Pécsi Közlöny, 1903. február (11. évfolyam, 26-48. szám)
1903-02-01 / 26. szám
if003. február ). XI. évfolyam 26. szám. at a*_________ mm ■LONT Fártánkivüli politikai napilap. — Megjelenik minden hétköznap este Szerkesztőség és kiadóhivatal: Lyceum utca 4. Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefonszám 111. Lap tulajdonos és főszerkesztő : Dr. HANYY FERENCZ. Felelős szerkesztő : Kiadó: Főszerkesztőnk telefonszáma 173. Dömös Anzelm, Madarász Béla. Kéziratot nem adunk vissza. Előfizetési árak: Egész évre 24 K. Félévre 12 K. Negyed évre 6 K. Egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fill. Óvodákat kérünk, de nem csak papíron! A „Pécsi Közlöny“ egyik múlt heti számában, midőn a gyula-jováncai óvoda leendő létesítése lön jelezve, azt olvastam, hogy most már Tolna megyének minden községében van óvoda. Oh, vajha igy volna ! Én e kis hírt a következőleg vagyok bátor módosítani. Alig van Tolna megyében község, melyben óvoda volna. Pedig kérem, óvodák nélkül a magyarosításnak annyiszor hangoztatott kérdése utópia. Már három ízben volt szerencsém a lapok hasábjain e tárgyról értekezni, kimutatva, hogy maga az iskola, különösen tiszta német helyeken nem elégséges arra, hogy a község megmagyarosodjék, mert a tanítónak oly gyermekekkel lévén dolga, kiknek a magyar nyelvről, hogy úgy mondjam, dunsztjuk sincs, vagy egyátalán nem tud eredményt felmutatni, vagy pedig csak illuzórius eredményt, néhány magyar verset, amelynek értelmét a gyermek németül nem tudná elmondani, néhány bemagolt történelmi leckét, melyet szintén nem ért. Magam voltam fültanuja egy német ajkú iskolában, midőn a kis sváb csemete a magyarok történetéből Árpád fejedelemről beszélt — ilyeténkép : Árpát fát asz a fejetelem, aki megalapitotta mi motyor haszánkat. S midőn kérdeztem tőle, mondja csak, mit jelent az „Árpát ? azt válaszolta, hogy „Gustin.* És ez így van többé kevésbbé mindenütt, ha csak kivételes buzgó tanító nem áll az iskola élén. Sőt tovább megyek és azt állítom, hogy nem is igen lehet a szegény tanítót hibáztatni, — mert neki a tantárgyakban is eredményt kell felmutatni, ezt pedig az igazi magyarosítással párhuzamban nagyon nehéz elérnie. Innét van aztán, hogy a mi sváb községeinkben a magyarosodás terén, dacára a sokszor hangoztatott allelujának, igazi, az egész életre kiható eredményt csak a legritkább esetben tudunk felmutatni. Megtanul a gyermek — ha buzgó volt tanítója — egy kissé gagyogni magyarul, hogy aztán az ismétlő iskolából is kikerülve legyen mit elfelejtenie, hogy aztán ismét sváb legyen, nem akarom mondani, hogy lélekben is, de nyelvében mindenesetre. Márpedig ez ki lenne zárva, ha az óvodákat létesítenénk az egész vonalon. Mert akkor a gyermek három éves korától foga egész addig, míg tankötelessé nem lesz úgy megtanulna magyarul, hogy a tanítónak nem kellene megtörnie az utat, hanem bizton bátran kezdhetné is már az oktatást magyarul, így aztán a gyermek, hogy úgy mondjam, magyar légkörben élne 15 éves koráig, és soha, de soha sem felejtené el a szép magyar nyelvet . . . Én ezért nem tudom eléggé helyteleníteni az intéző köröknek, különösen az államnak azon eljárását, hogy elsősorban nem oly helyeken állítanak óvodákat, ahol a magyarosítás kérdése is számba jön, hanem kiválogatják a nagyobb, jelentékenyebb községeket. Hogy Tolna megyében maradjunk, van például óvoda Döbröközön, Pincehelyen, Gyula-Jováncán, — mindmegannyi tősgyökeres magyar hely, — és nincsen Gyönkön, Szakadábon, Kis- Doroghon, Diós-Berényben, Varsádon, Mária megsegít. Az asszony még föl se kelt térdepeltéből onnan a Mária kép mellől, amikor nagy durván benyitotta valaki az ajtót. Azaz úgy rúgta be a nagy csizmás lábával. Ilyenkor este részeg volt az ember rendesen. Mikor aztán bejött a szobába, az asszony hamar fölkelt, hogy eléje siessen-Megint nem kaptál munkát? — Délig ácsorogtam a piacon, — mondta az ember, nagy nehezen eregetve ki a szét magából, — de hát semmi, csak semmi. Akkor aztán leült a legelső kopott, rongyos szalmaszékre, amit talált. A kalapját most vette le a fejéről, el is dobta a szoba sarkába. — Hát ez a bolondság minek itt megint, — szólt egy jó vártatra s ujjával a Mária kép előtt égő kis mécses felé bökött. Az asszony meg a konyhában főzte a szűkös vacsorájukat, csak onnan vetett ügyet az ura szavára. — Tudod, hogy szombat van. — Szombat ide, vagy oda, de amikor nincs mit enni, akkor az ilyen bolondságot nem szeretem. Inkább dolgozz nekem, nehogy annyit unatkozzál. És oda ment a mécshez, Komba nagy kezével hozzányúlt a kis lányhoz, hogy az kialudt a két ujja között. Sötét lett a szobában. Az asszony látta, de csak nem mert semmit se szólni. Megpiszkálta künn a konyhában a tüzet, tett is rá. Akkor aztán bejött a szobába, hogy virágot gyújtson. Az ágy végéből előhúzott egy kis kendőt, azt gondosan kibontogatta. Néhány hatost vett ki belőle, azt is mind oda tette az ura elé. — Nézd, a Csapóné adta, hogy a múltkor varrni segítettem neki. Később nagy félénken hozzátette: — Olajra nem adtam semmit. Hiszen tudod, hogy van még elég. Az ember nem szólt semmit se, csak eltette a pénzt, avval elkezdett a szobában föl-alá járkálni. Gondolkodott, hogy visszamegy a kocsmába, de kinn az utcán hideg volt, ide benn meg jó meleg. Hát mégis itthon marad ! Kiment a konyhába, leült a tűzhely mellé. Itt aztán megszelídült egy kicsit. Az asszony csak tett-vett, rá se nézett, úgy, hogy mégis csak neki kellett a szót megkezdeni. — Ha most a Marisunk itt volna, máskép menne minden. A cudar. Hogy az Isten verje meg. De az asszony nem hagyta tovább mondani. — Csak ne átkozd. Mindent csak ne átkozd. Hisz neki is volt szive szegénynek. — Hogy avval a sehonnaival megszökött ? Azóta nem rajtam a gyalázat, a nehéz sor. A kis üzletem is azóta maradt abba, hogy Maris evvel a legénynyel elhagyott bennünket. Azóta sem nézett felém a kutya se. Persze nem volt becsülete annak az embernek, akinek úgy szökött el a lánya hazulról. . . . — Hát minek akartad az egyetlen lányodat másnak eladni, nem ment volna az el innen, most is itt volna még a lelkem, ha nem bántottad volna. Hanem az ember ügyet se vetett az asszony szavára, csak kötődött tovább, mármint ahogy a pityókos emberek szoktak. — Persze, hogy visszajön majd onnan Pestről. Csakhogy rongy lesz a ruhája, meg puderos az arca. Majd fog még kérni, rimánkodni előttem. Azt tudom úgy is, hogy Lapunk mai száma 12 oldalra terjed.