Pécsi Közlöny, 1900. október (8. évfolyam, 80-87. szám)
1900-10-04 / 80. szám
PÉCSI KÖZLÖNY Politikai lap. Megjelenik minden szerdán és szombaton este. 1900. Október 4. Csütörtök VIII. évfolyam 80. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szepesy utca 3. (Püspöki könyvtár-épület.) Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő: Dr. HANY FERENCZ. Előfizetési árak: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 12 fill. Nyilt térben 1 sor 40 fill. „A protestantizmus jogosultsága“. Uj csengésű, eddig ritkán hallott hangok hangzottak el azon élite protestáns irodalmi nagygyűlésen, amely az előkelő Pozsony falai között a múlt héten folyt le. A racionalista és a szubjektivitás alkotta vallásbölcseleti eszmék és elvek megszokott tónusán egy magasabb, előkelőbb szellemű felfogást láttunk ittott keresztülcikkezni, amely bizonyos pozitív, hogy ne mondjam természetfölötti, tehát már valóban hitbeli színezettel bírt. Nem hiába kelti föl a figyelmet s érdeklődést az ily conceptioju protestáns felfogás akkor, midőn napnap után mindjobban látjuk tünedezni a protestáns emlékből a valóban hitelvi felfogást, a midőn nap-nap után a protestantizmus legelőkelőbb vezető férfiai, egy Hegedűs, Zsilinszky finom, distinguált elméje is csak oly gyenge vélemények s nyilatkozatok szövegezésében forgácsolódik szét, amelyek, minthogy semmi pozitívet nyújtani nem képesek, egy klasszikus, protestáns frázis gyönyöreiért, sokszor a történeti programatikának is már a köztudatban élő s megszentelt hagyományaival s tényeivel szakítani készek ; s legtöbbször oly szélsőségekre ragadják a protestáns telivérséget, hogy mint egy Zsilinszky is csak legutóbb saját komoly szellemének egész presztízsét egy történetileg nevetséges, de „nagy mondás“-nak áldozatul hozni nem átall. A jelenlegi társadalmi világnézeti felfogás a protestantizmus eszméiből izzott ki; ez a szellem él a jelenlegi hit- és erkölcsfelfogásban; ez a szellem közelebb áll szt. István szelleméhez, mint üldözőink szelleme (1. Zsilinszky beszédjét a szt. István jubileumkor), szóval a protestantizmus az élet, az áldás és üdv, a gyakorlati katolikus világnézet s felfogás elavult, túlhaladott álláspont! Mindig valami elnyűtt szótárt tartanak ez urak ilyenkor kezükben s a jól ismert közönségnek szánt ilyféle röppentyűk mindig újaknak tetszenek; de az a megfigyelésre méltó s legcsodálatosabb bennük, hogy midőn kettyüs kézzel kiröppentik e szelid nyilakat, mindjárt önmaguk is, mint a nyilas, ki nem bizik saját fegyvere irányításában . . . s hátha vissza talál pattani hamarosan vissza - visszakapják fejüket, gyors tempóban behúzzák nyakukat, s az előkelő hangok finom tónusába burkolva „nem fanatizmussal, hanem „sine ira“ és csak „cum studio“, módjával konstatálási szándékkal (!), szóval erősen felvértezett, a sima, sőt hízelgő érintkezések nyelvén lépnek fel s állnak a szintérre. Ily figyelemre méltók voltak ez alkalommal Hegedűs miniszter elmés s programmszerű nyilatkozatai. Sokat mondott szépen, de nem találóan. A cél a legvakmerőbb: kis eszközökkel akarja kikutatni a társaság „a protestáns történelmet“ azért, hogy a protestantizmus jogosultságát az országban a múlt által bebizonyítsa, a gyökerezésben rejlő erőt azután átvigye a nép lelkületébe, hol új életerő erősítse s szilárdítsa a hitet s a tisztult erkölcsöket.“ Eszmélődve e programmszerű nyilatkozat fölött, indokolt gyanú lopódzik történeti tudatunkba, ha várjon meg fogja-e találni a protestantizmus múltjában ama tényeket, ama nagymérvű alapokat, amelyekre majd támaszkodva meggyőződésszerűen látja igazolva ama kiválóan nagy befolyás jogosultságát az irodalmi s tudományos, a politikai társadalmi s közéletben, amelylyel most bír — úgyszólván — a katolicizmus fölött. Úgy hiszszük a protestáns irodalmi társaság alig fogja megtalálni ezen alapokat. Mert bár hogyan tanulmányozza valaki a „protestáns történelem“ múltját, sohasem fog ama meggyőződésre jutni, hogy a protestantizmus a jelenlegi társadalmi, állami, kulturális szervezetben valaha nagyobb jogokat formálhatna, hazánkban mint élvet, különösen a már-már túltengésbe esett erős protestáns izó kormányok s irodalmi tényezők szereplése óta. Hisz sajnos már-már a köztudatba kezdett átmenni, hogy a nagy irodalmi tényezők s az egészséges állami s nemzeti aspirációk a protestantizmushoz fűződnek, vele élnek s halnak el. Úgy tüntetni föl a protestantizmust, mintha hitelét s jogosultságát már teljesen vesztette volna, még Hegedűstől is nagy pesszimizmus. Nem ezért nem találja meg a szilárdító erőt a nép között, hanem azért, mert a protestáns szellem maga már föllépésében, lényegében nélkülözte a nép iránt való érzéket s ezzel egyúttal közönyössé s idegenné is lön a nép szenvedései s szükségletei iránt. Egy baja volt mindig, hogy, ahol túlsúlyra vergődött, az állami hatalom szárnya alá menekült és azután , a helyett, hogy a népért áldozott volna, mindenütt a mint azt Guizot a német a protestantizmusról s Döllinger valamennyi protestáns országról fényesen bebizonyitá, a szabadság helyett a szolgaságot, a despotizmust s absolutizmust ápolta. Tehát nem a protestáns történelem tanulmányozásával s kutatásával fogja Hegedűs s vele a protestáns irodalmi társulat annak hazánkban való jogosultságát elismertetni, s vele a népszellemre állandó rögzítő hatást gyakorolni, mert azon meggyőződésre fog jutni, hogy amúgy is túltengésben van a protestáns jogosultság, s korántsincs meg az arány jelenlegi állása, előkelősége s történeti múltjának érdemei között, hanem jogosultságának korlátai között mozogva igyekezzék lerázni a hatalmi túlsúly, az állam nyűgét s ne meneküljön egy-egy jogának, elvének föláldozásával a hatalom szárnyai alá, hanem szellemi függetlenségének érzetében szálljon síkra a nép kulturális s anyagi bolboldogulásának, politikai s erkölcsi szabadságának érdekeiért, akkor megtalálja elismerését maga körében, sőt talán még ellenfeleinek oly feketére festett táborában. Maradjon a protestantizmus vallási tényező, mint ilyen küzdjön egyenlő fegyverekkel a kath. egyház ellen: tudománynyal, hitbuzgalommal, az erények gyakorlásával, kharitativ működésével. Ilyen versenytől a kath. egyház nem fél, előre is biztosnak érzi magát, isteni segítség folytán hogy elvigye a győzelmi pálmát. Ne ijedjen meg tehát a protestantizmus sem és ne keressen természetellenes szövetségest a túlnyomóan katolikusokból álló parlamentnek felelős kormányban vallás-erkölcsi prosperálásához hatalmi eszközökben is tápol. Ha ilyen egyenlő lesz a küzdelem, akkor válik majd csak el, vaj-