Pécsi Közlöny, 1899. július (7. évfolyam, 71-83. szám)
1899-07-02 / 71. szám
1199. július 2. »PÉCSI KÖZLÖNY“3 a tárgykörök elve jobban érvényesült. Intézkedés történt, hogy a fizikatanításában a matematika csakis a törvények kifejezésére, nem pedig levezetésükre alkalmaztassák. A gimnáziumi s reáliskolai rajzoló geometria és a reáliskolai ábrázoló geometria tanításában, mely jelenleg túlságosan elvont, a szemléltető módszer alkalmazása előtérbe lépett s a tanítás a legegyszerűbb esetekre szorittatott. Mindezeken kivül a testi nevelés köre tágult, s elvileg minden osztály számára egy kötelező játékdélutánról történt gondoskodás. Tudom, hogy mindezen módosítások nem fogják végkép megszüntetni a túlterhelést, mely iskolai rendszerünk és társadalmi életünk sok egyéb viszonyaiban is gyökerezik, de azért föl akartam használni ezt az alkalmat is, hogy amennyire a színvonal leszállítása nélkül lehetséges, eleje vétessék a túlterhelésre vonatkozó és a szülők részéről is mind sűrűbben fölhangzó panaszok azon részének, mely a fönnálló tantervekből meríti érveit. Sokkal mélyebbre hatónak tekintem a tanterveknek azon intézkedéseit, melyek a nemzeti tárgyaknak behatóbb tanítására irányulnak. A magyar irodalom történetének ezentúl a gimnáziumban is két egész év jut, ami egyfelől a megelőző elméleti anyag gazdaságosabb elrendezését tette lehetővé, másfelől pedig a mai tantervnek amaz első rendű célját, hogy az ifjú magát az irodalmat ismerje meg főképviselőiben és fejlődésében, a mostaninál sokkal nagyobb mértékben fogja elérhetővé tenni. A történelmi tanításnak egész rendje módosult. A tanterv határozottan arra törekszik, hogy nemzeti múltúak ismertetése az ifjút a középiskola első osztályától mindvégig elkísérje, részint alkalmasan megválogatott történelmi olvasmányok alakjában, részint a magyar történet elbeszélő tárgyalásával, részint az egyetemes történelemmel kapcsolatosan, részint (az utolsó osztályban) a magyar nemzet történetének, különösen az állami élet fejlődésének összefoglaló áttekintése révén. A tanítás ezen összefüggő menetében, az érintkező pontok helyes megjelölése és tervszerű megállapítása mellett, különösen azon intézkedés ígérkezik nemzeti múltúak méltatása tekintetéből gyümölcsözőnek, mely a magyar történelemnek a világtörténet keretébe való szerves beillesztését kisérti meg. Nagyobb tért foglal el az uj tantervekben a hazai föld ismertetése is, különösen az által, hogy az I. osztály kizárólag hazánk földrajzának van fentartva s hogy egyéb tárgyakban is a hazai viszonyok és hazai vonatkozások, érdemek szerint, kellő figyelemben részesülnek. A görög nyelv helyett megszabott tárgyak tanterve, melynek fogyatkozásai ismeretesek, lényegesen módosult. Az ábrázoló geometriának mellőzése, s mind a négy felső osztályban a szabadkézi rajz összefüggő tanfolyamának szervezése, míg egyfelől igen jó szolgálatot tehet a gimnáziumi tanítás rendszerében eddigelé kevéssé fölkarolt művészi és esztétikai képzésnek, másfelől közelebb hozza annak az általam is óhajtott, de jelenleg a törvényes óraszám korlátoltságánál fogva meg nem valósítható célnak elérését, hogy a szabadkézi rajz a gimnáziumban is az általánosan képző, mindenkire egyaránt kötelező tárgyak sorában foglaljon helyet. Különös figyelmet érdemel a szabadkézi rajz tanításának az eddigiektől némileg eltérő fölfogása, a mennyiben a diszitményi elemeken kivül a természeti tárgyaknak a valóság utáni rajzolása is érvényesül s az egymást követő korszakok jellemző műalkotásainak rövid ismertetése belép e tantárgy keretébe. Szt. Péter és Pál ünnepén. — Egyházi szónoklat, melyet a székesegyházban mondott: Fülöp György tb. pápai káplán, miszlai esperes-plébános. — E világon szorongattatások lesznek, de bízzatok, én meggyőztem a világot. Sz. János 16., 33. Midőn jámbor őseink Isten e díszes hajlékának, amely kilenc százados fönnállása óta apostolutódok székestemploma, amelyben az Úr szolgái zengik naponkint zsolozsmáikat, és amelyben az egyház bajnok jelöltjei, az evangélium leendő hirdetői neveltetnek, — az apostol fejedelmeket, sz. Pétert és sz. Pált választották védőszentjeiül, mintha csak sejtették volna, hogy lesz idő, lesz kor, amidőn az isteni ige hirdetésében az utolsó lehelletig fáradhatlan és sz.hitekért a kínos vértanúi halálra is mindenkor kész apostolok erényeire, hithűségökre és bajnoki küzdelmekre lesz szükség. Sejtették, hogy lesz idő, amelyben Jézus e bátor harcosainak dicső példáját kell különösen szem előtt tartani és e magasztos példa szerint bátran szembe szállni Krisztus egyházának üldözőivel, hálátlan gyermekeivel és ádáz ellenségeivel; azért választották e hithősöket védőszentekül, azért állították őket oltárunkra példaképül. És az ő sejtelmük a mi hitetlen, egyházüldöző korunkban teljesül, mert ha valaki az élet útján nem épen meggondolatlanul jár, hanem legalább is a népek, nemzetek sorsa fölött határozó nagyobb eseményeket megfigyeli, annak lehetetlen észre nem venni a roppant szellemi harcot, amelyet napjainkban a hitellenség szent hitünk ellen, a századvég farizeusai Isten egyháza ellen elkeseredetten vívnak. Halálharcnak látszik ez, melynek tán milliók, egész nemzetek fognak áldozatul esni, mert el lehet mondani, hogy nem volt kor, amelyben a hitelenség úgy terjedt és dúlt volna, a népámítóknak, a lelketlen farizeusoknak oly nagy lett volna száma, mint napjainkban, akik hasonlóan az evangéliumbeli farizeushoz, — aki vallásos színezet alatt, imádság alakjában, gúnyolta ki Istent, úgy ezek is vallásos érzület, emberszeretet, népboldogítás, humanizmus fényeinek színe alatt igyekeznek az emberei két Istentől elszakítani, az erkölcsöket meg is rontani és a népeket boldogtalanná tenni. S hogy rut terveket minél könnyebben kivihessék, az úgy is terjedő hitetlenség, erkölcstelenség, elégedetlenség és viszály maszlagát igyekeznek a népek szívébe becsempészni, jól tudván, hogy csak akkor lehet száműzni a népnek jóllétét, boldogságát, csak úgy lehet földúlni a családok békéjét és kiirtani a hűséget, a szülők és elöljárók iránti engedelmességet és tiszteletet, ha sikerült a népek szivébe a hitetlenséget beplántálni; miért is, hogy a boldogító sz. hit és annak igazságai iránt fogékony sziveiteket, ha a kisértetek és megpróbáltatások napjai reátok is fölvirradnak, megőrizzem, titeket a sz. hitben megerősítsetek, engedjétek meg, hogy az egyedül üdvözítő sz. hitet egykor rohamosan elterjesztő apostol fejedelmek ünnepén, a most rohamosan terjedő hitetlenség ellen emeljem föl szavaimat és annak szomorú következményeit röviden elétek adhassam. Mig ezt tenni fogom, szives figyelmeteket kérem. Te pedig. sz. Lélek Isten, aki az egyszerű halásznak ezreket megtéritő ékesszólást adtál és az Ur Jézus dühös ellenségéből Krisztus egyházának egész nemzeteket megnyerő apostolt formábál, ihlesd meg ajkaimat, hogy e jámbor híveidet, a romlott kor vészes áramlata ellen sz. hitükben megerősíthessem, annak bátor megvédésére és tehetségek szerinti terjesztésére felbuzdíthassam. * * * A titkos társulatok és a gonosz lélek csatlósai által megmételyedett századvég iszonyú bűne ellen, a hitetlenség ellen emelem föl szavamat, az egyedül üdvözítő sz. hit megalapítójának az Úr Krisztusnak nevében. Szót emelek, mert látom, hogy hazánkban, Mária országában is ősi szó vallásunkra a hitetlenség ére borul. Látom, hogy Nagyasszonyunk nemzetében is fogyatkozik a hitbuzgóság. A katolikus szívekben sötétül a láthatár. A társadalomban, a hatalom gyakorlóinál a vallásközömbösség sik csöndje uralkodik. Vagy gondoljatok csak vissza, ti jámbor öregek, egy pár évtizeddel a múltba és szomorúan kell beismernetek, hogy azóta a hit és erkölcs mennyire megfogyatkozott úgy, hogy szorult kebellel kérdezhetjük már a költővel: „Ez-e még a magyarok hazája ? Ez-e vájjon a sz. hitü föld ? Hol sz. István és sz. László királyok jóerkölcsü népe tündökölt“. Mert most teljesednek a lángfelkü iró szavai: „Bűnös volt Nyűgöt és Isten ostort font, hogy megkorbácsolja vele a nemzeteket“, mert Isten e rettenetes ostora, a mely a hitetlenség és a vele járó nyomor, az erkölcstelenség és boldogtalanság szálaiból van fonva, úgy látszik most nehezült e hazára és görnyedve nyög alatta a magyar is. Vagy lépj csak ki e sz. hely küszöbén, vegyülj a/, emberek közé, tekints szét a nagy világba és a hitetlenség okozta romlottság ezer féle kinövései tárulnak szemed elé. A szivtelen pénzvágynak az elszánt nyomorral való küzdelme, a lelketlen csalók és sikkasztók gyakori öngyilkossága vagy lázas menekülése, a megkárosítottak átkozódásai, a szülők és elöljárók panasza, az özvegyek sóhaja, a kirabolt árvák könnyei meggyőznek arról, hogy a hitetlenség ostora csakugyan rá nehezült e nemzetre is. Sőt annyira vagyunk már,hogy a Megváltó szobrának az oltárról való lenyilazását ábrázoló képek, erkölcsrontó, szemérmet és illemet sértő ábrák, rajzok és szentiratok még az egyszerű jó nép között is büntetlenül terjesztetnek. Istent, egyházát és szolgáit jutalom, előhaladás reményében szidják, gyalázzák, a bűnt szépítik, az aljasságot, elvetemültséget mentegetik, az erényt kigúnyolják és a vallás fölött, mint fölösleges bohóság fölött élcelődnek, mert szerintük a lélekkel, észszel és szabad akarattal biró embernek is csak e nyomorult földi élete van és a halálban ép úgy elenyészik, mint az oktalan barom, amely öntudatlanul legel sírja mellett. — Istenem ! mily rettenetes a te ostorod, a mely, ha tán lassú, de biztos romlást hoz a nemzetre, a melyet ily téveszmékkel, a hitetlenséggel versz meg. És, hogy nemzetünkre is végromlást, enyészetet fog hozni