Pécsi Közlön, 1899. november (7. évfolyam, 122-133. szám)
1899-11-05 / 122. szám
122. szám. VH. évfolyam.________________Pécs, 1899. vasárnap november 5. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : Rézbányay János. Előfizetések, reklamációk, a kiadóhivatalba . Kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a lie. nyomda épületébe. Félévre . . . . 3 frt. 1 Egyes szám ára 4 kr. Főmunkatárs : Hirdetések felvétetnek : A szerkesztői és kiadóhivatalVirág Ferenc. ban a liceumi nyomda épületében. Egész évre Előfizetési ár: . 6 frt. | Negyedévre . 1 frt. 50 kr. — Alapítványok és autonómia. Az 1871. évi autonómiai kongresszus radikális módon akarta az egyházvagyont a konfiskáció veszélyétől megmenteni. Az önkormányzati szervezet negyedik szakaszában ugyanis az összes egyházi javadalmakat, a katolikus alapítványokat és alapokat a magyarországi katolikus egyház tulajdonának jelentette ki, a javadalmasoknak csak a javadalmak hitbizományszerű haszonélvezetét hagyván meg, és egyúttal az egyházi vagyon tulajdonjogának a magyarországi egyház javára való telekkönyvi bekebelezését elhatározta. A konfiskáció veszélye ily eljárás mellett tényleg csökkent volna, de egy csapásra végrehajtatott volna az egyházi vagyon elvilágiasítása, szekularizácziója. Az egyházi vagyon, és pedig úgy a templomi és alapítványi, mint a javadalmi vagyon szent vagyon, tulajdona azon szent célnak, amelyre az alapító szándékánál fogva rendelve van. Ezen szent cél azon jogi személy, melyé a vagyon. Épen azért másra, mint ezen jogszemélyre, az egyházi vagyon telekkönyvileg nem is kebelezhető be. Nem kebelezhető az be a plébánosnak, sőt még a püspöknek nevére sem , az is elidegenítés volna. Az egyházi vagyonnak az autonómia útján való ilyen szekularizációjára manapság nem is gondol már senki. Most arról van szó, hogy a tulajdonjog maradjon a régiben, de az egyházvagyonnak, nevezetesen a templomok vagyonának, a kegyes alapítványoknak és mindenféle egyházi alapoknak kezelése menjen át a püspökökről, illetőleg a plébánosokról az autonómiára. Ez is szekularizáció, csak más formában. Az egyházi vagyon fentvázolt természetéből folyik, hogy a templompénzek, a kegyes alapítványok és katolikus alapok felett, melyeket mindösszesen „alapítványok“ néven nevezhetünk, másnak, mint az egyháznak intézkedési joga nincsen. Egyház alatt értjük az egyháznak törvényhozó és kormányzó hatalommal bíró elöljáróit, a püspököket, minden püspököt külön-külön is egyházmegyéjében, de az általános egyházjog határai közt. Magyarországon a püspökök ebbeli joga kilencszázéves szokás és a királyi rendeletek által is megerősítést nyert. De ha nincs is jogalap arra, hogy az autonómia az alapítványok kezelését magának követelje, nincsenek-e mégis elégséges okok arra, hogy a püspökök az alapítványok kezelését az autonómiának átengedjék ? Teljes átengedésről természetesen nem lehet szó, mert az egy, a püspöki méltósággal iure divino járó jog feladása volna, hanem csak arról, hogy az autonómia a kezelés gépies részét végezze, a lényegesebb intézkedéseknél azonban a püspök jóváhagyását kikérje, körülbelül úgy, mint a 27-es bizottság javaslata az iskolák felett ad terjedelmes jogkört az egyházmegyei tanácsnak és egyházközségi tanácsnak. Mik is volnának olyan okok, melyek ezen átengedést javulnak? Talán az alapítványoknak egy esetleges konfiskációtól való megmentése , erre nem szükséges a mostani kezelés megváltoztatása, elég az országos autonómiának szervezése. Ezen autonómia azután nemcsak saját, adózás útján egybegyűlt vagyonától nem fogja magát megfosztani engedni, hanem tekintélyének egész súlyával védeni fogja a kát. egyházi jogszemélyeknek, a templomoknak, alapítványoknak, javadalmaknak vagyonát is. Nem a papokét védi, hanem a szent célét, melyből „ Pécsi Közlöny“ tárcája. Alkony. Mosolygó alkony bontja szárnyát A sárgult őszi táj felett, A nyugvó napnak búcsú csókja Bearanyoz erdőt hegyet. Pihenni készül minden, minden . . . Hullasztja a fa levelét, Mint játszás közt elalvó gyermek Leejti kis játékszerét. A küzdés ismeretlen itten , Oly csendes, könnyű a halál. Elérte minden léte célját Az est most csöndesen leszáll. S vágy lep meg: igy múljak ki én is Egy jól töltött lét alkonyán : Dalos tavasz, aranytermő nyár, Mosolygó nyájas ősz után. Sipos István: Az én Otthonom. Irta : G. I. Betege vagyok ennek a városnak, szárnyaszegett, kedvetlen betege! Pedig itt születtem, itt ringatták bölcsőmet; ismerem zegét-zugát, bejártam már halmát-völgyeit — s mégis, nem ez az én világom ! Tekintetem itt örökre csak falakat lát, talál; bizonybizony olyan vagyok, mint a fogoly magasröptű vadsnadár! Bármerre nézzek, bármerre menjek, csak ház és ház, sürgő forgó emberek, mit szemeim észre vehetnek. Nem ez az én világom! Oda, hol a végtelen ködébe vész a csapongó tekintet s a képzetes, oda, oda vágyom én ! Bánt a civilizáció, az a rohamos haladás, mely karjára fog mindent, csak a szivet nem; mely tűrhetőbbé, jobbá, a század igényeinek megfelelőbbé tesz mindent csak a szívvel nem bajlódik semmit sem. Mit is neki a szív, ez apró húsdarab ! Hadd zojkogjon, hadd repedjen ! Pedig haj ! ennek nyugtalan vergődése s tulajdonosának ideges elégedetlensége, az emberi élet rideg si-vársága tragikus erővel bizonyítják, hogy az embernek a mindennapi kenyerén kívül még magasabb ideálokra is van szüksége. Bánt az a lárma, zsibongás, pokoli zaj, melylyel az emberek itt gsettelnek, nap nap után szüntelen ; az a törtetés az élet nehézségeinek megkönnyebítése céljából. Nem, nem ez az én világom ! Csöndes falusi magányba, jó, őszinte, becsületes, egyszerű emberek közé, erdők lombsátra alá, zuhogó patakok mellé, oda, ahol sohasem hallik más zsivaj, csak az Isten adta tiszta madárzaj, oda, oda vágyom én! Bolyongok az utcák tömkelegében, erre is arra is s nem találom helyemet sehol ! Kacér világ tárul szemeim elé, bár merre hordjam szemeimet, számítás, rafinéria csoszog a sima aszfalton, hazája ez. Ah ! nem az én világom ez, nem ! Ez a levegő megperzseli szívemet-lelkemet, elsenyveszti előbb-utóbb erőmet. Ki, ki e világból, éljek bár egymagam, csak azt ne lássam, mit a lelkem utál * * * Hát itt vagyok megint ? Alig tudok hinni szemeimnek, pedig úgy van, Bellyén vagyok. Rövid együttlét után engedve