Pécsi Közlöny, 1899. július (7. évfolyam, 71-83. szám)

1899-07-02 / 71. szám

11­99. július 2. »PÉCSI KÖZLÖNY“­3 a tárgykörök elve jobban érvényesült. In­tézkedés történt, hogy a fizika­­tanításában a matematika csakis a törvények kifejezésére, nem pedig levezetésükre alkalmaztassák. A gimnáziumi s reáliskolai rajzoló geometria és a reáliskolai ábrázoló geometria tanításá­ban, mely jelenleg túlságosan elvont, a szemléltető módszer alkalmazása előtérbe lépett s a tanítás a legegyszerűbb esetekre szorittatott. Mindezeken kivül a testi neve­lés köre tágult, s elvileg minden osztály számára egy kötelező játékdélután­r­ó­l történt gondoskodás. Tudom, hogy mindezen módosítások nem fogják végkép megszüntetni a túlterhelést, mely iskolai rendszerünk és társadalmi életünk sok egyéb viszonyaiban is gyökerezik, de azért föl akartam használni ezt az alkalmat is, hogy a­mennyire a színvonal leszállítása nélkül lehetséges, eleje vétessék a túlterhelésre vonatkozó és a szülők részéről is mind sű­­­­rűbben fölhangzó panaszok azon részé­nek, mely a fönnálló tantervekből meríti érveit. Sokkal mélyebbre hatónak tekintem a tanterveknek azon intézkedéseit, melyek a nemzeti tárgyaknak behatóbb tanítására irányulnak. A magyar irodalom történetének ezentúl a gimnáziumban is két egész év jut, a­mi egyfelől a megelőző el­méleti anyag gazdaságosabb elrendezését tette lehetővé, másfelől pedig a mai tan­tervnek amaz első rendű célját, hogy az ifjú magát az irodalmat ismerje meg fő­képviselőiben és fejlődésében, a mostani­nál sokkal nagyobb mértékben fogja elér­hetővé tenni. A történelmi tanításnak egész rendje módosult. A tanterv határozottan arra törek­szik, hogy nemzeti múltúak ismertetése az ifjút a középiskola első osztályától mindvé­gig elkísérje, részint alkalmasan megválo­gatott történelmi olvasmányok alakjában, részint a magyar történet elbeszélő tárgya­lásával, részint az egyetemes történelemmel kapcsolatosan, részint (az utolsó osztályban) a magyar nemzet történetének, különösen az állami élet fejlődésének összefoglaló átte­kintése révén. A tanítás­ ezen összefüggő menetében, az érintkező pontok helyes megjelölése és tervszerű megállapítása mel­lett, különösen azon intézkedés ígérkezik nemzeti múltúak méltatása tekintetéből gyü­mölcsözőnek, mely a magyar történelemnek a világtörténet keretébe való szerves beil­lesztését kisérti meg. Nagyobb tért foglal el az uj tantervekben a hazai föld ismer­tetése is, különösen az által, hogy az I. osztály kizárólag hazánk földrajzának van fentartva s hogy egyéb tárgyakban is a hazai viszonyok és hazai vonatkozások, érdemek szerint, kellő figyelemben része­sülnek. A görög nyelv helyett megszabott tárgyak tanterve, melynek fogyatkozásai is­meretesek, lényegesen módosult. Az ábrá­zoló geometriának mellőzése, s mind a négy felső osztályban a szabadkézi rajz összefüggő tanfolyamának szervezése, míg egyfelől igen jó szolgálatot tehet a gimná­ziumi tanítás rendszerében eddigelé kevéssé fölkarolt művészi és esztétikai képzésnek, másfelől közelebb hozza annak az általam is óhajtott, de jelenleg a törvényes óraszám korlátoltságánál fogva meg nem valósítható célnak elérését, hogy a szabadkézi rajz a gimnáziumban is az általánosan képző, mindenkire egyaránt kötelező tárgyak sorá­ban foglaljon helyet. Különös figyelmet érdemel a szabad­kézi rajz tanításának az eddigiektől némileg eltérő fölfogása, a mennyiben a diszitményi elemeken kivül a természeti tárgyaknak a valóság utáni rajzolása is érvényesül s az egymást követő korszakok jellemző műal­kotásainak rövid ismertetése belép e tan­tárgy keretébe. Szt. Péter és Pál ünnepén. — Egyházi szónoklat, melyet a székesegyházban mondott: F­ü­l­ö­p György tb. pápai káplán, miszlai esperes-plébános. — E világon szorongattatások lesznek, de bízzatok, én meg­győztem a világot. Sz. János 16., 33. Midőn jámbor őseink Isten e díszes hajlékának, amely kilenc százados fönn­állása óta apostolutódok székestemploma,­­ amelyben az Úr szolgái zengik naponkint zsolozsmáikat, és amelyben az egyház baj­nok jelöltjei, az evangélium leendő hirdetői neveltetnek, — az apostol fejedelmeket, sz. Pétert és sz. Pált választották védőszentjeiül, mintha csak sejtették volna, hogy lesz idő, lesz kor, amidőn az isteni ige hirdetésében az utolsó lehelletig fáradhatlan és sz.­hitek­­ért a kínos vértanúi halálra is mindenkor kész apostolok erényeire, hithűségökre és bajnoki küzdelmekre lesz szükség.­­ Sej­tették, hogy lesz idő, amelyben Jézus e bá­tor harcosainak dicső példáját kell különö­sen szem előtt tartani és e magasztos példa szerint bátran szembe szállni Krisztus egy­házának üldözőivel, hálátlan gyermekeivel és ádáz ellenségeivel; azért választották e hithősöket védőszentekül, azért állították őket oltárunkra példaképül. És az ő sejtelmük a mi hitetlen, egyház­üldöző korunkban teljesül, mert ha valaki az élet útján nem épen meggondolatlanul jár, hanem legalább is a népek, nemzetek sorsa fölött határozó nagyobb eseményeket megfigyeli, annak lehetetlen észre nem venni a roppant szellemi harcot, amelyet napjainkban a hitellenség szent hitünk el­len, a századvég farizeusai Isten egyháza ellen elkeseredetten vívnak. Halálharcnak látszik ez, melynek tán milliók, egész nemzetek fognak áldozatul esni, mert el lehet mondani, hogy nem volt kor, amelyben a hite­lenség úgy terjedt és dúlt volna, a népámítóknak, a lelketlen farizeusoknak oly nagy lett volna száma, mint napjainkban, akik hasonlóan az evan­­géliumbeli farizeushoz, — aki vallásos szí­nezet alatt, imádság alakjában, gúnyolta ki Istent, úgy ezek is vallásos érzület, ember­­­­szeretet­, népboldogítás, humanizmus fé­nyeinek színe alatt igyekeznek az embere­­i két Istentől elszakítani, az erkölcsöket meg i­s rontani és a népeket boldogtalanná tenni. S hogy rut terveket minél könnyebben ki­vihessék, az úgy is terjedő hitetlenség, er­kölcstelenség, elégedetlenség és viszály maszlagát igyekeznek a népek szívébe be­csempészni, jól tudván, hogy csak akkor lehet száműzni a népnek jóllétét, boldog­ságát, csak úgy lehet földúlni a családok békéjét és kiirtani a hűséget, a szülők és elöljárók iránti engedelmességet és tiszteletet, ha sikerült a népek szivébe a hitetlenséget beplántálni; miért is, hogy a boldogító sz. hit és annak igazságai iránt fogékony szi­veiteket, ha a kisértetek és megpróbáltatá­sok napjai reátok is fölvirradnak, megőriz­zem, titeket a sz. hitben megerősítsetek, engedjétek meg, hogy az egyedül üdvözítő sz. hitet egykor rohamosan elterjesztő apos­tol fejedelmek ünnepén, a most rohamosan terjedő hitetlenség ellen emeljem föl szava­­i­mat és annak szomorú következményeit röviden elétek adhassam. Mig ezt tenni fo­gom, szives figyelmeteket kérem. Te pedig. sz. Lélek Isten, aki az egyszerű halásznak ezreket megtéritő ékes­szólást adtál és az Ur Jézus dühös ellensé­géből Krisztus egyházának egész nemzete­ket megnyerő apostolt formáb­ál, ihlesd meg ajkaimat, hogy e jámbor híveidet, a romlott kor vészes áramlata ellen sz. hitük­ben megerősíthessem, annak bátor megvé­désére és tehetségek szerinti terjesztésére felbuzdíthassam. * * * A titkos társulatok és a gonosz lélek csat­lósai által megmételyedett századvég iszonyú bűne ellen, a hitetlenség ellen emelem föl szavamat, az egyedül üdvözítő sz. hit meg­alapítójának az Úr Krisztusnak nevében. Szót emelek, mert látom, hogy hazánkban, Mária országában is ősi szó vallásunkra a hitetlenség ére borul. Látom, hogy Nagy­asszonyunk nemzetében is fogyatkozik a hitbuzgóság. A katolikus szívekben sötétül a láthatár. A társadalomban, a hatalom gya­korlóinál a vallásközömbösség sik­ csöndje uralkodik. Vagy gondoljatok csak vissza, ti jámbor öregek, egy pár évtizeddel a múltba és szomorúan kell beismernetek, hogy azóta a hit és erkölcs mennyire megfogyatkozott úgy, hogy szorult kebellel kérdezhetjük már a költővel: „Ez-e még a magyarok hazája ? Ez-e vájjon a sz. hitü föld ? Hol sz. István és sz. László királyok jóerkölcsü népe tün­dökölt“. Mert most teljesednek a lángfelkü iró szavai: „Bűnös volt Nyűgöt és Isten ostort font, hogy megkorbácsolja vele a nemzeteket“, mert Isten e rettenetes ostora, a mely a hitetlenség és a vele járó nyo­mor, az erkölcstelenség és boldogtalanság szálaiból van fonva, úgy látszik most nehe­zült e hazára és görnyedve nyög alatta a magyar is. Vagy lépj csak ki e sz. hely küszö­bén, vegyülj a­/, emberek közé, tekints szét a nagy világba és a hitetlenség okozta romlottság ezer féle kinövései tárulnak sze­med elé. A szivtelen pénzvágynak az el­szánt nyomorral való küzdelme, a lelketlen csalók és sikkasztók gyakori öngyilkossága vagy lázas menekülése, a megkárosítottak átkozódásai, a szülők és elöljárók panasza, az özvegyek sóhaja, a kirabolt árvák könnyei meggyőznek arról, hogy a hitetlenség ostora csakugyan rá nehezült e nemzetre is. Sőt annyira vagyunk már,hogy a Megváltó szobrá­nak az oltárról való lenyilazását ábrázoló képek, erkölcsrontó, szemérmet és illemet sértő ábrák, rajzok és szentiratok még az egyszerű jó nép között is büntetlenül ter­jesztetnek. Istent, egyházát és szolgáit ju­talom, előhaladás reményében szidják, gya­­lázzák, a bűnt szépítik, az aljasságot, el­vetemültséget mentegetik, az erényt kigú­­nyolják és a vallás fölött, mint fölösleges bohóság fölött élcelődnek, mert szerintük a lélekkel, észszel és szabad akarattal biró embernek is csak e nyomorult földi élete van és a halálban ép úgy elenyészik, mint az oktalan barom, amely öntudatlanul legel sírja mellett. — Istenem ! mily rettenetes a te ostorod, a mely, ha tán lassú, de biztos romlást hoz a nemzetre, a melyet ily téveszmékkel, a hitetlenséggel versz meg. És, hogy nemze­tünkre is végromlást, enyészetet fog hozni

Next