Pécsi Közlöny, 1899. szeptember (7. évfolyam, 97-107. szám)

1899-09-03 / 97. szám

VH. évfolyam. Pécs, 1899. vasárnap szeptember 3. 97. szám. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Megjelenik minden vasárnap kedden és csütörtökön. Egész évre . Félévre . . Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak: Előfizetések. . . 6 frt. || Negyedévre 1 írt. 50 kr. ^ szerkesztői és kiadóhivatalban a lieeumi nyomda reklamációk, a kiadóhivatalba; kéziratok a szerkesz . 3 frt. I Egyes szám ára 4 kr. j épületében. j tőséghez küldendők a lie. nyomda épületébe. A vendéglősök kongresszu­sáról. A Nagy-Váradon ülésező ven­déglősök kongresszusa mindjárt első értekezletén olyan tárgyról tanács­kozott, a mely bár legközelebbről a vendéglősöket érinti, ugyancsak ér­dekli az egész nagyközönséget is. A borkereskedelemnek nagy baja, a roppant mértékben űzött borha­misítás, melyet csak az utóbbi időben kezdett üldözni — a megha­misított liberálizmus nagy fájdalmára — a földmivelésügyi kormány s a mely nemcsak a borkereskedelemnek ártott, hanem éppen olyan mérték­ben a termelőknek, vendéglősöknek és legnagyobb mértékben a szenvedő fogyasztó közönségnek, már az első értekezleten foglalkoztatta a nagy­váradi kongresszust. Megelégedéssel hallottuk, hogy a vendéglősök éppen úgy elitélik a „lelketlen borhamisítókat“, mint a nagyközönség. Büszkén hivatkoztak arra, hogy a vendéglősök közül még senkit sem ítéltek el borhamisításért. Nem is panaszkodik a kongresszus a borhamisitók üldözése miatt,—bár nem is szavaz köszönetét érte Darányinak. De mégis félnek a vendéglősök a bortermelők szövetkezetétől, mely­nek a kormány subvenciót helyezett kilátásba. Attól félnek, hogy a szö­vetkezet veszedelmes konkurrenciat teremt nem csak a borkereskedők­nek, hanem a vendéglősöknek is, mert a rossz bortól megcsömörlötí közönség bizalma inkább a szövet­kezet felé fog hajolni. Darányi miniszter azonban meg­nyugtatta a kongresszust, hogy a bortermelők szövetkezete nem fog detél-kereskedést folytatni, hanem megbízható forrás lesz, a honnét a borkereskedők és vendéglősök is tiszta bort meríthetnek. És ennek annyira megörültek a vendéglősök, hogy üdvözölték érte a minisztert és kijelentették, hogy ez esetben kötelezik magukat, hogy a szövetkezettől szerzik be boraikat. Ez az okos határozat kétségki- I vül megnyugtatja a közönséget, mely- inek bizalma a magyar borkereske- j delem iránt megingott. A szövetkezet létesítése és föl- virágoztatása igen nagy érdeke azért nem csak a termelőknek és fogyasz­tóknak, a kik első sorban kell, hogy itt tekintetbe jöjjenek, hanem a ma­gyar borkereskedelemnek és a ven­déglősöknek is. Mi a szövetkezetét az esetben is pártoljuk, ha detél-elárusitásra lenne berendezve, mert azt* követeli a nagyközönség érdeke, hogy az meg legyen mentve a hamisítások­tól. A borhamisitók védelmezői a kereskedelmi szabadságra hivatkoz­nak, —- pedig elegendő alap nélkül; mert a kereskedelemi szabadság annyira nem mehet, hogy a méreg árulását korlátlanul és hamis cégér alatt megengedje. Annál jogosabban hivatkozhatnak a kereskedelmi sza­badságra a szövetkezetek, a melyek egyenesen arra alakulnak, hogy tiszta bort mérjenek. De ha a váradi kongresszus határozata kötelezővé válik, meg­nyugszunk abban is, mert hisszük, hozzá fog járulni a termelő és fo­gyasztó közönség bajainak orvos­lásához. Ennek a határozatnak a tisztes­séges végrehajtása lesz a váradi kongresszusnak legszebb emléke. Tanév elején. Vége az iskolai szünidőnek. Szeptem­ber elsejen megkezdődik az uj tanév. Meg­jön újra a szülők gondja, a javító vizsgá­latok, a beiratkozások, könyvek beszerezése és a többi ilyen dolog, a melyekkel a gon­M „Pécsi Közlöny“ tárcája. Erzsébet a sebesültek közt. Simon Péter „Király és Haza“ cimü müvéből. A kiegyezés, melynek Bécsben legme­legebb és leghatalmasabb szószólója mind koronás férjénél, mind a családi tanácsban maga a császárné volt, szerencsésen létrejött. De lássuk, mit müveit a császárné a háború alatt ? Ezen időben történt, hogy gr. Andrássy Gyulához, kivel a kiegyezés esélyeiről és veszélyeiről beszélgetett, ezen nevezetes sza­vakat mondá : „Ha rosszul mennek dolgai a császárnak Olaszországban, úgy ez mélyen fáj nekem; de ha Magyarországon mennek rosszul, úgy ez megöl engem I“ A déli harctérről érkezett győzelmi híreket csakhamar követték az északi harc­térről a poroszoknak Csehországba való benyomulásáról és az osztrákok több ve­resegéről szóló gyaszhirek. A császárnak gondoskodnia keilett, hogy hitvesét és gyermekeit biztonságba helyezze. Erzsébet tüstént kijelenté, hogy ő csak Budára megy. Alighogy a Burgban és Bécsben a császárné ezen elhatározása kitudódott, határtalan lön ellenségeink őszinte, vagy tettetett rémülete; a bukott vagy bu­kófélben levő rendszer emberei, egyik a má­sik után jelentkezvén a császárnénál, min­den ekesszólásukat fölhasználták, hogy őt terve kiviteléről lebeszéljék. „Hová is gondol felséged!“ mondá többek között egy bukott, politikai nagyság. „Felséged magát az áruló és pártütő ma­gyarok hatalmába akarja adni a fenseges császári gyermekekkel együtt! Hát nem mel- tóztatik tudni, hogy észak felől Klapka György, dél felől Türr István Kossuthék- kal együtt közelednek a küleilenségek csa­pataival magyar légiók élén a magyar ha­tárokhoz, és közös céljuk éppen Budavára ? Hát felséged képes volna a magyarokhoz menekülni, kik csak egy jelszóra várnak, hogy fegyvert ragadjanak a császár ellen ? Hát felséged csakugyan a vérszomjas tigris torkába akarna rohanni és abba dobni a császári gyermekeket s kiválta koronaherce­get, a birodalom reménységét?!“ „Elég, elég, ne tovább!“ feleié a csá­szárné ; de jól tudván, hogy az ily ijesztge­tések és rágalmazások az illető gonosz lelki­ismeretében találják forrásukat, és hogy céljuk nem egyéb, minthogy őt elidegenit- sék a magyar nemzettől, melyet ő egy pár rövid év alatt jobban megismert, mint az osztrák államférfiak negyedfél évszázad aiatt, — nem akart különben is méltósága alatt levő vitatkozásba bocsátkozni, a miért is még csak ezt mondá: „Nem vérszomjas tigrishez, hanem a nagylelkű magyar orosz­lánhoz menekülök gyermekeimmel együtt. Ez nem fog bennünket bántani és meg fogja védelmezni gyermekeivel együtt az anyát, a ki hozzá bizalommal közeledett. Hisz a magyar nemzet önöknek is meg­bocsátott, kik évtizedeken keresztül az ő hóhérjai voltak. — Adieu !“ S a császárné hátat fordított a kétes jóbarátnak. Ekkor Viktória angol királynő levelét kézbesitik a császárnénak. Az angolok ki­rálynője és az indiák császárnője londoni palotáját ajánlja föl menedékhelyül „testvé­rének“ a szerencsétlen háborúk tartama aiatt, s egészen elfogulatlan emberek, köz­tük a dinasztia több tagja, kérve kérik a császárnét, hogy az angol ajánlatot elfogadja. — Erzsébet visszautasítja. „Biztosabb vágyók én és gyermekeim

Next

/
Thumbnails
Contents