Pécsi Közlön, 1899. november (7. évfolyam, 122-133. szám)

1899-11-05 / 122. szám

„PÉCSI KÖZLÖNY“ 1899. november 5. ügyekben a szervezet 87—96. §§-ai; ezen ügyek havonkint nem egy, hanem két ülést is kitölthetnek. Ha most még az alapítványok kezelésé­nek jogi részét is ezen tanácsra rónák, az a rendes kezelő személy­zeten (alapítványi hivatal) kivül, külön alapítványi irodát tarthatna. Most elvégzik ezen dolgot az alapít­ványok terhelése nélkül, a megyés püspök udvari papjai. Az országos igazgató-tanácsnak a 111—131. §§-ban vázolt hatásköre már valóban nagyon szűk. Sok pa­ragrafus, de kevés tartalom. Bele­szólni a püspök-kinevezések előtti kandidációba; nézni a katolikus val­lási, tanulmányi és egyetemi alapok­nak mások által való kezelését, a nélkül, hogy abba tényleg befolyna; püspök-javadalmak átvételénél-átadá- sánál kiküldöttje által szerepelni, a királyi katolikus intézetek tanárait választani: ez az egész. Ezen húsz §§. helyett csak két újat kellene csinálni: egyiket az autonómiának püspök-jelölési kizáró­lagos jogáról, a másikat a katolikus vallási-, tanulmányi és egyetemi alap kezeléséről. Ez utóbbi is ugyan sze- kulárizió lesz, de nekünk kívánato­sabb faja a szekulárizációnak, mint az eddigi volt. A mostani húsz pa­ragrafus ez által vagy elesnék, vagy magától értődnék, és: megvolna az igazgató-tanácsnak a szükséges ha­táskör és tekintély, a püspökök jog­körének csorbítása nélkül is. Ninfcs tehát semmi, ami az ala­pítványoknak az autonómia kezelése alá való bocsátását indokolttá tenné. Kezelje azért csak a plébános a melléje az egyházközségi tanács által kirendelt templomgondnokkal, egye­temben — aki azonban külön személy legyen az egyházközségi (iskolai) gondnoktól —, a plébániájában létező templompénzeket, alapítványokat. Ke­zeljék tovább a káptalanok az egyházmegyei természetű alapítvá­nyokat és alapokat, gyümölcsöztes- sék a náluk elhelyezett plébániai alapítványokat is. Ok mindnyájan a püspöknek felelősek, aki egyúttal a legfőbb jóváhagyó, döntő hatóság az alapítványi ügyekben. De gyakorojon ezen ősi kezelők­kel szemben ellenőrizési jogot az uj tényező is, az autonómia: az egy­házközségi tanács, a templomi és alapítványi számadások felülvizsgálá­sát, az esperes elnöklete alatt, telje­sítő helyi számvizsgáló bizottságba két tagnak kiküldése által; az egy­házmegyei tanács pedig az által, hogy a káptalan által a kezelése alatt, álló alapokról adandó zárszáma­dások felülvizsgálásánál évenkint saját kebeléből kikülctendő két tagja által képviselteti, nemkülönben két tag által állandóan képviselteti magát az egyházmegyei számvevőségben is, mely a plébánosok által kiállított évi templomi és alapítványi számadáso­kat felülvizsgálja. Az alapítványok eddigi kezelése már kiállotta a sok százéves próbát és épen azért még folyton kelt nemes- lelkű adakozókban bizalmat, hogy ezen ősi sáfárra bízzák maguktól megvont filléreiket, alapítványaikat. Régi forrást bolygatni annyi, mint azt betömni. Maradjanak tehát a kereszt, a templom, az oltár oltalma alatt félté­kenyen őrizett alapítványaink. Hanuy Ferenc Bel- és Külföld. — A mócsai eset. Az emlékezetes mócsai hőstett mesterei felett Komárom vármegye választmánya, Sárközy Aurél főispán elnöklete alatt, már ki mondotta az ítéletet. Az embertelen megyei tisztvise - löket egyhangúlag ítélték el hivatalvesztésre. Szabó Kálmán szolgabiró és Molnár Gedeon 2. minden katolikus —- az alaptermé­szete szerinti qualifikáció feltételezése mellett — részesülhet. Vagy talán az eddigi kezelés nem volt elég megbízható ? Ha plé­bánosainknak értelmi és erkölcsi minő­sítését a hitközségi tanács által ki­küldendő vagyongondnokéval, ha a püspök, illetve a káptalanok tagjai­nak bizalmat gerjesztő és teljes kezességet nyújtó állását, személyét tekintjük, nem kell félnünk ezen ellenvetés alaposságától. Amennyiben pedig az alapítványoknak egyház- megyei kezelése szakképzettséget igé­nyel, a püspök, illetve a káptalanok és szerzetesek szervezhetnek szak­emberekből az ő vezetésük alatt álló kezelő személyzetet (egyház- megyei alapítványi hivatal), mint szerveztek már Pécsett, Veszprémben, Szatmárit és más helyeken. Vagy talán az indokolja az át­engedést, hogy az autonómiának adjunk dolgot és tekintélyt az ala­pítványok átengedése által ? Ezen ellen­vetés érdemel még legtöbb figyelmet. Az autonómiának a 27-es bizott­ság szervezet-javaslatában kontemp- lált közegei közül az egyházközségi tanács és az országos igazgató tanács jöhetnek itt szóba, mert ezek a végre­hajtó közegek, mig az egyházközségi gyűlés és az országos katolikus gyűlés törvényhozási és fontos ügyekben jóvá­hagyási hatáskörrel felruházott, éven- kint csak egyszer ülésező, testületek. Az egyházközségi tanácsnak havi egy gyűlésén bőségesen elég dolga van az iskolaszéki, egyház- községi ügyek tárgyalásával. Olvassa el csak bárki is a szervezet 71—78. §§-ait. Ezen hatáskör a szükséges te­kintélyt is megadja az egyházköz­ségi tanácsnak. Az egyházmegyei tanácsnak úgy­szólván szentszéki és egyházmegyei tanfelügyelői jogkört adnak iskolai cot s oda építették az oldalfalas átjárót. Szép igy is, de szebb volna, ha úgy marad, mint volt valaha. Ha látná az ember, eszébe jutna mindig a régi, régi múlt az ő regényes szépségeivel. Ezt a fészket szeretem én, ennek az erdőbe dugott magányát, ennek a csöndjét bálványozom. Ha megunom magam benn, kimegyek a kertbe kedvenc helyemre, az őrtorony mellé, hol ernyőt képeznek felet­tem a fák, hol folyondárok, harasztok s egyéb vadnövények alkotnak egy kedves csoportot. Ott leülök a fehér asztal mellé, tenyeremre hajtom fejemet s — elmélkedem, vagy olvasok. Mellettem a sürü cserjében ugrál a sok énekes, közel jönnek annyira, hogy megfoghatnám őket, s nekem tetszik ez; mozdulatlanul ülök ott egy helyben s figyelgetem a madarakat, hogy eszik az érett bogyókat, hogy kergetik a lepkét, a zümmögő legyet. Egy sem sejti, hogy figyelőjük akadt, bátran tesznek-vesznek mindent; de csak meg kell mozdulnom egy parányit: hess! megrebben a vig társaság, menekül, csakhamar azonban ott vannak újra. E kedves helyen még nem unatkoz­szivem nógatásának, futok ki a parkba kedvelt helyeimre, hogy lássam, úgy van-e minden, a hogy tavaly volt, nem változott-e meg szépségük, melylyel szivemet-lelkemet elbájolák. Meg kell néznem minden fát, bokrot, sétautat, hiszen tiz év ábrándja-búja fűzi őket hozzám. Igen tiz év ábrádja, öröme, búja! Itt kergettem ágról ágra, fáról-fára a madarakat, mint fejletlen gyermek, itt bo­lyongtam szélben-csöndben, ábrándba me­rülve a lombsátrak alatt, itt tanultam sze­retni a természetet, annak minden nyilvá nulását. Ide vágyódtam, ha a kötelesség tőle távol tartott, ez volt buzditóm, remé­nyem, ha a munkában kimerültem. Itt üdült fel fáradt testem-lelkem, itt gyüjött erőt újabb küzdelemre. Ne csodálja hát senki, ha úgy szeretem. De van is rajta mit szeretni 1 Csinos falucska keleti végén vagy 20 holdnyi be- fásitott területnek majdnem közepén áll a szerény várkastély, Szavójai Eugén herceg kedves bagoly-fészke. Közel két század vihara vonult el tornya felett s még mindig rendületlen áll. Kőből faragott címere négy sarkában egy-egy szám vonja meg szeré nyen magát, minden kérkedés nélkül, pedig 1714-ik esztendőt, a keserves török-világ végenyészetét s a haza felszabadulását re­gélhetnék a jelen gyönge ivadéknak, ha meg tudnának szólalni ! Vaskos tornya végig néz az angol park hatalmas fa-óriásainak tetején, búbján csillog a villámháritó aranyozott keresztje, a mint ráhull a búcsúzó nap sugára. Régi szép idők, hová tüntetek ? Puskaropogás, ágyudörgés nem zavarja már a néma csen­det, halálhörgés, sebzett honfiak jajai nem vegyülnek a madár dalába. Varjú repül felette, búsan károgja el egyhangú pana­szát : kár, kár. Mintha hallanám a föld alól az itt eltemetett harcosok tompa sóhaját: „Elfeled­tetek bennünket! Elporhadt testünk felett kacagtok, s nem hullattok értünk egy árva könyet sem ! ..." A vársánc üres, nem játszik benne többé a hullám fodraival a lenge szél; külső oldalát a leomló föld s ember keze rézsútossá tette s aztán benőtte a pázsitos fü. A felvonó hid eltűnt s he­lyébe betöltötték a nagy kapu előtt a sán-

Next

/
Thumbnails
Contents