Pécsi Közlöny, 1903. április (11. évfolyam, 74-98. szám)

1903-04-01 / 74. szám

Pártonkivüli politikai napilap. — Megjelenik minden hétköznap este Szerkesz­tőség és kiadóhivatal: Lyceum utca 4. Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefon­szám 111. Fő­szerkesztőnk telefon száma 173. Laptulajdonos és fő­szerkesztő : Dr. HANYY FERENC Z. Felelős szerkesztő: Kiadó: Dömör Anzelm. Madarász Béla. Kéziratot nem adunk vissza. Előfizetési Urak : Egész évre 24 K. Félévre 12 K. Negyed évre 6 K. Egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fill. Thaly Kálmán beszéde, most lefolyó katonai vita bár­mily hosszúra nyúlik is, nem lapul el, hanem napról-napra tartalmas, nagy tudással egybeállított és igaz magyar honfiúi lelkesedéssel átérzett és előadott beszédeket vet a fel­színre. Thaly Kálmán, az ősz kuruc, a képviselőház március 27-iki ülésében olyan beszédet mondot, amely meg­érdemelné, hogy aranyba véssék. A nemzetnek krónikása beszél benne. És amit Thalynál eddig nem talál­tunk meg, megvan ezen beszédében: méltányos tud lenni a katholikusok, sőt — halljad és szörnyüködjél Tü­dős úr — a római pápák iránt is. Thaly beszédét, mely újabb bi­zonyíték arra, hogy a különféle val­­lású magyarok vallásuk kölcsönös sérelme nélkül békén tudnának együtt­működni a haza felvirágzásán, egész terjedelmében közöljük a követke­zőkben : T. Ház! Elismerem, nem nagyon ildomos dolog az, ha az ember, bár felszólalásában tár­gyilagos óhajt is lenni, — remélem, az is leszek — mindazáltal kénytelen legalább a bevezetésben valamit magáról is mondani. De néha annyira individuális jellege van a felszólalásnak, hogy az ember a­végett, hogy kellő szempontból bírálják felszólalását, nem kerülheti el, hogy a maga szempont­jából egyénileg is ne jelezze. Azért meg­bocsát a t. hát nekem, ha minden szerény­ségem mellett is igénytelen személyemmel legalább annyiban kell foglalkoznom, hogy megérintsem, hogy részemről sokkal régeb­ben foglalkozom történeti kutatással, mint politikával, ámbár ez utóbbi igénytelen sze­replésemnek is bizony bizony hosszú ideje már. Mindazonáltal politikai csekély szerep­lésemben is megszoktam azt, hogy történeti­ szempontokkal mérlegeljem és a­mennyiben lehet, történeti szemüvegen át nézzem je­lentősebb mozzanatait azon tárgyaknak, a­melyek a vitában fenforognak. Ez a szem­pont mentsen ki engem és ez legyen némi­leg magyarázata annak, hogy felszólalásom milyen irányú lesz. T. hát ! Ha visszatekintek a magyar parlamentnek csak a kiegyezés óta való múltjára, azt az obszervációt kell tennem,­­ tekintettel főleg a katonai vitákra, hogy a­ magyar parlament, a képviselőház és még­ inkább a felsőház, a többi kérdések között­­ a kiegyezés első idejében hadügyi dolgokkal aránylag keveset foglalkozott. Voltak tagjai még akkor a háznak, a­kik maguk is je­lentős szerepet vittek az 1848/49-iki sza­badságharcban és katonának nevelt em­­­­berek is voltak köztük, mint pl. Percel Mór, Ivánka Imre és mások. Ezek fel is szólaltak egyes esetekben katonai kérdé­sekben, de egyéb kérdéseket a házban aránylag sokkal bővebben vitattak meg, mint a katonai ügyek. Midőn pedig 1868- ban megalkottattak a véderőről és a hon­védségről szóló törvények, az 1868 : XL. és XLI. t. cikkek, attól az időtől kezdve kö­rülbelül 10 esztendeig, 1868 tól 1878-ig, alig volt jelentősebb katonai vita a házban. Főleg a gazdasági fejlődés, a vasutaknak akkori rohamos építése és egyéb körül­mények vették igénybe a budget-tárgyalá­­son kívül a háznak munkásságát és a ka­tonai ügy olyan behatóan, mint a most fo­lyó vitában, ebben a parlamentben még soha meg nem vitattatott. Ezt tárgyilago­san, higgadtan, nyugodtan, történetbről szemüvegen át konstatálom és hiszem, hogy a jövő történetírója, a­ki a mi kor­szakunknak történetét fogja megírni, ebben igazat fog nekem adni. Azok, a­kik obstrukciónak nevezik ezt a vitát, talán pártszempontból nagyon hi­báznak, mert a vita hevében merülhettek ugyan fel egyes hevesebb kifakadások, hisz a szenvedély szenvedélyt, gyújt, azonban el kell ismernie akárkinek is, pl. egy idegen embernek, a­ki ebben az ügyben vitáinkat, — az egész parlamentet értem, nemcsak ezt a pártot — figyelemmel kísérte, mon­dom el kell ismernie, hogy a hadügy min­den fázisát minden oldalról, oly behatóan igyekezett ez a képviselőház megvitatni, hogy erre példa a mi parlamentünkben nincsen , különösen annak anyagi, pénzügyi oldalát, a­melyről azelőtt alig szóltak, va­lamint a szigorúan katonai oldalát, a tör­ténelmi oldalát, annak törvénykönyvekkel való viszonyítását; szóval alig van a kato­naügynek valamely oldala, a­mely itt szóba ne került volna. Te hát ! Én azt hiszem, hogy a ma­gyar parlamentnek becsületére fog válni a jövendőben is, hogy egy ránk nézve na­gyon fontos kérdést ennyire kimerített és ennyire megvilágítani igyekezett. Ennek a konstatálásával tartozom az egyik, valamint a másik párt részéről való felszólalóknak egyaránt, mert nem pártszempontból mon­dom ezt, hanem történelmi szempontból, a­midőn végig nézek higadtan, tárgyilagosan az eddig lefolyt vitán. Én 25. éve, tehát negyedszázada, ép­pen, a­mióta szerencsés vagyok a magyar parlament tagja lenni. Ha vissza­tkintek erre az időre, 1878-ig és ha a ház naplóját forgatom és azok között régi felszólalásai­mat nézegetem, azt tapasztalom, mint a­ki megelőzőleg hadtörténelemmel sokat foglal­koztam és a honvédség szervezésében is részt venni szerencsém volt, természetes dolog is, hogy erre a térre kiválólag súlyt helyeznem, és iparkodtam 1878-tól kezdve a katonai vitákban tevéken­yy részt venni. A honvédelmi minisztérium költégvetéseiben azelőtt alig volt egy két felszólalás; 1878 előtt egy két nap alatt lefutott a vita, néha egy két, vagy még kevesebb vagy semmi fölszólalással. 1878 óta kezdődtek ismét behatóbb viták, miután 1868-tól 1878-ig vagyis 10 éven át szüneteltek. Nevezetesen Boszniának a nemzet akkori közérzülete ellen történt okkupációja, amelyből a kon­zekvenciát annak idején a mostani minisz­terelnök is igen helyesen levonta, egyúttal katonai momentumok is foglaltatóan benne, adott alkalmat ismét bővebben katonai fel­szólalásokra. Még boldogult Éder Nándor akkori t. képviselőtársam, aki a „Times”­­nek is levelezője volt katonai ügyekben és a­ki katonai auktoritás volt, katonailag iparkodott az okkupációt védeni és nagyon jól emlékszem, nekem volt szerencsém tör­ténelmi szempontból az ellenkező álláspon­tot elfoglalni és nem kisebb emberre hivat­koztam egyebek között, mint savoyai Eu­­génre, aki, a­mikor Serajevót elfoglalta, ki­raboltatta és felgyújtana, azután ot hagyta és Boszniát épen nem okkupálta, pedig a kezében volt, de igenis a Morava rónájának indult abban a föltevésben, hogy a­hol a Mánuel császárok, a Géza királyok és a Hunyadi Jánosok hadakoztak, a Balkán kulcsa a Morava völgye és az fogja bírni a Balkánt, aki a morava-völgyi erős hadi utat hatalmában tartja, nem pedig az, aki a Balkán egy szegletkerét keleten, vagy nyugaton bírja. Akkor indult meg erről a kérdésről bővebb vita és a hadügyek azon időtől kezdve, ismét kissé élénkebben kezdtek eb­ben a parlamentben megvitattam­. De újra konstatálom, soha még olyan beható meg­vitatása a katonai kérdéseknek, mint a je­len alkalommal, ebben a parlamentben nem volt. Münnich Aurél előadó : Hát 1889-ben? Thaly Kálmán: Én megvallom te­hát, hogyha végigtekintek képviselői pályámon, és végignézem ,a ház iratait, azt látom, hogy katonai ügyekben oly sokszor volt szerencsém 25 év óta felszólalni, hogyha azokat összevetem lapszám szerint, talán senki sincs a parlament tagjai közül, a­ki katonai ügyekben annyiszor beszélt volna, mint én. Engedelmet kérek, nem dicsekvés­ből, hanem kötelességte­less­égből említem ezt fel. Minden ember, aki valamilyen do­loghoz konyit egy vagy más tekintetben, a­mihez leginkább ért, ahhoz szól hozzá, ezen ügyekben pedig hajdanában igen ritkák voltak azon képviselők, akik e kérdésekhez hozzászóltak; én tehát csak kötelességet teljesítettem. A véderőbizottság is megtisz­telt azzal, hogy tagja legyek több mint két évtizeden keresztül, ott is alkalmam és módom volt kötelességemhez képest a ka­tonai ügyeket megvitatni. Azonban én több mint két évtizeden át tartó ottani működé­semmel úgy jártam, hogy — mondhatom — torkig vagyok katonai ügyekkel. Egyé­nileg véve — nem mondom, hogy undoro­­dás fog el — de érzem, hogy nagyon tele vagyok ezekkel a katonai ügyekkel és ipar­kodom tehetségemet más térre fordítani annál is inkább, mert az ifjabb nemzedék­ben találkoztak olyanok, akik az én igény­­telenségem működését teljesen fölöslegessé teszik. Ha a vita jelen előrehaladott stádiu­mában mégis felszólalok, kötelességem ezt tenni bizonyos individuális belső érzésből is, de kötelességem ezt tenni képviselői múltamra és csekély történeti kutatásaimra

Next