Pécsi Közlöny, 1901. február (9. évfolyam, 10-17. szám)

1901-02-02 / 10. szám

IL Politikai lap. Megjelenik minden szerdán és szombaton este. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő : Dr. HANYY FERENCZ. Előfizetési árak: Egész évre 12 K Félévre 6 K Negyed évre 3 K Tanítóknak 8 K Egyes szám ára 12 fill. 1901. Február 2. Szombat IX. évfolyam 10. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Szepesy­ utca 3. (Püspöki könyvtár-épület.) Kéziratot nem ad vissza, a szerkesztőség. A gabonatőzsde decentrali­zációja. A gaz­dakörök régi panaszát ké­pezi az a körülmény, hogy a gabona­­tőzsde árjegyzése nem felel meg az igazságnak. Amint a spekuláció — általában szólva — a gabonaárak leszorítására törekszik, úgy a gabona­­tőzsde az alacsonyabb árjegyzések­kel, mely a szokványbúza árjegyzé­sében nyer kifejezést, nemcsak a spe­kuláció, hanem a búza legnagyobb fogyasztójának, a malmok garatjára hajtja a vizet. A legnagyobb baj természetesen onnét ered, hogy nálunk csak egy gabonatőzsde van, a budapesti, mely a világforgalmi árakat jegyezvén, a termelési árakat leszorítja. Egy példából világos lesz előt­tünk a dolog. E sorok írója a Duna- Dráva szögében lakik. A mi búzánk fogyasztója az eszéki Union-malom. A malom a budapesti árakhoz képest 70 krral olcsóbban vásárol, azzal az indokolással, hogy a budapesti árból fuvar, biztosítás, raktározás és egyéb költségek címén 70 krt kell levonni. A dolog tehát úgy áll, hogy én a malom tőszomszédságában 70 krral kevesebbet kapok a búzámért, mintha búzám Budapesten lenne. Pedig épen fordítva kellene a dolognak lenni. Ne­kem többet kellene kapnom a búzá­mért a budapesti árnál. Mért? Azért, mert ha a malom Budapesten vásá­rolna, akkor — szokványbúzát értve — fizetne érte 7 frt 40 krt és lenne költsége 70 kr., mire tehát beraktá­rozza, belekerülne 8 frt 10 krba. Pe­dig igy vásárolja a búzát 6 frt 70 krért és az összes költségeket bele­számítva benne van a búzája 6.90— 7 frtba. Métermázsánkint tehát nyer 1.10—1.20 frtot. Pedig a lisztárak kiszámításánál nem a 6.90—7 frtos, hanem a 8.10 frtos ár lesz alapul véve. A malmok tehát igazságtalanul nyerészkednek a termelőn és fognak nyerészkedni mindaddig, míg a ter­melő, ha a budapestinél alacsonyabb árakat kínálnak neki, azt nem mond­hatja, uram, menjen Budapestre vá­sárolni, mert nekem az én búzám épen annyit ér, mint Budapesten a börzéé. Csak hogy ezt mikor fogjuk el­érhetni ? Elérjük akkor, ha kiterjedt gabonaraktár-szervezettel fogunk ren­delkezni, mely a kistermelők összes gabonáját felszívja és elérjük akkor, ha a gabonatőzsdét decentralizáljuk. Ha több gabonatőzsde lenne az országban, akkor a malmok nem áll­hatnak elő a gabona­vételeknél a budapesti paritásos árakkal, hanem kénytelenek lennének annak a bör­zének az árjegyzésével számolni, mely­nek körzetébe esnek. Ha teszem azt Pécsett lenne gabonatőzsde, akkor a Dunántúl alsó része, Bács megye, Sla­vónia határos megyéi a pécsi árjegy­zés szerint indulnának és ez kétség­kívül a termelő előnyére lenne. Nem­csak, hogy a budapesti árakhoz ké­pest alacsonyabban nem jegyezne, de tekintve, hogy külforgalmi szempont­ból kedvezőbb helyzetben van, még magasabban is jegyezhetne. És épen ez az oka annak, hogy a gabona­­tőzsde soká vajúdó kérdését nem le­het dűlőre vinni, mert a spekuláció jól tudja, hogy ez a termelő előnyére befolyásolná az árjegyzéseket. Külö­nösen akkor, ha a vidéki gabonatőzs­dék emancipálva magukat a spekulá­ció befolyásától, nemzeti munkát vé­geznének. De nemcsak, mint újab­ban tervezik, Pozsonynak van szüksége gabonatőzsdére, hanem az ország egyéb részeinek is. Egy híres államférfiú megjöven­dölte, hogy a huszadik század a me­zőgazdaság virulásának lesz százada. De csak akkor, ha a börzének a ga­bona értékesítésére gyakorolt illeték­telen befolyását megtörni sikerül. Kirschanek Ödön­ ségi Pécsi Ööziöns­ tárcája. 1526-ból.­ ­ János barát nagyot sóhajtva csukta be breviáriumát s ájtatosan mormogta az utolsó áment. Hazájáért ajánlotta fel misé­jét, zsolozsmáját, mert fekete felhők ültek Magyarország virágos földjére. Az ország jajszava a földvári bencések csöndes körébe is eljutott s a fekete csuha alatt is megdo­bogott, félve szorongott az a magyar szív. Megdobogott s mikor Justus apát hazafias szózata megrajzolta az ország szomorú képét, egy volt a tizenkét szerzetes kíván­sága, hogy egész héten át ésnapi szentség­­imádással könyörgik a magyarok Istene segítségét szorongatott hazájukra. Eget ostromol az imádság, — hát még, ha a ma­gyarok Nagyasszonya a közbenjáró . . . 1526. Szent-György havának tizenhar­madik napján lelkendezve sietett a végek őre, Tomory Pál a királyhoz, ki ez időtájt Visegrád tájékán vadászattal mulatá az időt. A jó kalocsai érsek teleszórta rémhir­­hirrel az országot, hogy a szultán elindult s Budára szándékozik. Ez a hir volt a ba­rátok megdöbbenésének oka. Csak nőtt a félelmük a miatt, hogy azóta fiak irt sem hallottak, pedig már szent Lászlóról szól­­tanak a breviárium reciiói.­ Most épen a jövendőn búslakodnak. Hirtelen fölpattan a kapu s beront rajta Zubor Dénes, a földesur. — Mi baj ? Mi esett, Zubor uram ? — Megindult a király Budáról a po­gány ellen. Úgy fordul, holnap itt leszen . Készüljenek rá kegyelmetek. Ezzel ott hagyta az ámuló barátokat, kiknek torkán akadt a szó s csak egy gon­dolat fogta be szivüket-lelküket, egy kíván­ság , bár maguk is a királylyal mehetnének. Némán ballagnak a templomba menő apát után. Egyik-másik szemében megfakadt a köny. Olyasforma érzelem sújtja le vala­mennyit, mintha tehetetlenségüket éreznék a haza ily nagy ügyében. Könyörgést tartanak. Az apát rég áldást adott már az Oltári­­szentséggel, az orgona is eldugta az édes, bús melódiát, sötét a templom és csöndes­­csak néha-néha hallatszik mélységes fohász­kodás . . . János barát térdepel a taberná­­kulum előtt. Nemes vér volt János atya a Pakosok nemzetségéből. Most felkavarodott benne az a nemes vér, megéledt az alvó szikra s harci tüzbe gyuladt. Elfutotta szivét-lel­­két a lángja úgy, hogy szinte megfeledke­zett templombanlétéről. A mindenszentek litániájának éneklése közben minduntalan kizökkent az ájtatosságból s mivelhogy még a véletlen elszórakozás halvány foltját sem akarta lelkén tűrni, megtoldotta ájtatos­­ságát, mikor társai már rég a dunapartot fürkészték, ha jön-e már valami sarka Buda felől, mely a királyról hirt hozhatna. De evezőcsapás nem hallatszott, fáklyafény sem rengett a sötét Dunán ... Mikor a solti oldalon fölragyogott a sziporkázó esti csillag, egy utolsót tekinte­­nek mindnyájan a vízre s az őrtornyon ke­resztül a kolostorba mentek. Justus apát szokatlanul sokáig fennma­radt volt. Parancsokat osztogatott a monos­tor körül lakozó zselléreknek, hogy más­nap reggelre kellő számban lovakat s mit mást készítsenek, ha király ő felsége net­án rájuk szorulna. Mikor mindent rendbe tett, olvasóját kézbe véve s az üdvözlégyeket mormolva ment föl a lépcsőn. Útközben betekintett a János atya cellájába, mert már napközben észrevette rajta, hogy régi ájtatossága megcsökkent s hogy szelíd ar­cán gyakorta tüzes pirosság ömlik el. Ke­rüli a többieket s mind gyakrabban járogat

Next