Pécsi Közlöny, 1904. augusztus (12. évfolyam, 78-85. szám)
1904-08-04 / 78. szám
1904. augusztus 4. Csütörtök. XII. évfolyam 78. szám. PÉCSI KÖZLÖNY Pártonkivüli politikai lap — Megjelenik minden szerdán és szombaton este. Szerkesztőségi és kiadóhivatal. Lyceum utca 4. Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefonszám 111. — DOMGL A N Z E L M, felelős szerkesztő. MADARÁSZ BÉLA, laptulajdonos és kiadó. Kéziratot nem adnak vissza. Előfizetési árak: Egész évre 12 K. Félévre 6 K. Negyedévre 3 K. Egy hónapra 1 K. Egyes szám ára 10 fillér. Városok iparpolitikája. A folytonosan haladó gazdasági élet napról-napra fokozottabbkötelességeket ró ipari tényezőknek tekinthető városainkra. Véget ért már a kor, amikor városaink, melyek lépést akartak tartani a kor igényeivel, gazdasági tekintetben összetett kézzel várhatták a jó sors, avagy az annak szerepét játszó kormány intézkedését. Ma bizony éber szemmel kell ott állani a városoknak gazdasági életünk várfokán, azon becsületes igyekezettel, hogy a kedvező alkalom el ne suhanjon felettük. Mit tehetnek a városok mint olyanok, illetőleg azok vezetői az ipari fejlődés érdekében ? Nézzük először a nagyipart. Sokan azt mondják, hogy a kérdésre kész a felet. A városok, telkek készpénz és adómentesség megadással megkönnyíthetik a külföldi gyárak letelepedését, illetőleg elősegíthetik új ipari nagyvállalatok alakulását. Hát az igaz, de ha ezzel ki volna merítve a városok iparfejlesztő politikája, ha az ebbeli ténykedés alfája és ómegája egy pénzbeli áldozat volna, a városok iparfejlesztő politikájáról mint szellemi feladatról beszélni túlzás nélkül nem lehetne. A városok iparfejlesztő politikája több egy egyszerű pénzügyi manipulációnál, több egy ötletszerűen megnyilatkozó áldozatkészségnél és nem üthető el az anyagi tekintetben megnyilatkozó folytonos nagylelkűséggel sem. A városok iparfejlesztő politikája alapos vizsgálat tárgyává kell, hogy tegye a város területét. Tisztában kell lenni azzal, hogy a város speciális viszonyai milyenféle ipari vállalatok fejlődését teszik lehetségessé és arra kell törekedni, hogy csak olyan i reális ipari vállalatok keletkezzenek, melyek a boldogulás összes előfeltételeivel rendelkeznek. De ezen általánosabb feladaton kívül ügyelni kell arra, hogy a városban magában minden a kellő helyre kerüljön, hogy a legalkalmasabb területek álljanak rendelkezésre és hogy az új gyárak ne kerüljenek olyan helyre, honnan őket a város jövendő fejlődése csakhamar elsöpri. E végből a városokat külön kell szabályozni az ipari fejlődés szempontjából. Pécsnek iparpolitikája egyáltalán nincs, mi nem törekszünk arra, hogy valamely az országban megtelepülni készülő gyár városunkat válassza székhelyéül, mi nem készítjük elő a talajt ilyenekre. Az egész iparpolitikánk abban áll, hogy elfogadjuk a készet és akkor — legfeljebb — hogyha egy-egy gyári vállalatnak egy-két hold telekre van szüksége, akkor néhány száz koronáért nagy nehezen átengedjük a telket, s aztán verjük a mellünket, hogy mi a helyi ipar érdekében mit mindent nem teszünk ! Szomszédos városaink — a ránk mindenben irigykedő sokkal kedvezőbb fekvésű Kaposvár különösen — fűt fát megmozgatnak, hogy gyártelepeinek számát szaporítsák, csak mostanában olvastam egy mozgalomról, amelynek célja Kaposvárott egy konyakgyár létesítése. Nálunk, ha meg is indul ilyfajta mozgalom, még mielőtt csak vakarni eredménye volna is, már álomba merül ismét, igaz, hogy a gyártelepek létesítésének egyik alapfeltétele, hogy megfelelő mennyiségű víz álljon A Pécsi Közlöny tárcája, A cinkhalacska. Irta : Charles Foley. Március 1. Tizennyolc éves vagyok és sem szép, sem csúnya. Tetszem komoly táncosaimnak, azoknak tudniillik, akik házasságra gondolnak, de érzem, hogy nekik csak nagyjából tetszem és nem a részletekben, pedig fájdalom a részletek azok, amelyek lebilincselnek és hatást tesznek. Bennem pedig nincs semmiféle jellemző vonás, nincs meg bennem az a bizonyos valami, ami elbűvöl, mámorosít, mely a szem, a fül, az érzékek révén az emlékezetbe vésődik, erősen, kiirthatatlanul. Igen, úgy van, az a bizonyos valami hiányzik belőlem- És mivel nem akarok a mindennapiság aljában elmerülni, valamiképpen segíteni kell magamon. De hogyan ? Fenn hordjam az orromat, vagy felcibáljam magasra a szemöldökömet japán módra ? Nem, ez nagyon fájhat. Talán elég lesz valami feltűnő hajviselet, valami szokatlan ruházkodás ? Ez nagyon bajos, a mama takarékos és a papa szörnyen szigorú. De nem esem kétségbe, majd töröm a fejemet, figyelek, kutatok és . . . ráakadok valamire. Március 6. Tegnap, szombaton, nagy baj volt Boucartéknál. Mikor a csúf kis miss Bell a terembe lepett, ezt suttogták : — A menyasszony ! Miss Bell természetesen rögtön magára vonta a közfigyelmet. Megkritizálták az arcát, lesték a viselkedését a vőlegénye iránt, körülvették őt azzal a leküzdhetetlen kíváncsisággal, amelyet érzünk, valahányszor házasságról van szó, — erről a nagy dologról, amely a legfontosabb esemény a polgári életben. Megfigyeltem, hogyan özönlöttek a fiatalok — köztük Alfred Boucart is — a menyasszonyhoz, hogy beszélgetésbe vonják, minden lehető alkalommal foglalkoztassák, attól a tolakodó vágytól indíttatva, hogy a mátkaság idejének titokzatos lelkiállapotából valami leleptésre bírják. Azt is észrevettem, hogy a táncosok, csakhogy a vőlegényt nyugtalanítsák, úgy tettek mintha Isten tudja, milyen bizalmasak volnának a fiatal leánnyal és ugyancsak büszkék voltak, hogyha a vőlegény féltékenykedő pillantásokkal ellenőrizte őket. Miért is rajongták körül most mindannyian a csúnya kis misst, holott egy nappal előbb, amikor még szabad volt, rá se hederítettek ? Nem akarom tovább feszegetni ezt a lélektani jelenséget, de tisztán látom, hogy ha az ember férjét akar fogni, mindenekelőtt vőlegényre kell szert tenni. Március 8. Az én kis tervem lassan kint határozott formát ölt. Elsősorban egy nem komoly számba veendő vőlegényre van szükségem, amolyan mókajegyesre, aki abban legyen segítségemre, hogy horogra kerüljön az igazi, a komoly — aki nekem tetszik — például a fiatal Boucart. Ez a kedves fiatalember tüzet fog fogni, hogyha elütheti az ő álvetélytársának kezéről a meny-