Pécsi Közlöny, 1898. március (6. évfolyam, 24-37. szám)

1898-03-01 / 24. szám

VI. évfolyam. Pécs, 1898. kedd, március 1. 24. szám. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetések, reklamációk, a kiadóhivatalba; kéziratok a szerkesz­tőséghez küldendők a lie. nyomda épületébe. Egész évre Félévre ...............3 frt. Elő fizetési ár: 6 frt. || Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes szám ara 4 kr Hirdetések elfogadtatnak: A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái János kereskedésében. Társadalmunk veszedelme. Ha valamely tengeri hajót útjában u. n. Havaria ér, rögtön megadja a vészlövéseket, jeleket, melyekkel sür­gős segélyt kér. Ilyen hajó a mi tár­sadalmunk is, ezt is egyre-másra éri a Havaria, s a vészlövések még sem dördülnek el, vagy ha el is dördülné­nek, nincs ki reá hallgasson. Nehéz, iölötte komoly és kényes tárgyról akarok most beszélni, hisz már az irás is azt mondja : nec nominetur inter vos ; de másrészt hazafias kötel­mem hiv, ösztönöz, késztet, hogy föl­tárjam ezen veszélyes kelevényt, mely társadalmunk testét sorvasztja; nagy a haj, segélyre van szükség. Ha a kolera, tífusz veszedelme közeleg, megrendül az emberiség, sü- rög-forog, hozza az óvó intézkedése­ket ... Itt van, köztünk él és terjed egy nem kevésbbé veszedelmes kór, lappangva alattomban a titkolódzás leple alatt, egy világbaj, mely amily rémitő, ép oly gyilkos is. Ez nem csak a beteget, de még ennek ártatlan, sze­rencsétlen gyermekeit s unokáit is sújtja, kik szegények nem is tudják, hogy voltaképpen miért oly nyomorul­tak ők, miért oly vérszegények, görvé- lyesek, ideggyöngék stb. A nagy közönségnek távolról sincs fogalma, hogy minő roppant kárt okoz­hat egy embernek egyetlen ballépése. Ennek fő veszedelme abban rejlik, hogy az esetleg megbetegiilt egyén a család­ját is veszedelembe ejtheti s utódai atyjik baját egyik vagy másik alakban okvetlen öröklik ; ezen családokból kerül ki a legtöbb elmegyönge, a bűn­tényekre is hajlamosított egyén, mert a gyermekek sok esetben kóros hajlam­mal, hibás szervekkel születnek. Mig a heveny-fertőző kórok, ragályos beteg­ségek a kellő óvatosság, fertőtlenítés után veszélytelenné válnak és a társa­dalom megszabadul tőlük, addig ezen névtelen baj a halál után is fönnmarad, fönn a gyermekek vérében, és a társadalom a szerencsét­len beteg halálának árán se szabadulhat meg a kórtól. Csak a 3—4-ik generá­cióban szűnnek meg az egyetlen ballé­pés, könnyelműség gyászos következ­ményei, midőn az utódok sok minden­féle nyomorúságon átesve a kerai sírba dőlnek. — Ha ilyen egyén megháza­sodik, rendesen egy csenevész, egy számtalan testi nyomorúsággal küzködő család alapítójává lesz. Nagy városok, minő Budapest, London, Párizs, Berlin, Bécs — külö­nös fészkei ezen bajnak. Este az utcán tisztességes ember alig járhat, hogy mindenféle ocsmánv dolognak tanúja ne legyen. — Mint a szúnyogok kerülnek elő rajként a félreeső utcák homályából az éjjeli pillangók, a festett képű, dolog-kerülő, undok teremtések. Jaj a tapasztalatlan egyéneknek, kiket ezek hálójukba fognak ; megmételyezik szivét- lelkét, vérét. — Éjjeli tivornyahelyek, holmi ős Budavárak, Orfeumok, hol szeszes italok nárkotikus hatása, tánc, zene, szemérmetlen viselet, mosdatlan szájú élcek a rendes statisztái a fer­telmeknek : hány ifjúnak okozták már pusztulását ?! Vidéki városokban valamivel tfir- hetőbbek a viszonyok, ennyire még nem siilyedtek, bár itt is elég Scilla s Charib- i disz állja útját az embernek, de itt a ! hatóság mégis több szerencsével aka­dályozhatja meg a ragály tovaterjedé­sét, lia figyelmét ezen üzel­mek re kiterjeszti. Mily borzasztó a veszély, mutat­ják a következmények. A könnyelmű­ség, az erények lábbal tiprása, a ci­coma, a tisztességes munkától s fáradt­ságtól való irtózat, a számtalan rossz példa, csábítás halomszámra ragadja még a gyermek-leányokat is a bűn, a métely örvényébe, melyből kimászni többé alig lehet, de rohamos stilyedés, J zuhanás viszi a szegény áldozatokat. Vajha észre térnének, vajha gátot ! lehetne emelni ezen rohamosan terjedő iszonyú társadalmi szerencsétlenségnek ! Szülők, kiknek szive gyermekeitekért dobog, tanítók, kiket a Gondviselés arra hivott, hogy a szülők gondjait osszátok meg s a reátok bízott gyer­mekeket ne csak a tudományokban, de a jó erkölcsökben is tanítsátok, neme­sítsétek : gondoljátok meg, hogy mily roppant felelősség fekszik vállaltokon, és a szigorú biró egykor tőletek is számon kérendi őket; ne fáradjatok el nemes hivatástokban, árgusi szemekkel figyeljetek az ártatlanokra, kiknek lel­ke, üdvössége a ti kezeitekbe van le­téve. A fiatalságnak a természettől fogva fogékony a szive. Fogékony a jóra, de emberi gyarlóságunkból kifolyólag fo­gékony a rosszra is. Hányszor történik meg, hogy egy jó lelkű fiút, kit szülei annyi fáradt­ság, gond és nélkülözés után fölnevel­nek, s mit az anyai szív annyi bajjal nehezen felépített, egy nap alatt egy romlott pajtás, egy sátán lelkű egyén romba dönt. Az azelőtt oly szelíd, jő indulatu, jó kedvű fiú nagy változáson megy át, vége kedélyességének, vége a munka s tanulásban keresett örömének, mogorva, kedvetlen, akaratos lesz, és ezzel már szive meg van mérgezve, megférgesedett, mint a belül rothadó alma. A lejtőn, melyre reá lépett, esik lefelé mindig mélyebben, a lelki beteg­séggel karöltve jár a testi bajok soka­sága is, úgy, hogy az ilyen ifjú kép­telen lesz a hivatásnak nehéz küzdel­meivel megbirkózni. Ha agglegény ma­rad, mi jobb neki, úgy szerencsétlen és elégedetlen ; ha megnősül, akkor nincs, nem is lehet öröme satnya gyer­mekeiben, — nyomorúság itt is, ott is. Ennyi ezer veszély környez bennünket, mégis mily egykedvűen veszünk min­dent, mintha nem is minket érdekelne ez. Hát kit ? Bűnös itt egész Európa, bűnös már az egész világ, mert roha­mosan, vizárként terjed a fertelem, s nincs, aki föltartóztatná! Szomorú a lelkem mindhalálig, mondá az Úr, midőn szivében haldoklott; szomorú, mert látta előre mivé teszi, tette a sátán a világot. Ő meghalt, kínos halállal, megváltotta a világot, legyőzte a sátánt, boldoggá kívánta tenni az emberiséget, és mégis a kes­keny, tövises, de üdvre vezető ösvé­nyen mily kevesen akarnak járni, de a széles, kényelmes, a kárhozatba vivő utón mily sokan-sokan törtetnek előre! Ész nélkül, lelkiismeret nélkül, lelkiismeret ellenére rohannak vesztükre ! Úgyis kevés az öröm, sok a gond. a küzdés! hanem ez nem elég : csinálunk magunknak egyéb testi bajt is, könnyel­műen tékozlunk el mindent, sőt gyer­mekeink boldogságát is 'önkre tesszük, romlott vért csepegtetve ereikbe, s mi­kor minket már elnyelt a sir, ezek jaja hangzik utánnunk ! De elég, nem folytatom tovább, itt az ideje, térjünk magunkba. Ha nincs orgazda, nem lesznek tolvajok sem, ha nem lesz könnyelmű ember, nem fog lenni könnyelmű nő se. Megmarad

Next

/
Thumbnails
Contents