Pécsi Közlöny, 1898. augusztus (6. évfolyam, 85-96. szám)
1898-08-02 / 85. szám
VI. évfolyam. Pécs, 1898. kedd augusztus 2. II. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt. || Negyedévre 1 írt 50 kr. Félévre ... . 3 frt. || Egyes szám ara 4 kr Hirdetések elfogadtatnak. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányai János kereskedésében. Előfizetések, reklamációk, a kiadóhivatalba; kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a lyc. nyomda épületébe. A papnevelés kérdése és — az „államjog.“ A „P. N.“ és vele nehány hazai lap azon alkalomból, hogy egykét nem hivatott egyén távozott a papnevelő intézetből, fölvetette a mai papnevelés korszerűségének kérdését, azon alternatívát állítva fel, hogy : vagy hasonulni fog az egyház szelleme, amely a papnevelés mai rendszerében érvényesülni törekszik, a mai kor szelleméhez, vagy pedig bekövetkezik az állami beavatkozás szükségességének ideje, és már — úgymond az egyik lap — „a távolból látja felénk inteni az államjog tekintélyét.“ Lapunk annak idején röviden, korrektül megjelölte a tényállást, mely szerint helytelen információn fordult meg az egész. És ha ezzel szemben egyik laptársunk véleményét mégis „fentartja,“ csak az a megjegyzésünk Ciceróval eljárására vonatkozólag: „Commenta delet dies, veritatem confirmat.“ A tévedés rövid időn eloszlik, az igazság pedig annál szilárdabban áll. És ezzel napirendre térhetnénk az ügy felett, ha a hazai lapok vélelmezése a papnevelés kérdésének jogi természetébe nem vágna. Nem féltjük ugyan azt az anyaszentegyházat, amely már tizenkilenc századnak viharait és vészszel,enyészettel terhelt viszontagságait túlélte, látta az imperátorok véres üldözéseit és kegyetlenségét, s nemcsak hogy el nem álétt a vér és a kínzóeszközök láttára, hanem diadalmasan emelkedett ki a küzdelemből, a vérpadon is és a máglyán is, mintegy főnixként, önhamvaiból feltámadva és megifjodva ; nem is kelt aggodalmat bennünk egy-két lapnak hozzászólása, avagy tévedése, inkább csak szt. Pál apostol intelmének : „iista opportune“ hódolva írunk és a szentírás amaz elvét követjük: „Qui habet pennas, annunciabit sententiam.“ (Akinek tolla van, hirdesse véleményét.) A papnevelés és a theologiai oktatás kérdéséhez az államnak semmi joga, lévén ez szintúgy, mint a misézés, az ige hirdetése, a gyóntatás, tisztán és legszorosabb érteményben véve lelki ügyezés spirituális, amíg az államnak eddig mindig csak a maga szférájában volt dolga, amely a tisztán lelkieket nem érintette. „De internis non judicat praetor.“ — Az egyház minden időben féltékenyen őrizte e jogát, mint elidegeníthetetlen jogot, s kész volt inkább a legnagyobb szenvedésekre és áldozatokra, mint hogy ezen Istentől nyert jogán valaha csorbát üttetni engedett volna. Ugyanis az anyaszentegyház isteni alapítójától nyerte jogát és ennek alapjául szolgáló, az egész emberiséget s annak összes szellemi és erkölcsi javait átölelő isteni küldetését. A mióta amaz isteni küldetését megállapító jelentőséggel teljes szavak az isteni Mesternek ajkáról elhangzottak : „Élményén, tanítsatok minden népet,“ a két anyaszentegyház nem szűnt meg azt minden lehető módon teljesíteni és apostoli tevékenységével az egész világot átkarolta és mindenütt isteni jognál fogva lépett föl e küldetésében ; ő rendelte ki, isteni Mesterének akaratából és küldötte ki szerte a nagyvilágba az apostoli férfiakat és térítőket, hogy az igazságot hirdessék, a tudatlanságban és tévelyben szenvedő emberiséget felvilágosítsák és neki a malaszt és áldás kiapadhatatlan forrásait megnyissák, a szentségeket és a benső életnek ama kifogyhatatlan kincseit kiszolgáltassák, szóval őket magasabb, Istentől eléjök kitűzött rendeltetésekre kalauzolják. Csak az ő jogában állott, hogy meghatározza, vájjon kiket ruházzon fel ezen apostoli küldetéssel, hogy valamint ő isteni alapon nyerte küldetését, szintúgy ő is isteni tekintéllyel folytassa és valósítsa meg szakadatlanul apostoli férfiak, fölkent szolgái által magasabb feladatát, e küldetését. Csak ő volt hivatva és felhatalmazva arra, hogy megállapítsa: váljon méltók és alkalmasak erre ? az ő küldetésében gyökerező isteni felhatalmazásnál fogva egyedül jogosult arra, hogy az e végből kiválasztottakat fensőbb küldetésekre és feladatukra képesítse, és képesítetteknek kijelentse, és e szerint, hogy megállapítsa : váljon ezen isteni kiváltságnál fogva, mi kívántatik meg a ténykedőben ahhoz, hogy ezen isteni küldetésnek megfeleljen és hogy azt magára vállalhassa, tehát, hogy melyek azon kellékek, amelyekkel úgy isteni mint emberi jognál fogva fel kell szerelve lennie az egyénnek, hogy az isteni jog és az egyház, valamint a polgári élet várakozásának és igényeinek, mint az Isten szolgája és amennyire ezt küldetése megkívánja és megengedi, megfelelhessen ? Az egyház nem is késett soha e kötelességének ex asse megfelelni, és valamint ő volt, a ki az igaz hit világát a pogányoknak megvitte és szétárasztotta a barbár népekre az igazi civilizáció és a valódi művelődésnek áldásait, szintúgy mindig kiváló gondot fordított szolgáinak a papoknak és jelesül a növendékeknek nevelésére és ezt mindenkor maga szabályozta, névszerint a trienti zsinaton sess. XXIII. c. 18. de ref. mely a papnevelés és tanítás kérdésével és ennek jogi természetével tüzetesen foglalkozik. Hazánkban a múltban nem is vonta ezt kétségbe soha senki, főpapjaink a papnövendékek sorsáról, neveltetéséről és tanításáról magok gondoskodtak. Oláh, Pázmány, Lippay, Kisdi, Széchenyi magok állapították meg szemináriumaik számára a szabályokat, és hallatlan volt, hogy valaki abba befolyt volna. II. Ferdinánd királyunk is az 1625-ik évben kiadott diplomájában elrendelte ugyan, hogy a főpapok hagyatékának egy része szemináriumok felállítására fordíttassék, de ezen alap kezelését is az esztergomi érsekre s a püspökökre bízta. Az állam részéről az első beavatkozás a papnevelés kérdésébe 1715- ben történt hazánkban. Akkor ugyanis az 1712—15. országgyűlés a következő végzést hozta: „Az alapítók hivatalbeli utódainak és a megyés püspököknek szabadságában áll, úgy az országban, mint az országon kívül alapított szemináriumokra és konviktusokra, akár személyesen akár kiküldötteik által, felügyelni, azoknak számadásait megvizsgálni és az alapítványok föltételeinek pontos megtartása fölött őrködni. Amikor