Pécsi Közlöny, 1899. május (7. évfolyam, 50-59. szám)

1899-05-03 / 50. szám

1809. május 3. _______PÉCSI KÖZLÖNY_ _______ mester ajánlata fogadtatott el, ki 9%­-ot en­gedett el az előirányzott összegből. Sorozás a városnál. A pécsi il­letőségű hadkötelesek sorozását hétfőn fe­jezték be. Állítás alá került az I. korosz­tályból 205, ezek közül bevált 82, a II. korosztályból állítottak 130-at, bevált 31 ; a III. korosztályból állítottak 108-at, bevált közülök 43. Az eredmény, mint ez ada­tokból látszik, igen gyönge. Hiába, sat­­nyulnak az emberek, főleg a városokban. Agyongázolt ember. Faith György 30 éves lancsuki süket szabósegéd Mohács­ról az országúton hazafelé gyalogolt. Ugyan­akkor a mezőről jövet kocsiján hazahajtatott Scheurer György lancsuki lakos s Faith Györgyöt utolérve, azzal a kijelentéssel, hogy most megijeszti a szabót, tréfából neki hajtotta a lovakat Faithnak. Csakhogy midőn a lovak már közel értek Fatihoz, gazdájuk már nem volt képes őket visszatartani s igy történt, hogy a kocsi elütötte a zörgést nem hajló szabót s az egyik ló patájával annak balarcán zúzódást és zúzott sebet okozott. Ebbe a sérülésbe a szerencsétlen ember belehalt. A hivatalos boncolásnál kitűnt, hogy Faith György a balarcán szenvedett s zúzódás folytán kifejlődött orbánc s főleg az ennek folyamán föllépő genyvérűség kö­vetkeztében halt meg. Scheurer György ellen a vizsgálat folyik. Vasút megnyitása. A belisce­­prandonovcii új vasúti vonalat május 1-én akarták megnyitni. Az időközben fölmerült körülmények és építési szükségletek azon­ban ezt csak augusztus elején teszik le­hetővé. Szőlő- és borgazdasági tan­folyam. A földmivelésügyi miniszter a folyó évben Kaposvárott tartandó szőllő- és borgazdasági tanfolyamokra Tolna vár­megyéből fölvette : Árpád Jenő simontor­nyai, Hoffmann Ádám murgai, Ürögy József gyönki, Egri Béla zombai, Skicsák Sándor gindli­ családi, Schád János sár­szent­­lőrinci, Kresz János nagydoroghi és Névery Endre dunaföldvári néptanítókat. Öregnyiló szövetkezeti bolt A pécsi keresztény önsegélyző és fogyasztási szövet­kezet üzlete pünkösd hétfőn, május 22-én fog ünnepélyesen megnyittatni. Reggel 8 órakor közgyűlést tart a szövetkezet a katolikus legényegylet helyiségében, onnan a tagok párosával az ágoston téri templomba mennek szt. misére s innét az üzlethelyiséghez (Ágoston- és Orsolya-utcák sarkán), a me­lyet aztán a forgalomnak átadnak. Tanitóegyleti közgyűlés. A „ba­­ranyavári tanitóegylet“ folyó hó 25-én, délelőtt 10 órakor Baranyavárott a tóm. kft. iskola helyiségében közgyűlést­art. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó­ beszéd. Tartja: Jung Ferenc. 2. Elnöki jelentések. 3. A múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvének fölolvasása és hitelesítése 4. Gyakorlati előadás a törtek köréből. Tartja: Schmiedt György. 5. Jelentések a pénz- és könyvtár állapotáról. 6. Értekezés a történelem taní­tásának céljáról. Tartja: Müller J. 7. Az alapszabályok módosítása. 8. Indítványok. 9. Tisztújítás. Sétatéri zene. A katonazenekar a szokásos sétatéri hangversenyt holnaptól kezdve minden csütörtökön este 6-tól 7 óráig tartja meg. A holnapi műsor a követ­kező : 1­. Nyitány a „Portréi néma“ című operából, Aubertől. 2. Dal az esti csillagról, Wagner „Tannhäuser“ című operájából. — 3. „Estudiantina, keringő“ Waldteufeltől. — 4. Álomképek a gyermek­világból, Schu­­mantól. 5. Egyveleg Erkel Ferenc „Bánk bán“ operájából. 6. Keringő az „Excelsior“ hallétből. A szövetkezetek ellenségei. Az utóbbi időben országszerte élénk mozgalom folyik a kereskedelem részéről a fogyasztási szövetkezetek ellen s a különféle kereske­delmi testületek, sőt a kamarák is olyan értelemben intéztek föliratokat a kormány­hoz, hogy a fogyasztási szövetkezetek ügy­köre korlátoztassék, nevezetesen tiltassék meg, hogy az ilyen szövetkezetek nyílt üz­letekben bárkinek árusíthassanak minden­féle cikkeket. A kereskedelemügyi miniszter behatóan foglalkozott az erre irányuló pana­szokkal s alaposan megfontolván az ügy jelentőségét, azt határozta, hogy a fogyasz­tási szövetkezetek korlátozása nem szüksé­ges. Azok a testületek, melyek erre vonat­kozólag a minisztériumhoz fordultak, ilyen értelmű feleletet kapnak. A dárdai kettős gyilkosság. Böhm Pál eszéki üvegessegédet, akit a dárdai kettős gyilkosság elkövetésével gya­núsított a csendőrség és a pécsi kir. ügyész­ség fogházába beszállított, a törvényszéki vizsgálóbíró előterjesztésére tegnap szaba­don eresztették, miután ellene alapos gyanúokot nem lehetett megállapítani. A csendőrség most Harnos Mátyás foglalko­zás nélküli csavargót tartóztatta le. Ezt az egyént kötött útlevéllel küldötte a pécsi rendőrség szülőfalujába Tenyére és Eszé­ken jelentkeznie kellett volna a gyilkossá­got követő napon. Ezt azonban tenni el­mulasztotta. Eddig nem sikerült kimutatnia, hol töltötte a gyilkosság napjának kritikus idejét és ez az oka, hogy letartóztatták. Idill a sorházban. Kopta Károly helybeli iparos segéd vasárnap vígan mulatott az új sörgyárban. Jókedve, úgy látszik túlcsapott a tűrhető határokon, mert a mulatozó fiatalembert alaposan elverték és szűrét kitették. Véres orral ment panaszra a rendőrséghez. Halálozás. Luiszer Ferenc fő­­gimn. IV. osztályú tanuló ma éjjel 0e 1 órakor életének 15-dik évében vörheny következtében rövid betegség után elhunyt. Még az éj folyamán kiszállították a budai külvárosi hullaházba, honnan holnap d. u. 4 órakor temetik. Édes­anyja özv. Luiszer Viktorné szül. Reder Mária, két testvére : Luiszer Margit és Jenő gyászolják. Megölte a pálinka. Mértéktelen él­vezője volt mindig Sefcsik János a pálinká­nak, a­ki legutóbb Tóth Pál decsi lakos szol­gálatában állott. Szt. György napján Sefcsik kikapta a bért és ezzel a korcsmába ment, a­hol már több szolga volt együtt poharaz­­gatás mellett. Sefcsik is nyomban pálinkát rendelt, a mitől hamar berúgott a 75 éves ember. Ily állapotban valahogy kivánszor­­gott az udvarra, s ott összesett. Ekkor föl­emelték és lefektették az istállóban a szalma közé, hogy aludja ki a részegséget. Szegény Sefcsik örökre elaludt, a­mit délután vettek észre, midőn fel akarták kelteni. A járási orvos azután megvizsgálta és konstatálta, hogy az iszákos embert a pálinka ölte meg Állattenyésztési képek. Képek Magyarország állattenyésztéséből cím alatt Erdélyi udvari fényképész a földmivelési miniszter megbízásából díszesen kiállított és közgazdasági szempontból is kiváló becscsel biró művet adott ki. Az 1896 iki állatkiállítás eme emlék­könyvében 100 kiállított állat képe van föl­­véve. A szép műnek, mint az a magyarázó szövegből is meglátszik, főleg az a célja, hogy állattenyésztésünk fejlődését a kül­földdel is megismertesse. Ezt a célt a gyö­nyörűen kiállított könyv főleg azáltal éri el, mert a képek rövid magyarázata magyar , német, francia és angol nyelven van benne megírva. Nagy előnye ennek a könyvnek az, hogy azokat az állatokat mutatja be, me­lyek az 1896. évi kiállítás alkalmával vol­tak kiállítva, a­melyekről köztudomású do­log, hogy az ország legszebb példányai. A külsőleg is fényesen hísztett könyvben a legtökéletesebb sokszorosításban vannak föl­tüntetve az állami telepek legkiválóbb lovai, ott látjuk az ország legjobb marhafajtáit, a nyugati szarvasmarhafajtákból összeállított gazdag választékot, hazai színes fajtáink legkiválóbb példányait, végül pedig több bivalyt és fejőstehenet. Az albumhoz csatolt magyarázó szö­vegben le vannak írva az egyes fényképe­ken bemutatt állatok, az egyes tenyészetekre vonatkozó érdekesebb adatokkal : hol s mi­kor született az illető állat, esetleg honnan és mennyiért vásároltatott stb. így pl. látjuk, hogy a Kozma angol telivér törzsként Üchtritz Zsigmond báró nevelte, kitől az állam 80.000 koronáért vásárolta meg s a mén a versenyeken 208.170 koronát nyert. A Prímás II., Blaskovics Ernő nevelése, ára 120.000 korona volt s nyert 136.140 koronát és két tis­zteletdijat. A Galaor-t 110.000 frankért vette az állam Franciaor­szágban. E törzsmén 15 első és 9 második dijat nyert 27 futása alkalmával s nyere­ségei összege nem kevesebb, mint 318.150 frank. A 70., 71., 72., 73-ik oldalon Széll Kálmán miniszterelnök rátótehéraházi tehe­nészetének is kiváló példányai vannak bemu­tatva. Leginkább említésre méltó ezek közül a Nóra 1. nevű szimmentháli telivér tehén, a­melynek évi tejhozama 5980 liter. Megemlítjük még, hogy a pompásan kiállított könyv 40 írtba kerül és nemcsak Erdélyi udvari fényképésznél, hanem bár­mely könyvkereskedésben is megrendelhető. ______________________________5. — Széli nem enged. A papság ellen készült szájkosár-paragrafust Széli K. teg­napi hosszabb beszédében paktumos intéz­kedésnek mondta, a­melyhez adott szavá­nál fogva ragaszkodik. Mosakodásul azt a megnyugtatásra kieszelt nyilatkozatot tette, hogy az üldözés ki lesz zárva, mert az a fórum, a­mely ítélni fog, Magyarországnak legelső és legnagyobb bírói fóruma, a­mely minden párttekintetektől és minden üldö­zési tendenciától mentes. Továbbá bejelen­­tette, hogy az ő nézete szerint is az államnak nagy társadalmi és egyébb­­kér­déseiben az egyházzal való belső egyetér­tésre szüksége van és igenis az egyház támogathatja az államot ezekben a társa-

Next