Pécsi Közlöny, 1900. október (8. évfolyam, 80-87. szám)

1900-10-04 / 80. szám

PÉCSI KÖZLÖNY Politikai lap. Megjelenik minden szerdán és szombaton este. 1900. Október 4. Csütörtök VIII. évfolyam 80. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szepesy­ utca 3. (Püspöki könyvtár-épület.) Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő: Dr. HAN­Y FERENCZ. Előfizetési árak: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 12 fill. Nyilt­ térben 1 sor 40 fill. „A protestantizmus jogo­sultsága“. Uj csengésű, eddig ritkán hal­lott hangok hangzottak el azon éli­te protestáns irodalmi nagygyűlésen, a­mely az előkelő Pozsony falai között a múlt héten folyt le. A ra­­cionalista és a szubjektivitás alkotta vallásbölcseleti eszmék és elvek meg­szokott tónusán egy magasabb, elő­kelőbb szellemű felfogást láttunk itt­­ott keresztülcikkezni, a­mely bizonyos pozitív, hogy ne mondjam természet­fölötti, tehát már valóban hitbeli színezettel bírt. Nem hiába kelti föl a figyelmet s érdeklődést az ily conceptioju protestáns felfogás akkor, midőn nap­nap után mindjobban látjuk tünedezni a protestáns emlékből a valóban hit­elvi felfogást, a midőn nap-nap után a protestantizmus legelőkelőbb vezető férfiai, egy Hegedűs, Zsilinszky finom, distinguált elméje is csak oly gyenge vélemények s nyilatkozatok szövege­zésében forgácsolódik szét, a­melyek, minthogy semmi pozitívet nyújtani nem képesek, egy klasszikus, protes­táns frázis gyönyöreiért, sokszor a történeti programatikának is már a köztudatban élő s megszentelt hagyo­mányaival s tényeivel szakítani ké­szek ; s legtöbbször oly szélsőségekre ragadják a protestáns telivérséget, hogy mint egy Zsilinszky is csak legutóbb saját komoly szellemének egész presztízsét egy történetileg ne­vetséges, de „n­a­gy m­o­n­d­á­s“-nak áldozatul hozni nem átall. A jelenlegi társadalmi világnéz­et­i felfogás a protestantizmus esz­méiből izzott ki; ez a szellem él a jelenlegi hit- és erkölcsfelfogásban; ez a szellem közelebb áll szt. István szelleméhez, mint üldözőink szelleme (1. Zsilinszky beszédjét a szt. István jubileumkor), szóval a protestantizmus az élet, az áldás és üdv, a gyakor­lati katolikus világnéz­et s felfogás elavult, túlhaladott álláspont! Mindig valami elnyűtt szótárt tartanak ez urak ilyenkor kezükben s a jól ismert közönségnek szánt ilyféle röppentyűk mindig újaknak tetszenek; de az a megfigyelésre méltó s legcsodálatosabb bennük, hogy midőn kettyüs kézzel kiröppen­tik e szelid nyilakat, mindjárt önma­guk is, mint a nyilas, ki nem bizik­­ saját fegyvere irányításában . . . s hátha vissza talál pattani hamarosan vissza - visszakapják fejüket, gyors tempóban behúzzák nyakukat, s az előkelő hangok finom tónusába bur­kolva „nem fanatizmussal, hanem „sine ira“ és csak „cum studio“, módjával konstatálási szándékkal (!), szóval erősen felvértezett, a sima, sőt hízelgő érintkezések nyelvén lépnek fel s állnak a szintérre. Ily figyelemre méltók voltak ez alkalommal Hegedűs miniszter elmés s programmszerű nyilatkozatai. So­kat mondott szépen, de nem találóan. A cél a legvakmerőbb: kis eszkö­zökkel akarja kikutatni a társaság „a protestáns történelmet“ azért, hogy a protestantizmus jogo­sultságát az országban a múlt által bebizonyítsa, a gyökerezésben rejlő erőt azután átvigye a nép lelkületébe, hol új életerő erősítse s szilárdítsa a hitet s a tisztult erkölcsöket.“ Eszmélődve e programmszerű nyilatkozat fölött, indokolt gyanú lo­pódzik történeti tudatunkba, ha vár­jon meg fogja-e találni a protestan­tizmus múltjában ama tényeket, ama nagymérvű alapokat, a­melyekre majd támaszkodva meggyőződéssze­­rűen látja igazolva ama kiválóan nagy befolyás jogosultságát az iro­dalmi s tudományos, a politikai tár­sadalmi s közéletben, a­melylyel most bír — úgy­szólván — a katoli­cizmus fölött. Úgy hiszszük a protestáns iro­dalmi társaság alig fogja megtalálni ezen alapokat. Mert bár hogyan tanulmányozza valaki a „protestáns történelem“ múltját, sohasem fog ama meggyő­ződésre jutni, hogy a protestan­tizmus a jelenlegi társadalmi, állami, kulturális szervezetben valaha nagyobb jogokat formálhatna, hazánkban mint élvet, különösen a már-már túlten­­gésbe esett erős protestáns izó kor­mányok s irodalmi tényezők szerep­lése óta. Hisz sajnos már-már a köztu­datba kezdett átmenni, hogy a nagy irodalmi tényezők s az egészséges állami s nemzeti aspirációk a protes­tantizmushoz fűződnek, vele élnek s halnak el. Úgy­ tüntetni föl a protestantizmust, mintha hitelét s jogosultságát már tel­jesen vesztette volna, még Hegedűs­től is nagy pesszimizmus. Nem ezért nem találja meg a szilárdító erőt a nép között, hanem azért, mert a protestáns szellem maga már föllépé­sében, lényegében nélkülözte a nép iránt való érzéket s ezzel egyúttal közönyössé s idegenné is lön a nép szenvedései s szükségletei iránt. Egy baja volt mindig, hogy, ahol túlsúlyra vergődött, az állami hata­lom szárnya alá menekült é­s azután , a helyett, hogy a népért áldozott­­ volna, mindenütt a mint azt Guizot a német a protestantizmusról s Döl­­­­linger valamennyi protestáns ország­ról fényesen bebizonyitá, a szabadság helyett a szolgaságot, a despotiz­­must s absolutizmust ápolta. Tehát nem a protestáns történelem tanulmányozásával s kutatásával fogja Hegedűs s vele a protestáns irodalmi társulat annak hazánkban való jogo­sultságát elismertetni, s vele a nép­szellemre állandó rögzítő­ hatást­ gya­­korolni, mert azon meggyőződésre fog jutni, hogy amúgy is túltengésben van a protestáns jogosultság, s koránt­­sincs meg az arány jelenlegi állása, előkelősége s történeti múltjának ér­demei között, hanem jogosultságának korlátai között mozogva igyekezzék lerázni a hatalmi túlsúly, az állam nyűgét s ne meneküljön egy-egy jogá­nak, elvének föláldozásával a hata­lom szárnyai alá, hanem szellemi függetlenségének érzetében szálljon síkra a nép kulturális s anyagi bol­­boldogulásának, politikai s erkölcsi szabadságának érdekeiért, akkor meg­találja elismerését maga körében, sőt talán még ellenfeleinek oly feketére festett táborában. Maradjon a protestantizmus val­lási tényező, mint ilyen küzdjön egyenlő fegyverekkel a kath. egyház ellen: tudománynyal, hitbuzgalommal, az erények gyakorlásával, kharitativ működésével. Ilyen versenytől a kath. egyház nem fél, előre is biztosnak érzi ma­gát, isteni segítség folytán hogy elvigye a győzelmi pálmát. Ne ijed­jen meg tehát a protestantizmus sem és ne keressen természetellenes szövetségest a túlnyomóan katoliku­sokból álló parlamentnek felelős kor­mányban vallás-erkölcsi prosperálá­sához hatalmi eszközökben is tápol. Ha ilyen egyenlő lesz a küzde­lem, akkor válik majd csak el, vaj-

Next