Pécsi Közlöny, 1898. július (6. évfolyam, 72-84. szám)
1898-07-03 / 72. szám
VI. évfolyam. Pécs, 1898. vasárnap júlina 3. 72. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések, Egész évre .. . . 6 frt. I Negyedévre 1 frt 50 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái reklamációk, a kiadóhivatalba; kéziratok a szerkesz-Félévre . . . . 3 frt. Egyes számára 4 kr János kereskedésében. tőséghez küldendők a lyc. nyomda épületébe. A népiskolai törvény revíziójához. (A pécsi püsp. tanitóképezde értesítőjéből. Irta : Döbrössy Alajos ig.) I. A világ nagy eseményei a népek és nemzetek szellemi és erkölcsi fejlődésével szoros kapcsolatban állanak. Innét a tanügy fontossága és kulturális viszonyainknak jelentősége. Miért is, jogosultnak tartok minden olyan mozgalmat, mely édes hazánk egészséges tanügyi fejlődését célozza, nem sérti kát iskoláink jellegét, és nem akadályozza azoknak sokoldalú tevékenységét, mert ily módon megnyugvást találhatok az 1868 XXXVIII. te. revíziójának újból szőnyegre hozott és napjainkban annyira hangoztatott sürgetésében, lévén édes hazánkban ép úgy mint Európában mindenütt a keresztény elvekre épített és a kinyilatkoztatás világánál fejlesztett népiskolai tanügy a valódi civilizációnak és haladásnak föltétlen alapja. A katolikus népiskolák autonómiája az 1868. XXXVIII.cikkben nyert szentesítést, mert b. Eötvös József akkori kultuszminiszter, habár az ő iniciatívájára indult meg az iskolaelközösítési mozgalom, mégsem csinált állami monopóliumot a népoktatásból, hanem meghagyta csorbítatlanul a szülők jogát, gyermekeik nevelésében; nem semmisítette meg a kát. egyháznak és felekezeteknek jogait sem,hanem mint ő maga mondja egyik parlamenti beszédében, a törvényjavaslatot a legtágabb és legteljesebb tanszabadság elvére alapította ; nemcsak a létező felekezeti iskolákat ismeri el, hanem teljes szabadságot ad új népoktatási intézetek fölállítására minden felekezetnek. Én ezen felfogásban látom a szabadság elvének keresztülvitelét a tanügy terén és ennélfogva az államosítás kérdését — bármily irányban vettessék is az fel, — sem előnyösnek, sem igazságosnak nem tarthatom. Az államosítás, ezen erőszakos jogsérelem előbbutóbb keserűen megboszulná magát az által, hogy a felekezetek az állammal folytonos hadilábon lennének és a békés fejlődés ekképen megzavartatnék , míg ellenkezőleg a jogaikban nem korlátozott és a törvényes követelményeknek megfelelő felekezeti és ezek között a kát. iskolák és intézmények valamint eddig hatalmas tényezői voltak a magyar tanügynek, úgy azok maradnának ezután is, ha az állami hatalom nem fordul ellenök, hanem őket jogaikban meghagyja és nemes törekvéseikben rokonszenves odaadással támogatja is. Mert minél jobban becsülik valamely államban a történelmi jogokat, melyek a kát. iskolákat áldásos hatásuknál fógva mindenben megillették; minél jobban tisztelik azokat a kormányok és népek ; minél mélyebben vannak áthatva ezen meggyőződéstől a törvényhozók , annál szilárdabb alapokon nyugszik a népek és nemzetek jóléte és boldogsága. A népek egyetemes történetének tanúsága szerint, a pozitív vallásos elvek, ezek letéteményese az egyház — teszik az állam talpkövét. Ezek szerint minden államosítási kísérlet, tehát a tanítóképző-intézetek felállítási jogának az állam részére való kizárólagos eltulajdonítása is, alapjaiban rendítené meg magát az államot. Eltekintve attól, hogy a 14125 felekezeti népiskolának államosítása borzasztó pénzáldozatba kerülne, még mindig probléma marad az, hogy ezen iskolákra fordítandó tetemes kiadásokkal arányban lesz-e a kontemplált siker ? De az államosítás szükségtelen és fölösleges dolog azért is, mert iskoláink még ott is, hol a katolikusok csak tüzelnek,—a tapasztalás szerint szépen fejlődnek, sőt virágzanak. 1889. júliusi szünnapok alatt Svédországban és Norvégiában az iskolákat a tanügyi szervezet-és törvényekkel együtt komoly tanulmány tárgyává tettem. Érdekes, mit idevonatkozólag a malmöi kát. misszió-telep iskolájában tapasztaltam. Ezen iskolában az irgalmas nővérek tanítanak, számra nézve 5- 6-an. Bels külszervezet tekintetében a malmöi és a többi iskolák, melyeket meglátogattam, kifogástalanul jók, úgyszólván mintaiskolák, sőt a kormány ezen iskolák szerint szervezi a maga iskoláit is, mit bizonynyal nem tenne, ha azok utánzása az állam érdekeit veszélyeztetné, és a közjóra káros hatással lenne; pedig mint tudjuk a katolikusok ezen országokban egyenjogúsítva sincsenek, mert birtokot nem vehetnek, a templom és iskolaház telke is idegen néven van, de azért a kormány soha sem avatkozik a kát. iskolák belügyeibe, melyeket a kát. misszionáriusok egészen függetlenül intéznek és csupán csak az iskolások számát kell bejelenteniük. Ez a gyümölcse a katolikusok példás összetartásának és iskoláik lelkiismeretes gondozásának. Egyébiránt mindenki tudja, hogy népoktatásügyi kormányunk nem szándékozik az államosítás veszedelmes műveletéhez folyamodni, legalább az országgyűlésen tett nyilatkozatok erre engednek következtetni. Hangsúlyozva lett az 1868-iki népiskolai törvény revíziója, melyhez igen sokan a népiskolák és a tanítóképző-intézetek lendületes fejlődésének vérmes reményeit fűzik, de szerintem, a revízió úgy, amint azt a felekezeti képző-intézetek tantestületeinek túlnyomó része óhajtja, s magam is szeretném, számbavehető haszonnal csak akkor járna a magyarországi népiskolai tanügyre, ha ezt megelőzőleg az egész vonalon lépések téteznének, hogy az 1868. XXXVIII. t. cikk egészterjedelmében végrehajtassék, hogy tájékozhassuk magunkat, mit kell revideálni, és mit nem. A revízió szempontjából felette előnyösnek tartanám, ha az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk a változatlan keresztény elvek keretében és a valláserkölcsös nevelés fejlesztésére való tekintettel oda módosíttatnék, hogy a népiskolák a helyi körülmények szerint p. o. falusi, városi és felsőbb népiskolákra oszlanának, és ezen felosztásnak megfelelőleg szereztetnének, és történnék természetesen a tanítók képesítése is. Ezen felfogás tekintetbe veendő a tanítóképzés rendszerének tervezett megállapításánál, amennyiben a revíziónál a tanítóképzés szakjellegének is kifejezésre kellene jutnia, így azt hiszem megszűnnék azon viszás helyzet, mely szerint a városi iskolák az ország legjelentéktelenebb falvainak vagy pusztáinak iskoláival egy színvonalra helyeztetnek, s a működő tanítóktól tekintet nélkül az iskolára ahol tanítanak, egy és ugyanazon képzettség követeltetik meg. A mondottakból azonban nem következik, hogy az elemi népiskolák