Pécsi Közlöny, 1901. augusztus (9. évfolyam, 61-69. szám)

1901-08-01 / 61. szám

PÉCSI KÖZLÖNY Politikai lap. Megjelenik minden szerdán és szombaton este. Politikai lap. Megjelenik minden szerdán és szombaton este. 1901. Augusztus 1. Csütörtök IX. évfolyam 61. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szepesy-utca 3. (Püspöki könyvtár-épület.) Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő : Dr. HANYY FERENCZ, Előfizetési árak: Egész évre 12 K Félévre 6 K Negyed évre 3 K Tanítóknak 8 K Egyes szám ára 12 fill. Rimaszécs és Korpona. E két felvidéki község érdemet szerzett arra, hogy e lap élén tisztelettel emlékezzünk meg róluk. Rimaszécs választói ugyanis azon határozattal jelölték újra Fáy István eddigi függetlenségi képviselőjüket, hogy semminemű alkotmányos költséget el nem fogadnak. Részemről a politikai tisztességnek e nagyon ritka megnyilatkozásán szívemből örülök s azt hiszem, miszerint minden önzetlen hazafi hasonló érzelemmel fogadja a híressé vált és példaként ragyogni hivatott határozatot, mert hiszen ha jól emlékezem az eddigi választásokra, talán csakis az egy puritán jellemű Irányi Dániel nem költött soha megválasztatása érdekében egy forintot sem. Nem is lehet azért csodálni, hogy az ő kiváló egyénisége a függetlenségi párt széthúzó, sőt ellenségeskedő elemeit is egybetartani bírta. A praktikus hazafi természetesen mosolyg a fenti határozaton és boldogult Irányi bátyánk szűkmarkúságán, mondván: könnyű volt neki! Hiszen sem önmagának, sem a pártjának nem volt pénze, hát koldustarisznyából hogy adhatott volna csak egy kis ebédre vagy legalább szivarra való pénzmagot is ? Márpedig én szentül hiszem, hogy ő nem adott volna, ha vagyonos lett volna is, mint ahogy nem adott Pécsett sem, mikor ő itt négy szótöbbséggel képviselővé lett. És ez az én politikai eszményeimnek egyik, talán naiv, de megingathatlan pontja, az, hogy a képviselő kizárólag politikai elve, jelleme, tudása s köztevékenysége alapján választassák meg, minden, még oly ártatatlannak is látszó költségeskedés nélkül. Az egész vonalon ennek az elvnek kellene érvényesülnie, azért, hogy szegény ember is lehessen képviselővé s ne legyen a választásoknak annyi anyagi és erkölcsi kára, mely sokszor még a győzteseket is sújtja, a legyőzötteket pedig olykor teljesen tönkre teszi. Egy választás a mostani határok közé szorított, de azért ravaszsággal tágítható rend szerint is 2-3 ezer forintba kerül. Márpedig szegény ember ezt vagy magán féltől vagy máshonnan veszi kölcsön , de mindenesetre csorbát szenved vele a képviselő szükséges politikai függetlensége, a választók nagy része pedig a választást rebach-komédiának nézi. A másik nem kevésbbé figyelemre s tiszteletre méltó határozatot a Korpona jobbára protestáns választói hozták, midőn Ivánka Zsigmond szabadelvű képviselőjelöltjüknek az egyházpolitikát illető öt pontot ajánlottak gondoskodó figyelmébe (mit ő mégis ígért), melyek közül én csak egygyel kívánok foglalkozni, mint amely különösen a protestánsoknak legtöbbet ártott: a törvénybe iktatott felekezetnélküliséggel. Ezt okvetlenül eltöröltetni óhajtják a mondott, kissé későre ébredező protestáns választók. Nagyon jól emlékezem rá, hogy a törvényjavaslat tárgyalásakor a főrendiházban Szász Károly ref. püspök élesen kelt ki ellene , de azért még ő sem látta azt, hogy épen az ő egyházára elsősorban lesz hátrányos a felekezetnélküliség, melybe sok szegény vagy dacos protestáns család csak azért sülyed, hogy mielőbb meneküljön a kissé terhes egyházi adótól. Igaz ugyan, hogy az egyházból való kilépés bejelentésétől 5 évig még kötelezett a kilépő eddigi egyház adóját ugyanazon egyháznak fizetni, de most már az első 5 év letelt s az egyházi adófizetés a protestánsoknál (a tényleg kilépettek után) folyton apadni fog, s a mit Szilágyi Dezső kissé elkésett vétóval vett észre, s a mit a felemelt, s a netán még felemelendő kongruájuk sem pótolt fel „Pécsi "Közlöny“ tárcája. Az úr kalandjai. (Humoros történet) — Német után szabadon: Petz Árpád — Folytatás. — Az én kíséretemben minden feltűnés nélkül elhagyhatjuk e helyiséget. Szállásom a Viktória-utcában van, menjünk arra felé. — Oh, ezen utcában van ismerősöm is, valami Baldinger nevű tőkepénzes ! Csak nemrég jött a fővárosba, mondja csak, ugyebár már nagy szerepet játszik itt is ? Hja, az amerikai ültetvényeken nagyon sok pénzt szerzett. A rendőr idegenszerűleg tekintett a kérdezőre. — Ismerem Baldinger urat, — mondá aztán — tekintélyes, vagyonos ember, de most nincs itthon, mert családjával együtt elutazott valahová. — Ez aztán zsiros falat volna a gazembereknek, ugye ? — kérdezősködött tovább, Anselbach úr. — Hogy jut e gondolatra ? mondá a rendőr, miközben nagyon gyanúsan pislogott hősünk szemei közé. — Nos csak úgy gondoltam, — de most már elég mindenből, fáradt vagyok, ágyba vágyom, holnap korán aztán úgy is haza megyek és miattam maradhat minden rablótanyája, én ugyan be nem megyek többé. De Anselbach úr hazatérési szándékát tönkre silányitá egy kis levélke, melyet visszatértében a szállodában talált. E levélke tudtára adta, hogy Baldinger úr családjával egyetemben haza érkezett és holnapra szivesen látja kedves rokonát. — Oh a rablótanya nem egy könnyen bocsátja szabadon áldozatát ! Az amerikai nagybácsi pompás joviális öreg úr volt, ki egy jó tréfát és egy pohárka jó bort mindennél többre becsült a világon. Baldinger úr családja még egy jólelkű háziasszonyból állott, egy kedves 17 éves bakfisből, és egy vidám akadémia hallgatóból, ki alig egy évvel idősebb nővérénél. A kis családi kör a legnagyobb szívélyességgel fogadta a vidéki rokont, és hősünk csakhamar oly otthonosan érezte magát, hogy igazán nagyon sajnálta volna, ha elutazik anélkül, hogy a kedves családdal közelebbről is megismerkednék. De végre is az idő múlott, és hősünk elutazása végre bizonyos napra kitüzetett. Előtte való este a távozó tiszteletére nagy vendégséget tartottak, melyen a Baldinger ház számos előkelő vendége jelent meg. Szólt a zene, a vendégek fesztelenül mulatoztak, csak hősünk érezte közöttük magát kissé idegenül az új frakkban, melyben, mint a család ifjú tagja megjegyzé, a bácsi igazi gavallérként nézett ki. A vendégek száma nőttön nőtt. A háziúr épen egy karcsú, előkelő urat vezetett karján, és bemutatta őt rokonának, mint báró F. urat. A báró úr meghajtotta magát és örvendett a szerencsének.