Pécsi Közlöny, 1901. július (9. évfolyam, 53-60. szám)
1901-07-04 / 53. szám
PÉCSI KÖZLÖNY Politikai lap. Megjelenik minden szerdán és szombaton este. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő: Dohonny ferencz. Előfizetési árak: Egész évre 12 K Félévre 6 K Negyed évre 3 K Tanítóknak 8 K Egyes szám ára 12 fill. 1901. Julius 4. Csütörtök IX. évfolyam 53. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal, Szepesy utca 3. (Püspöki könyvtár-épület.) Kéziratot nem ad vissza, a szerkesztőség. Még néhány szó az alkoholizmusról.* Mindenféle kérdéshez hozzászólnak pro is és contra is. A múltkori cikkem megírásánál félig meddig elkészültem az úgynevezett hozzászólásra, de még abban a bohó reményben is ringatóztam, hogy tán egyik másik tapasztaltabb kollegám megírja a módját, hogy miként sikerült neki iskolásai között az alkoholizmus terjedését megakadályozni. Ez nem történt — sőt ellenkezőleg — még azon egyedüli s szerintem hathatós eszközt, a szeretetet, melyet minden tanító kivétel nélkül igénybe vehet, el akarnák vitatni. Hogy a“ ar ellenvetéseinek dacára is állításomat fenntartom, ez nem elfogultság részemről, hogy mindenáron magamnak akarnék igazat adni, soh nem, ha valaki hatalmamasabb eszközt ismertetne a gyermeknevelés terén a szigorúsággal párosult szeretetnél, örömmel azaz szívesen meghajolnék előtte. „G y“ ar is direkt a szeretetnek tulajdonítja az alkoholizmus terjedését, mert hát szerinte „ki mit szeret, arra néz“ — erre akarva nem akarva mosolyognom kellett, — mert hisz’ azt már csak mindenki tudja, hogy kedvenc ételeinkre avagy esetleg italainkra nem abban az értelemben alkalmazzuk a „szeretem“ szót, mint az általunk szeretett egyénekre. Szerethetem én nagyon a csokoládé bonbont, de mindenesetre másképen, sőt hasonlíthatlanul másképen szeretem Máter Benediktát ki az intézetben tanárnőm volt. Erről tehát nem is beszélek többet, — mert hisz’ feltételezem, hogy „—y“ úr azt úgyis tréfából írta. De igen is áttérek a nevezett cikknek ama pontjára, hogy a cikkíró saját szavai szerint a magyar ajkúak szeretetének irányítójáról nem szólhat, mert nem működött köztük, hanem a német és horvát ajkúakról igen. Nos hát működtem évekig magyaroknál és működöm évek óta idegen, azaz németajkú gyermekek között, és határozottan merem állítani, sőt tényekkel és személyekkel igazolni, hogy iskolás gyermekeim nem élvezik a szeszes italt, azaz jobban mondva, nem butítják magukat azzal. Igaz, hogy legkönnyebb csak valamit nekik egyszerűen megtiltani. De vájjon ki kezeskedik arról, hogy nem szegülnek-e ellene parancsomnak ?! — Hisz ha csak azértfogadnak szót, mert félnek tőlem, akkor az én nevelési rendszerem nem ér semmit, megdönti azt az apa vagy anyának megmételyező szava : „csak igyál, nem fogja megtudni a tanítód“ ! Uram! Az én vallásom, — az én hitem, — az én nevelési rendszerem szereteten alapszik, — s legyen hála az Istennek, még nem volt okom megbánni. Nem akarok részletesebb fejtegetésébe bocsátkozni annak, hogy egyedül kizárólagosan csupán csak a szeretet az, mely elviselhetővé járhatóvá teszi tövises pályánknak nehéz, göröngyös útjait, — a szeretet az, melyt engem tanítványaimhoz fűz s viszont a szeretet az, mely azoknak ártatlan kis sziveiben tanyát ütött, s mely lehetővé teszi nekem, hogy amit néhány elfogult szülő otthon elront a gyermeken, azt én helyre hozzam, mert én elsősorban nevelője és csak azután vagyok neki tanítója, a szeretet és ismét csak a szeretet az oka, hogy ők feltétlenül hisznek szavaimban s tudják ha eltiltom nekik a szeszes ital élvezetét, ez az ő javukra történik. A gyermek, ki ismeri tanítója igazságosságát s vonzódik is hozzá egy percig sem gondol arra, hogy az tudja Isten miből, tán irigységből, akarja úgynevezett élvezetétől megfosztani. Ha hosszadalmas akarnék lenni, több példát hozhatnék fel, melyek állításom igazságát bizonyítanák, de állításomat nemcsak példákkal, hanem a szereplő személyekkel is bizonyíthatom. A mások közül álljon itt csak egy példa, — szavamra mondom, hogy velem történt meg. Egyszer nagyobbszámú társaságból hivatott ki egyik sváb atyafi, mert — szerinte — fontos beszélni valója van velem. Fiát, az én egyik kis tanítványomat kézen fogva vezette és kért, legyek szíves, mondjam neki, hogy ihatik-e bort, legalább ma, úgymond, mikor lakodalom van a háznál, mert ők hiába mondják neki, nem iszik, sőt ha rá akarják kényszeríteni, sir, s azzal védekezik, hogy én azt mondtam, ha bort iszik, nem fog tudni számolni stb. Tény az, hogy a számtani óra alatt, midőn kemény koponyájukba oly nehezen ment be valami, szemrehányást tettem nekik, hogy alig kezdenek járni, midőn már isszák a bort, pálinkát s azért tanulnak oly nehezen. Ám a kis gyermek hűsége, bizalma, engedelmessége alkalmat adott", nekem, hogy atyjának is megmondhattam, minek erőlteti gyermekét — arra, amitől tulajdonképen el kellene tiltani. Tanítványaimnak engedelmességéről meg vagyok győződve. Hisz’ ez nem is lehet másként. Ha mégis másként volna, úgy annak én volnék az oka. Álmomból keltettek fel egy ízben, mégpedig az idén, mert egyik tanítványom, ki betegen feküdt otthon, nem akarta az anyja által főzött borlevest megenni, dacára, hogy többen mondták neki, hogy ez csak orvosság — és hiszik — vagy nem hiszik, kivánatra a szülők nevével is szolgálhatok — „cédulát“ kellett a gyermeknek írnom, hogy megeheti a borlevest Hogy milyen édes érzés töltötte el ezt az én bohó „ideális gyermek szeretetről“ ábrándozó lelkemet, azt fölösleges leírnom, egy jó tanító, tanügybarát, avagy bármely laikus is érteni fogja. S hogy mindez a szülői szeretet, azaz a szülők tekintélyének rovására ne történjék a gyermek előtt, arra minden értelmes tanító tud módot találni. Még csak egy pontra kívánok felelni. Azt kérdi „—y" ur, hogy melyik tanító az, ki a farsangi napokban képes maga köré gyűjteni tanítványait ?! Erre ha szerénységem nem tiltaná, egyszerűen azt felelném: én. Inkább azt írom, hogy minden rendes tanító akkor gyűjheti maga köré tanítványait, amikor csak akarja. * „U.“ és „—y“ igen t. cikkírók közt való további vitát ezennel berekesztjük, megjegyezvén, hogy mi is U. cikkírónak felfogását helyeseljük, y* írónak cikkét mégis közöltük, mert volt benne több az életből kapott ellenvetés és a cikk végén egy komoly indítvány. Szerk. Lapunk mai száma 10 oldalra terjed