tapasztaltabbak. Ezek igen óva­tosan járnak el, s ha máskép magukon segíteni nem tudnak, a legrégibb módhoz folyamodnak, és körülbelül így nyilatkoz­nak : »Szép idő lesz, ha nem fog esni«. És ezek a legbölcsebbek. De nemcsak a közönség, hanem a könyvpiac is különfélekép fogadja a kü­­lönböző jövedelmi forrásokkal kínálkozó almanachokat, naptárakat, tekintettel mind­egyiknek a saját, sokszor rajongó olvasó­­közönségére. A rajongók a legjobb hívek, szivet­

Next