Pécsi Közlöny, 1902. március (10. évfolyam, 18-26. szám))
1902-03-01 / 18. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szepesy utca 3. (Püspöki könyvtár-épület.) Kéziratot nem ad vissza a szerkesztőség. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő: Dr. HANDY FERENCZ. PÉCSI KÖZLÖNY Politikai lap. Megjelenik minden kedden és pénteken este. 1902. Március 1. Szombat X. évfolyam 18. szám Előfizetési Árak: Egész évre 12 K Félévre 6 K Negyed évre 3 K Tanítóknak 8 K Egyes szám ára 12 fill. A katolicizmus jövője.* Nagy események, fordulópontot* akaratlan bölcselővé teszik az embert. Az uj század pirkadása lappangó kérdésekre is világot vett. Szokás manapság a 20. század vívmányairól, haladásáról a sejtelem és jövendőmondás hangján beszélni. Könyveket imák, melyekben az álombéli képzelettől egész a vaslogikáig a megismerés minden módjának jut szerep. Bellamy csak álmában mer beszélni a 2000. év állapotairól. Chamberlain már kíméletlen biztonsággal szól az ismeretlen, de jelentőséges jövőről. Nagyon természetes, hogy e könyvekben a katolikus egyházról is van szó . . . Az isteni Alapító szava örök biztosítéka egyházunk fönnállásának. Bár az is igaz, hogy ez a biztosítás csak küzdelmeink sikerének záloga, nem pedig lanyhaságunk takarója. Az egyház örök, de elpusztulhat a magyar egyház, amint elveszett a ragyogó múltú afrikai katolicizmus. Épen azért lehet az egyház jövőjéről aggódva, féltve beszélni anélkül, hogyPéter kőszikláját ingani látnák. Aggodalmunk ugyanis csak érzelmi, múlékony. Nemcsak a hit nyugtat meg, hanem a történelem-bölcselet is biztat. Ez utóbbival foglalkozik Ehrhard Albert dr., praelátus, bécsi egyetemi tanár nem rég megjelent s immár negyedik kiadásban is közkeletű könyve. Címe : „A katholicizmus és a 20. század az újkor egyházi fejlődésének világánál“. Szükség volt erre a tudományos és egyházhoz ragaszkodást lehelő könyvre . . A német sajtóban három mű jelent meg a múlt évben, melyeknek érdekes tartalmuk és kelendőségük nem maradhatott figyelem nélkül katolikus részről sem. Az egyik könyv szerzője Hoenebroech gróf exjezsuita, kinek inquisitióról, babonáról, kísértetekről és boszorkányokról mesélő könyve mintegy pikáns előkészítés és másik kettőre. Harnach, berlini tanár a másik. Komoly tudós, akinek szavait meg szokás fontolni. Hanem a protestáns elfogultság rajta is kiüt. „A kereszténység lényege“ című művében az egyház isteni alapítását tagadva, benne csak a régi római birodalmat látja. A harmadik, Chamberlain a 19. század alapjaiban az egyházról, mint a római császárság népzagyvalékának alkotásáról beszél. Szerinte az egyház átvette a régi római világi Imperium eszméjét s isteni imperiummá tette, nem is külömbözik tőle másban, mint hogy isteni eredetet követel magának. Chamberlain szerint jogtalanul, csak úgy allür- képen . . . Ehrhard megjegyzi, hogy" ez a legfurcsább vélemény mindazok közt, miket eddig mondtak, de páratlan ügyességgel és szemfényvesztő tudományossággal van kidolgozva. E három könyv egy pontban megegyezik. Mindegyik tagadja az egyház isteni eredetét. Ilyen kiinduló pontból csak egy eredményre juthatni : a katolikus egyház állandóságra, öröklétre számot nem tarthat ; nem más, mint rég letűnt szép múlt romja, mely annál inkább düledezik, minél régibb lesz az a szép múlt s minél erősebb a modern kultúra . . . Hogy a modern műveltség, tehát a 20. század vezető eszméi és az egyház között ellentét van, tiszta igazság. Ehrhard ezt három tényben látja. Közkeletű szóbeszéd, hogy az egyház ellensége a művelődésnek. Mindennapi a panasz a műveltebb katolikusok hittagadással határos idegenkedése miatt. Minduntalan hangzanak föl óhajtások egyes — igaz, nem lényeges — egyházi intézmények megjavítása iránt. Ehrhard ez ellentét vizsgálatának ss kiegyenlítési módjának szenteli erejét említett munkájában. A háromszoros, úgymint egyház, kereszténység és vallás ellen való küzdelem nagyságát nem ismeri félre, mégis úgy hiszi, hogy ez ellentét nem abszolút, hanem történeti természetű ... A modern kultúra öt alapvető tényezőnek köszöni létét: az egyházi befolyás csökkenésének, új szellemi irányok keletkezésének, a középkor univerzalizmusával szemben a nacionalizmusnak, a nagy tekintélytisztelettel szemben az individualizmusnak és szubjektivizmusnak. Ezek egyike sem abszolút ellensége az egyháznak. Hogy az egyház elveszte régi nagy befolyását, annak a modern kultúra nem lehet oka, mivel akkortájt nem is létezett. Inkább okai az egyháziak, kik nem tették meg kötelességüket, avagy jobban mondva az általános műveltségi viszonyok, melyek idők fordulásánál mindig megkövetelik áldozataikat. Az új szellemi irányok , történet- és természettudomány magukban véve szintén nem lehetnek az egyháznak ellenségei. A történettudományt szerzetesek a maurinusok alapították meg, a világtörténelem a kereszténység terméke. A történelem csak a hiperkonzervatív elemekre veszedelmes, amint a természettudományi téren oly sokat emlegetett Galilei-kérdésben is csak az szenvedett vereséget, ha ugyan vereségnek lehet mondani egy lélektanilag teljesen megokolt tévedést, mely velünk is megesnék, ha valaki azt követelné, hogy hagyományos ismereteinkről hirtelenében mondjunk le. A lelki fejlődés törvényét teljesen félreismeri az, aki szemére veti a középkornak, hogy természettudományokkal nem foglalkozott oly behatóan. A metafizika sokkal fontosabb a fejlődő népekre, a bölcselet és theológia az emberi kulturéletre, mint a természettudományok sok ága-boga együttvéve. Különben a modern természettudomány legnagyobbjai az egyház fiainak vallották magukat, s akik összeütközésbe jöttek az egyházzal, ellensége nemcsak a kathoticizmusnak, hanem általán a kereszténységnek, istent hivő világnézetnek, az ideális bölcseletnek is. Szeretik hajtogatni, hogy az egyház a maga univerzalizmusában gyűlöli a nemzeteket, a nacionalizmust. Ausztriában agyonlovagolt vesszőparipa ez. . . . De, ha van igazság, erkölcs, jog és vallás, akkor csak egy van. Ezeken a tereken univerzálizmusnak kell uralkodnia. Ezeken kívül helye van a nacionalizmusnak s az egyház nem is tör vesztére. Ehrhardhangsúlyozza, hogy az egyház univerzalizmusa lényegében s tulajdonkép vallási természetű : minden más, mi idők folyamán gehhez járult s ismét eltűnt, időleges értékű . . . Kedvelt mondás az is, hogy az egyház elnyomja a haladást, szabad gondolkozást, egyént. Pedig nincs kultúrtényező, mely annyira fölemelné az egyént, mint az egyház a természetfölötti segítségekkel, bűnbocsánattal, másvilági élettel-boldogsággal. Az egyéni meggyőződés megvallására nincs szembeszökőbb példa a vértanukénál. A haladás sem idegen az egyház előtt. Tagjaitól lelki haladást, tökéletességet kíván. Láttuk, hogy a tudományokkal nincs ellentétben. A modern bölcselet maga szakadt, el tőle s a nagy kérdésekre adott ellentétes válaszai elég bizonyságok arra, hogy a jelen, filozófiája az emberiséget nem elégítheti ki„ Talán azt akarja követelni ez a bölcselet az egyháztól, hogy zűrzavaros feleletei előtt meghajoljon s utjából kitérjen ? A haladásnak és szabad gondolkozásnak is meg vannak a korlátai, melyeket nem az egyház maga, hanem a józan ész s az erkölcsiség v ír elő. A konzervativizmus és haladás * A „Budapesti Hírlap“ I. é. febr. 5. számában Vetési tollából „A katolicizmus válsága“ című tárca jelent meg, amely Ehrhard dr. bécsi kath. theologiai tanárnak könyvéből a katolicizmus „válságát“ olvassa ki és e válság magyar prófétáját is megnevezi egy általánosan tisztelt tudós papban. Ezen cikk visszhang a B. H. tárcájára és azért bír különösen értékkel, mert Ehrhardnak egyik tanítványától, hallgatójától ered. Szerk.