Pécsi Közlöny, 1901. március (9. évfolyam, 18-26. szám)
1901-03-03 / 18. szám
PÉCSI KÖZLÖNY Politikai lap. Megjelenik minden szerdán és szombaton este. 1901. Márczius 3. Vasárnap IX. évfolyam 18. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szepesy utca 3. (Püspöki könyvtár-épület.) Kéziratot nem ad vissza, a szerkesztőség. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő : Dr. Kanny ferencz. Előfizetési árak: Egész évre 12 K Félévre 6 K Negyed évre 3 K Tanítóknak 8 K Egyes számára 12 fill. Népjólét: Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter egy vidéki kamarához intézett leiratában megfontolás tárgyává akarja tenni, hogy nem volna-e célszerű egy oly irányú ren- delkezés, mely szerint kézizálogüzlet folytatására már engedélylyel bíró pénzintézetek az ingóságokra való zálogkölcsönzésre is köteleztessenek. Továbbá megfontolandó, várjon a kézizálogüzletnek gyakorlására nem a hitelszövetkezetek volnának-e leginkább hivatva. Ebből a leiratból kétségtelennek látszik, hogy a kereskedelmi kormányzat tudatában van annak, hogy a zálogházak közismeretes uzsorapolitikája semmikép sem egyeztethető össze a humanizmus által követelt azzal a szociális politikával, mely mindenütt a népjólét előmozdítására törekszik. A kereskedelmi miniszter egy ízben már leszállította a zálogházak kamatlábát, mi annyira felbőszítette a zálogházakat, hogy több helyen sztrájkoltak, ámbár az engedélyezett kamatláb még mindig oly magas, hogy a zálogházak igen tisztességes üzletet csinálnak. Különben is bebizonyított dolog, hogy a zálogházak egyáltalában nem respektálják a törvényes kamatlábat. Hogy ez az üzlet kifizeti magát, leginkább az a körülmény bizonyítja, hogy a zálogházak folyton szaporodnak. Ezeket figyelembe véve teljesen egyetértünk a kereskedelmi kormányzattal, hogy a kézizálogüzlet folytatására más szerveket kell keresnünk és létesítenünk. Nem tartjuk azonban a kézizálogüzletek folytatására alkalmas szerveknek a pénzintézeteket és hitelszövetkezeteket, mint a kereskedelmi miniszter kontemplálja. Igaz, hogy a pénzintézetek foglalkoznak kézizálogüzletekkel, de zálogul csak értékpapírokat, arany és ezüst neműeket fogadnak el. Azt hiszem, a legtöbb pénzintézet ezzel az üzletággal felhagyna, mihelyt arra kényszerítenék őket, hogy ruhaneműekre és egyéb ingóságokra adjanak kölcsönt, melyek megőrzése és gondozása semmikép sem egyeztethető össze egy pénzintézet üzletkörével és hivatásával. Különben a kézizálogüzlet, ha eltekintünk az értékpapír forgalomtól és az is csak a budapesti nagy pénzintézeteknél, oly korlátolt, hogy pénzintézeteinknek nem okozna nagy szívfájdalmat, ha erről az üzletágról le kellene mondaniok. A hitelszövetkezetek hivatásával sem tartjuk megegyeztethetőnek, hogy zálogházi üzletekkel foglalkozzanak. Mert ez könnyen a népben a könynyelműséget fejlesztené. Aki ismeri a köznépet, tudja, az alkalom rá nézve végzetes lehet. Ha alkalmat adunk neki, hogy ingóságát elzálogosíthassa, meg fogja tenni sok esetben akkor is, mikor erre feltétlenül nincs szükség. Különben is falusi hitelszövetkezeteink úgy vannak szervezve, hogy a legszegényebb ember is tagja lehet és a legcsekélyebb összeget is kölcsön kaphatja. És utóvégre mindenki, ki kölcsönre szorul, legyen oly előre látó, hogy idejében jusson a kölcsönhöz. Tehát sem a pénzintézetek, sem a hitelszövetkezetek nem alkalmasak arra, hogy a zálogházak üzletkörét átvegyék és folytassák. E helyett foglalkozzék a miniszter a községi és állami zálogházak kérdésével. Ez háladatosabb feladat. Nem mondom, hogy a városokat kényszerítse arra, hogy községi zálogházakat nyissanak, de utasítsa őket oda, hogy a kérdést tanulmányozzák és ahol a viszonyok megengedik, állítsanak községi zálogházakat. Alig hiszszük, hogy ezek felállítása nagy nehézségekbe ütköznék. Csak akarni kell. Ha azonban sem a zálogházak uzsoráját megszüntetni nem lehet, ^2 „Pécsi Ixézlmf" tárcája. Miért zúg a Zengő? — (Monda) — (Vége.) Anikó fázik, ludbőrzik a háta. Szorosabbra vonja vállán a lobogó kendőt. Majd meg csupa égő parázs lesz halovány orcája .... Iszonyatos hideg van ! . . . . Iszonyatos meleg van! . . ."Isten tudja miért! . . . Le-leteszi a kis fiát, olyan nagyon nehéz . . . Majd meg ölbe kapja , ölelgeti tűzzel ; melengeti keblén ; csókolgatja ajkon ; simogatja szöghaját, meg becézgeti édes anya szerelemmel. — Ugye édes lelkem, ugye drága vérem, szeretlek én téged ? Szeress te is engem, ölelj te is engem ! Hangodat ne halljam, meg ne moccanj, silván! Édes anyád őriz, édesanyád gondoz. Csupa szeretesből hoz zenéked aranykincset, csillogó kalárist! Veszünk rajta ruhácskát, patyolat fehéret, gyönyörűet, újat! Egyebet is, mást is, mindenféle szépet. Csak hangodat ne halljam, csakhogy meg ne moccanj, csakhogy meg ne szólalj ! Akkor bizony baj ér, akkor bizony jaj ér ! Ilyeténképen tanítgatja, biztatgatja 3 éves kis fiacskáját . — erősítgeti, bátorítja önmagát. Még egyszer megcsendül a remete kis harangja. — Kincsingi - ling ! Kíncsingi-ling ! hangzik onnan túlról. Anikó remeg a hangja hallatára. Miért is mondták meg neki azt a titkot, hogy virágvasárnapi, passió ideje alatt megnyílik a Zengő és feltárja a rengeteg kincsét, de csak úgy, ha ez időben valamely asszony ártatlan kisgyermekével ott jár a tetején. Beszélni nem szabad egy szót sem, mert akkor nem nyílik meg, vagy ha már nyitva, becsukódik és jaj annak, aki olyankor a hasadékban reked. Miért kellett ezt a szörnyű titkot megtudnia ! Csak az ura volna itt! Keresi is szemmel az urát, de az már ott van a túlsó hegyoldalon a remeténél a kápolnában. Épen most kezdődik a passió. Anikó fázik, remeg és megfagy a vére, amint látja, hogy megmozdul a vén Zengő teteje, lassan-lassan kétfelé nyílik a hegy és amit most lát, az eszét veszi Anikónak. A hasadék belsejéből rengeteg arany, ezüst, kincs, csupa égő, ragyogó gyémánt és mindenféle drágakő csillog. A tengerkincs között pedig ott lebeg lenge ruhájában a hegyi szellem, a csábító tündér, aki hívogatja Anikót ujja intésével, csalogatja szeme pillantásával. Szó nélkül, remegve követi a szép tündért. Körültekint. Arany-, ezüst-, gyémánt itt minden, ameddig szeme ellát. Leteszi gyermekét és szedi, gyűjti mohón a sok drága kincset. Sebtiben fölmarkol ezüstöt, aranyat, mindent, ami csak keze ügyébe esik. Most hamar egyet gondol. Minek ez az ezüst, mikor itt az a sok tengernyi arany. Eldobja ezt a hitványságot és lázas kapzsiságában csak az aranyban turkál. Majd meg már az aranyban is válogat. Kicsi ez a darab, amott van egy nagyobb, milyen szépen csillog! Amaz még nagyobb! Hamar ide azzal ! Elhajítja a szebbért a szépet, a nagyobbért a nagyot és duslálkodik zabolátlan kapzsisággal az aranygarmadában. De nini, hát ez meg már micsoda ? Csupa égő, ragyogó napsugár a sötét éjszakában. Hogy fénylik, hogyan ég, hogy szikrázik. És kezdi a szemelgetést, válogatást újra. Se lát, se hall, csak a sok drága ara-