Pécsi Közlöny, 1898. augusztus (6. évfolyam, 85-96. szám)

1898-08-02 / 85. szám

VI. évfolyam. Pécs, 1898. kedd augusztus 2. IS. seám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt. jj Negyedévre 1 írt 50 kr. Félévre ... . 3 frt. || Egyes szám ara 4 kr Hirdetések elfogadtatnak: A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái János kereskedésében. Előfizetések, reklamációk, akiadóhivatalba; kéziratok a szerkesz tőséghez küldendők a lyc. nyomda épületébe. A papnevelés kérdése és — az „államjog.“ A „P. N.“ és vele nehány hazai lap azon alkalomból, hogy egy­két nem hivatott egyén távozott a papnevelő intézetből, fölvetette a mai papnevelés korszerűségének kérdését, azon alternatívát állítva fel, hogy : vagy hasonúlni fog az egyház szel­leme, a mely a papnevelés mai rend­szerében érvényesülni törekszik, a mai kor szelleméhez, vagy pedig bekövetkezik az állami beavatkozás szükségességének ideje, és már — úgymond az egyik lap — „a távolból látja felénk inteni az államiog te­kintélyét.“ Lapunk annak idején röviden, korrektül megjelölte a tényállást, mely szerint helytelen információn fordult meg az egész. És ha ezzel szemben egyik laptársunk vélemé­nyét mégis „fentartja,“ csak az a megjegyzésünk Ciceróval eljárá­sára vonatkozólag: „Commenta de­let dies, veritátem confirmat.“ A tévedés rövid időn eloszlik, az igaz­ság pedig annál szilárdabban áll. És ezzel napirendre térhetnénk az ügy felett, ha a hazai lapok vé­lelmezése a papnevelés kérdésének jogi természetébe nem vágna. Nem féltjük ugyan azt az anyaszentegy- házat, a mely már tizenkilenc század­nak viharait és vészszel, enyészettel terhelt viszontagságait túlélte, látta az imperátorok véres üldözéseit és kegyetlenségét, s nemcsak hogy el nem áléit a vér és a kinzóeszközök láttára, hanem diadalmasan emelke­dett ki a küzdelemből, a vérpadon is és a máglyán is, mintegy főnixként, önhamvaiból feltámadva és megif- jodva ; nem is kelt aggodalmat ben­nünk egy-két lapnak hozzászólása, avagy tévedése, inkább csak szt. Pál apostol intelmének : „insta oppor­tune“ hódolva írunk és a szentirás amaz elvét követjük: „Qui habet pennas, annunciabit sententiam.“ (Akinek tolla van, hirdesse vélemé­nyét.) A papnevelés és a theologiai oktatás kérdéséhez az államnak semmi joga, lévén ez szintúgy, mint a mi­sézés, az ige hirdetése, a gyóntatás, tisztán és legszorosabb érteményben véve lelki ügy — rés spirituális, — mig az államnak eddig mindig csak a maga szférájában volt dolga, a mely a tisztán lelkieket nem érintette. „De internis non judicat praetor.“ — Az egyház minden időben féltéke­nyen őrizte e jogát, mint elidegenít­hetetlen jogot, s kész volt inkább a legnagyobb szenvedésekre és áldo­zatokra, mint hogy ezen Istentől nyert jogán valaha csorbát üttetni engedett volna. Ugyanis az anyaszentegyház is­teni alapítójától nyerte jogát és ennek alapjául szolgáló, az egész emberi­séget s annak összes szellemi és er­kölcsi javait átölelő isteni küldetését. A mióta amaz isteni küldetését meg­állapító jelentőséggel teljes szavak az isteni Mesternek ajkáról elhangzottak : „Élményén, tanítsatok minden népet,“ a kér. anyaszentegyház nem szűnt meg azt minden lehető módon telje­síteni és apostoli tevékenységével az egész világot átkarolta és mindenütt isteni jognál fogva lépett föl e kül­detésében ; ő rendelte ki, isteni Mes­terének akaratából és küldötte ki szerte a nagyvilágba az apostoli fér­fiakat és téritőket, hogy az igazsá­got hirdessék, a tudatlanságban és tévelyben szenvedő emberiséget fel­világosítsák és neki a malaszt és ál­dás kiapadhatatlan forrásait megnyis­sák, a szentségeket és a benső élet­nek ama kifogyhatatlan kincseit ki­szolgáltassák, szóval őket magasabb, Istentől eléjök kitűzött rendeltetésökre kalauzolják. Csak az ő jogában állott, hogy meghatározza, vájjon kiket ru­házzon fel ezen apostoli küldetéssel, hogy valamint ő isteni alapon nyerte küldetését, szintúgy ő is isteni tekin­téllyel folytassa és valósítsa meg szakadatlanul apostoli férfiak, fölkent szolgái által magasabb feladatát: e küldetését. Csak ő volt hivatva és felhatalmazva arra, hogy megállapítsa: vájjon méltók és alkalmasak erre ? az ő küldetésében gyökerező isteni felhatalmazásnál fogva egyedül jogo­sult arra, hogy az e végből kiválasz­tottakat fensőbb küldetésökre és feladatukra képesítse, és képesitettek- j nek kijelentse, és e szerint, hogy 1 megállapítsa : vájjon ezen isteni ki­váltságnál fogva, mi kívántatik meg a ténykedőben ahhoz, hogy ezen isteni küldetésnek megfeleljen és hogy azt magára vállalhassa, tehát, hogy melyek azon kellékek, amelyekkel úgy isteni mint emberi jognál fogva fel kell szerelve lennie az egyénnek, hogy az isteni jog és az egyház, valamint a polgári élet várakozá­sának és igényeinek, mint az Isten szolgája és amennyire ezt küldetése megkívánja és megengedi, — meg­felelhessen ? Az egyház nem is késett soha e kötelességének ex asse meg­felelni, és valamint ő volt, a ki az igaz hit világát a pogányoknak meg­vitte és szétárasztotta a barbár né­pekre az igazi civilizáció és a valódi művelődésnek áldásait, szintúgy min­dig kiváló gondot fordított szolgáinak a papoknak és jelesül a növendékek­nek nevelésére és ezt mindenkor maga szabályozta, névszerint a trienti zsi­naton sess. XXIII. c. 18. de ref. mely a papnevelés és tanítás kérdésével és ennek jogi természetével tüzetesen foglalkozik. Hazánkban a múltban nem is vonta ezt kétségbe soha senki, főpapjaink a papnövendékek sorsáról, neveltetésé­ről és tanításáról magok gondoskod­tak. Oláh, Pázmány, Lippay, Kisdi, Széchenyi magok állapították meg szemináriumaik számára a szabályo­kat, és hallatlan volt, hogy valaki abba befolyt volna. II. Ferdinánd királyunk is az 1625-ik évben kiadott diplomájában elrendelte ugyan, hogy a főpapok ha­gyatékának egy része szemináriumok felállítására fordittassék, de ezen alap kezelését is az esztergomi érsekre s a püspökökre bízta. Az állam részéről az első beavat­kozás a papnevelés kérdésébe 1715- ben történt hazánkban. Akkor ugyanis az 1712—15. országgyűlés a követ­kező végzést hozta: „Az alapítók hivatalbeli utódainak és a megyés püspököknek szabadságában áll, úgy az országban, mint az országon kívül alapított szemináriumokra és konvik- tusokra, akár személyesen akár ki­küldötteik által, felügyelni, azok­nak számadásait megvizsgálni és az alapítványok föltételeinek pontos megtartása fölött őrködni. A mikor

Next

/
Thumbnails
Contents