Pécsi Közlöny, 1900. augusztus (8. évfolyam, 62-70. szám)

1900-08-02 / 62. szám

PÉCSI KÖZLÖNY Politikai lap. Megjelenik minden szerdán és szombaton este. 1900. Augusztus 2. Csütörtök VIII. évfolyam 62. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szepesy­ utca 3. (Püspöki könyvtár-épület.) Kéziratot nem ad vissza, a szerkesztőség Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő : Dr. HAN­Y FERENCZ. Előfizetési árak: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 12 fill Nyilt-térben 1 sor 40 fill. Gabonaértékesítés. A kultúra haladásával párhuza­mosan halad a produktiv munka érték­­növekedése. Ennek figyelembe véte­lével jogosultnak kell tartanunk azt a körülményt, hogy úgy az élelmi, mint az ipari cikkek folytonos áremel­kedésben vannak. Eltekintve természe­tesen úgy a közvetítő kereskedelem, mint az ipari szövetkezéseknek az élelmi és ipari cikkek áremelkedését előidéző jogosulatlan befolyásától. Annál különösebbnek kell tarta­nunk, hogy a mezőgazdasági főter­mény, a kenyérmagvak folytonos értékcsökkenést szenvednek. Termé­szetesen a merkantilizmus részéről az árcsökkenés bőséges magyaráza­tával találkozunk, melyet azonban annál kevésbbé fogadhatunk el őszinte magyarázatnak, mert tapasztalati tény, hogy a merkantilizmus térfog­lalásával kezdtek gyökeret verni azok az intézmények és szervek, me­lyek a gabona értékcsökkenését idézték elő. Bizonyos, hogy a gabonaértéke­sítés dolgában nálunk rendkívül pri­mitív viszonyok vannak. Ennek kö­vetkezménye az, hogy a gazda sok­kal kevesebbet kap a gabonájáért, mintha bizonyos szervezetek állaná­nak rendelkezésünkre, melyek az ér­tékesítést a közvetítés felesleges mun­kájának mellőzésével tennék lehetővé. Ezeknek a szervezeteknek a létesü­­lését eddig csak az a politika tette lehetetlenné, mely mindenben azok­nak az elemeknek kedvezett, melyek a spekuláció és közvetítés szerepét tudják a nemzeti produktivitás leg­becsesebb munkájának feltüntetni. Dehát újabb időben nagyot for­dult a világ. Kezdjük belátni, hogy a föld és terményeinek védelme nem­zeti feladatot képez. Mert a közvetí­tés hizlalása a spekuláció, nemzeti szempontból értéktelen, sőt veszedel­mes elemeket szaporítja, a termelő osz­tály védelme pedig a nemzet konszo­lidálásának alapvető munkáját képezi. Hihetőleg ezek az eszmék lebeg­tek a földmivelésügyi kormányzat szeme előtt, midőn arra határozta el magát, hogy a gabonaértékesítés dol­gában akcióba lép. Darányi minisz­ter ugyanis azért, hogy a gazdák előnyösebben értékesíthessék gaboná­jukat, elhatározta, hogy a gabona­­értékesítési szövetkezeteket támogatni, állami segélyben fogja részesíteni. Minthogy a gabonaértékesítő szö­vetkezetek intézménye a külföldön jól bevált, a miniszter az intézmény tanulmányozására szakértőket fog ki­küldeni. Egy nagy horderejű akcióval van itt dolgunk. Alert eddig úgy állt a do­log, hogy az értékesítés semmi szerve­zettel nem bírván, a kedvezőbb kon­junktúrákat épen csak azok tudták kihasználni, akik jobb anyagi szitu­ációk között éltek. Pedig ezek ugyan­csak kis számmal vannak. A legtöbb a szükséglet szerint értékesítette a gabonáját, tekintet nélkül a tőzsdei árfolyamok hullámzására. És hogy a tőzsde mennyire ki tudja használni a gazda kényszerhelyzetét, az általá­nosan ismeretes. A gazdára nézve ez a hátrányos helyzet azonnal megváltoznék, ha gabonaraktár és értékesítő szövet­kezetek hálóznák be az országot, melyek lehetővé teszik, hogy a kis­gazda is bevárhassa a jobb árakat, mert nem kényszerül azonnal aratás után eladni, hanem gabonáját berak­tározza és előleget kap rá, míg a szövetkezet bevárja a legkedvezőbb konjunktúrákat. • Végeredményében ez az intézmény a gabonaértékesítés függetlenítését jelenti a közvetítés gyámkodása alól, azért örömmel tekintünk az akció megkezdése elé. Klisohanek­ Ödön: „Pécsi Közlöny tárcája Bákászás, írta : G. J A nagyvárosi ember élvezettel eszi meg a főt­rák innyenc falatjait, anélkül, hogy tudná, mikép kerülhetett a város pia­cára, hogyan fogták, mivel kerítették meg, hol, merre. Pedig mindez nagyon érdekes kérdés. Érdekelne is sokat, de hát honnan tudja meg, ki adhatna neki felvilágosítást. A lexiconok leírása száraz, tudálékos, ab­ban nem talál gyönyörűséget, de nincs is meg mindenkinek, mert méregdrága pénzbe kerül. Ezért óhajtok egy kis felvilágosítás­sal, meg egy kis szórakozással is szolgálni a meleg délutáni szieszták unalmának elű­zésére, ha szíves olvasóim meghallgatni kegyeskednek. Elmúlt a régi jó idő, mikor még tö­méntelen mennyiségben nyüzsgött a rák a folyamok, patakok, tavak partján, fenekén s egyhamar nem is fog visszajönni; álta­lános ugyanis a panasz, hogy kevés ma­napság a rák, hogy alig kerül piacra is. Mi ennek az oka ? A nép mai napig sem tudja megérteni, de analógiával megmagya­rázhatjuk, hogy a miként a szőlő levelét megöli, elhervasztja, megszárítja egy bizo­nyos penészgomba, akként a rákot is meg­támadta vagy 20 esztendővel ezelőtt egy penészgomba faj (Saprolegnia fajába tar­tozik,­ a­melytől elhullott, elpusztult a rák is mind. A rákászó nép csak azt vette észre, hogy a folyók, tavak partja egy­szerre megtellett rákkal, melyek kínosan vergődtek a sekélyes vízben, mig kimúltak. A hal fejét felütötte ez a penészgomba, ott hamarosan kipusztult a rák. Hasztalan ta­pogatott azután már a rákász a part lyuk­­jaiban s a vízinövények között; hasztalan vetette be „rácsa“ hálóját, nem került ke­ze ügyébe egy sem. Manapság csak a zárt tavak, patakok vizében él még, de ha ott is szaporítani kezdenék az állományt idegen rákokkal, hamarosan elpusztulna mind. Magam is szemtanúja voltam az ilyen rák­pusztulásnak. Múlt évben 3000 drbot bocsá­tottak szabadon a belgai tóban, hogy újra megnépesítsék a tavat, de bár augusztus­ban már mindenfelé láttuk, mint siet a sze­gény rák a partra, hol vergődve, kínlódva hamarosan kimúlt. S ez nem csak nálunk van így, hanem az egész világon. Négy évvel ezelőtt még untig elég volt a helyes uradalomhoz tartozó „Létfok“-ban, akkor kendert áztattak abban a fokban, a mitől szintén seregesen pusztul a hal is, a rák is. A Dunában, Drávában s mellék­vizeiben pedig már rég felütötte fejét az a rákfene. Abból az időből, a­mikor még volt, óhajtok egyik rákászatomról megemlékezni. Kedves foglalkozásom volt mindig a rákfogás s azért örömmel ragadtam meg mindenkor az alkalmat, ha erről volt szó. Kecsegtetett természetesen a biztos siker is, mely sohasem hazudtolta meg remé­nyeimet. Néhány barátunk látogatott meg ben­nünket. Az erdőmester, hogy elfoglaljon ben­nünket, azt a tervet proponálta, hogy más­nap menjünk ki a Létfokra rákászni. Persze örömmel ráálltunk. Mindjárt hozzáláttunk a „rácsok“ készítéséhez. A hajdú előteremtette

Next