Pécsi Közlön, 1899. november (7. évfolyam, 122-133. szám)

1899-11-05 / 122. szám

122. szám. VH. évfolyam. ________________Pécs, 1899. vasárnap november 5. P ÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Egész évre Előfizetési ár: . 6 frt. | Negyedévre . 1 frt. 50 kr. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : Rézbányay János. Előfizetések, reklamációk, a kiadóhivatalba ; Kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a lie. nyomda épületébe. Félévre . . . . 3 frt. 1 Egyes szám ára 4 kr. Főmunkatárs : Hirdetések felvétetnek : A szerkesztői és kiadóhivatal­— Virág Ferene. ban a lieeumi nyomda épületében. Alapítványok és autonómia. Az 1871. évi autonómiai kon­gresszus radikális módon akarta az egyházvagyont a konfiskáció veszé­lyétől megmenteni. Az önkormány­zati szervezet negyedik szakaszában ugyanis az összes egyházi javadal­makat, a katolikus alapítványokat és alapokat a magyarországi katolikus egyház tulajdonának jelentette ki, a ja- vadalmasoknak csak a javadalmak hit- bizományszerü haszonélvezetét hagy­ván meg, és egyúttal az egyházi vagyon tulajdonjogának a magyar- országi egyház javára való telek­könyvi bekebelezését elhatározta. A konfiskáció veszélye ily el­járás mellett tényleg csökkent volna, de egy csapásra végrehajtatott volna az egyházi vagyon elvilágiasitása, szekulárizácziója. Az egyházi vagyon, és pedig úgy a templomi és alapítványi, mint a javadalmi vagyon szent vagyon, tulajdona azon szent célnak, amelyre az alapitó szándékánál fogva ren­delve van. Ezen szent cél azon jogi személy, mélyé a vagyon. Épen azért másra, mint ezen jogszemélyre, az egyházi vagyon telekkönyvileg nem is kebelezhető be. Nem kebelezhető az be a plébánosnak, sőt még a püspöknek nevére sem ; az is elide­genítés volna. Az egyházi vagyonnak az auto­nómia utján való ilyen szekularizá­ciójára manapság nem is gondol már senki. Most arról van szó, hogy a tulajdonjog maradjon a régiben, de az egyházvagyonnak, nevezetesen a templomok vagyonának, a kegyes alapítványoknak és mindenféle egy­házi alapoknak kezelése menjen át a püspökökről, illetőleg a plébánosok­ról az autonómiára. Ez is szekulárizáció, csak más formában. Az egyházi vagyon fentvázolt természetéből folyik, hogy a tem­plompénzek, a kegyes alapítványok és katolikus alapok felett, melyeket mindösszesen „alapítványok“ néven nevezhetünk, másnak, mint az egy­háznak intézkedési joga nincsen. Egyház alatt értjük az egyháznak törvényhozó és kormányzó hatalom­mal biró elöljáróit, a püspököket, minden püspököt külön-külön is egy­házmegyéjében, de az általános egy­házjog határai közt. Magyarországon a püspökök ebbeli joga kilencszáz- éves szokás és a királyi rendeletek által is megerősítést nyert. De ha nincs is jogalap arra, hogy az autonómia az alapítványok kezelését magának követelje; nincse- nek-e mégis elégséges okok arra, hogy a püspökök az alapítványok kezelését az autonómiának átengedjék ? Teljes átengedésről természete­sen nem lehet szó, mert az egy, a püspöki méltósággal iure divino járó jog feladása volna, hanem csak arról, hogy az autonómia a kezelés gépies részét végezze, a lényegesebb intéz­kedéseknél azonban a püspök jóvá­hagyását kikérje, körülbelül úgy, mint a 27-es bizottság javaslata az iskolák felett ad terjedelmes jogkört az egyházmegyei tanácsnak és egy­házközségi tanácsnak. Mik is volnának olyan okok, melyek ezen átengedést javalnák? Talán az alapítványoknak egy esetleges konfiskációtól . való meg­mentése ? erre nem szükséges a mostani kezelés megváltoztatása, elég az országos autonómiának szerve­zése. Ezen autonómia azután nem­csak saját, adózás utján egybegyült vagyonától nem fogja magát meg­fosztani engedni, hanem tekintélyének egész súlyával védeni fogja a kát. egyházi jogszemélyeknek, a templo­moknak, alapítványoknak, javadal­maknak vagyonát is. Nem a papokét védi, hanem a szent célét, melyből „ Pécsi Közlöny“ tárcája. Alkony. Mosolygó alkony bontja szárnyát A sárgult őszi táj felett, A nyugvó napnak búcsú csókja Bearanyoz erdőt hegyet. Pihenni készül minden, minden . . . Hullasztja a fa levelét, Mint játszás közt elalvó gyermek Leejti kis játékszerét. A küzdés ösmeretlen itten ; Oly csendes, könnyű a halál. Elérte minden léte célját Az est most csöndesen leszáll. S vágy lep rneg: igy múljak ki én is Egy jól töltött lét alkonyán : Dalos tavasz, aranytermő nyár, Mosolygó nyájas ősz után. Sipos István. Az én Otthonom. Irta : G. I. Betege vagyok ennek a városnak, szár- nyaszegett, kedvetlen betege! Pedig itt szü­lettem, itt ringatták bölcsőmet; ismerem zegét-zugát, bejártam már halmát-völgyeit — s mégis, nem ez az én világom 1 Tekintetem itt örökre csak falakat lát, talál; bizony­bizony olyan vagyok, mint a fogoly magas­röptű vadsnadár! Bármerre nézzek, bármerre i menjek, csak ház és ház, sürgő forgó em­berek, mit szemeim észre vehetnek. Nem j ez az én világom! Oda, hol a végtelen ködébe vész a csapongó tekintet s a kép­zetes, oda, oda vágyom én 1 Bánt a civilizáció, az a rohamos hala- i dás, mely karjára fog mindent, csak a szi­vet nem; mely türhetőbbé, jobbá, a század ; igényeinek megfelelőbbé tesz mindent csak a szívvel nem bajlódik semmit sem. Mit is | neki a szív, ez apró husdarab ! Hadd zo- j kogjon, hadd repedjen ! Pedig haj ! ennek i nyugtalan vergődése s tulajdonosának ide- ' ges elégedetlensége, az emberi élet rideg si- 1 vársága tragikus erővel bizonyítják, hogy az embernek a mindennapi kenyerén kívül még magasabb ideálokra is van szüksége. Bánt az a lárma, zsibongás, pokoli zaj, melylyel az emberek itt gseftelnek, nap nap után szüntelen ; az a törtetés az élet nehéz­ségeinek megkönnyebitése céljából. Nem, nem ez az én világom 1 Csöndes falusi magányba, jó, őszinte, becsületes, egyszerű emberek közé, erdők lombsátra alá, zuhogó patakok mellé, oda, a hol sohasem hallik más zsivaj, csak az Isten adta tiszta ma­dárzaj, oda, oda vágyom én! Bolyongok az utcák tömkelegében, erre is arra is s nem találom helyemet se­hol ! Kacér világ tárul szemeim elé, bár merre hordjam szemeimet, számítás, rafinéria csoszog a sima aszfalton, hazája ez. Ah ! nem az én világom ez, nem 1 Ez a levegő megperzseli szivemet-lelkemet, elsenyveszti előbb-utóbb erőmet. Ki, ki e világból, éljek bár egymagám, csak azt ne lássam, mit a lelkem utál * * * Hát itt vagyok megint ? Alig tudok hinni szemeimnek, pedig úgy van, Bellyén vagyok. Rövid együttlét után engedve

Next

/
Thumbnails
Contents