Pécsi Közlöny, 1898. július (6. évfolyam, 72-84. szám)

1898-07-03 / 72. szám

VI. évfolyam. Pécs, 1898. vasárnap júlina 3. 72. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések, Egész évre .. . . 6 frt. I Negyedévre 1 frt 50 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái reklamációk, a kiadóhivatalba; kéziratok a szerkesz-Félévre . . . . 3 frt.­­ Egyes szám­ára 4 kr János kereskedésében. tőséghez küldendők a lyc. nyomda épületébe. A népiskolai törvény reví­ziójához. (A pécsi püsp. tanitóképezde értesítőjéből. Irta : Döbrössy Alajos ig.) I. A világ nagy eseményei a népek és nemzetek szellemi és erkölcsi fej­lődésével szoros kapcsolatban állanak. Innét a tanügy fontossága és kultu­rális viszonyainknak jelentősége. Miért is, jogosultnak tartok minden olyan mozgalmat, mely édes hazánk egész­séges tanügyi fejlődését célozza, nem sérti kát­ iskoláink jellegét, és nem akadályozza azoknak sokoldalú tevé­kenységét, mert ily módon megnyug­vást találhatok az 1868 XXXVIII. te. revíziójának újból szőnyegre hozott és napjainkban annyira hangoztatott sürgetésében, lévén édes hazánkban ép úgy mint Európában mindenütt a keresztény elvekre épített és a ki­nyilatkoztatás világánál fejlesztett népiskolai tanügy a valódi civilizá­ciónak és haladásnak föltétlen alapja. A katolikus népiskolák autonó­miája az 1868. XXXVIII.­­cikkben nyert szentesítést, mert b. Eötvös József akkori kultuszminiszter, habár­­ az ő iniciatívájára indult meg az is­­­­kolaelközösítési mozgalom, még­sem csinált állami monopóliumot a nép­oktatásból, hanem meghagyta csor­bítatlanul a szülők jogát, gyermekeik nevelésében; nem semmisítette meg a kát. egyháznak és felekezeteknek jogait sem,hanem mint ő maga mondja egyik parlamenti beszédében, a tör­vényjavaslatot a legtágabb és legtel­jesebb tanszabadság elvére alapította ; nemcsak a létező felekezeti iskolákat ismeri el, hanem teljes szabadságot ad új népoktatási intézetek fölállítá­sára minden felekezetnek. Én ezen felfogásban látom a szabadság elvé­nek keresztülvitelét a tanügy terén és ennélfogva az államosítás kérdését — bármily irányban vettessék is az fel, — sem előnyösnek, sem igazsá­gosnak nem tarthatom. Az államosí­tás, ezen erőszakos jogsérelem előbb­­utóbb keserűen megboszulná magát az által, hogy a felekezetek az állam­mal folytonos hadi­lábon lennének és a békés fejlődés ekképen megzavar­tatnék , míg ellenkezőleg a jogaikban nem korlátozott és a törvényes köve­telményeknek megfelelő felekezeti és ezek között a kát. iskolák és intéz­mények valamint eddig hatalmas té­nyezői voltak a magyar tanügynek, úgy azok maradnának ezután is, ha az állami hatalom nem fordul ellenök, hanem őket jogaikban meghagyja és nemes törekvéseikben rokonszenves odaadással támogatja is. Mert minél jobban becsülik vala­mely államban a történelmi jogokat, melyek a kát. iskolákat áldásos hatá­suknál fógva mindenben megillették; minél jobban tisztelik azokat a kormányok és népek ; minél mélyeb­ben vannak áthatva ezen meggyőző­déstől a törvényhozók , annál szilár­dabb alapokon nyugszik a népek és nemzetek jóléte és boldogsága. A népek egyetemes történetének tanú­sága szerint, a pozitív vallásos elvek, ezek letéteményese az egyház — teszik az állam talpkövét. Ezek szerint min­den államosítási kísérlet, tehát a tanító­képző-intézetek felállítási jogának az állam részére való kizárólagos eltu­lajdonítása is, alapjaiban rendítené meg magát­­ az államot. Eltekintve attól, hogy a 14125 felekezeti népisko­lának államosítása borzasztó pénzáldo­zatba kerülne, még mindig probléma marad az, hogy ezen iskolákra fordí­tandó tetemes kiadásokkal arányban lesz-e a kontemplált siker ? De az álla­mosítás szükségtelen és fölösleges dolog azért is, mert iskoláink még ott is, hol a katolikusok csak tüzelnek,—a­ tapasz­­­talás szerint szépen fejlődnek, sőt virág­zanak. 1889. júliusi szünnapok alatt Svédországban és Norvégiában az isko­lákat a tanügyi szervezet-és törvények­kel együtt komoly tanulmány tárgyává tettem. Érdekes, mit idevonatkozólag a malmöi kát. misszió-telep iskolájában tapasztaltam. Ezen iskolában az irgal­mas nővérek tanítanak, számra nézve 5- 6-an. Bel­s külszervezet tekintetében a malmöi és a többi iskolák, melyeket meglátogattam, kifogástalanul jók, úgyszólván mintaiskolák, sőt a kor­mány ezen iskolák szerint szervezi a maga iskoláit is, mit bizonynyal nem tenne, ha azok utánzása az állam érdekeit veszélyeztetné, és a közjóra káros hatással lenne; pedig mint tudjuk a katolikusok ezen országok­ban egyenjogúsítva sincsenek, mert birtokot nem vehetnek, a templom és iskolaház telke is idegen néven van, de azért a kormány soha sem avatkozik a kát. iskolák belügyeibe, melyeket a kát. misszionáriusok egészen függet­lenül intéznek és csupán csak az iskolások számát kell bejelenteniük. Ez a gyümölcse a katolikusok példás összetartásának és iskoláik lelkiisme­retes gondozásának. Egyébiránt min­denki tudja, hogy népoktatásügyi kormányunk nem szándékozik az államosítás veszedelmes műveletéhez folyamodni, legalább az országgyűlé­sen tett nyilatkozatok erre engednek következtetni. Hangsúlyozva lett az 1868-iki népiskolai törvény revíziója, melyhez igen sokan a népiskolák és a tanítóképző-intézetek lendületes fej­lődésének vérmes reményeit fűzik, de szerintem,­­ a revízió úgy, amint azt a felekezeti képző-intézetek tan­testületeinek túlnyomó része óhajtja, s magam is szeretném, számbavehető haszonnal csak akkor járna a magyar­­országi népiskolai tanügyre, ha ezt megelőzőleg az egész vonalon lépések téteznének, hogy az 1868. XXXVIII. t. cikk egész­­terjedelmében végrehajtassék, hogy tájékozhassuk magunkat, mit kell revideálni, és mit nem. A revízió szempontjából felette előnyösnek tartanám, ha az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk a változatlan keresztény elvek keretében és a vallás­erkölcsös nevelés fejlesztésére való tekintettel oda módosíttatnék, hogy a népiskolák a helyi körülmények szerint p. o. falusi, városi és felsőbb nép­iskolákra oszlanának, és ezen felosz­tásnak megfelelőleg szereztetnének, és történnék természetesen a tanítók képesítése is. Ezen felfogás tekintetbe veendő a tanítóképzés rendszerének tervezett megállapításánál, a­mennyi­ben a revíziónál a tanítóképzés szak­jellegének is kifejezésre kellene jut­nia, így azt hiszem megszűnnék azon viszás helyzet, mely szerint a városi iskolák az ország legjelentéktelenebb falvainak vagy pusztáinak iskoláival egy színvonalra helyeztetnek, s a mű­ködő tanítóktól tekintet nélkül az iskolára a­hol tanítanak, egy és ugyanazon képzettség követeltetik meg. A mondottakból azonban nem következik, hogy az elemi népiskolák

Next