Pécsi Közlöny, 1903. április (11. évfolyam, 74-98. szám)
1903-04-01 / 74. szám
Pártonkivüli politikai napilap. — Megjelenik minden hétköznap este Szerkesztőség és kiadóhivatal: Lyceum utca 4. Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefonszám 111. Főszerkesztőnk telefon száma 173. Laptulajdonos és főszerkesztő : Dr. HANYY FERENC Z. Felelős szerkesztő: Kiadó: Dömör Anzelm. Madarász Béla. Kéziratot nem adunk vissza. Előfizetési Urak : Egész évre 24 K. Félévre 12 K. Negyed évre 6 K. Egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fill. Thaly Kálmán beszéde, most lefolyó katonai vita bármily hosszúra nyúlik is, nem lapul el, hanem napról-napra tartalmas, nagy tudással egybeállított és igaz magyar honfiúi lelkesedéssel átérzett és előadott beszédeket vet a felszínre. Thaly Kálmán, az ősz kuruc, a képviselőház március 27-iki ülésében olyan beszédet mondot, amely megérdemelné, hogy aranyba véssék. A nemzetnek krónikása beszél benne. És amit Thalynál eddig nem találtunk meg, megvan ezen beszédében: méltányos tud lenni a katholikusok, sőt — halljad és szörnyüködjél Tüdős úr — a római pápák iránt is. Thaly beszédét, mely újabb bizonyíték arra, hogy a különféle vallású magyarok vallásuk kölcsönös sérelme nélkül békén tudnának együttműködni a haza felvirágzásán, egész terjedelmében közöljük a következőkben : T. Ház! Elismerem, nem nagyon ildomos dolog az, ha az ember, bár felszólalásában tárgyilagos óhajt is lenni, — remélem, az is leszek — mindazáltal kénytelen legalább a bevezetésben valamit magáról is mondani. De néha annyira individuális jellege van a felszólalásnak, hogy az ember avégett, hogy kellő szempontból bírálják felszólalását, nem kerülheti el, hogy a maga szempontjából egyénileg is ne jelezze. Azért megbocsát a t. hát nekem, ha minden szerénységem mellett is igénytelen személyemmel legalább annyiban kell foglalkoznom, hogy megérintsem, hogy részemről sokkal régebben foglalkozom történeti kutatással, mint politikával, ámbár ez utóbbi igénytelen szereplésemnek is bizony bizony hosszú ideje már. Mindazonáltal politikai csekély szereplésemben is megszoktam azt, hogy történeti szempontokkal mérlegeljem és amennyiben lehet, történeti szemüvegen át nézzem jelentősebb mozzanatait azon tárgyaknak, amelyek a vitában fenforognak. Ez a szempont mentsen ki engem és ez legyen némileg magyarázata annak, hogy felszólalásom milyen irányú lesz. T. hát ! Ha visszatekintek a magyar parlamentnek csak a kiegyezés óta való múltjára, azt az obszervációt kell tennem, tekintettel főleg a katonai vitákra, hogy a magyar parlament, a képviselőház és még inkább a felsőház, a többi kérdések között a kiegyezés első idejében hadügyi dolgokkal aránylag keveset foglalkozott. Voltak tagjai még akkor a háznak, akik maguk is jelentős szerepet vittek az 1848/49-iki szabadságharcban és katonának nevelt emberek is voltak köztük, mint pl. Percel Mór, Ivánka Imre és mások. Ezek fel is szólaltak egyes esetekben katonai kérdésekben, de egyéb kérdéseket a házban aránylag sokkal bővebben vitattak meg, mint a katonai ügyek. Midőn pedig 1868- ban megalkottattak a véderőről és a honvédségről szóló törvények, az 1868 : XL. és XLI. t. cikkek, attól az időtől kezdve körülbelül 10 esztendeig, 1868 tól 1878-ig, alig volt jelentősebb katonai vita a házban. Főleg a gazdasági fejlődés, a vasutaknak akkori rohamos építése és egyéb körülmények vették igénybe a budget-tárgyaláson kívül a háznak munkásságát és a katonai ügy olyan behatóan, mint a most folyó vitában, ebben a parlamentben még soha meg nem vitattatott. Ezt tárgyilagosan, higgadtan, nyugodtan, történetbről szemüvegen át konstatálom és hiszem, hogy a jövő történetírója, aki a mi korszakunknak történetét fogja megírni, ebben igazat fog nekem adni. Azok, akik obstrukciónak nevezik ezt a vitát, talán pártszempontból nagyon hibáznak, mert a vita hevében merülhettek ugyan fel egyes hevesebb kifakadások, hisz a szenvedély szenvedélyt, gyújt, azonban el kell ismernie akárkinek is, pl. egy idegen embernek, aki ebben az ügyben vitáinkat, — az egész parlamentet értem, nemcsak ezt a pártot — figyelemmel kísérte, mondom el kell ismernie, hogy a hadügy minden fázisát minden oldalról, oly behatóan igyekezett ez a képviselőház megvitatni, hogy erre példa a mi parlamentünkben nincsen , különösen annak anyagi, pénzügyi oldalát, amelyről azelőtt alig szóltak, valamint a szigorúan katonai oldalát, a történelmi oldalát, annak törvénykönyvekkel való viszonyítását; szóval alig van a katonaügynek valamely oldala, amely itt szóba ne került volna. Te hát ! Én azt hiszem, hogy a magyar parlamentnek becsületére fog válni a jövendőben is, hogy egy ránk nézve nagyon fontos kérdést ennyire kimerített és ennyire megvilágítani igyekezett. Ennek a konstatálásával tartozom az egyik, valamint a másik párt részéről való felszólalóknak egyaránt, mert nem pártszempontból mondom ezt, hanem történelmi szempontból, amidőn végig nézek higadtan, tárgyilagosan az eddig lefolyt vitán. Én 25. éve, tehát negyedszázada, éppen, amióta szerencsés vagyok a magyar parlament tagja lenni. Ha visszatkintek erre az időre, 1878-ig és ha a ház naplóját forgatom és azok között régi felszólalásaimat nézegetem, azt tapasztalom, mint aki megelőzőleg hadtörténelemmel sokat foglalkoztam és a honvédség szervezésében is részt venni szerencsém volt, természetes dolog is, hogy erre a térre kiválólag súlyt helyeznem, és iparkodtam 1878-tól kezdve a katonai vitákban tevékenyy részt venni. A honvédelmi minisztérium költégvetéseiben azelőtt alig volt egy két felszólalás; 1878 előtt egy két nap alatt lefutott a vita, néha egy két, vagy még kevesebb vagy semmi fölszólalással. 1878 óta kezdődtek ismét behatóbb viták, miután 1868-tól 1878-ig vagyis 10 éven át szüneteltek. Nevezetesen Boszniának a nemzet akkori közérzülete ellen történt okkupációja, amelyből a konzekvenciát annak idején a mostani miniszterelnök is igen helyesen levonta, egyúttal katonai momentumok is foglaltatóan benne, adott alkalmat ismét bővebben katonai felszólalásokra. Még boldogult Éder Nándor akkori t. képviselőtársam, aki a „Times”nek is levelezője volt katonai ügyekben és aki katonai auktoritás volt, katonailag iparkodott az okkupációt védeni és nagyon jól emlékszem, nekem volt szerencsém történelmi szempontból az ellenkező álláspontot elfoglalni és nem kisebb emberre hivatkoztam egyebek között, mint savoyai Eugénre, aki, amikor Serajevót elfoglalta, kiraboltatta és felgyújtana, azután ot hagyta és Boszniát épen nem okkupálta, pedig a kezében volt, de igenis a Morava rónájának indult abban a föltevésben, hogy ahol a Mánuel császárok, a Géza királyok és a Hunyadi Jánosok hadakoztak, a Balkán kulcsa a Morava völgye és az fogja bírni a Balkánt, aki a morava-völgyi erős hadi utat hatalmában tartja, nem pedig az, aki a Balkán egy szegletkerét keleten, vagy nyugaton bírja. Akkor indult meg erről a kérdésről bővebb vita és a hadügyek azon időtől kezdve, ismét kissé élénkebben kezdtek ebben a parlamentben megvitattam. De újra konstatálom, soha még olyan beható megvitatása a katonai kérdéseknek, mint a jelen alkalommal, ebben a parlamentben nem volt. Münnich Aurél előadó : Hát 1889-ben? Thaly Kálmán: Én megvallom tehát, hogyha végigtekintek képviselői pályámon, és végignézem ,a ház iratait, azt látom, hogy katonai ügyekben oly sokszor volt szerencsém 25 év óta felszólalni, hogyha azokat összevetem lapszám szerint, talán senki sincs a parlament tagjai közül, aki katonai ügyekben annyiszor beszélt volna, mint én. Engedelmet kérek, nem dicsekvésből, hanem kötelességtelességből említem ezt fel. Minden ember, aki valamilyen dologhoz konyit egy vagy más tekintetben, amihez leginkább ért, ahhoz szól hozzá, ezen ügyekben pedig hajdanában igen ritkák voltak azon képviselők, akik e kérdésekhez hozzászóltak; én tehát csak kötelességet teljesítettem. A véderőbizottság is megtisztelt azzal, hogy tagja legyek több mint két évtizeden keresztül, ott is alkalmam és módom volt kötelességemhez képest a katonai ügyeket megvitatni. Azonban én több mint két évtizeden át tartó ottani működésemmel úgy jártam, hogy — mondhatom — torkig vagyok katonai ügyekkel. Egyénileg véve — nem mondom, hogy undorodás fog el — de érzem, hogy nagyon tele vagyok ezekkel a katonai ügyekkel és iparkodom tehetségemet más térre fordítani annál is inkább, mert az ifjabb nemzedékben találkoztak olyanok, akik az én igénytelenségem működését teljesen fölöslegessé teszik. Ha a vita jelen előrehaladott stádiumában mégis felszólalok, kötelességem ezt tenni bizonyos individuális belső érzésből is, de kötelességem ezt tenni képviselői múltamra és csekély történeti kutatásaimra